még több.

Huszonötödik fejezet

Amint haza értünk mindenki a nappali felé vette az irányt.
Lerúgta a cipőm és felakasztottam a fogasra a kabátom, majd én is követtem a többieket.
Amint beléptem, minden szem rám szegeződött és minden szem dühös volt, így nagy erőkkel megpróbáltam kerülni a tekinteteket.
-Akkor kezdjünk is bele szerintem. – csapta össze a tenyerét Daniel és nem volt jó kedvében ez nagyon is hallható volt a hangján.
-Mindenekelőtt bocsánat, hogy így eltűntem. – kezdtem bele. – Nem állt szándékomban, csak elkísértem Lilyéket és elmentem sétálni egy kicsit, gondolkodnom kellett.
-Van fogalmad róla, hogy megint mennyire aggódtunk? – esett nekem Reed. – Hívtalak nem is egyszer.
-Tudom és sajnálom, de nem vettem észre. – sütöttem le a tekintetem. – Annyi minden járt a fejembe és egy kis egyedüllétre volt szükségem, hogy tudjam magamban tisztázni a dolgokat.
-És mire jutottál? – kérdezte Daniel.
-Mivel kapcsolatban?
-Amin gondolkodtál.
-Nagyon sok minden megfordult a fejemben. – léptem bentebb a nappaliba és leültem a fotel karfájára. Daniel és Will a kanapén ült míg Reed a kanapé mögött támaszkodott és dühösen pillantott rám. – Igazság szerint félek, hogy mi lesz a tárgyalás végkimenetele. Félek a temetéstől is. – vallottam be.
-Mia, megmondtam már, hogy a tárgyalás miatt ne aggódj. Nem fogom hagyni, hogy elvegye a felügyeleti jogot, ami igazság szerint már törvényesen az enyém. – mondta Daniel.
-Oké csak még is mi van ha... - Reed nem hagyta, hogy végig mondjam.
-Nincs mi van ha! Ez eszedbe se jusson. Itt fogtok maradni és kész. Apa is megmondta, hogy ha azt mondjátok a tárgyaláson, hogy itt akartok maradni akkor itt is fogtok maradni. Ez áll anyukád végrendeletében is.
-Nem tudhatod Reed. – éreztem, hogy könnyek szöknek a szemembe, de nem hagytam, hogy kicsorduljanak. – Egyikőtök sem tudhatja, hogy apa milyen lépéseket tesz, hogy oda kerüljünk. – majd egy kis csönd után felhorkanttam és folytattam. – Sőt igazság szerint fogalmam sincs, hogy most mi a büdös francért akarja a gondoskodó szülőt játszani, amikor eddig szart a fejünkre.
-Azért akar titeket, mert anyukátok után ti kaptok pénzt. És ha ő lesz a törvényes gyámotok, akkor rá teheti a pénzre a kezét. – mondta Daniel.
-Micsoda? – azt hittem nem jól hallok. – Milyen pénzt? És ezt te mióta tudod? – kérdeztem.
-Az eleje óta tudom. Megkapjátok édesanyátok életbiztosítást, ami nem kevés pénz. Nyilván apátok tud róla és kezet akar rá emelni.
-Mennyi pénzről van szó? – kérdeztem csukott szemmel, mert nem biztos, hogy tudni akartam a választ.
-Ez majd csak a végrendelet felolvasásánál derül ki. Én sem tudom pontosan, csak annyit tudod, hogy milliókról beszélünk.
Éreztem, hogy teljesen kicsúszik a lábam alól a talaj. A fülemben éreztem a vér lüktetését, de muszáj volt összeszednem magam.
-Neked és Lilynek nyitottam egy számlát, amire majd a pénzt kapjátok. És akkor tudtok majd hozzá nyúlni, ha nagykorúak lesztek. – magyarázta Daniel. – Annyit tudtam kideríteni, hogy apátok vállalkozása nem áll valami fényesen és ezért gondolom, hogy szüksége van némi pénzre, hogy folytatni tudja.
-Van már időpont a tárgyalásra? – kérdezte és Daniel bólintott. Akartam is tudni a választ meg nem is. Muszáj volt túlesnem rajta. Nyeltem egy nagyon és vettem egy nagy levegőt. – Mikor?
-Úgy volt, hogy csak egy hónap múlva, de apád kijárta, hogy még a temetés előtt lezáruljon a felügyeleti jogos procedúra. Így az ügyvédje kiharcolta, hogy csütörtök délután megtartsák.
-Hogy micsoda? Most csütörtökön? Két nap múlva? – nem akartam elhinni, ez az egész nem történhet meg, nem most, nem velem. – Nem ez lehetetlen! É ezt nem csinálom! – nevettem keserűen.
Reed oda lépett hozzám és magához ölelt.
-Levegő Mia. Beszív és kifúj. – simogatta közben a hátam.
Hallottam ahogyan ver a szíve és megpróbáltam arra koncentrálni. Minden egyes szívdobbanása nyugtató hatással volt a testemre.
