még több.

Tizenegyedik fejezet

Útra készen voltam és éppen indultam volna, amikor egy ismerős hang megszólalt a hátam mögött.
-Elviszlek. – mondta Reed.
-És a gyerekek? – kérdeztem
-Will és Ember elvitték őket a mólóhoz.
-Nem muszáj fáradnod.
-Nem fáradság, amúgy is bementem volna apához.
Tapintható volt a feszültség köztünk. Inkább nem ellenkeztem, rá bólintottam és követtem Reedet a kocsihoz.
Az út egy örökké valóság volt, nem szóltunk egymáshoz ez szót sem.
Engem inkább az foglalkoztatott, hogy mit akar Daniel, illetve, hogy mit fog szólni a kapcsolatunkhoz Reeddel. Ahogy közeledtünk egyre idegesebb lettem. Ráztam a lábam, rágtam a körmöm, majd az izzadt tenyeremet a nadrágomba töröltem.
Reed megfogta a kezem és megszorította.
-Mia, nyugalom! – nézett a szemembe. – Nem lesz baj, ne idegeskedj ennyire, kérlek. – azzal csak bólintottam egyet.
Amikor megérkeztünk a kórházba már tudtam merre kell menni, így előre is rohantam. Túl akartam esni az egészen, ha jó, ha rossz hír az, amit most közölni fog.
Beléptem Daniel kórtermébe és meglepetésemre nem találtam egyedül. Egy öltönyös alakkal beszélt éppen, aki valamilyen papírokat nézett át.
-Szia. köszöntem Danielnek, majd az öltönyös alak felé fordultam. – Jó napot.
-Mia, hát itt vagy. – mondta nagy mosollyal az arcán Daniel. – Hadd mutassam be az ügyvédemet Mr. Clarkot, ő az én ügyvédem. – mondta.
Mr. Clark kezet nyújtott, amit én el is fogadtam.
-Nagyon örvendek Amelia. – mondta.
-Szintén. – halványan elmosolyodtam. – Mi folyik itt? – kérdeztem Danielt.
Mielőtt válaszolt volna befutott Reed.
-Apa, szia. – ölelte meg az édesapját. – Warren, jó újra látni. – mondta az ügyvédnek.
Nagyon jó kapcsolatban ehetnek, ha így örülnek egymásnak ráadásul még a keresztnevén is szólította.
-Hogy hogy itt vagy fiam? – kérdezte Daniel.
-Én hoztam el Mia-t.
-Bocsánat, de bele kezdhetnénk? – kérdeztem. – Egész nap erre vártam, amióta Will közölte, hogy be kell jönnöm hozzád.
-Nagyon aggódott, hiába mondtuk neki, hogy semmi baj nincs ő mindent túlgondol. – mondta Reed az apjának.
-Ezek után miért ne hihetném azt, hogy baj van? – kérdeztem.
-Igazad van Mia. – mondta Daniel. – Viszont, amit most szeretnék közölni veled az tényleg jó hír lehet számotokra.
-Az ránk férne. Szóval ki vele. – sürgettem.
-A türelmetlenségedet az anyádtól örökölted. – mondta kicsit nevetve, majd ő is elszomorodott.
Tudtam, hogy neki is nagyon rossz lehet. Fontos volt neki anya és tudom, hogy nagyon szerette. Nem a semmiért akarta megkérni a kezét. És a hirtelen elvesztése neki is ugyan úgy fájt akár csak nekünk.
-Azért hívtalak ide, és azért van itt Warren is, mert mi anyáddal írtunk egy végrendeletet még jóval a baleset előtt. – kérdőn pillantást vetettem rá. – Egészen pontosan az nap írtuk, amikor megtudtad, hogy apádnak új családja van.
Úgy rémlik az a nap mintha csak tegnap lett volna. Apa azóta nem hívott és nem írt. Lilyt sem keresi. Valószínűleg anya haláláról sem tud semmit, mert ha tudná már rég vissza cibált volna Seattle-ba.
-Miért írtatok ilyet? – kérdeztem.
-Arra az esetre, ha bármikor törénik velem vagy éppen anyáddal bármiféle baleset. – mondta, amire én csak jobban összezavarodtam, amit valószínűleg észre is vett és folytatta. – Az áll benne, ha velem történik valami, akkor a fiúknak az édesanyád lesz a gyámjuk. Illetve a vagyonomat is ő kezelte volna, amíg a fiúk le nem diplomáznak. – magyarázta, amiből én még mindig mit sem értettem.
-Igen és? – kérdeztem.
-És az anyád által íródott végrendelet pedig arról szól, hogy te és Lily az én felügyeletem alá kerültetek.
-Micsoda? – döbbentem le.
-Én vagyok hivatalosan is a gyámotok.
-És apa?
-Apádhoz akkor mentek, amikor akartok és akkor jön, amikor akar, de nekem tudnom kell róla.
