Charlene Walsh
Április 3. hétfő
- Hol dolgozott eddig? –nézett fel a papírlapról a férfi. Elejétől fogva nem volt túl barátságos, így nem sok jóra számítottam. Egy irodai asszisztensi állásra jelentkeztem, Anglia egyik leghíresebb parfümkészítő cégéhez. Az álom munkámat elveszítettem, így felesleges hozzá hasonlítgatnom azokat, amik szembe jönnek velem az interneten.
- A motorsportban dolgoztam –feleltem röviden és tömören.
- Ja igen, látom –nézett ismét az önéletrajzomra.
- Rendben, majd hívom –mondta, és szinte rögtön tudtam, hogy ez egy nemet jelent.
- Rendben –álltam fel elkeseredve.
- Viszlát –köszöntem, majd kiléptem az üvegajtón és a hosszú folyosón végig sétáltam. A lifthez érve, a telefonom megrezzent, mire felnyitottam a képernyőt, és egy új chat csoportba vettek fel. Összeráncoltam a homlokomat, majd beléptem a beszélgetésbe, amibe Lando, Pierre, Oscar, Daniel Ricciardo, Carlos, George Russell és Charles Leclerc volt a tagja. Az utolsó név láttán, a szívem összeszorult és pár pillanatra el is felejtkeztem, hogy eredetileg miért is nézem a telefonomat.
Pubertás: Mikor akartad elmondani, hogy már nem dolgozol a forma1-ben? @Charlene Walsh válaszolj!!Először nem vágtam ki az a pubertás, aztán Lando profilképét felismertem. Tuti valamelyik dilis állította be neki ezt a becenevet.
Carlos: Jó a neved, Pubertás!
Pubertás: @Daniel Ricciardo bazdmeg kinyírlak!!
Danny: Először is, nem én tehetek róla, hogy most léptél be a pubertás korba.
Lando: Komoly dolgokról kellene beszélni, te meg itt csesztetsz!
Danny visszaállította Lando Norris becenevét: Pubertás
Pubertás: @Charlene Walsh
Őszintén szólva, nem szerettem volna a kirúgásom részleteit megtárgyalni a fiúkkal, mellesleg Charles jelen volt a csoportban, még ha eddig nem is nézte meg az új üzenet váltásokat. Nem keresett azóta, hogy elküldött. Egyáltalán nem érdekelte, hogy mi van velem, és a szívem majd megszakadt, mert közben én szerettem volna róla tudni mindent. Annyira hülye vagyok!
Carlos: @Charlene Walsh látjuk, hogy látod, amit írunk!
Charlene: Igen, kirúgtak. Nincs mit mondanom.
Hezitáltam az üzenetküldés gomb felett, végül rányomtam. Teljesen mindegy mit írok. Hirtelen a csoport össze tagja megnézte a chatet, amitől a gyomrom összerándult. Charles fekete-fehér képe is ott volt a kis chat fejek között.
Pierre a király: Miért?
Komolyan azt akarja, hogy részletezzem? Így is fáj az egész, nem akarok róla beszélni. De persze, ha nem válaszolok nekik, akkor addig zaklatnak úgyis, míg ki nem szedik belőlem a válaszokat.
Charlene: Mert az én hibám, ami pár héttel ezelőtt történt.
Pierre a király: Ez hülyeség! Az a kurva a hibás, nem te!
Pubertás: Beszélek majd Zac-el, biztos tud valamit intézni.
Charlene: Nem kell, itthon vagyok, Birminghamban.
Charlene: Már van új munkám.
A hazugság szinte marta a torkomat, de nem tudtam mit tenni. Valamivel lekell őket állítanom. Jól esik amiért érdeklem őket, de tényleg jobb lesz, ha a paddock-on kívül élem tovább az életem.
Okos George: Gondolom Brayden is otthon van.
Hitetlenkedve meredtem az üzenetre. Ugye most ezt nem komolyan gondolta? Miért kell előhozakodnia Braydennel?
Pubertás: KI AZ A BRAYDEN?
Lord Percival: Gépel…
Amint megláttam, hogy Charles írni kezd, szinte majd összeestem a lift előtt, ami percek óta nyitva állt előttem, én pedig képtelen voltam belépni. De nem küldte el az üzenetet, és eltűnt a chat beszélgetésből.
Kókuszkocka: @Charlene Walsh
Kókuszkocka: Lando elvette a telefonomat.
Kókuszkocka egyébként Oscar volt, aki nagy valószínűséggel nem tudta követni a chat eseményeit, főleg mert ezek szerint Lando már az ő telefonját is eltulajdonította. Legszívesebben kinyírtam volna George-ot amiért előhozakodott Braydennel, főleg, hogy ő az egyik legnagyobb titkom, és nem akartam, hogy bárki megtudja, hogy a bátyám egy drogos szemét, aki hajlamos a bántalmazásra.
Pubertás: Most komolyan, ki az a BRAYDEN?
Charlene: Senki. George fogd be!
Ingerültem írtam vissza a választ, és most már elég dühös voltam ahhoz, hogy ne érdekeljen Charles jelenléte a csoportban.
Pubertás: Az asszony bekeményített!
Okos George: Ne haragudj, Charlene! Csak nem szeretném, ha bajod esne.
Annyira dühös voltam George-ra, hogy lezártam a telefonképernyőjét és beléptem az üres liftbe. Éppen kijutottam anyutól kölcsön vett autóig, amikor a telefonom ismét rezegni kezdett. Nagyot sóhajtva felnyitottam a képernyőt, már az autóban ülve, és nagy meglepetésemre Charlestól is érkezett egy új üzenetem.
Charles Leclerc: Szia! Jól vagy?
Képtelen voltam válaszolni neki, nem csinálhatja ezt velem! Elküldött, és nem érdekelte eddig, hogy mi van velem. Ezek után se foglalkozzon velem. A csoportba belépve több üzenet is várt.
Pierre a király: Oké, mi van? Charlene veszélyben van?
Carlos: Amúgy csak én maradtam le ott, hogy Charlene Charles-nál lakik?
Danny: LOL.
Pubertás: Carlos, te hol élsz?
Carlos: Tudod te milyen szar, hogy mindkét haverom hetekre eltűnt?
Pubertás: Bocs, hogy megszúrtak!
Carlos: Hallod, de genyó vagy! Nem is hiányzol!
Pubertás: Itt vagyok a paddockba he!
Carlos: Kajak?
Pierre a király: Visszatérhetnék oda, hogy Charlenével mi van?
Pierre üzenete volt az utolsó, amit szintén minden tag látott. Komolyan miért nem tudnak leszállni rólam?
Charlene: Nincs velem semmi, George hülyeséget beszél. Sok dolgom van, szóval sok sikert nektek a hétre!
Elküldtem az üzenetet, de nem tudom miért hittem azt, hogy majd ennyi elég lesz hét pasinak, akik úgy csinálnak, mintha bármi közük lenne hozzám. Vagy tényleg ennyire a barátjuknak tartanak?
Okos George: @Charlene Walsh nem beszélek hülyeséget, te követsz el egy nagy hülyeséget, ha nem hagyod, hogy segítsünk!Bosszankodva olvastam el az üzenetet, de úgy döntöttem inkább nem válaszolok. Eltettem a telefont a táskámba, majd beindítottam az autót.
Instagram: dkamilla_iroioldal
TikTok: dkamilla
Vinted: dkamilla2003
![](https://img.wattpad.com/cover/336234142-288-k95531.jpg)