még több.

Második fejezet

Egy hét telt el anyuék balesete óta. Egy hete nem alszom rendesen, nem eszem rendesen és nyugtatón élek.
Akárhányszor sikerült elaludnom nem láttam mást a szemem előtt csak a baleset képeit és sikítva, ordítva és sírva keltem fel. Reed egyből hozzám sietett, volt hogy nem is hagyott egyedül hiába kértem, hogy menjen át a szobájába ő nem tette.
A kettőnk dolgát nem tisztáztuk, attól tartok már nincs mit tisztáznunk. Nem felejtettem el a Kimmel történteket, de nem hoztuk szóba. Most ezen az egészen kellett túllennünk.
Lily magába fordult. Nyoma sincs annak a jókedvű kislánynak, mint aki eddig volt. Sokat átmegyek a szobájába, próbálok beszélgetni, de ő nem nyit felém és általában egy szavas válaszokat ad.
Daniel állapota szépen javul. Azt mondták az orvosok, hogy egy hét múlva már fel is lehet ébreszteni a mesterséges kómából.
Will nem ment vissza az egyetemre, ahogy mi sem járunk suliba. A fiúk az idejük nagy részét a korházban töltik, mi pedig itthon vagyunk bezárkózva.
Carol néni sem hagy minket magunkra, eljár bevásárolni és főzni is megfőz míg Carmen a szabadságát tölti.
Ez a nap sem indul másképp, mint az össze többi. Csak fekszem az ágyban és meredten bámulom a mennyezetet. A fejem fáj, a szemem táskás a kialvatlanságtól.
Nem sírok amióta szedem a nyugtatót. A kedvemen nem segít, de legalább azon igen, hogy ne sírjak és ordítsak minden egyes percben.
Elhatároztam, hogy ez a nap más lesz.
Nem zárkózhatunk be örökké. Eltelt egy hét és semmi kommunikációm nincs senkivel sem, még a hugommal sem.
Felkeltem az ágyból, bevettem a nyugtatót. Már kettesével szedem, mert egynek hamar kimegy a hatása.
Oda léptem a szekrényemhez és kerestem valami elfogadható ruhát is, mivel ez alatt az egy hét alatt csak pizsamában voltam, még fürödni sem volt erőm, így felöltözés előtt le kell zuhanyoznom.
Magamhoz vettem a törölközőm és elindultam a fürdőbe. Az ajtón kilépve Willel futottam össze.
-Mia. – ahogy meglátott nem tudta leplezni a meglepődöttségét. Mondjuk nem csodálom, hogy ennyire meglepte, hogy kimozdulok. Az elmúlt egy hétben nem igazán mozdultam ki, Will és Ethan egyáltalán nem is látott és gazából Lily sem pedig neki nagy szüksége lett volna rám, de nem voltam mellette. Egy igazán szörnyű testvér vagyok. Ő is elveszítette az anyukáját nem csak én, de én csak a saját sebeimet nyalogattam, nem törődtem az övével.
-Will. – szóltam vissza.
-Mármint szia. – rázta meg a fejét, amikor rájött, hogy túlságosan is meglepődött.
-Szia.
-Hogy vagy? – kérdezte meg félve.
-Megvagyok.
-Lent reggelizünk. Ha gondolod csatlakozz te is. – mosolyodott el.
-Talán később. Most megyek és lezuhanyzom. – nem válaszolt csak bólintott. Azzal elindultam a fürdőszoba irányába.
Amikor beléptem a fürdőbe azonnal elkezdtem engedni a vizet. Zuhany helyett a fürdés mellett döntöttem. Majd a tükör elé álltam és elszörnyedtem, amint szembesültem az tükörképemmel.
Tudtam, hogy szörnyen festhetek, de nem gondoltam, hogy ennyire nagyon szörnyen.
A szemem alatti karikák olyanok, mint a nagy monoklik. Az arcom be van esve, és látszódik is, hogy fogytam. Anya biztosan aggódna, ha így látna. Azt mondaná, hogy visszaestem a betegségembe.
A hajam kócos és lassan egy hete, hogy ugyan abban a pizsamában vagyok.
Undorodni kezdtem magamtól. Elhatároztam, hogy azonnal rendbe kell szednem magam, ha belsőleg nem is legalább külsőleg legyek rendben.
Legalább egy órán át fürödhettem, megtörölköztem, megszárítottam a hajam, majd magamköré fogtam a törölközős és elindultam a szobámba.
Felvettem a kikészített ruhám, ami egy sima fekete melegítő és egyfekete haspóló volt, egy fekete pulcsival.
Felkötöttem a hajam és raktam a szemem alá egy kis korrektort, hogy ne úgy nézzek ki, mint akinek behúztak.
Ahogy kiléptem a szobából Lily szobája felé vettem az irányt. Bekopogtam, de nem jött válasz, így vettem a bátorságot és benyitottam.
-Hahó Lily. – szólaltam meg.
Nem jött válasz így még bentebb léptem.
-Beszélhetnénk? – kérdeztem az ágy felé nézve.
-Nem akarok beszélni senkivel sem. – nyögte ki végül.
-De én szeretnék veled beszélni. – ültem le az ágy szélére.
Lily a fejére húzta a takarót és háttal volt nekem. Nem szólt egy szót sem, így bele kezdtem a mondókámba.
-Figyelj hugi. – kezdtem szomorúan. – Tudom nem voltam jó nővéred az elmúlt héten. Nem voltam melletted, amikor a legnagyobb szükséged lett volna rám. Hidd el Lily, nekem is szörnyen fáj anya halála. De muszáj ebből felállnunk, mert ő is ezt akarná, legalábbis azt hiszem. – sütöttem le a fejem. – Ketten maradtunk egymásnak hugi. És én itt vagyok neked ezt megígérem. – magamhoz öleltem takarón keresztül. – Sajnálom, hogy eddig én is így elzárkóztam nem kellett volna, mert nekem szükségem van rád, neked pedig rám. Nagyon szeretlek Lily! És én itt maradok neked.
