Pandora magja (Neteyam ff.)

29.

- Mo'at! – rémülten kiáltozva futottam végig a táboron. – Mo'at!

- Vitraya, mi a baj? – bukkant fel a tsahík. Kérdőn nézett rám, ahogy látta rajtam a pánikszerű félelmet.

- Az olo'eyktan bajban van. – hadartam.

- Mi féle bajban? Van vele valaki? – kérdezte most már ő is aggódva.

- Mindenki, Mo'at, az egész családja. – mondtam zaklatottan.

- A gyerekek is? – kerekedtek ki a szemei. Tudta a választ, de bízott benne, hogy talán még sem igaz.

- Igen, ők is. – bólogattam, de közben már a könnyeim folytak végig az arcomon. Mo'at a kezét a tarkóm fölé vezette és magához húzott, megölelt. Meglepődtem, hiszen soha nem tett ilyet ezelőtt, de most nem ezzel foglalkoztam. Jól esett ez a gesztus tőle, próbált nyugtatni engem és magát is ezzel. – Segítenünk kell nekik. – szólaltam meg remegő hangon.

- Tudod, hogy merre vannak? – kérdezte, miközben egy kicsit eltolt magától.

- Nem, mert a jeladós hívásra nem reagálnak. – válaszoltam szipogva. – Mikor Úttörőt, vagyis Neteyamot hívtam, akkor hallottam lövéseket a háttérben.

- Mikor elindultak, merre mentek? – tett fel egy újabb kérdést.

- Jake, Neytiri és Neteyam járőrözni mentek ikrán háton. – töröltem le a könnyeket az arcomról és Mo'atra néztem. – Kiri, Lo'ak és Tuk Spiderrel együtt az erdőbe mentek, de nem tudom pontosan, hogy melyik részében lehetnek.

- Ma Eywa*! – sóhajtott elkeseredetten a tsahík. (* Oh Eywa!)

- Ikrán háton hamar be tudom járni az erdőt, fentről hátha látok valamit. – javasoltam, mert aggodalmam egyre csak nőtt. Nem tudok tétlenül várni, megöl a kétség.

- Egyedül nem mehetsz, fiatal vagy még. – rázta fejét Mo'at erősen tiltakozva.

- Akkor szólok Tarsemnek és a többi harcosnak. – mondtam egy újabb ötletemet.

- Először próbáld őket újra hívni. – mutatott a torokmikrofonomra. Szinte reménytelennek tartottam, hogy válaszolnak a hívásomra, de egy esélyt adtam neki.

- Fenevad, itt Felderítő! Hallasz? – nyúltam a torokmikrofonomra, miután távolabb léptem Mo'attól. Pár másodpercig feszült csend állt be, és nem hallottam semmit. – Fenevad! – szóltam újra, de reménytelenül.

- Nem válaszol. – mondta Mo'at az egyértelmű megállapítását.

- Nem. – suttogtam. – Nagyon félek.

- Tudom gyermekem, tudom. – sóhajtott nagyot.

- Felderítő, itt Úttörő! Hallasz? Vétel. – érkezett a hang recsegve a fülhallgatómba. Szemeim kikerekedtek és villámcsapásként ért, ahogy eljutott a tudatomig mit is hallottam.

- Eywara! Neteyam! – szólaltam meg zokogva, ahogy meghallottam a hangját. A sok stressz, félelem és aggodalom egyszerre tört ki belőlem sírás formájában. – Hallak.– válaszoltam.

- Hamarosan a táborban vagyunk, nyugodj meg! – mondta, de alig értettem, mert a háttérben egy harci helikopter zúgása volt hallható.

- Tam*. – válaszoltam remegő hangon Neteyamnak. (*Rendben.) – Nem sokára itt vannak. – néztem Mo'atra. A szívem hevesen vert és kapkodtam a levegőt, remegtem egész testemben.

- Eywanak hála! – sóhajtott megkönnyebbülve az asszony. - Gyere, adok macskagyökér főzetet, rád fér most a nyugtató hatása. – invitált volna a maruijába a tsahík.