Negyvennegyedik fejezet

3.4K 289 29
                                    

Charlene Walsh

Július 24. hétfő

Lando tényleg pontosan érkezett a lakás elé, és nagy mosollyal vizslatott. Beszálltam az autóba, és egyszerűen elfogott a megkönnyebbülés. Persze az miatt ideges voltam, hogy mégis hogyan mondjam el neki a Charles ügyet, de egyelőre megakartam hagyni magunknak az idilli képet.

- Mi a helyzet? –érdeklődött, majd puszit nyomott az arcomra.

- Semmi –haraptam az alsó ajkamba, majd mosolyt villantottam rá.

- Veled?

- Azon kívül, hogy a csajomon osztoznom kell valaki mással, remekül vagyok –felelte iróniával teli hangon. Úgy döntöttem inkább nem reagálok a válaszára, csak némán bekötöttem magam. Kifordult a lakás elől, és egy ismeretlen reggeliző felé vettük az irányt.

- Beszéltél vele azóta? –szólalt meg pár perc néma csend után, igazából csak a rádióból szólt halkan valami zene, de a csendnek nagyobb hangja volt.

- Kivel? –játszottam a hülyét.

- Lord Percivallal –felelte kicsit gúnyosabban.

- Nem –hazudtam, és rögtön el is fogott a bűntudat. De mégis hogyan közöljem vele, hogy az a hülye úgy döntött visszaköltözik a lakásba? Tény, hogy pár hét, és én meg elfogok költözni, de az nem most lesz és ezt Lando is tudja.

- Csoda –mormogta. Én pedig csak feszültebb lettem. Ezért utálok hazudni, utána rohadtul nehéz kimászni belőle.

A reggeliző egy takarós kis sarki étterem volt. Megálltunk előtte, majd egyszerre kiszálltunk. Egész jó idő volt, és még az eső felhőket sem lehetett látni az égen. Az étterem vintage stílusú volt, mindent fehér, szürke szín borított, és rengeteg növénnyel volt feldíszítve. Leültünk egy takarásban lévő asztalhoz, ahol középen egy étlap volt kitéve. A pincérnő perceken belül megjelent mellettünk, majd felvette a rendelésünket. Mindketten csoki öntetes gofrit kértünk, csak én teával, míg Lando tejet kért. Ahogy vártuk a rendelésünket, rásandítottam Landora, és csak ekkor tűnt fel, hogy nagyon távolinak érzem magamtól. Nem magam miatt, hanem ő sugározta azt, hogy valami nincs rendben. Talán túl sok volt neki Charles ötlete, de hiszen ő is akarta, nem is értem.

- Lando, rendben vagyunk? –kérdeztem, mire a srác rám nézett és a tekintetéből egyértelműen kiolvastam, hogy semmi sincs rendben.

- Persze, miért ne lennénk? –hazudott egyértelműen.

- Mert olyan távolinak tűnsz –feleltem. Lando nem reagált rögtön, a jobb kezén lévő karkötőket szuggerálta, majd nagyot sóhajtott.

- Csak úgy érzem, hogy az utatokban állok –felelte, mire a szívem a torkomban dobogott.

- Tessék?

- Komolyan, egyszerűen felesleges ezt a versenyzést csinálnunk, amikor egyértelműen vele fogsz lenni a végén –felelte.

- Miért gondolod ezt? Hiszen... –folytattam volna, de Lando közbe szólt.

- Ne felejtsd el, hogy én nemcsak a pasid vagyok vagy voltam, hanem a barátod is vagyok! És én azt akarom, hogy boldog legyél, Arlene! –mielőtt folytatta volna a mondandóját, eleresztett egy sóhajt.

- Elakartam hinni, hogy talán lehetek számodra olyan személy, mint Charles, de egyértelműen nem.

- Miért gondolod ezt? Honnan tudod, hogy ez kettőnk között nem több?

- Onnan, hogy volt időm gondolkodni, és én csak egy mellékszereplő vagyok ebben a sztoriban –felelte.

- Nem vagy az! –ellenkeztem azonnal, de Lando megingatta a fejét. Közben pedig a pincérnő megjelent a reggelinkkel, de az én étvágyam teljesen elment. Megköszöntük a pincérnek a kedvességét, majd ahogy hallótávolságon kívül került, megszólaltam.

- Mi változott tegnap óta?

