Black clover komédia

Helló Zenon!

/Milyen nosztalgikus újra itt./*gondolja ahogy egy fa mögött megbújva kémleli a nem messzi falut. Pár méter választja el mindössze a határtól, aminek átlépésével kínlódik. Késő este van, alig pár felhő kóborol az égen, az erdőt bevilágítja a telihold fénye* /Az az a hely ahol az egyik korábbi rozs és gabona raktárunk volt és Vanica beomlasztotta. Áhháhá!/*nevet kínjában halkan, majd a remegő térdeire csap* /Ne pazaroljátok az energiámat, ti hülye lábak! Nem erre tartalak titeket! *szól rájuk magában* Fázni szabad, de a félelemtől remegni, az én koromban már igazán nem illik. Elvégre a hercegnőjük vagyok, ha akarok, ha nem, mennem kell. A régi, eredeti országhatárainkat már átléptem, mit tétovázok, itt a mostaninál? Annyiszor voltam már itt... Ezúttal ez a szülőföldemnek vehető. Az emberek számítanak rám, eleget kell tennem az elvárásaiknak. Nem érezhetik úgy hogy cserben hagytam őket. Ugyanakkor... Soha nem lesznek többek egyik társamnál se. Nem tudom őket úgy szeretni mint a sajátjaimat, elvégre ők Soara népe. Nem az enyém.  Ha nem kellene velük foglalkoznom sokkal egyszerűbb lenne. De az a hülye... *gondol Soarára* amíg elő nem kerül, nekem kell vigyáznom rájuk. Majd később magasan megfogom fizettetni vele a kemény munkám és szenvedésem árát. Zombit fogok belőle csinálni, hadd szenvedjen ő is a fáradtságtól. Egyszerre két ország problémáival foglalkozni iszonyatosan megterhelő tud lenni. Ma majdnem össze kevertem két várost. Ahogy Jeffrey is mondta, nem csinálhatom ezt örökké. Ha tényleg lenne választási lehetőségem, most azonnal haza mennék és reggel 8-ig el se engedném William-t./ *végre megmozdul* /Másrészt ott van az az érzésem is hogy tartozom a trónfosztóknak a vendég szeretetük viszonzásával. *szorítja ökölbe feszülten kezeit* Királynő vagyok, nem rettenhetek meg egy kis kínzástól és rossz emlékektől! Én vagyok a legjobb! Yoshi! Egy este alatt le fogom rendezni ezt!/ *áll fel és határozottan elindul, az egyedüli pont ahol lenéz a földre az amikor át lépi a határt, és innentől a nyugtalanság nem hagy alább a szívében, egy másodpercre sem. Végig járja a környező településeket, és mágiával helyrehozza a károkat. Anno több várost és falut is ezzel a mágiával épített fel, nagyon rövid idő alatt. Természetesen pár épület helyrehozása nem jelent számára kihívást, az viszont annál inkább hogy senki ne vegye észre. Elegendő ha utólag tudják meg hogy ott volt, az is veszélyt jelenthet rájuk. A tudatlanság az évek folyamán áldásos állapottá nőtte ki magát, elég ideje rabok a saját országukban hogy tudják,  épp oly kártékony lehet számukra a tudás mint az ellentéte. A keleti régiókban elterjedt nézet lett, hogy a valódi ártatlanság megment. A nyugati területeken élők viszont, szembe mennek ezzel.  A Heart királysághoz közelségükre való tekintettel több a bátor ellenálló, akik átosonnak élelmiszert és egyéb termékeket szerezni. A megtorlások ellenére megéri a kockázatot, nem, őket nem olyan fából faragták, nem. Ők nem fognak a farkukat csóválva behódolni pár árulónak, még ha az életükbe kerül sem. Egytől egyig büszkén halnak meg, ha úgy érzik egy kicsit is, tűk lehettek a szemükben. Nem véletlenül oda összpontosítják inkább az erejüket Dante-ék.

Miután végzett mind a 10 településsel, és leellenőrizte a többit is, tart csak szünetet és néz be egy kisebb csapat, fontos alattvalójához, akik az erdő mélyén a föld alatt rejtőznek. Rég volt itt, nem panaszkodhat, így is tovább húzta mint illet és mint indokolt lett volna. Senkivel nem osztotta meg pontosan mi történt vele miután elkapták, így csak sejtéseik vannak a borzalmakról amiket át kellett élnie, de valójában a közelében sincsenek. Kevés társuk tért vissza, pár hiányzó végtaggal, fogakkal, nyelvel, körömmel... A tudat azonban hogy a hercegnőjüknek első látásra nem hiányzik semmilye, féktelen, téves következtetéseket vonat le velük. Holott hónapokig valahányszor találkoztak a lány tekintette halott volt, gyakorta üveges szemekkel, érzelemmentes hangon adta ki az utasításokat nekik, szívesebben bámulva a semmibe, mintsem őket nézve. Ilyenkor a követek, közvetítők, ritkább esetben magasabb rangú személyek igyekeztek nem elítélni és csak tenni a dolgukat. Néha akaratlanul is megágyazva, élményeik elmesélésével a pletykáknak. Szájukra vették a rossz nyelvek. Mert bár látják mi folyik, mit tesznek, mit vesznek el, nem akarják elveszíteni a reményt. Naivan akarnak hinni abban hogy nem lehet rosszabb, és ők maguk is kezdenek kételkedni az átéltekben. Az önringatásba, önhitegetésbe menekülnek, mert máshol nincs hely számukra. A gyengébb természetűek elméjét már rég felfalta a félelem.