- Ma Eywa, újra itt vagyok. Kérlek, mutass nekem irányt, szükségem van rá és rád is. – sóhajtottam. Erős fény vett körbe, majd két alak kezdett kirajzolódni előttem, akik komótosan közeledtek felém. Egy férfi és egy nő volt, de arcukat homály fedte, így nem tudtam őket beazonosítani.
- Vitraya, már vártunk rád. – csengett kedvesen a nő hangja.
- Már itt vagyok. – válaszoltam.
- Kedvesem, milyen gyönyörű fiatal nő lett belőled. – szólt újra, de az arcát még mindig nem láttam.
- Ki vagy? Nem látlak. – mondtam és közben a szemeimmel próbáltam fókuszálni, hátha ki tudom venni ki is beszél hozzám.
- Nem ismersz meg minket? – szólt a férfi és akkor nyílalt belém a felismerés.
- Tsu'tey? – kérdeztem meglepetten, miközben szemeim kikerekedtek.
- Igen, én vagyok. – támasztotta alá a feltételezésem, mire megjelent előttem teljes egészében.
- És Sylwanin? – néztem a női alakra.
- Örülünk, hogy látunk. – mosolygott rám Neytiri nővére.
- Hogy hogy ti jöttetek most? – néztem rájuk megszeppenve.
- Mindenek anyja úgy döntött, hogy most a mi szavainkra nagyobb szükséged van. – válaszolt Sylwanin.
- Tudjuk, hogy tele vagy kérdésekkel, amikre választ szeretnél kapni. – szólalt meg Tsu'tey.
- Hogyan? Hiszen ti... - kezdtem el.
- Mi valóban nem Eywa vagyunk, de benne élünk, ahogy benned is és Neteyamban is. – szakított félbe Sylwanin.
- Bennem és Neteyamban? Ezt hogyan értitek? – néztem rájuk értetlenül.
- Mi közelebb állunk hozzátok, mint gondolnád. – mondta most az egykori leendő olo'eyktan.
- Vitraya, te olyannyira különleges vagy, hogy hamar rá fogsz jönni minden szóra, amit most hallsz. – tette vállamra kezét Sylwanin.
- A sors olykor ismétlődik, mert vannak befejezetlen dolgok, amiknek be kell teljesülniük. – nézett mélyen szemeimbe Tsu'tey.
- Mire gondolsz? – kérdeztem újból, de éles fény szakított félbe. – Ne, ne, ne! Még nem kaptam választ, ezt tudnom kell! – könyörögtem, de már hiába, ugyanis Sylwanin és Tsu'tey elillantak előlem.
Csalódottan választottam le kurumat a nyúlványról, majd a földre rogytam és újra elárasztottak a gondolatok. Minden emlékkép, amire már emlékeztem kiskoromból egészen mostanáig végig játszódott előttem. Szélsebesen repültek, ahogy Toruk teszi az áldozatai után. Végül a fejem fogva ültem a földön olyan erős szédülés tört rám. Próbáltam a gondolataimat lelassítani vagy megfékezni, de nem ment, nem tudtam irányítani őket. A sok információ, ahogy elárasztotta az agyamat, azt éreztem felrobbanok tőle. Négykézlábra tornáztam magam, de a szédülés erős fájdalommá alakult át, aminek hatására hangosan kiáltottam fel. Hevesen ziháltam és próbáltam szembe szállni az elmémben dúló harccal, de nem ment, a fájdalom győzött. Újra felkiáltottam, de ezúttal nem egy szokványos események történtek, harmadjára is földrengést okoztam az irányíthatatlan érzelmeim miatt. Végül teljesen a földre zuhantam és magzat pózba húzva magam vártam az enyhülést. A könnyeim kicsordultak és már-már sírógörcs kerülgetett. Mi történik velem? Mi féle erő uralja a testem? Ez lenne az áldás, amit Mo'at annyira vall?
Ilyen és ehhez hasonló gondolatok kavarogtak még a fejemben, míg nem felvillant előttem a metkayina Szellemfa képe. A görcsszerű fájdalom lazulni kezdett a testemben, aminek hatására már meg tudtam mozdulni. A szent fa után Neteyamot láttam magam előtt, ahogy a tőlem kapott karpántot forgatja az ujjai között és a távolba mered, végül felhúzza a karjára és magára erősíti.
YOU ARE READING
Pandora magja (Neteyam ff.)
FantasyA történet egy fiatal na'vi lányról szól, akit Eywa életben tartott és kiválasztott. Szülei ismeretlenek számára és az egész omatikaya klánnak egészen addig, míg rá nem ébred ki is ő valójában. Ezzel a teherrel kell megbirkóznia és közben a szerelem...