- Szerinted nem tudom, hogy Birminghamba van? –nézett rám összetört tekintettel. Basszus!

- Elakartam mondani –szabadkoztam azonnal.

- Persze, elhiszem... De mindegy. Nem fogom tudni felvenni vele a tempót.

- Szóval ennyi? Komolyan? –hirtelen elfogott a düh. Ő volt az első, aki belement Charles idióta ötletébe, most pedig ennyi? Komolyan csak ennyire voltam neki is fontos?

- Arlene, most megbántottalak?

- Tudod mit, cseszd meg te is! –álltam fel,
és egyértelműen a düh beszélt belőlem.

Elhitette velem, hogy szeret, és most annyira sem vagyok fontos neki, hogy amit Charles-al kitaláltak baromságot, végig csinálja. Én bele se mentem volna, ha ő nem akarja! De legalább kiderült, hogy ő neki sem vagyok fontosabb, mint másnak.

Először a családom dobott, a bántalmazó testvérem miatt, majd Charles törte össze a szívemet, és most Lando is bebizonyította, hogy valójában ugyan olyan random csaj vagyok számára, mint mindenki más.

- Arlene –szólt utánam, de nem foglalkoztam vele, elindultam az ajtó irányába, és próbáltam nem belezuhanni a sötétségbe. De nagyon a szakadék szélén álltam.

Charles Leclerc

Délután kettő volt, amikor Charlene belépett a lakásba. Reggel Landoval ment el, mi a francot csináltak eddig? Szinte minden apró zajra felkaptam a fejem, hogy biztosan ő jött haza. Végül tényleg betoppant, de egyáltalán nem volt jó kedve. Levette a cipőjét, a kabátját, majd elindult a szobája felé. Talán összevesztek? Pedig még nem is dörgöltem Norris orra alá, hogy itt vagyok Birminghamba.

- Mi a helyzet? –érdeklődtem, de szótlanul bement a szobába, majd hangosan becsapta maga mögött az ajtót. Szóval tényleg összevesztek?

A tévére fordítottam a tekintetem, majd azon töprengtem, hogy jó ötlet lenne-e most bekopognom hozzá. Egyértelműen valami baja volt, és ez nem tetszett. Végül pár perc elteltével felálltam a kanapéról, majd az ajtóhoz léptem. És csak ekkor hallottam meg a zokogást bentről. Basszus, mit művelt ez a fasz?

- Charlene, bemehetek? –válasz nem érkezett, végül úgy döntöttem merészkedek benyitni. Az ágyán összekuporodva feküdt, háttal nekem és a takarót magára húzta.

- Jól vagy, bébi? –érdeklődtem tapintatosan, de ismét nem szólt semmit. Megkerültem az ágyat, mivel így nem tudtam megállapítani jól van-e. Ahogy megpillantottam az arcát, egy összetört kislánnyal találtam szembe magam, és rohadtul szíven szúrt a látványa.

- Mi történt, Charlene?

- Hagyj békén –szipogta.

- Lando csinált veled valamit?

- Lando kidobott, ugyan úgy ahogy te is megtetted, miért nem lépsz le ismét? –kérdezte dühösen. Először felsem fogtam a Landora vonatkozó részt majd, amikor tudatosult bennem, teljesen értetlenül álltam a dolog előtt. Úgy tűnt, hogy megvan kergülve Charlenével, most meg csak úgy feladja azt, amibe megállapodtunk? Én képtelen lettem volna erre.

- Én többet nem fogok lelépni, Charlene –feleltem őszintén, és tényleg így is gondoltam. Tőlem az ég is leszakadhat, de én többet nem fogom őt elhagyni.

- Persze –szipogta, majd hátat fordított nekem ismét.

- Senkinek sem vagyok fontos, ez már tiszta! Menj el –tette hozzá már háttal nekem.

- Ez nem igaz, nekem az vagy! –mondtam, de magam is tudtam, hogy ezek csak szavak, amiket Cha már nem fog elhinni. Tettek kellenek, hogy higgyen nekem.

- Menj el –szipogta ismét válaszul. Én pedig nem akartam még jobban felbosszantani ezért megtettem, amit kért. 

Instagram: dkamilla_iroioldal
TikTok: dkamilla
Vinted: dkamilla2003

Csak te nemTempat cerita menjadi hidup. Temukan sekarang