Pandora magja (Neteyam ff.)

Karácsony Sullyéknál

- Ébredjetek! Karácsony van! - rontott be Tuk a maruiba lelkendezve és beugrott mellénk a függőágyba. Neteyam hangosan nyögve ébredt fel húga súlya alatt, én pedig olyan hirtelen ültem fel, hogy szinte bele szédültem.

- Tuk, még kora reggel van. - nyöszörögte Neteyam rekedt hangon. Nagyot fújtatva dőltem vissza a függőágyba, miután konstatáltam, hogy a nagy ricsaj ellenére nincs veszély. Neteyam átkarolt és arcát a nyakamba fúrta.

- Gyertek, apa hamarosna fát akár diszíteni. - ugrált rajtunk a kislány.

- Inkább pihenj te is még. - fogtam meg Tuk vállát és berántottam magunk közé. Neteyam újabb hangos nyögést hallatott.

- Úgy látom nem lesz nyugtunk. - zsörtölődött a fiú.

- Ne már! Gyertek! - vergődött karjaim között Tuk.

- Jó, megyünk! - emelte fel hangját Neteyam. - Kérünk még öt percet.

- Rendben. - pattant ki az ágyból a kislány és azzal el is tűnt.

- Végre! - sóhajtott fel a fiú. Nagyot nyújtóztam és oda bújtam Neteyamhoz. Lágy csókot lehelt ajkaimra és a fülem mögé tűrt egy tincset. - Nem éppen ilyen ébresztőre vágytam. - utalt húga előbbi tettére.

- Én sem, de hisz még gyerek. - kuncogtam. - Izgatott, hogy ajándékozhat.

- Ami azt illeti én is izgatott vagyok. - mosolyodott el Neteyam. - Kíváncsi vagyok, hogy tetszeni fog-e az ajándékom.

- Biztosan. - simítok végig az állán. Ő milyen izgatott lesz, ha megtudja én milyen ajándékkal készültem. - Keljünk fel, biztosan várnak már ránk. - javasolom.

- Jó. - fújtatott szemforgatva, amin én csak jót nevettem. Miután kimászott a függőágyból felém nyújtotta a kezét, hogy segítsen nekem is. Kézen fogva sétáltunk át Neteyam szüleihez, ahol már a reggelivel fogadtak minket.

- Oel ngati kameie, ma soaia*! - intett a szokásos kézjelle az oldalamon álló fiú, amit én is utánoztam. (* Látlak titeket, családom!)

- Oh, jó reggelt gyerekek! - fordult felénk Neytiri mosolyogva. - Vitraya, tudnál segíteni egy kicsit? - nézett rám kérlelően az anyuka.

- Kezemplltxe*. - bólintottam, majd azzal el is engedtem Neteyam kezét, aki másodpercekig csak nézett, ahogy távolodom tőle. (* Természetesen.)

- Hé, tesó! Ne nézd ennyire, hiszen már a tiéd. - bökte oldalba Lo'ak nevetve a bátyát. A vállam felett néztem hátra mosolyogva és láttam, amint Neteyam elkapja öccsét és játékosan a hóna alá csapta Lo'ak fejét.

- Menthetetlenek. - lépett mellénk Aneya Kiri kíséretében, aki szemét forgatta, majd egymásra néztünk és felkuncogtunk.

- Apa hamarosan hozza a fát és diszíthetünk. - lelkendezett Tuk.
Jake kezdeményezésére minden évben megtartjuk az égemberek ünnepét, a karácsonyt. Sokat mesélt nekünk róla, hogy milyen a Földön az ünnep és egyik éven ezzel lepte meg a családját. Annyira tetszett mindenkinek, hogy szokássá vált náluk és engem is szívesen látnak a közös kis ünnepükön is már gyerekkorom óta. Mivel nálunk Pandoran nincs olyan fajta fa, mint az embereknél, ezért mi magunk készítünk egyet mindig. Jake hozza hozzá az alapanyagokat és közösen kötözzük össze fenyőfa formájúra, már amennyire sikerül. Utána pedig a saját kézzel készített díszeinket aggatjuk rá. Kicsit olyan, mintha külön személyes totemunk lenne.

Jake miután meghozta a fához való dolgokat közösen leültünk és megreggeliztünk. Nagyon jó hangulatban telt az idő, sokat nevetgéltünk. Lo'ak természetesen most sem hagyhatta ki, hogy ne dobálja meg valamelyikünket étellel. Ez a megtiszteltetés most választottjára, Aneyara esett, de őt sem kellett félteni. Ugyanúgy sorozat Lo'akot, ahogy ő a lányt. Szerencsére azért több étel került elfogyasztásra, mint kajacsatára pazarolva.