Szjg másképp

SZEPTEMBER 6. RENI SZEMSZÖGE

A hétvégét vagy Virágnál, Kingánál vagy esetleg nálam töltöttük. Elmentünk a kedvemért a könyvesboltba, ahol kereken két és fél órát voltunk. Márkkal nem beszéltünk olyan sokat. Mindig én kerestem fel őt, ő pedig egyszavas válaszokban adott választ. Elég furcsán viselkedett, de a csajok szerencsére lekötötték a figyelmem. Az ismeretlen naponta írt nekem, de én nem válaszoltam neki. Szimplán ignoráltam. Ma már sajnos nem lustálkodhatunk, mivel hétfő reggel hét óra van. Tegnap Kinga haza ment este hat körül, de én maradtam Virágnál este is, így együtt indulunk a suliba. Hajamat felkötöttem egy laza kontyba, majd raktam magamra egy kis sminket. Csak a szokásost. Szempillaspirál, korrektor a szemeim alá és egy kis szájfény. Magamra rángtam egy fekete szakadt farmer, felvettem egy kék pulcsit, majd a fehér Nike cipőmet. Felkaptuk a táskánkat, majd Virág anyukája eldobott minket kocsival a sulihoz, így szerencsére nem kellett gyalogolnunk. Bár én szeretek sétálni. Addig van időm gondolkodni.

- Kérdezhetek valamit? - szólalt meg hirtelen Virág, mire bólintottam. Hangján lehetett hallani, hogy komoly. Amin eléggé meglepődtem. Hiszen ez a lány, mindig bolondozik és sok hülyeséget csinál. Virág mély levegőt vett, majd megfogta a karom és megszólalt;

- Miután...a szüleid meghaltak és te elköltöztél...mesélted, hogy Cortez felkeresett téged, és az indulásod előtt szakítottatok. Utána Cortez átment Ricsihez, ahol én is ott voltam, így hallottam mindent. Mindketten zaklatottak voltak. Összevissza beszéltek, hogy akkor most te tényleg szakítottál-e vele. Beletelt egy kis időbe, mire mindketten lenyugodtak. Azután Ricsi újra elkezdett üvöltözni, hogy Cortez menjen utánad. Mire ő fogta magát és egyenes a reptérre rohant. Csak addigra már te már elmentél. Utána találkozott Márkkal, aki elkezdte provokálni magát és ott helyben összeverekedtek. A biztonságiaknak kellett szétválasztani őket. Bevitték őket az őrse. Onnan fél órával később engedték ki a két fiút. Utána Cortez megint átjött hozzánk, és elmondta, hogy mi történt és, hogy miért van felszakadva a keze. Talán két hónap telhetett el a verekedés után, amikor is Cortez teljesen magába fordult. Majdnem megbukott. A következő évben, pedig nagyon furcsa lett. Összevissza váltogatta a csajokat. Minden este elment valamilyen buli. Néha másnaposan jött be az iskolába! Ricsinek kellett beszélni a fejével, hogy térjen észhez mert ez, így nem lesz jó. - mondta, mire az én szemem tényér nagyságúra nőtt.

- És...ezt nekem miért nem mondtad korábban? Ha tudtam volna akkor...akkor talán... - képtelen voltam egy értelmes mondatot is kinyögni. Kibontottam a hajam, majd idegesen beletúrtam mindkét kezemmel.

- Ha még aznap elmondom, amikor megérkeztél Canadában, akkor nem tudsz semmit tenni. Utána pedig összejöttél Márkkal. - suttogta, majd szomorúan megsimogatta a karom. Éreztem, hogy az egész testem remegett.

