Charlene Walsh
Július 20. csütörtök
- Mi lenne, ha keresnénk valami szállodát? –kérdeztem halkan Landotól, aki percek óta dühösen meredt maga elé, én pedig vártam, hogy felrobbanjon.
- Szerintem elpattant egy ér az agyába –közölte Daniel mellettünk ülve a sarokülőn, és sósperecet majszolt.
- Ez nem vicces! –rivalltam rá.
- Kicsit az.
- Lando –simogattam meg a karját.
Valahol értettem a reakcióját, hiszen nekem sem tetszett a helyzet, de kezdtem úgy érezni, hogy sokkal jobban megviseli Charles jelenléte, mint engem.
- Nem megyünk sehova –szólalt meg végre.
- Ez egy hosszú hétvége lesz –jegyeztem meg és a háttámlának dőltem.
- Ne is mond –szólalt meg ismét Daniel, akinek jelenleg csak annyi problémája volt, hogy a sósperec hamarosan elfog fogyni.
- Megnézem a szobánkat, jössz? –érdeklődtem Landotól, aki végül rám nézett.
- Igen –biccentett, és végül hamarabb felállt, mint én. Felhúzott a kanapéról, majd megkerültünk a bútordarabot. A lépcső felé indultunk, én pedig reménykedtem abban, hogy Charles egy ideig még nem szándékozik bejönni a házba. Egy óra telt el, hogy megérkeztünk, de máris feszkó volt miattam. Annyira tudtam, hogy nem kellett volna jönnöm!
- Szeretsz annyira, mint őt? –kérdezte a lépcső közepén. Ledermedtem a kérdéstől, és először nem is voltam benne biztos, hogy jól hallottam-e. Kapásból azt szerettem volna válaszolni, hogy sohasem szerettem Charles-t és nem éreztem iránta semmit, de ez hazugság lett volna. Tény, hogy sosem jártunk, mert idő előtt elbaszott mindent, de azt hiszem tényleg beleszerettem Charlesba, viszont Lando iránt is hasonlóak voltak az érzéseim és mivel tiszteltem őt, eszemben sem volt hazudni neki.
- Megbeszélhetnénk ezt fent? –néztem rá, mire elhúzta az ajkát, majd bólintott. Némán felsétáltunk az emeletre, és megkerestük a szobánkat. Ahogy megtaláltuk, becsuktam magunk mögött az ajtót, majd Landora néztem, aki az ágy végében ült, lehajtott fejjel.
- A válaszom az előző kérdésedre, azt hiszem igen. Nem lennék most itt, ha nem szeretnélek –feleltem, mire felkapta a fejét.
- És nem fogok neked hazudni, Charles iránt valóban nem múltak el véglegesen az érzéseim–léptem közelebb. Láttam az arcán, hogy nem tetszik neki a Charlesra vonatkozó rész.
- És ha Charles most bocsánatot kérne, és azt akarná, hogy vele legyél? Mit válaszolnál? –tette fel a következő olyan kérdést, amivel simán összetörhetném a szívét, de nem volt szándékomban.
- Nem tudom –vallottam be. – De nem számítana.
- Ha vele akarsz lenni, én nem fogok az utatokban állni. Sokkal jobban szeretlek annál, hogy én legyek az a személy, aki miatt nem lehetsz boldog –szavai a lelkem mélyéig hatoltak és elérte, hogy szóhoz se tudjak jutni.
- Lando, én veled vagyok! És ne törődjünk Charles-al jó? –kértem, és puszit nyomtam az arcára.
- Jó –bólintott, de a beleegyezése csak a háború kezdete volt.
Késő délután a srácok kaját rendeltek, és mindenkit a földszintre invitáltak. Mivel Landoval megbeszéltük, hogy úgy teszünk mintha Charles itt se lenne, ezért kézen fogva lesétáltunk a lépcsőn, és próbáltam figyelmen kívül hagyni a Ferrari pilótát.
