Charlene Walsh
Július 21. péntek
Reggel hétkor automatikusan kipattant a szemem, nem aludtam valami sokat mégsem éreztem magam fáradtnak. Viszont Lando nyugodtan aludt, belém csimpaszkodva, ezért húsz percet még meghagytam magunknak. Kicsit lejjebb csúszott az éjszaka folyamán, mint én, így a lapockáim közötti ponton az orrát a hátamnak nyomta, és a karjával átölelt. Kellemes illata betöltötte a körülöttem levő teret, de bekellett vallanom, hogy mióta megérkeztünk, Charles illatát is folyamatosan éreztem, és ez elképesztően zavart. Figyeltem a falon lévő órát, és amikor eltelt húsz perc, lassan lehámoztam magamról Lando karját, majd próbáltam nem felébreszteni, de a tervemnek szinte azonnal lőttek.
- Hova mész? –mormogta álomittasan.
- Felöltözőm, és lemegyek kávéért –feleltem.
- Ne, gyere vissza! –nyúlt utánam, mire kuncogva felpattantam.
- Pihenj, óriás bébi –térdeltem vissza az ágyra, majd felé hajolva puszit nyomtam az arcára.
A bőröndhöz lépve kivettem egy bézs színű, vastagabb ruhát, és mivel majdnem a bokámig ért, de a bal lábamnál volt egy felvágás, ezért egy harisnyát is előhalásztam, ami egy vékony darab volt. A fürdőszobában átöltöztem, és rendbe hoztam magam, majd sokkal frissebben indultam ki a szobából, mint ahogy tegnap bejöttem a helyiségbe. Charles-al való beszélgetésem után enni se tudtam, meg aludni sem, szóval inkább vissza sem akartam gondolni a tegnap történtekre. A házban csend honolt, ahhoz képest, hogy jelenleg tíz pasi tartózkodott az épület falain belül. A lépcsőn halkan lelépkedtem, és a közepe táján jártam, amikor a fülemet megütötte a tévé és a kávéfőző hangja. Ezek szerint nemcsak én vagyok korán kelő, és nemcsak én aludtam rosszul. De ahogy leértem, szinte meg is bántam amiért egyéltalán eszembe jutott kávét inni. Charles a konyhában állt, és éppen a kávéfőzött ütögette, ami egyébként egy kapszulás volt, szóval nem tudom azon mit lehet elrontani. Nem volt szándékomban köszönni neki, csak némán folytattam az utamat a konyhába, ahol egy gyönyörű sötétzöld bútor állt, világosbarna munkalappal a tetején. Charlesal zártam az estét, és még a reggelt is vele kell kezdenem, ez valami fantasztikus.
- Kérsz kávét? –szólalt meg, de nem nézett rám, igazából mióta lejöttem, felém sem pillantott mégis tudta, hogy én vagyok az.
- Igen, de megcsinálom –feleltem hűvösen.
- Szívesen megcsinálom –nézett rám, és meghökkentett, hogy ugyanazt a fájdalmat látom a tekintetében, mint a sajátomban, amikor tükörbe nézek. Charlene Walsh, ne foglalkozz vele!
- Nem kell –feleltem, és tisztes távolságban megvártam míg ellép a pulttól. Ahogy ezt megtette, a kávéfőzőhöz léptem, és a mellette álló kapszulatarhoz, ahol különféle színes címkéjű kávék sorakoztak. Kivettem két rózsaszín eszpresszót, meg két csészét és miközben behelyeztem a kapszulát, Charles ismét megszólalt.
- Beszéltem ismét Binottoval –ennyit mondott, és nem értettem ezzel most mit akar.
- És? –fordultam felé értetlenül. Egy fekete rövidnadrágban volt, és Ferrari pólóban, úgy tűnt már ő is induláshoz készen áll.
- Nem igazán akarja elhinni, hogy Penelope az új asszisztense –felelte, mire a gyomrom összerándult, és ha most ettem volna, a név hallatán biztos kijön belőlem minden.
- Penelope? Miről beszélsz?
