Pandora magja (Neteyam ff.)

5.

Reggel arra riadtam, hogy kileng alattam a függőágy, azt hittem megáll a szívem. Mire végre tudtam volna aludni, addigra kifordulok a helyemről és a Sully családnál landolok beszakítva a maruijuk tetejét. Riadtan nyitottam ki a szemem, mire Lo'akot láttam velem szemben csüngeni az indán.

- Lo'ak, mi a fenét csinálsz? – förmedtem rá, miközben a maradék álmot is kidörzsöltem a szememből.

- Jó reggelt Vitraya! – szólalt meg, de a hang nem Lo'akhoz tartozott.

- Neteyam? – nyitottam ki a szemem még jobban meglepődve. – Azt hittem az öcséd az.

- Ő még alszik és úgy horkol, mintha egy palulukan szorult volna a torkába. – nevetett.

- Egyébként, Eywa szerelmére mit csinálsz itt, te skxkawng? Neked még pihenned kéne. – szidtam le.

- Már jól vagyok. – legyintett.

- Úgy lógsz ott, mint egy prolemurik. – mondtam neki.

- Te meg úgy rikoltoztál. – vágott vissza.

- Elmész a sunyiba, Neteyam Sully! – suhintottam felé a kezemmel jelzés képpen, mire ő csak nevetett.

- Gyere fel. – mondtam neki, majd törökülésbe ültem ő pedig bemászott a függőágyamba, ami vészjóslóan kezdett el nyekeregni.

- Ugye nem szakad le? – kérdezte mozdulatlanul ülve.

- Majd kiderül. – rántottam meg a vállam, mire Neteyam csak nézett rám kikerekedett szemekkel. – Nem fog leszakadni ne aggódj. – nyugtattam.

- Anya mondta, hogy tegnap sokáig voltál nálunk. – kezdett bele a beszélgetésbe.

- Igen, ez igaz. Neytiri úgy szólt ránk, hogy most már ideje lenne aludni. Tuk is ott ült melletted egész végig. Felajánlottam, hogy ha kell virrasztok egész éjszaka, csak hogy legyen valaki, aki közben itat téged nehogy kiszáradj. – mondtam, miközben a függőágyam rostjait babráltam.

- Kedves tőled, köszönöm! – tette kezét az enyémre és szégyenlősen elmosolyodott. Az én öt ujjú kezem eltörpült az ő négy ujjú keze mellett.

- Had nézzem meg a sebed. – törtem meg a csendet, mert kezdett feszültté válni a levegő közöttünk, mire Neteyam hátat fordított nekem. Mögé térdeltem és finoman elhúztam a fonott haját, hogy láthassam a tarkóját. Most, hogy már nem volt véres és a yalna kéreg sem volt rajta jobban lehetett látni mekkora is a sérülés. Kuruja mellett húzódott egészen a tarkója közepéig.

- Rendesen beléd karmolt Toruk. – mondtam miközben vizsgálgattam.

- Nem akart véletlenre menni. – válaszolt Neteyam elfojtott hangon.

- Jól vagy? – kérdeztem tőle aggódva.

- Igen. – válaszolt gyorsan, de közben éreztem, hogy feszeng.

- Fáj? – hajoltam közelebb és közben megtámaszkodtam a vállán.

- Kicsit, igen. – szisszent fel.

- Oh, bocsánat, pedig próbáltam óvatos lenni. – mondtam miközben elengedtem a haját és vissza ültem a helyemre.

- Nem tehetsz róla. – rántotta meg a vállát miután újra szembe fordult velem.

- Szépen összehúzta a yalna kéreg a sebet, de ma még jó lenne, ha be lenne kenve. – tanácsoltam.

- Köszönöm, leendő tsahík. – viccelődött Neteyam.

- Jajj, ugyan, kérlek! Belőlem sose lesz tsahík. – forgattam szemeimet. – Úgyis tudod, hogy öröklési sorrend van.

- Pedig te jó tsahík lennél szerintem. – mosolygott a fiú.