A fattyú [Halálos ítélet III.]

● 1 ●

● BIANCA ●

"Az istenek, ha meg akarnak bennünket büntetni, minden kívánságunkat teljesítik."
(Oscar Wilde)

Hideg verejték folyik végig a hátamon. A mellkasom szaporán emelkedik és süllyed. Mélyen beszívom a levegőt, tudom, hogy muszáj kontrollálnom a levegővételeimet. A tenyerem izzad, mégis vasmarokkal szorítom a kést.

Elrugaszkodom a földtől és teljes erőbedobással támadásba lendülök. Megemelem a jobb kezem a késsel együtt, de mire kettőt pislogok, a kezem a hátam mögé csavarodik, a kés pedig az egyik dartstáblán landol. Pont a bullban.

Úgy borulok a földre, mint egy csapdába esett vad. Próbálok szabadulni, de nincs menekvés. A szabad tenyerem háromszor csap a padlóra.

Picsába már!

- Nem vagy elég alapos, Bambi.

Apám felettébb élvezi, hogy szivathat. Szórakozottan a szájába dob egy szál cigit, miközben én dühösen felpattanok a földről. Én úgy nézek ki, mint aki lefutott egy maratont, ezzel szemben ő mégcsak meg sem izzadt, holott már két órája gyakoroljuk a közelharcot, ami sajnos nem tartozik az erősségeim közé. Pedig muszáj lesz elsajátítanom, addig nem nyugszok.

- Talán, ha velem egy súlycsoportban levő emberrel küzdhetnék, menne! - csattanok fel. - És ne hívj Bambinak, mondtam már!

A becses nevem Bianca Aurora Luciano, de apám állandóan hülye beceneveken hív. Azért lett két keresztnevem, mert anyám angol lévén ragaszkodott hozzá, de persze senki sem hív Aurorának. Apám csak akkor használja mindkét keresztnevemet, amikor valamiért kiakad rám. Ez pedig ritkán fordul elő, mert olyan laza, mint a rigalánc, csodálom, hogy nem esett még szét.

A Bambino olaszul gyereket jelent, ebből apám kikreálta a Bambi becenevet, ami azt jelenti, hogy kicsi.

Az öcsém, Domenico szarabbul járt. Három évvel fiatalabb nálam. Amikor apám vezetni tanította a fék helyett a gázra lépett és kivitte a házunkat körbeölelő vaskerítést. Domenico arcába robbant a légzsák és eltört az orra. Míg én meghaltam a röhögéstől, anyámat majdnem elvitte a szívroham és magából kikelve ordított a fiával, mintha nem lett volna elég baja amúgy is. Apám ezzel szemben nem volt igazán mérges, de azóta néha Torettónak hívja az öcsémet.

- Ja, világos - biccent. - Biztos majd egy éles akció közben is hagyják, hogy magad válassz ellenfelet - mondja tele szarkazmussal.

- Inessának hogy megy? - fújtatok, miközben kisöpröm a homlokomból a hajamat.

- Tudod, hogy jól - legyint. - Értem, hogy zubog benned a versenyszellem, de nem szabad hagynod, hogy ez elvegye az eszed. Ha másokra koncentrálsz és nem magadra, folyton hibázni fogsz.

Inessa Oliveri az unokanővérem. Konkrétan semmiben sem hasonlítunk egymásra. Lina, Inessa édesanyja az én keresztanyám, a férje Luca pedig a keresztapám. Nicola, az én apám, Nessa keresztapja, míg Nina, apám bátyjának a felesége a keresztanyja. Domeniconak pedig Nino, tehát apám bátyja és Nina lettek a keresztszülei. Ja ne is mondd, elhiszem, hogyha ebből semmit nem értettél, tiszta agyrém az egész. Egyszerűbb lett volna, ha kiterítek nektek egy családfa rajzot.

Egyedül anyám, Aisha esett ki a pikszisből, habár semmi szándékosság nem volt ebben. Egyszerűen nem született több gyerek. Lina szeretett volna még jónéhány gyerkőcöt, de többször is elvetélt az évek során, ezért felhagytak a próbálkozással. Lelkileg és testileg nem bírt többet.