Charlene Walsh
Július 21. péntek
A háztól elindultam egy ösvényen, ami egyenesen egy tóhoz vezetett. Leültem a fűbe annak ellenére, hogy tudtam milyen veszélyes felfázni, de pillanatnyilag cseppet sem érdekelt az egészségi állapotom. A friss, hűvös levegő szinte megváltás volt a fejemnek, amiben csak úgy kavarogtak az értelmetlen gondolatok. Charles komolyan gondolta az ötletét? És Lando még bele is menne! Ez már nevetséges! Nem kellett volna idejönnöm.
- Jól vagy? –összerezzentem a vékony hang hallatán, majd félig hátra fordultam, ahol George barátnőjét, Carment pillantottam meg.
- Remekül –feleltem iróniával teli hangon.
- Mi történt? –telepedett le mellém.
- Még kimondani is fura lenne –feleltem, és a tóra fordítottam a tekintetem. A víz hidegnek tűnt, mégis hívogatónak.
- Hát nem biztos az, már sok furcsasággal találkoztam –vont vállat a barna hajú lány. Körülbelül egy magasak voltunk, de idősebb volt nálam pár évvel.
- Charles és Lando nem normálisak! –szakadt ki belőlem.
- Vettem észre –kuncogott Carmen, mire morcosan ránéztem.
- Bárcsak tudnék én is nevetni ezen, de nem megy! Egyszerűen elmentek nekik otthonról, és szerintem nem is akarnak hazatérni! –morgolódtam tovább.
- Miért? Mit mondtak? –a kérdésére elhúztam az ajkam. Abszurd volt hallani a két fiútól is a nevetséges ötletet, és a gondolataimban is furcsa volt hangoztatni, nemhogy most én is hangosan elismételjem. Számomra ez igen erkölcstelennek számított volna, és nem szándékoztam a komfortzónámból kilépni.
- A lényeg az, hogy azt akarják, hogy egy ideig járjak mindkettőjükkel –nyögtem ki, mire Carmen meglepetten és egy „nem semmi" fejet vágott.
- Wow! Mondjuk gondoltam, hogy ilyesmiről van szó –bólintott.
- De szerinted honnan vannak Charlesnak ilyen csodálatos ötletei?
- Hát igazából nem olyan rossz ötlet, hiszen így tisztázhatnád magadban, hogy valójában melyik sráccal akarsz lenni –a válasza meglepett, és hirtelen nem is tudtam mit reagálni.
- Ne nézz így! Inkább örülnél, hogy két pasi ennyire oda van érted! –nevette el magát.
- Szóval szerinted belekellene mennem? De ez annyira... --kezdtem, de közbe vágott.
- Szerintem igen –vont vállat egyszerűen.
- Úgy érzem, mintha csak én látnám ebben a problémákat –mormogtam az orrom alatt.
- Mert így is van! Fiatal vagy élvezd ki, hogy két pasi fut utánad –paskolta meg a vállamat.
Értettem Carment, de valamiért mégsem éreztem úgy, hogy igaza lenne. Ez a szerelemről szól, és nem a kavarásról. Már így is túl sok minden történt az elmúlt hónapokban, és nem hiszem, hogy belekellene bonyolódnom egy hármas kapcsolatba.
Carmen kint maradt velem addig, míg úgy éreztem, hogy nem vagyok képes a házhoz visszamenni. Ez körülbelül egy óra hosszát jelentett, és mire vissza sétáltunk a házhoz, a fiúk már elmentek a pályára. Őszintén szólva megkönnyebbültem, mert így volt időm eldönteni, hogy menjek vagy maradjak. Míg Carmen reggelit készített a konyhában, én felmentem az emeletre azzal a szándékkal, hogy összepakoljam a holmijaimat. De ahogy beléptem a szobába, az ágytakarón egy cetlit találtam.
