Pandora magja (Neteyam ff.)

II./59.

A parton ültem és a tengert néztem miként nyaldossa a homokot és a sziklákat a víz. Belegondoltam, hogy jutottam el ide, miken mentem keresztül. Az élet kipróbált és még lesznek is akadályok. Hiába fáradtam el sokszor és éreztem reménytelennek az egészet, de mégis itt vagyok. Nem szeretném csak úgy feladni, nem lennék nyugodt, ha nem próbáltam volna meg mindent. Eywanak terve van velem és ez ellen nem mehetek, nem tudnám megtenni. Itt, a parton, Awa'atluban nagyon erősek az energiák, ott lüktet a zsigereimben. Ha akarnám, sem tudnám elnyomni magamban Eywat.

- Szia Vitraya! - állt meg mellettem Aneya. Hangja ingerült volt, testtartása feszült.

- Szia Aneya! Baj van? - kérdeztem az arcát fürkészve. Le sem tagadhatná a benne dúló érzelmeket. - Az igaz, hogy nem ismerjük egymást még olyan jól, de észre veszem, ha valaki feszült és titkol valamit. - tettem hozzá kedvesen, mire bólintott egyet és leült mellém a homokba.

- Tudod, az utóbbi időben sokat hibáztam, de ekkora hibát még sosem követtem el, amint amit tegnap sikerült. - hajtotta le a fejét, szégyellte magát.

- Nem szeretnék a magánéletedben vájkálni, szóval ha nem szeretnél ne válaszolj a kérdésre, oké? - mondtam neki. Megerősítést vártam, amit meg is kaptam egy bólintás képében. - Szóval, mi történt? - kérdeztem, mire ő nagyot sóhajtott.

- Azt hiszem eldobtam egy részt magamból, egy nagyon fontos részt. - kezdett bele. - Azt gondoltam ezzel jót teszek, de most már belátom, lehet rontottam a helyzeten. - újabb mély levegőt vett.

- Sokszor cselekszünk hirtelen felindulásból és csak utólag jövünk rá, hogy hibát követtünk el. Ezért is fontos, hogy összhangban legyünk a belső hangunkkal. - néztem bíztatóan sárga íriszeibe. - Ilyen esetben szerintem nincs olyan hiba, amit ne lehetne helyre hozni.

- Ötletem sincs hogyan hozzam helyre. Nem akarok önző lenni, és lehet neki így jobb. - hint el egy információ morzsát. Eddig is sejtettem, hogy egy személyről van szó, de most bizonyosságot nyert.

- Lo'akról van szó, igaz? - kérdeztem rá kapásból. - Mostanában eléggé feszülten viselkedik és letört. Palástolni próbálja a gondját, de én átlátok rajta. Nem akartam faggatni hiszen Neytirinek sem volt hajlandó válaszolni. Gondoltam egy kicsit várok hátha megenyhül. - mondtam ki nyíltan azt, amit látok Lo'akon.

- Teljesen magába zárkózott, igaz? - kérdezte Aneya bűntudattal a hangjában.

- Igen, eléggé makacs és önfejű. Sokszor azt hiszi, hogy egyedül is meg tud oldani mindent. - forgattam szemeimet.

- Szerinted van rá esély, hogy megpróbáljon meggyőzni, hogy döntsek másképp? - kérdezte reménykedve.

- Szerintem kell neki egy kis idő, de nem gondolom, hogy veszett ügy lenne. Megpróbálok beszélni vele, ha szeretnéd. Természetesen nem fedem fel, hogy mi már beszéltünk. - mosolyodtam el. Aneya vonásai is lágyultak.

- Köszönöm, hogy meghallgattad gyerekes nyomorom. Ne haragudj, amiért raboltam az idődet, és nagyon meghálálom, ha tudnál beszélni Lo'akkal pár szót. - hadarta el, szinte levegőt sem vette.

- Az érzelmek sosem gyerekes nyomor. Ez jelzi, hogy már réges rég nem vagyunk gyerekek. - mondtam komoly hanglejtéssel.

- Tényleg sokat segítesz, és őszintén azt sem tudom mire fel. Amióta itt vagy a családom folyamatosan beléd akar rúgni és eszükben sincs a tisztelet, pedig azt hiszen mindannyiunk közül te érdemled a legnagyobbat a korod ellenére is. - ingatta a fejét. Ez tulajdonképpen bocsánat kérés volt a családja helyett. Jól estek Aneya szavai, éreztem, hogy ő felnéz rám, pedig még én is csak tanulom Eywa szándékait.