még több.

Huszonharmadik fejezet

Még egy ideig ölelkezve álltunk Reeddel a fürdőszobában. Majd mivel mér nem kicsit késében volt összekapta magát és elindult Will-lel találkozni az edzőjével.
Én is bementem a szobámba, hogy felöltözzek. Kiválasztottam egy fekete testnadrágot és sima fekete rövid ujjú pólót, amire vettem fel egy fekete pulcsit is mivel már elég hűvös volt.
A hajamat kifésültem és csak leengedve hagytam. Hagytam, hogy szétterüljön a hátamon és a vállamon.
Erőt vettem magamon és túl akartam esni a Daniellel való beszélgetésen. Reméltem, hogy még mindig a dolgozó szobájában van, hiszen egy kicsit elütöttük Reeddel az időt.
Ahogy leértem az emeletről elfordultam a dolgozószoba irányába, de megpillantottam a nappaliban Lilyt és Ethant. Nem tudtam nem oda menni és köszönni Lilyinek.
-Szia tücsök. – öleltem szorosan magamhoz és adtam neki egy puszit.
-Mia, te hol voltál? – kérdezte.
-Hogy érted? – ráncoltam a szemöldököm, mert nem értettem a kérdését. – Itthon voltam.
-Reggel bementem a szobádba, mert meg akartam kérdezni, hogy elmehetek Ethannel ma délután Oliviához, de te nem voltál ott.
-Máskor nézz be Reed szobájába is. – mosolyogtam.
-Te Reeddel aludtál együtt? – kerekedett el szeme, amin felnevettem.
-Igen, ott aludtam Reed szobájában. – simogattam a haját.
-De hát Reed fiú. – mondta, ami ismét megmosolyogtatott.
-Igen Lily ez egy nagyon jó meglátás. – mondtam mosolyogva. – Reed fiú és a szerelmem is. Így igen együtt aludtunk.
-De én nem vagyok szerelmes se Ethanbe, sem pedig Billbe még is együtt aludtunk. – annyira aranyos volt a kis tudatlansága, hogy nem tűnt el a mosoly az arcomról.
-Tudod nem csak a szerelmesek aludhatnak együtt, hanem a barátok is. – magyaráztam. – Nem muszáj szerelmesnek lenni valakibe, hogy vele aludj. Elég, ha csak barátok vagytok.
-De a szerelmesek, mindig szerelmeskednek és olyan undik. – fancsalodott el Lily arca, amin ismét felnevettem.
-Szerintem ezt, majd később te is megérted. Még kicsi vagy hozzá, ami nem is baj. – mondtam.
-Én sosem leszek szerelmes. – állította, és Ethan is helyeselte.
-Azt majd még meglátjuk, hogy mit hoz a jövő. Viszont most megyek beszélek Daniellel egy kicsit, majd utána visszajövök. – indultam volna el, de Lily vissza rántott.
-Várj Mia. Azt akartam kérdezni, hogy átmehetünk Oliviához? Mert az anyukája elvisz minket moziba. – mondta Lily és elővette a boci szemeit, amire természetesen nehéz lett volna nemet mondani.
-Mit néztek és mikor? – kérdeztem.
-Az új agymanókat és háromra kell oda érnünk. Ethant már elengedte Daniel, te elengedsz engem? – kérdezte, amin őszintén elszomorodtam.
Annyira szófogadó és sosem ment volna sehova anya engedélye nélkül. És hiába kicsi még, mégis megérti, hogy anya nincs így tőlem kell engedélyt kérnie.
Szeretem tudni, hogy mikor, hol van és mit csinál. Ő az én családom legfőbb tagja.
-Majd elkísérlek én titeket jó? – mondtam mosolyogva. Nem akartam, hogy észre vegye rajtam a szomorúságom.
-Oké. – mondta boldogan, majd megölelt.
-Három óra előtt indulunk, addigra legyetek készen. – mondtam és közben felálltam Lily mellől. – Addig megyek beszélek Daniellel.
-Oké, köszi Mia! Szeretlek! – kiabálta utánam, amire egyből megfordultam.