Meg sem tudtam szólalni. Nem tudtam, hogy most jó hír, hogy nem kell visszaköltöznünk Seattle-be, nem kell itt hagynom mindent, nem kell itt hagynom Reedet. Teljesen lefagytam a hír hallatán. Nem tudtam, hogy apa mit fog lépni vagy, hogy hagyni fogja-e, hogy mi itt maradjunk.
-És mi van ha. Mi van, ha? – nem tudtam befejezni a kérdést annyi minden járt az agyamban, annyira hirtelen ért ez az egész hír csak dadogni tudtam.
-Az édesapád nem tud elvenni titeket Danieltől. – szólalt meg az ügyvéd. – Fellebbezhet, de nem fog vele semmit sem érni, hiszen anyukád végrendelet ez volt. A bíróság meghallgat majd titeket, ha esetleg oda kerül a sor, és a ti nézőpontotokat és a végrendeletet fogja figyelembe venni. Ha akkor azt mondjátok, hogy apukátokkal szeretnétek élni akkor kerültök csak vissza Seattle-be, más vallomás alapján itt maradtok Daniel felügyelete alatt. – mondta.
-Nem is tudom mit mondjak. – ami azt illeti még gondolkodni sem tudtam.
-Nem kell mondanod semmit sem. – mondta Daniel. – Gondold végig mit szeretnél, mi lenne nektek a legjobb a te meglátásod alapján. Aztán ha meghoztad a döntést értesítjük édesapádat is.
-Mos ki kell mennem egy kicsit. – pattantam fel a székről és sebes léptekkel indultam az ajtó felé.
-Mia hova mész? – kérdezte Reed.
-Csak levegőzni. – hátra sem fordultam úgy válaszoltam.
Amint ki értem a kórház udvarára három mély levegőt vettem.
Nem tudtam mit gondoljak, mi lenne nekünk a legjobb?!
Lily nagyon megszerette az itteni életet ilyen rövid idő alatt is. Ha vissza kéne menünk Seattle-be egy újabb költözés és egy újabb családdal kéne szembenéznünk. Hiába ott lenne apa, számunkra nem jelente sokat, hiszen az elmúlt két évben nem is volt az életünk része és talán még az előtt sem, mivel havonta öt napot, ha otthon lehetett a sok 'utazás' miatt.
Apához nem vágytam vissza és ha őszinte akarok lenni én is nagyon megszerettem az itteni életet. Nem csak Reed miatt, de Abby miatt is. Szeretem Willt és Embert, Ethant amiért ilyen jól bánik Lilyvel és borzasztó nagy boldogsággal tölt el, hogy Lily itt boldog.
Tudtam, hogy nem lenne jó nekünk, ha visszamennénk. Viszont egy ilyen nagy döntést nem hozhattam meg egyedül, így kivettem a zsebemből a telefonomat és felhívtam Lilyt.
-Szia Mia. – két csöngés után fel is vette és beleszólt.
-Szia tücsök. Mi a helyzet? Hogy érzitek magatokat? – mindig elmosolyodtam, ha meghallottam a lágy vékony hangját. Csak ő van nekem és innentől kezdve az életem árán is megvédem és azt teszem, ami neki a legjobb.
-Nagyon jól érezzük magukat. Képzeld kaptam vattacukrot és most sorban állunk az óriáskerékhez. – mondta boldogan. – Veled minden oké? Van valami baj? Olyan furcsa a hangod. – mondta aggódva.
-Nyugalom nincsen semmi baj csak gondoltam felhívlak meg kérdezem, hogy minden rendben van-e. És igazából lenne még egy kérdésem.
-Mi az?
-Itt szeretnél maradni? Már... Már, mint Daniellel, Reeddel, Ethannel és a többiekkel? – remegett meg a hangom az idegességtől.
-Hát, ha lehet akkor igen itt szeretnék. – mondta kicsit félénkebben. – Miért?
-Figyel Lily kérdezek valamit, de őszintén kell válaszolnod rendben? – kicsit komolyabb lett a hangom, de muszáj volt.
-Oké.
-Nem szeretnél visszamenni apához Seattle-be? – tettem fel a nagy kérdést.
-Nem Mia, én itt szeretnék maradni! – vágta rá azonnal. – Kérlek ne menjünk vissza Seattle-be. Nem akarok. – mondta szomorúan.
-Rendben, ne aggódj. Nem megyünk sehova.
-Megígéred? – kérdezte szipogva.
-Ígérem tücsök. Csak ne sírj. Muszáj volt megkérdeznem, hogy te mit szeretnél. – mondtam.
-Nem akarok visszamenni. Szeretek itt lenni. Anya is szeretett itt lenni. – ahogy kimondta éreztem, hogy könnyek gyűlnek a szemembe.
-Tudom... Tudom. – mondtam szomorkásan. – Na de menj érezd jól magad. Otthon találkozunk és majd mindent mesélj el rendben van?
-Oké Mia. Szeretlek.
-Én is szeretlek. – azzal bontottam a vonalat.
Tudtam, hogy Lily itt akar majd maradni, csak az volt a kérdés, hogy később nem fogja-e megbánni ezt a döntését.