-Ne ígérj semmit se Mia! – kibújt a takaró alól, akkor láttam a kisírt szemeit és rám kiabált. – Te is elfogsz hagyni, mint ahogyan anya. – a könnyei vízesésként folytak végig az arcán.
-Hé, na. – öleltem szorosan magamhoz. – Ssh. – nyugtattam és simogattam, hogy ne sírjon annyira. – Nem megyek sehová! – felemeltem a fejét, hogy a szemébe tudjam mondani.
-Annyira hiányzik anya. – mondta és most ő húzott magához.
-Tudom tücsök. Nekem is. – könnyekkel küszködve mondta és megpusziltam a feje tetejét. – Itt vagyunk egymásnak és együtt túl leszünk a nehezén. Hidd el, anya mindig velünk lesz.
-Mia. – nézett fel rám. – Mi lesz most velünk?
-Nem tudom. De azt viszont tudom, hogy minden a legnagyobb rendben lesz, ezt megígérem. – még egyszer magamhoz öleltem, majd egy mély levegő után összeszedtem magam és így szóltam. – Gyerünk hugi. Kapd össze te is magad és mozduljunk ki egy kicsit. Ethan és a fiúk lent vannak, azt hiszem jót tenne nekünk egy kis társaság.
Felnézett rám szipogott egyet- kettőt, letörölgette a könnyeit.
-Nem nagyon szeretnék lemenni. Jó itt nekem.
-Tudom, hogy nehéz, de nem kell egyedül lenned. Itt vagyok és leszek. Szóval kérlek menjünk le egy kicsit. Ha nem jó akkor visszajöhetsz és bekuckózhatsz, de szeretném, ha kimozdulnál egy kicsit velem együtt. Ha pedig vissza feljössz akkor jövök veled én is és csinálunk majd valamit együtt. Mit szólsz?
-De ha nem jó nekem lent akkor biztos, hogy feljöhetek? Nem erőlteted majd rám, hogy maradjak ugye?
-Nem fogom, becsszó. – tettem a szívemre a kezem. – Ha tíz perc után fel akarsz jönni akkor feljövünk és megnézzük a Jégvarázst, mit szólsz hozzá?
-Rendben van, de ne a Jégvarázs, inkább a Rapunzelt. – monda halvány mosollyal az arcán.
-Jól van hugi, áll az alku. – nevettem el magam. – Akkor gyerünk. – indultam meg az ajtó felé.
-Mia, várj. – szólt utánam Lily. – Nekem még le kéne fürdenem, mert egy jó ideje már nem fürdötem.
-Jól van, megvárlak. Addig átmegyek a szobámba és összepakolok kicsit. Szólj, ha készen vagy.
-Oké szólok.
Azzal átmentem az én szobámba, tényleg azzal a szándékkal, hogy összepakoljak.
Reed ágyneműje a földön volt, pár ruhám a széken és a sulis cuccaim szanaszét az asztalon. Elkezdtem a pakolást és amikor már a vége felé jártam, éppen az össze hajtott ruháimat pakoltam a szekrénybe, amikor olyan lendülettel zártam be a szekrényajtót, hogy a szekrény polcos részén lévő kép eldőlt.
Felemeltem, hogy megigazítsam, de amikor megláttam, hogy melyik kép dőlt el akkor összeszorult a szívem.
A képen anya Lily és én voltunk. Anya voltközépen és ölelt magához minket és valamin nagyon röhögtünk. Ez amolyan pillanatkép volt.
Éreztem, ahogy a szemembe könnyek szöknek. Nagyon kellett koncentrálnom, hogy ne törjenek utat maguknak.
Éreztem, ahogy elkezdem kapkodni a levegőt, ahogy a mellkasom egyre gyorsabban mozog fel és le.
Éreztem, ahogyan kezdem elveszíteni az irányítást. Egyre erősebb és egyre fájóbb lett a mellkasomban lévő érzés.
Azonnal az asztalhoz rohantam és bevettem még egy nyugtatót.
Aggódtam, mert nem kellett eddig ennyire nagyon sűrűn beszednem egyiket a másik után. Talán már kezd hozzászokni a szervezetem, de nem tehetek róla amikor a gyógyszer nélkül nem én irányítom a testemet és erősnek kellett lennem Lilyért. Nem láthatta, hogy elgyengülök.
Amint bevettem a gyógyszer az ablakhoz léptem, kinyitottam és mély levegőt vettem. Friss eső illata volt a kinti levegőnek. Két napja megállás nélkül csak esett és az idő is egyre jobban hűlt le, ahogy jobban mentünk be az őszbe.
Amint sikerült egy kicsit is megnyugodnom az ágyon lévő képet visszaraktam a szekrényre, de szigorúan lefordítva. Nem álltam rá készen, hogy lássam azt a képet, vagy bármelyiket, amin anya szerepel.
Azt hiszem nehezebb lesz ez az egész, mint gondoltam. De meg kell próbálnom. Nem csak magam miatt, hanem Lily miatt is.
Kopogtatás zökkent ki a gondolataim közül.
Mély levegőt vettem, óvatosan megtöröltem a szemeim, majd amint összeszedtem magam ajtót nyitottam.
-Mehetünk Mia? – Lily pillantottam meg. Nedves hajjal állt az ajtómban talpig feketében ő is.
-Persze, menjünk akkor. – halványan mosolyogtam, majd átkaroltam a vállát és elindultunk a lépcsőn a konyha irányában, ahol a fiúk voltak.