-Én is szeretlek. – mondtam a szemébe nézve.
A dolgozószobához érve hallottam a kiszűrődő hangokat. Daniel hangját hallottam meg, aki valószínűleg éppen telefonálhatott, mert más hangját nem hallottam.
Összeszedtem minden erőm és bátorságom és bekopogtam.
Pár másodpercbe telt csak és Daniel már is válaszolt, hogy szabad.
Félve léptem be. Megpillantottam, hogy Daniel az asztal mögött ült és a telefont a füléhez tartotta, így innen tudtam, hogy még mindig telefonál.
-Visszajöhetek később. – suttogtam neki.
A kezével és a fejével is egyértelműen intett, hogy menjek bentebb és üljek le az asztala előtti székre.
-Nem érdekel, hogy Ryan mit mondott! – mondta dühösen a telefonba. – Tudtommal én vagyok ennek az egész cégnek a tulajdonosa, így én vagyok a főnök! Én hozom meg a döntéseket és nem Ryan! – sosem hallottam még Danielt így beszélni, innen már tudtam, hogy Reed kitől örökölhette az indulatait. – Csináld, amit mondtam, különben ki vagy rúgva! – azzal rácsapta az illetőre a telefont.
Nem tudtam, hogy alkalmas idő lehet-e a beszélgetésünkre, mert elég ideges volt.
-Daniel visszajöhetek később is, ha gondolod. – mondta félve, mert nem tudtam, hogy az fejemet is lefogja harapni vagy sem.
-Nem tényleg nem kell. Csak adódott egy kis probléma, amíg nem voltam a cégnél és azt hiszi egy személy, hogy ő lett a főnök, de ez nagyon nem így van. Így most kénytelen vagyok rendet tenni. – magyarázta és a düh egy cseppjét sem lehetett felfedezni a hangjában, így egy kicsit megnyugodtam. – Amúgy is fontos dolgokról kell beszélnünk.
-Rendben van. – feszültem meg. – Hallgatlak.
-Először is mielőtt bele kezdenék minden oké?
-Persze, minden oké. Próbálom össze szedni magam és nem hülyeségeket csinálni. – mosolyodtam el.
-Az nagyon jó lenne, ha nem hoznád ránk úgy a szívrohamot, mint ami nap.
-Igen, ezért ne haragudj. – sütöttem le a tekintetem. – Tudom, hogy hülyeség volt tőlem.
-Csak szólhattál volna, hogy elmész, vagy vihetted volna telefonodat.
-Azt hittem haza érek, és senki sem fog észre venni. – vallottam be.
-Miért mentél el akkor? – kérdezte.
-Csak nem tudtam aludni és nem bírtam itthon lenni, mert csak kattog az agyam.
-De akkor ottvan Reed, Will vagy itt vagyok én. Kelts fel és beszéljünk. Nem kell elszökni.
-Nem szöktem el csak buliztam.
-Nem úgy értettem. hanem úgy, hogy nem kell elszökni a gondok, problémák elől. Tudod csak rosszabb, ha magadban tartod a dolgokat. Amikor a fiúk elvesztették az anyjukat terapeutához jártak csak, hogy beszéljenek valakivel. Esetleg te is elmehetnél, ha – nem hagytam, hogy végig mondja, a szavába vágtam.
-Nem kell agy kurkász. Jól vagyok, jó leszek. Nem mondom, hogy minden száz százalékig rendben van, de nagyon dolgozom rajta. – és ez igaz is volt.
-Nem akartalak megbántani, csak egy lehetőséget vázoltam fel.
-Köszönöm tényleg, de Reeddel már dolgozunk az ügyön. – mondtam.
-Ha esetleg meggondolnád magad szólj nyugodtan. Nem szégyen ugye tudod?
-Persze, hogy tudom, de nem érzem szükségét. Szólok, ha másképp lesz, de nem hinném, hogy így lenne.
-Redben van. – egyezett bele végül Daniel. Rájöhetett, hogy ez valószínűleg vesztes csata az ő részéről. – Ha már szóba jött Reed. – kezdett bele, amire én felkaptam a fejem.