Nem tudom elhinni, hogy Cortez...utánam jött. Nem tudom elhinni, hogy Márkkal verekedtek. Nem tudom elhinni, hogy Márk belekötött a volt barátomba. Az agyam pedig végképp nem tudja felfogni azt, hogy Cortez napi szintén váltogatta a lányokat és, hogy majdnem megbukott. Azt pedig soha nem fogom megérteni, hogy Virág azt a szót használta, hogy; provokálni. A csengő hangja szakította meg a gondolkodásomat. Körülnéztem és már a terembe voltam. Azt se tudom, hogy mikor jöttem be egyáltalán. A terem ajtaja kinyílt, de nem a tanár jött be, hanem Cortez. A szívem abban a pillanatban felgyorsult, és a régi pillangóim is életre keltek a hasamban. Mintha megint az a lány lennék, aki a szüleim halála előtt voltam. Az a kis naiv lány, aki mindent elhitt mindenkinek. Megráztam a fejem, és próbáltam lelőni a pillangókat a hasamban. A fiú lazán elsétált a padom mellett, majd leült mögém. Magamban azt hajtogattam, hogy; Van barátom. Akit kedvelek. Aki végig ott volt velem. Aki provokálta magát Cortez előtt, hogy verekedést indítson.

~~~~

Az órák után elköszöntem Virágtól, majd lassan elindultam haza. Haza...milyen furcsa szó. Nekem az egyáltalán még az otthonom? Hiszen már semmi sincs abban a lakásban, ami nem arra emlékeztetne, hogy a szüleim ebben a házban kezdték a közös életük. Ott neveltek fel engem. Amikor kicsi voltam, mindig azt gondoltam, hogy ez a hely varázslatos erővel bír. De ha most ránézek akkor csak azt tudom felidézni, hogy pár évvel ezelőtt kihívtak az egyik óráról és elmondták, hogy a szüleim balesetben meghaltak. A varázslat a szüleim halálával szintén kihalt. Egyáltalán nem figyeltem az útra, csak arra kaptam fel a fejem, hogy valaki megfogja a két kezem és elkezd húzni. Sikítani akarok, de az idegen befogja a számat. Elkezdek kapálózni, de sokkal erősebb nálam. Most komolyan elrabolnak? Fényes nappal egy random utcán? Még mindig összevissza ütök a lábammal, amikor meghallok egy hangot a fülemnél.

- Én vagyok. - mondta lágy hangon az idegen, mire megforgattam a szemem. Kösz. Ki az az én? Ám ekkor megéreztem az illatát. Ezer közül is felismerem ezt a parfüm fajtát. Cortez. A gyomromban megint életre kelnek a pillangók, amikre most nagyon mérges vagyok. Nem válthat ki belőlem semmilyen érzelmet! Már nem! A fiú elhúz egy olyan utcába, amit még életemben nem láttam. Sokkal sötétebb, mivel az óriási bokrok eltakarják a napot. Tiszta hátborzongató. Mint egy sikátor. Cortez elenged engem, mire idegesen nézek rá.

- Ugye tudod, hogy ez majdnem felér egy komplett emberrablással?! - mérgesen fontam össze a kezemet mellkasom előtt. Cortez nem szólalt meg, de lehetett látni, hogy nehezen fogja vissza a nevetését.

- Most meg mi olyan vicces? - kérdeztem, mire kitört belőle a röhögés. Értetlenül néztem rá, de nem tudtam figyelmen kívül hagyni, hogy milyen rég hallottam a nevetését. Azok a kis gödröcskék! Miket beszélek? Miután végre abbahagyta a kacagást, rám nézett majd elkezdett közelíteni, mire én ösztönösen hátráltam. Ez így ment addig, amíg neki nem ütköztem a kerítésnek. Cortez a fejem mellé rakta két kezét. Esélyem sincs menekülni. Na nem mintha akarnék... Olyan közel van hozzám, hogy az orrunk szinte összeér. Egymástól szívjuk a levegőt. A pulzusom szaporább lett, és egyre gyorsabban vettem a levegőt. Ajkaim szétnyíltak, szememet nem tudtam levenni a fiú arcáról. Cortez tekintete pedig a szemem és a szám között cikázott. Az ő mellkasa is gyorsabban süllyedt és emelkedett. Aztán elkövettem a legnagyobb hibát. Belenéztem a szemébe. Azokba a tengerkék szemekbe, és teljesen elvesztem. Cortez egyik kezével kisimított egy tincset az arcomból, de nem vette el a kezét. Egyik ujjával megsimogatta az államat, mire ösztönösen becsuktam a szemem. Éreztem, hogy egyre közelebb jött hozzám, már ha még ez lehetséges.

- Kérlek...ne húzódj el. - suttogta, majd hirtelen megcsókolt. Az egész testemen végig futott a borzongás. Olyan sok idő telt el az utolsó csókunk óta, bár nekem mégis olyan mintha tegnap lett volna. Átkaroltam a nyakát, és hagytam, hogy elmerüljek a csókjában. Az agyam teljesen kikapcsolt. Beletúrtam a hajába, mire a fiú felvett az ölébe, így ösztönösen összekulcsoltam a lábamat dereka körül. Most én kerültem feljebb, szóval én kezdeményeztem a csókot. Nem hallgattam az agyamra, ami azt súgta, hogy elfejtettem valamit. Kizártam mindent és csak arra koncentráltam, hogy sokkal jobban csókol, mint az utolsó alkalommal. Sokkal szenvedélyesebben. Arra fókuszáltam, ahogy keze a combomon liftezik fel és le. Nem tudom mennyi ideig voltunk így. Annyit tudok, hogy levegőhiány miatt váltunk el. Az arcom biztos, hogy kipirult. A hajam kicsit kócos lett, de nem nagyon érdekel. Cortez szaporán vette a levegőt, majd megszólalt.

- Annyira hiányoztál....válassz engem. - mondta, majd ajkunk újra összeért. Úgy érzem...mintha széthasadnék. Úgy csókolt...mintha attól félt volna, hogy elveszít engem, mégis mintha soha nem lenne hajlandó elengedni engem. Már majdnem újra belemerültem volna a csókjába, amikor villámcsapásként hasított belém valami. Vagyis...inkább valaki. Hirtelen eltoltam magamtól a fiút, aki értetlenül nézett rám.

- Márk. - nyögtem ki, mire Cortez szeme hirtelen megváltozott. Mérhetetlenül sok fájdalmat láttam szemeiben.