Szüksége volt egy apára és tudom, hogy Daniel ezt meg tudta volna neki adni hiszen három fia van, de ugyan úgy egy anyára is szüksége lett volna, aki nem lehettem én. Fogalmam sincs, hogy kell gyereket nevelni. Anya mindent tudott én semmit.
Apa mellett megkaphatta volna az anyát is hiszen ott van az új felesége, de Lily nem vágyott vissza.
Fogalmam sincs mi lenne a jó döntés.
Én nem akarok se apához menni, se Seattle-be vissza. Jól érzem magam itt és végre beilleszkedtem, vannak barátaim és egy szerető családom is lett, akik kitartanak egymás mellett jóban rosszban.
Nem hiába írta anya ezt a végrendeletet. Azt akarta, hogy itt maradjunk. Azt akarta, hogy biztonságban nőjünk fel, szerető családban és hogy meglegyen mindenünk. Anya is ezt szeretné, Lily is és én is.
Nem kellett tovább gondolkodnom. Tudtam, hogy nem jöhet szóba más, mint hogy maradunk.
Amikor döntésre jutottam és vissza akartam menni Danielhez, hogy elmondjam mire jutottam még az ajtóban Reedbe botlottam.
-Hát te? – kérdeztem.
-Utánad jöttem.
-Jól vagyok. Visszamehetünk. – biccentettem a bejárat felé.
-Miért nem válaszoltál egyből igent a maradásra? – észrevettem rajta, hogy ideges.
-Reed. – fogtam volna meg a kezét, de ő elrántotta.
-Nem! – emelte fel a hangját. – Ha annyira szeretnél, mint ahogy mondod azonnal rá vágtad volna, hogy igen már pedig te itt maradsz. De te nem, hogy nem vágtad rá még el is szaladtál. Ráadásul még a vak is észre venné rajtad, hogy nem vagy boldog. – mondta dühösen.
-Ne mondd ezt! – kérleltem.
-Miért ne Mia? Fáj az igazság? – láttam, ahogy a szemébe megcsillannak a könnyek, de nem engedte kitörni őket.
-Reed semmit sem tudsz! – förmedtem rá. – Nem erről van szó! Köze sincs ahhoz, amiről te most beszélsz!
-Akkor mihez van köze Mia? Miért nem örülsz ennek az egésznek?
-Nem arról van szó, hogy nem örülök csak nagyon hirtelen ért. – mondtam. – És nem csak rajtamáll a döntés. Ebben Lily is ugyan úgy benne van. Ugyan úgy teljes beleszólása van. – magyaráztam. – Igazából ebbe nektek is van, hiszen ha ti nem akarjátok, hogy maradjuk Daniel nem kötelezhet rá titeket.
-Mi ne akarnánk Mia?! Ezt most nem mondod komolyan?! – szűrte ki a szavakat a fogai között.
-Nem a lényeget szedted ki a mondanivalómból Reed.
-Csak megsúgom, hogy amikor megtudtuk, hogy maradhattok, akkor mind a hárman brutálisan boldogok voltunk. – nem sűrűn láttam még ennyire dühösnek, de annyira félre érti ezt az egészet.
-Ahogyan én is, de meg mondtam, hogy nem rajtam áll ez az egész. – mondtam én is egyre idegesebben.
-Ha már el kell rajta gondolkodnod és nem vágod rá egyből az igent akkor ott már kurva nagy bajok vannak Mia!
-Reed nekem ezen nem kellett gondolkodnom. Egyszerűen csak beszélnem kellett Lilyvel is és – nem tudtam végig mondani, mert a szavamba vágott.
-Ne fogj mindig mindent a hugodra Mia
-Meghallgatnál végre? – kiabáltam rá. – Nem úgy van ahogy te látod ezt az egészet és esélyt sem adsz, hogy elmagyarázzam.
Nem érdekelt, hogy ki néz minket. Reed ideges volt egy félreértés miatt és engem is feldühített azzal, hogy esélyt sem ad magyarázatot adni.
-Nem adok esélyt, mert már nem érdekel. Csak annyit tégy meg, hogy mondd a szemebe, hogy nem akarsz maradni és ne hazudozz jobbra balra.
-Nem hazudok neked Reed. – vágtam rá.
-Nem is akartál itt maradni, ugye? – legördült egy könnycsepp az arcán. – Sőt talán még örülsz is a történteknek, így legalább visszamehetsz Seattle-be. – ahogy kimondta én gondolkodás nélkül pofon vágtam.
A pofon olyan erősre sikeredett, hogy az egész tenyerem sajgott miatta és Reed pedig megfogta az arcát.
-Ezt te sem gondolhattad komolyan?! – az én szemembe is könnyek gyűltek és egyből utat is törtek. – Rohadtul nem gondolod át, amit mondani akarsz, és csak köpködöd a szavakat. Előbb gondolkozz, aztán beszélj Reed Jacobs!
Azzal faképnél hagytam és elindultam a bejárat felé.