-Mi van vele? – kérdeztem hirtelen.
-Jól megvagytok?
-Igen, minden oké. Miért?
-Ne aggódj Mia. Semmi baj nincs örülök, hogy mind a ketten boldogok vagytok. Reed tényleg változik miattad és ezt a lehető legjobb értelemben mondom. – mosolyodott el.
-Engem ő tart össze. Ő tart a felszínen, hogy ne nyeljen el a mélység és a sötétség.
-Igen ezzel tisztába vagyok. Viszont, amit reggel láttam az egy kicsit aggasztott.
-Amit reggel láttál, azt nem kellett volna látnod. – lentebb csúsztam a székbe és kerültem Daniel tekintetét.
-Tudtam, hogy együtt vagytok és nyilván gondoltam, hogy úgy is. – nagyon kínosan érezte magát, de ezzel nagyon nem volt egyedül. – Reggel bebizonyosodott, hogy testileg is együtt vagytok, amivel nyilván semmi probléma nincs, hiszen felnőttek vagytok. – éreztem, ahogy elönti az arcomat a pír.
Ritkán kerültem ennyire kínos helyzetbe. Nem pont Daniel volt az az ember, akivel a szexuális életemet akartam megbeszélni.
-Figyelj Daniel. – kezdtem bele nagy nehezen. – Szerintem nem veled kéne megbeszélnem ezt az egész dolgot, vagy éppen neked velem. Inkább Reeddel beszélj erről, ha nem probléma.
-Nem Mia, ezt veled is megszeretném beszélni, meg persze majd Reeddel is. – mondta, közben a tarkóját vakargatta. – Jézusom, mennyivel könnyebb lenne, ha ezt a beszélgetést anyáddal ejtenénk meg. Ő biztosan jobban tudná, hogy mit kell mondani.
-Biztosan, viszont már mi megejtettük ezt a beszélgetést és ami azt illeti tudom hova akarsz kilyukadni.
-Tudod? – kapta fel a tekintetét.
-Igen tudom. És ne aggódj védekezünk. – böktem ki végül, persze már amennyire, de neki erről nem kellett tudnia. Éreztem, hogy közben olyan vörös lehetek, mint egy paradicsom.
-Huh. – fújta ki a levegőt Daniel, amit eddig valószínűleg bent tarthatott. Még Seattle-ben is hallani lehetett, hogy mekkorakő esik le a szívéről. – Akkor jó.
-Na most, hogy túl vagyunk, minden kínos részen. – fújtam ki én is a levegőt. – Rá térhetnénk a lényegre. Mi van apával? – érdeklődtem.
Túl akartam esni az egészen. Biztos voltam benne, hogy nem fog tetszeni, amit mondani akar. Nem vágytam a hideg zuhanyra, de apa még a kellemesebb hideg volt, míg a temetésről való beszéd egy jég hideg zuhany része volt.
Most inkább a kellemesebbet akartam, hiába tudtam, hogy az is rossz lesz.
-Az apád magának akar titeket, de ezt valószínűleg már tudod. – kezdett bele. – Ami azt illeti betartja, amit ígért és bíróság elé cipeli a felügyeleti jogot.
-Az nem lehet. – éreztem, ahogy eluralkodik rajtam a pánik. – Nem kerülhetünk hozzá! Ezek után meg pláne nem. Lily nem mehet egy ilyen erőszakos ember közelében!
-Nyugodj meg Mia. Megígérem, hogy nem kerültök, ahhoz az emberhez! – nézett a szemembe, ami enyhe megnyugvást adott.
-Nem győzhet ő! – mondtam könnyekkel a szemembe. – Ne hagyd, hogy elvegyék ezt a biztos pontot az életünkből, kérlek. – fogtam meg a két kezemmel Daniel kezét és szó szerint könyörögtem. – Tégy meg mindent, hogy itt maradjunk. – éreztem, ahogy legördül egy könnycsepp az arcomon.
