A fattyú [Halálos ítélet III.]

● 3 ●

● BIANCA ●

"A szenvedéstől megerősödik a lélek. A legerősebb jellemeket sebek borítják."
(Kahlil Gibran)

Az, hogy apám jóváhagyta az orosz melót, olyan családi botrányt robbantott ki, amellyel szerintem egyikünk sem számolt. Valójában ez az egész tulajdonképpen nem érinti közvetlenül a nagybátyámékat, anyám mégis magából kikelve természetesen kidühöngte magát Ninának, és persze ez magával vonzotta azt, hogy Nino is tudomást szerzett a dologról, ezért családi kupaktanácsot rendelt el. A nagybátyámat szerintem inkább az érdekli, hogy ki lehet az ellenség és nem az, hogy az öccse kire bízza ezt a munkát.

Tehát így került sor arra, hogy most az étkezőasztalnál kapkodom a fejem, miközben a Luciano család tagjai egymást túlkiabálva veszekszenek. Komolyan tartok attól, hogy gyilkosság lesz a vége.

- Hogy hozhattál ilyen felelőtlen döntést anélkül, hogy egyáltalán megbeszélted volna velem?

Anyám majdhogynem fogcsikorgatva, a két tenyerével az asztalon támaszkodva bámul apámra, aki eddig még egészen higgadtan kezeli a rázúduló szarlavinát.

- Most beszélem meg veled - jelenti ki. - Az orosznak még nem jeleztem vissza, szóval nem értem, miért nem tudsz egy kicsit megnyugodni.

- Én alapból nem támogattam egyébként sem az orosszal való együttműködést - szól közbe Nino. - Sejtettem, hogy ebből előbb vagy utóbb problémák lesznek.

- Az elmúlt években nem volt semmi gikszer és úgy emlékszem, amikor a nyereség elkönyvelése volt terítéken, kurvára nem sírt a szád - kontráz vissza apa. - Ez az orosztól független, megtörténthetett volna itt is.

- Erősen kétlem, mert mi mindent kontroll alatt tartunk, nem úgy, mint mások.

- Nem ez a lényeg! - csattan fel újra anya. - Nem érdekel, hogy a kibaszott ruszkik nem tudnak még a döntésedről, mert a lányodnak engedélyt adtál rá és ez tudod mit jelent? - Tart egy kisebb hatásszünetet. - Azt, hogy innentől kezdve semmi sem tántoríthatja el ettől az egésztől, mert... jesszusom, apja-lánya! Ugyanolyan makacsok vagytok!

- És idegesítőek - jegyzi meg szarkasztikusan Nino, mire Nina, a felesége rácsap egyet a mellkasára.

- Szerintem higgadjunk le egy kicsit, és beszéljük meg kultúráltan - Lina kilégzést és belégzést imitál a kezeivel. - Nicola, Biancát bedobni a mélyvízbe szerintem is egy kicsit elhamarkodott döntés, ráadásul egy olyan országban, amit nem mi uralunk és nincs ráhatásunk a következményekre.

- Ezt mondom! - tárja szét a karjait anyám. - Mindent megengedsz neki! Mindent!

- Ez nem igaz! - csóválja meg a fejét apám, anyám válaszul felhorkan. - Baszki, huszonegy éves! Hu-szon-egy! Egy nap el kell engednem a kezét és hagyni, hogy járja a saját útját! Úgy kezeled, mintha még mindig tizenkettő lenne, de már nem kisgyerek és ezt el kell fogadnod!

Szóra szeretném nyitni a számat, hogy legalább védelmembe vegyem apámat, hogy ő igazán próbált lebeszélni a dologról és egyáltalán nem volt olyan egyszerű meggyőzni, mint máskor, de konkrétan esélyem sincs. Inessa természetesen nem hagyná ki a családi botrányt, főleg ha miattam áll a bál. A falnak dőlve becsmérlően méreget, de tudom, hogy emögött rengeteg féltékenység bújik meg. Irigy, mert az ő szülei sokkal szigorúbban fogták őt, mint Domenicot és engem a mieink. Ő egyke, még a szellőtől is óvták egész életében, ezért soha nem értettem, miért jött egyáltalán számításba az ő neve az utódlás kapcsán. Jó, oké, az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy Inessa sokkal diplomatikusabb és hidegvérűbb, mint én és Ninóval is jobban megtalálja a közös hangot. Lina, Luca és ő mindig is egy fedél alatt éltek Ninóval és Ninával, sosem költöztek el a Luciano házból és ez előnyére vált neki. Rengeteg elméleti tudást elsajátított a nagybátyánktól és biztosan rávette arra is, hogy megtanítsa mindenféle gyakorlati dologra. Én sosem szorultam rá, mert nekem ott volt a saját apám, de ha Nino szimpátia alapján hozna döntést, nem engem választana.