Charles Leclerc
Március 21. kedd
Késő reggel ébredtem fel, de a fejem hasogatott, körülbelül úgy, mint amikor a fürdőszoba padlóján ragadtam órákra. Ledobtam magamról a takarót, majd felálltam az ágyról. Nyújtózkodtam egyet, és kiindultam a szobából, de éppen ahogy kiléptem, rögtön vissza is húzódtam a fal takarásába. Charlene a nappaliban állt, a kanapé előtt és éppen öltözködött. Tudtam, hogy pokolra fogok kerülni, de mégsem tudtam ellent állni. Háttal állt nekem, ahogy levette a pizsamáját, és a csupasz háta láttán a testem azonnal reagált. A pulzusom az egekbe szaladt, és a nadrágom hirtelen sokkal szűkebb lett, mint pár perccel ezelőtt. De ettől függetlenül is végig néztem ahogy felöltözik és elszomorított, hogy egyáltalán nem volt ismerős ez a látvány. De akkor mégis miért érzem úgy, hogy Charlene és én sokkal többek voltunk, mint ahogy ő azt állítja? Ahogy ismét a nappalira néztem, már nem állt ott, én pedig mély levegőt vettem és elindultam a folyosón. Tegnap remekül elszúrtam a közöttünk lévő barátságos hangulatot, és most is éreztem, hogy neheztel rám a csók miatt. A konyhában kávét főzött, miközben a tökéletes testén egy fehér színű, lila virágos ruha volt, ami tökéletesen kiemelte az alakját. A melleiről pedig alig tudtam levenni a tekintetem, amik szintén túlságosan feltűnőek voltak ebben az öltözékben.
- Jó reggelt –köszöntem, mire felém fordította a fejét, majd vissza a kávéfőzőre.
- Jó reggelt –motyogta maga elé, majd a kész kávét elém tolta, egy szendvics kíséretében.
- Arthur hamarosan itt lesz –tette hozzá.
- Az öcsém –mondtam ki hangosan, amivel igazából csak megakartam erősíteni, hogy nem keverem a bátyámmal.
- Igen.
- Én pedig addig elmegyek Landohoz –kortyolt bele a kávéjába, nekem pedig a féltékenység marni kezdte a mellkasomat.
- Miért?
- Mert mióta Monacoban vagyok nem mentem át hozzá –felelte, és úgy tűnt nem akar tovább magyarázkodni.
- Én is mehetnék –dobtam fel az ötletet. Elméletileg a haverom a srác, akkor nekem is jogom van meglátogatni.
- Arthur programot szervezett nektek, segíthet kicsit emlékezni –nézett rám, és úgy tűnt komolyan hisz abban, hogy az emlékeim visszafognak térni. Én nem. Mármint persze kezdenek rémleni dolgok, de mégis olyan üresnek érzem magam. Kivéve, ha Charlenevel vagyok, akkor úgy érzem ott vagyok, ahol lennem kell.
- Rendben –biccentettem.
- Nem akarsz beszélni a tegnapról? –dobtam fel a témát ismét, mert volt egy olyan rossz érzésem, hogy hamarosan itt fog hagyni a francba.
- Nem –vont vállat, de közben alig tudtam levenni a szemem a karcsú derekáról és a melleiről.
- Charlene, én nem akartam elrontani a barátságunkat –sóhajtottam, és képes lettem volna könyörögni is neki, csak ne lépjen le.
- Nem rontottad el –ingatta meg a fejét. – Most is a barátod vagyok, hiszen itt állok a konyhádban, és reggelit készítettem neked –mutatott a pultra, és egy bíztató mosolyt is eresztett felém, de én még így sem hittem neki.
- Oké.
- Sziasztok! –csapódott ki hirtelen a bejárati ajtó, amitől nemcsak Charlene, de én is összerezzentem. Az öcsém berontott a konyhába, majd beleevett Charlene kajájába, aki szinte meg se lepődött rajta.
- Na én megyek, akkor majd jövök –törölte meg az ajkát egy szalvétával, majd felkapta a kis szív alakú táskáját, és elindult az ajtó felé.
- Jó Landozást! –kiáltotta az öcsém utána, én pedig csak értetlenül néztem felváltva rájuk. Amikor Charlene kilépett az ajtón, és hallottam ahogy a zár kattan, a testvéremre néztem.
- Van köztük valami? –tettem fel a kérdést, mire Arthur rám emelte a tekintetét.
- Lando és Charlene között? Nem hiszem –ingatta meg a fejét, majd a kávéfőzőhöz lépett és belehelyezett egy kapszulát, majd elindította.
- De veled se volt együtt –tette hozzá.
- Tudom, már felvilágosított –mormogtam.
- Viszont sok pasival jóba van, szóval azt nem tudom, hogy kikkel feküdt le eddig –a testvérem értett ahhoz, hogy hogyan kell felidegesítenie.
- Gondolod, hogy összejár valakivel?
- Hát én nem tudom, de George Russellel például sokat szokott susmogni –fordult vissza felém, már a kávéval a kezében.
- Ő ki is? –fogtam a fejem a név hallattán, hátha beugrik róla valami.
- Mercedesnél pilóta, vele is jóba vagyunk –mondta, mire hirtelen beugrott az arca.
- Igen –csaptam az asztalra.
- Tudom, rémlik az arca –kiáltottam fel, mert tényleg baszottul örültem, hogy végre emlékszek valakire.
- Na, ennek örülök –biccentett vigyorogva.
- Szóval szerinted vele kavar? –tereltem vissza a témát.
- Nem tudom, miért nem kérdezed meg őt?
- Szerintem nem örülne a kérdésemnek, amúgy is most jobb, ha meghúzom magam –sóhajtottam, és eltoltam magamtól a szendvicset, aminek csak a felét ettem meg.
- Tudni akarom, hogy mit műveltél? –röhögött fel, mire hirtelen emlék foszlányok jelentek meg Arthurral és Lorenzoval kapcsolatban. A fejem pedig majd szétrobbant a sok információtól.
- Jól vagy? –hallottam az öcsém kérdését, de a fejfájásom valami iszonyat volt. A világ megfordult körülöttem, és úgy éreztem mindjárt elhányom magam.
- Szóljak valakinek? –kérdezte Arthur, és a hangján éreztem a kétségbeesést.
- Nem kell –nyögtem fel, és közben a fejemet fogtam. Ahogy lehunytam a szemem, újabb emlék kockák jelentek meg előttem.
Instagram: dkamilla_iroioldal
Tiktok: dkamilla
Vinted: dkamilla2003
