A fattyú [Halálos ítélet III.]

● 18 ●

● MAXIM ●

"A szeretet nem ismeri fel önnön mélységét, míg az elválás órája el nem következik."
(Kahlil Gibran)

Martina végül csak kierőszakolta, hogy egy kicsit maradjak Moszkvában. Akkora volt a felfordulás, hogy fel sem tűnt senkinek, hogy az egyik vendégszobában dekkoltam egy teljes napig. Mondjuk nem is igazán kerestek, ami egészen bíztató, hiszen ez azt jelenti, hogy egyáltalán nem is gyanakodnak rám. Tulajdonképpen semmi sem változott tíz év alatt, most is ugyanúgy egy szobába voltam zárva. Martina kénytelen volt ügyeket intézni, és eljátszani a szomorú özvegyet, ami egészen komoly elfoglaltságnak bizonyult. Natasha vőlegénye hazautazott, de megígérte, hogy a temetésen jelen lesz. Azért megjegyezte, hogyha ez az ügy elcsitul, újra át kell beszélni a házassági szerződés pontjait a Bratva új főnökével. Kényes téma, hisz az elvileg én lennék, csakhogy még elméletben tudomást sem szereztem a történtekről. Új szerződés kell az új főnök aláírásával. Felőlem aztán azonnal viheti is Natashát, rajtam ne múljon.

Oksana már hozott nekem tiszta ruhát a tegnapi nap folyamán. Jobban mondva, vett újakat, mert mindegyiken ott lógott az árcimke. Nem aprózta el, kibaszott sok rubelt költött egy egyszerű fekete pólóra, nadrágra és egy indigókék zakóra, ami nekem baromira nem tetszik, de neki szent meggyőződése, hogy kiemeli a szemem színét. És nem is szoktam pólókat hordani zakó alá, na de persze honnan tudhatná...

A középső lány kevésbé hasonlít a két testvérére. Már említettem, hogy Oksana nem Dimitrij gyereke, persze ezt a lány nem tudja, és mivel neki szürkészöld szeme, és néhány árnyalattal világosabb haja van, mint a másik két lánynak, különlegesnek hiszi magát, tulajdonképpen mondhatjuk, hogy a legszebbnek a triumvirátusból, pedig ugyanolyan fattyú, mint én. Kíváncsi vagyok, mennyire törné le a szarvát, ha ezt megtudná. Martinának persze vág az esze, mindig drámaian előadta, hogy Oksana az édesanyja génjeit örökölte. Könnyes szemmel legalább háromhavonta megjegyezte ezt, Dimitrij pedig kétely nélkül elhitte, talán abból kiindulva, hogy én sem igazán hasonlítok rá. Nagyon kevés vonást örököltem tőle hála istennek.

Oksana most tizennyolc éves, Natasha pedig húsz. Martina egy héttel azelőtt ment hozzá Dimitrij-hez, mielőtt Natasha megszületett volna, és nem sokkal később újra teherbe esett valaki mástól Oksanával. Alig bírta a gerince a terhelést, a várandósságok előtt épült fel teljesen. Végig veszélyeztetett terhes volt mindkét alkalommal, utána újra rehabilitációra járt és itthon is tornászott, hogy erősítse a hátizmait, amik a gerincét tartják. Irina nagyon kései gyerek volt. Talán a fent említett indokok miatt, vagy csak úgy becsúszott, ki tudja.

A két idősebbik lány emlékszik rám, de nyilvánvalóan nem töltöttünk sok időt együtt, szinte semmit sem tudunk egymásról. Egy a közös mindannyiunkban: nem sajnálkozunk Dimitrij elvesztése miatt.

- Szóval, mint tudod, anya már választott nekem férjet.

Oksana az ágyamon ül egyenes háttal, méltóságteljesen, keresztbe tett lábakkal. A fekete ruhája túl rövid a gyászhoz.

- Igen, hallottam.

Én éppen a zakó belsejéből tépem ki a cimkét, aztán felakasztom az egyik fogasra.

Egyébként öt perccel ezelőtt léptem ki a szobához tartozó fürdőből egy nagy gőzfelhő kísértében, egy szál törülközőben. Oksana már akkor is az ágyon ült, és kurvára nem zavartatta magát. Újra be kellett mennem a fürdőbe, hogy egyáltalán fel tudjak öltözni. Állandóan pofázik nekem, mert állítása szerint unatkozik. Most mindenki olyan szomorúnak tetteti magát, de neki ez nem megy, ezért inkább úgy döntött lóg velem egy kicsit. Nyilván engem már kevésbé dob fel a helyzet, de még nem vagyok abban a pozícióban, hogy erőszakkal kibaszhassam őt a szobából.