A fattyú [Halálos ítélet III.]

● 13 ●

● NICOLA ●

"Megbocsátjuk, ha egy gyerek fél a sötétben. Az élet igazi tragédiája, ha egy férfi fél a fényben."
(Platón)

Elbambulva meredek a csészémben lévő fekete espressora. Korábban mindig egy cukorral ittam, de olvastam, hogy korral ez változik. Fogalmam sincs tulajdonképpen, hogy mikor kezdtem el feketén inni a napi négy-öt kávémat. Nálunk nem szokás tükörtojást reggelizni, de Aisha számtalanszor elkészítette magának a házasságunk alatt, így én is megszerettem. Ma reggel azonban még csak hozzá sem nyúltam.

- Minden rendben lesz, édesem.

Aisha megszorítja a karom, miközben leül mellém. Nem kell neki ecsetelnem a rossz kedvem okát, pontosan tudja, mennyire kiborít a jelenlegi családi perpatvar, még ha nem is igazán mutatom ki. Ő ismer a világon a legjobban, nem tudom átverni.

Domenico lecsattog a lépcsőn, gondolom a gyomra előcsalogatta az odújából. Néha elgondolkozom, hogyan sikerült két, ennyire különböző gyereket összehoznunk.

- Bia hazatolta a képét? - kérdezi félvállról, miközben a csészéjét teletölti kávéval, aztán egy tányérra szed a friss pékárúból, amit Aisha hozott korán reggel a kedvenc pékségéből.

Nem szép dolog ilyet mondani, de a kisebbik gyerekem mindig olyan, mint én rosszabb napjaimon. Egy szarkasztikus seggfej, aki egyébként imádja a családját. A nővérét különösen, ezért szanaszét szívatja. Domenico elég furcsán mutatja ki a szeretetét, de egyáltalán nem közömbös a világra, mint ahogy láttatni próbálja. Rengeteg érzés van benne, ami a vásznon robban ki belőle. A fiam mindig sokkal függetlenebb és önállóbb volt, mint a nővére. Egy cipőfűzővel képes volt órákon át eljátszani a sarokban, ameddig Bianca igényelte a törődést. Sokkal ragaszkodóbb volt már gyerekkorában is, állandóan a seggemben volt. Ez persze nem panasz. Imádtam minden percét. Domenicónál már kisiskolás korában megmutatkoztak a művészi hajlamai. Állandóan zsírkrétákkal rajzolgatott és emlékszem, hét éves korában vízfestéket kért szülinapjára. Bármit kérhetett volna, őt mégis pár ecset, a tempera meg a vízfesték tette boldoggá. Egy csomószor behivattak az iskolába is, mondván, hogy teljesen inaktív az órákon és semmi mást nem csinál, csak rajzolgat. Mindig el volt a saját fantáziavilágában és már korán eldöntötte, hogy mit szeretne csinálni egész életében. Soha nem engedett az elhatározásaiból, hogy ő bizony egyszer művész lesz. Mi nem helyeztünk rá nyomást, de persze elkerülhetetlen volt, hogy Nino ne adjon hangot az ellenérzéseinek. Domenico mégsem hódolt be, és nem kötött kompromisszumot. Tudta, mit akar és minden követ megmozgatott azért, hogy a legjobb legyen. Nem is lehetnék rá büszkébb.

- Hazajött, de későn - felelem, kirágatva magam a melankóliából. - Azóta alszik.

- Az orosz is itt van?

- Nincs.

Jómagam is azt hittem, hogy nálunk éjszakázik, ám Bianca egyedül lépte át a küszöböt és azt mondta, hogy Maximnak dolga akadt, de ma mindenképp beugrik majd, hogy mindent átbeszéljünk. Elképzelni nem tudom, miféle dolga akadhatott Szicíliában este tizenegykor, de nem sejtet semmi jót. Arra sem nagyon szeretnék gondolni, hogy miért maradtak Barcelonában késő estig, és hogy a lányom miért jött haza olyan fáradtan, hogy szó szerint arccal előre dőljön be az ágyba a hazaérkezése után két perccel. Ránéztem este és reggel is. Ugyanabban a pozícióban találtam.

Jogosan kérdezitek, hogyha ennyire féltem őt attól a fiútól, mégis miért bólintottam rá arra, hogy kettesben elutazzanak. Nos... korábban lefolytattunk egy beszélgetést Aishával, ő pedig rávilágított egy fontos tényre: soha nem tiltottam meg a gyerekeimnek semmit. Mindig azt vallottam, hogy tiltással nem lehet nevelni, hisz gyermeki dacból csak azért is az ellenkezőjét fogják tenni annak, amit mondok. A lányom huszonegy éves. Nem most kellene elkezdenem szabályokat bevezetni, és megmondani neki, hogy mit csináljon. Még akkor sem, ha a tapasztalat azt mondatja velem, hogy csúnya szívfájdalom vár rá. Az alkunak, amit Maximmal kötöttem az volt a célja, hogy megóvjam ettől a lányomat. A szívem mélyén viszont azt kívánom, hogy a kölyök elbukjon és beismerje, hogy nem lehet úgy élni, ahogy ő teszi. Lehet, de nem érdemes. Sokkal nagyobb vereség úgy veszíteni, ha van tétje, és Maximnak kurva sok minden forog kockán. Azt remélem, hogyha ennek tudatában mégis elgyengül, az kirángatja őt a sötétből. Tudom, hogy nem sok öröm érte az életben, de ő úgy viselkedik, mintha a boldogság valamiféle betegség lenne.