Pandora magja (Neteyam ff.)

19.

- Micsoda nap volt. – sóhajtott Neteyam, miközben lehuppantunk a fűbe. Most az ivóhelyhez mentünk kiengedni a fáradt gőzt és beszélgetni.

- Még finoman fogalmaztál. – mondtam nevetve, de közben fél szemmel Tukot figyeltem, aki a víz partjánál guggolt és a kavicsokat babrálta.

- Nem tudok zöld ágra vergődni Rinati dolga fölött. – szólalt meg Kiri.

- Kelfpomron*. – grimaszolt Lo'ak. (*Mentálisan sérült.)

- Nézzétek, hoztam nektek valamit. – futott oda hozzánk Tuk boldogan.

- Mit találtál? – érdeklődtem, mire egy zöld színű folyami kavicsot nyomott a kezembe.

- Ez a tiéd. – mosolygott rám Tuk. Nagyon kedves és sokat jelentő gesztus volt ez, ugyanis a na'vik azoknak ajándékoznak, akik igazán fontosak számukra.

- Köszönöm Tuk-Tuk! – lábadt könnybe a szemem, nagyon jól esett. – Bele teszem majd az új karpántomba.

- Ezt neked adom. – lépett Neteyam elé, akinek egy apró türkinit kővet tett a tenyerébe.

- Irayo, ma'tsmuke*! – mosolygott Neteyam. (*Köszönöm, húgom!) – Bele füzöm majd az új nyakpántomba.

- Ez a tiéd lesz. – szökkelt tovább Lo'akhoz, akinek egy nagyobb méretű folyami kavicsot ejtett a kezébe. A víz már hosszúkás formára csiszolta és lyukat fúrt a közepébe.

- Oh, köszi, húgi! A hajamba teszem majd a többi zöld hajgyöngyöm közé. – vizsgálgatta a kapott tárgyat Lo'ak.

- Ez pedig a tiéd Kiri. – lépett nővére elé. Ő is ugyanolyan apró méretű kavicsot kapott, mint mi.

- Köszönöm! – mosolygott húgára, azzal le is vette bokaláncát és rá esősítette a kapott tárgyat.

- Magadnak találtál valamit? – kérdeztem Tukot.

- Nem, most csak nektek gyűjtöttem. – szökdécselt vidáman. Elhatároztam, hogy fogok készíteni Tuknak egy kis ajándékot. Neteyammal az Álomvadászat után az új ruházatunk és ékszereink elkészítésével leszünk elfoglalva, így majd akkor fonok a kislánynak is egy bokaperecet.

A napunk hátra lévő része boldogan és nevetgélve telt, el is felejtettem Rinati merényletét. Neteyam tett róla, hogy elterelje gondolataimat. Egész délután szorosan ült mellettem, mikor a többiek nem figyeltek - vagy legalábbis azt hitte, hogy nem figyeltek – a combomra tette a kezét. Egész testemben bizseregni kezdtem és erősen vert a szívem. Szégyenlősen néztem rá, de ő rendíthetetlenül nézett szemeimbe és ajkaimat is szugerálta.

- Neteyam, zavarba hozol. – súgtam oda neki.

- Nekem tetszik. – mormogta. Elöntötte a testemet a vágy és legszívesebben ajkaira tapadva az ölébe ültem volna, de a többiek elött nem tehettem. Főleg nem Tuk előtt.

- Neteyam! – néztem rá kérlelően, de nem hatotta meg. Élvezte, hogy a bennem dúló vágyat ő keltette fel. Hirtelen felpattantam mellőle és a hűvös víz irányába indultam. Azt éreztem le kell hűtsem magamat, mert különben idő előtt neki fogok esni Neteyamnak. Értetlenül nézett utánam a fiú.

- Hova mész? – szólt utánam Kiri.

- A vízbe, egy kissé melegem van. – válaszoltam rá gyorsan, majd Neteyamra pillantottam, akinek akkor állt össze a kép. Kaján mosoly kúszott az arcára, mikor rájött, hogy beindított engem. Uralkodnom kell magamon, nem szeretnék semmit sem lekapkodni. Igazából még le sem tisztáztuk az érzéseinket magunknak sem, nem hogy egymásnak. Én legalábbis így voltam vele, de Neteyam már lehet tudja, a viselkedéséből megállapítva.