- Lando nem mondta el? Két hete körülbelül elkezdett Binottonak dolgozni, de persze nem Penelope néven! Most Olivia néven fut –magyarázta, és a konyha hirtelen megfordult velem. Lando mégis ezt miért nem mondta el nekem? Hiszen Penelope simán megölhette volna őt, Charlest és engem is! Hihetetlen, hogy nem szólt!
- Nem, nem mondta el! –ingattam a fejem megszeppenve.
- De biztos ő volt az? –kérdeztem bizonytalanul, és szerettem volna, ha Charles is bizonytalan választ adott volna.
- Biztos, felismerem azt a hülye libát! Sajnos a kelleténél többször összefutottam vele.
- És Lando miért nem mondta el nekem? –tettem fel a kérdést, amire valószínűleg csak Lando tudná a választ.
- Nem tudom –vont vállat Charles.
- De fix, hogy ma is ott lesz a paddockban –tette hozzá.
- Ez a hétvége egyre jobb lesz –temetettem az arcomat a tenyerembe. Pár pillanattal később éreztem, hogy Charles közelebb lép.
- Nem kell félned tőle, vigyázunk rád –próbált nyugtatni, majd ahogy hozzáért a vállamhoz, leengedtem a kezemet. Egy pillanatra elfelejtkeztem arról, hogy valójában Charles is pont olyan károkozó, mint Penelope. Ahogy felnéztem rá, a tekintetünk egymásba fonódott és annyi érzelem kavargott benne, amiket valószínűleg régóta próbált elnyomni.
- Nem akartam veled találkozni –mondta hirtelen, mire kizökkentett.
- Tényleg? Felsem tűnt –mormogtam az orromat alatt.
- De nem azért, mert nem szeretlek vagy mert semmibe veszlek, hanem mert fájdalmasan szeretlek, Charlene! –simított ki az arcomból egy hajtincset.
- Ne hazudj! –kértem, és akaratom ellenére is a testem reagált a szavaira. A könnyek égették a szemem, és azok az ostoba pillangók is megjelentek a hasamban.
- Nem hazudok, azért nem akartam veled találkozni, mert akkor biztosan nem tudtam volna magamat tartani, ugyan ott tartottam volna, mint most –válaszolta, és a szívem már olyan hevesen kalapált, hogy alig kaptam levegőt.
- Mert mi van most?
- Az, hogy belefogok örülni látványodba, abba meg pláne, hogy másnak az oldalán látlak.
- Menj a francba –nyögtem ki, de mégsem húzódtam el.
- Megbüntethetsz, ha akarsz –nyomta nekem a testét, én pedig teljesen a konyhaszekrénynek feszültem, és levegőt is teljesen elfelejtettem venni. Az egyik kezét a csupasz combomra simította, majd a ruhám alatt kötött ki a keze, és ennyi volt, sikerült neki elvennie az eszemet. A következő pillanatban mohó csókcsatába kezdtünk, és a harisnyámat úgy szétszakította, mintha az ellengése lett volna. A testemben lévő üresség hirtelen eltűnt, és sajnos Charles volt a hiányzó darab belőlem. Nem is tudom meddig jutottunk volna el, ha a kezemmel véletlen nem lökőm le az egyik üres bögrét, ami darabokra hullott a padlón. Ez volt az a pillanat, amikor végre kitisztult a fejem, és ellöktem magamtól Charlest.
- Szörnyű ember vagyok –szakadt ki belőlem, és sírhatnékom támadt amiért Landot hátba döftem.
- Nem vagy az! –vágta rá Charles.
- Tényleg? Lando fent alszik! Én meg itt vagyok... Veled –mutattam rá, mire elhúzta az ajkát.
- Lando majd talál mást! Te az enyém vagy, Charlene! És én a tiéd! Hülye voltam, egy kibaszott nagy marha! –túl hangosan beszélt, amitől még inkább pánikolni kezdtem.
- Fejezd be! Egyébként is barátnőd van, rémlik? –léptem fel hátra egyet a lépcsőre, mintha ezzel távol tarthatnám magamtól.
- Majd ő is talál magának mást, nem érdekel! –legyintett.
- Mi ez a kiabálás? –jelent meg a lépcsőn George Russell és Lando, mire kihasználtam a helyzetet, és felrohantam mellettük.
Instagram: dkamilla_iroioldal
TikTok: dkamilla
Vinted: dkamilla2003