-Mindent megfogok tenni! Nem mentek ti innen sehova! – tette a másik kezét az én kezemre. – Ehhez rátok is nagy szükség lesz. A bíróságra kell majd jönnötök és vallomást tenni. – magyarázta. – A bíró úgy is a ti vallomásotokat és édesanyád végrendeletét fogja figyelembe venni. Természetesen azt is nézik, hogy mind ezt az édesapád kezdeményezte, de ha a végrendelet és a ti vallomásotok meg egyezik, akkor mindenképp itt maradtok.
-Bármit megteszünk csak, hogy maradhassunk, én is és Lily is.
-Ebben biztos vagyok. És abban is, hogy velünk fogtok maradni. – mosolyodott el.
Nem tudtam elengedni teljesen a félelemem. Hiszen, ha csak egy százalék esély is meg volt, hogy mi apához kerüljünk én nem tudtam nyugott lenni.
Ismertem apát. Tudtam, hogyha akar valamit addig meddig küzd, amíg meg nem szerzi.
Igaz, hogy mielőtt ide jöttünk volna én tiltakoztam és azt mondtam inkább lennék apánál. De mindez az előtt volt, hogy kiderült volna, hogy van egy családja, ráadásul van egy fia, aki már nem is olyan kicsi. Minket eldobott magától, hiszen meg lett volna a lehetősége, hogy látogasson, még sem tette meg. Anya nagyon is jól tudta, hogy milyen ember. Tudta, hogy itt sokkal jobb helyünk lesz. Itt biztonságban vagyunk és leszünk is.
Nem engedhettem utat a félelmemnek. Ebben az esetben optimistának kellett lennem. Muszáj volt. Nem csak magamért küzdök, hanem Lilyért is. Nem engedhettem, hogy Lily egy olyan ember felügyelete alatt legyen, mint az apánk.
Összeszedtem magam amennyire csak lehetett és bólintottam, majd halvány mosolyra húztam én is a szám.
-Még lenne egy nagyon fontos és nehezebb megbeszélnivalónk. – sóhajtott fel.
Igen. Tudtam, hogy elérkezik ez a pillanat. Még sem akartam, hogy erről beszéljünk. Nem éreztem, hogy felkészült lennék.
-A temetés. – mondtam elhaló hangon.
-Igen. A temetés. – mondta szomorúan.
Hosszasabb csönd volt köztünk. Egyikünk sem szólalt meg, csak bámultuk, hol egymást, hol pedig minden fele csak egymást ne. Végül Daniel megtörte a csöndet.
-Napok kérdése és elérkezik az időpont. – mondta nehezen.
-Három nap. Pontosan három nap se és... - csuklott el a hangom.
-Szeretném, ha beszédet mondanál. – bökte ki végül, amitől én éreztem a gombócot a torkomba. – Fontos lenne, nem csak nekünk, hanem magad miatt is.
-Miattam? – ráncoltam össze a szemöldököm, mert fogalmam sem volt, hogy mit akar ebből kihozni.
-Így tisztességesen el tudsz búcsúzni édesanyádtól.
-Nem hiszem, hogy készen állnék erre. És nem szeretnék ott mindenki előtt, főként Lily előtt pánikrohamot kapni.
-Biztos vagyok benne, hogy menni fog. Erős lány vagy és tudom, hogy neked is minden sokkal jobb lesz utána, ha méltóképp elbúcsúztál.
-Annyit ígérhetek csak, hogy át gondolom. – mondtam. – Ez nem azt jelenti, hogy igen.
-De azt sem, hogy nem. – halványan elmosolyodott, mire én bólintottam egyet.
Egy porcikám sem kívánta ezt az egész beszédesdit. Nem éreztem magam késznek, hogy kiálljak az emberek elé és nyíltan beszéljek nekik arról, hogy nekem mennyire fáj anya elvesztése. Éppen elég szerintem, hogy Reednek elmondom a dolgokat, ő megért és segít.
A gyászbeszéd nem az elengedésről szól. Csak szimplán ki kell mondanod, mindent, ami a szívedet nyomja rengeteg ismerős vagy éppen idegen ember előtt és hogy őszinte legyek, sem erőm, sem pedig kedvem nem volt ehhez az egész dologhoz.
Nem akartam mindenki szeme láttára összetörni.