-Menni fog. Itt vagyunk mellettetek és meg fogjuk csinálni! – mondta Will.
-Szerintem jobb túllenni rajta. Legalább nem kell majd rágódnod a dolgokon és hamarabb lezajlik minden. – mondta Reed.
-Igen igazad lehet. – bólintottam. – Essünk túl a nehezén. Egyik rossz napot követi, majd egy még rosszabb.
-Ahogy mondod, túl leszünk rajta. Holnap majd mindent átveszünk pontról pontra az ügyvédjeinkkel. Veled is és Lilyvel is. Minden elmondunk mi, hogyan fog zajlani. Minden tudni fogtok. És megfogjuk nyerni az ügyet.
-Van valamennyi esélye annak, hogy apa fogja nyerni a felügyeleti jogot?
-Nincs! – vágta rá egyből Reed, de én Danielre pillantottam, mert tőle akartam hallani a választ.
-Ezt én is határozottan mondhatom, hogy semmi esélye sincs. – nyugtatott meg Daniel.
Amint kicsit megnyugodtam, tudtam, hogy még van mit megbeszélnünk így Danielre néztem, majd Reedre, hogy folytassuk.
-És a másik üggyel kapcsolatban mire döntöttél? – kérdezte Daniel.
-Nem akarom. – mondtam.
-Milyen másik ügy és mit nem akarsz? – kérdezte Reed.
-Megkértem Mia-t, hogy mondjon beszédet a temetésen és így méltóképpen elbúcsúzhat. Ezt döntötte el. Nem szállok vitába vele, ha ő ezt akarja, hát akkor legyen.
-Nem akarhatod ezt Mia! – fordult felém Reed. – Kérlek gondold át még egyszer.
-Nincs mit ezen átgondolni. Nem akarom és kész. – bújtam ki a karjai közül. – Miért te mondtál beszédet anyukád temetésén?
-Nem, de én nem zárkóztam ennyire el, mint te.
-Én nem is zárkóztam el. – förmedtem rá, holott tudtam, hogy igaza van.
-De Mia, ezt itt mind igazolhatjuk, hogy elzárkóztál.
Nem szálltam vitába velük. Esélyem sem lett volna és amúgy is igazuk volt. De próbálkoztam, hogy tegyek ellene. Minden tőlem telhetőt megtettem. Hát ennyire futotta.
-Ezért hoztam szóba a terapeutát. De te hallani sem akartál róla. – szólalt meg Daniel.
-És még most sem akarok. – tettem keresztbe a karom magam előtt.
-Pedig Dr. Logan nagyon jó terapeuta. Nekem sokat segített. – mondta Will.
-És nekem is. – szólalt meg Reed. – Menj el hozzá és beszélgess vele.
-Nem akarom, hogy egy idegen az agyamba kotorásszon!
-Ha nem akarsz nem muszáj beszélned. Vagy nem anyukádról. Bármi másról beszélhetsz. – mondta Will.
-Én az első három alkalommal egy szót sem szoltam. A hetedik alkalomig pedig anyáról szó sem esett. Minden másról beszélgettünk és már az is jót tett. – mesélte Reed. – Kérlek Mia. Ha magad miatt nem is de tedd meg értem, vagy tedd meg Lilyért. Szüksége van a nővérére.
A szemébe néztem és láttam, ahogy szinte könyörög. Tudtam, hogy addig úgy sem lesz nyugtom míg rá nem bólintok.
-Nem fogtok úgy sem békén hagyni amíg igen nem mondok, nem de?
-Neked is jobb lesz. És tudod itt vagyok én is meghallgatlak, ahogy igazából mindenki, de ha velünk nem akarsz beszélni akkor legalább vele beszélj. – fogta meg a kezem Reed.
-Oké. Beszélek vele. – egyeztem bele végül, de nem akartam.
-Ami azt illeti holnap délelőtt tud is fogadni téged. – szólalt meg Daniel. – Felhívtam ma, reméltem, hogy meggondolod magad.
-Szépen kiterveltétek az biztos. – mondtam mérgesen. – Mindegy mielőtt még olyasmit mondanék mérgemben, amitől kitör a harmadik világháború. Inkább meséljétek el mi volt Luke-val, illetve, hogy te miért nézel ki ennyire rosszul? Mi történt? ki tette ezt veled? – kérdeztem aggódva Reedtől miközben a sérüléseit szemléltem.
-Ne aggódj bébi, jól vagyok. – mondta és közben megcsókolta a homlok. – Amikor kijöttünk Willel az iskolából Luke pár embere már ott várt. Megpróbáltam szembe szegülni, de természetesen egyedül kevés voltam hozzá. Három nagy hústorony állt velem szemben.
-De miért nem futottál el vagy hívtatok segítséget?
-Úgy ismersz engem, mint aki elfut? – nem válaszoltam, mert tudtam, hogy csak költői kérdés volt, hiszen igaza van. – Öten voltak kettőnk ellen. Igazából Willhez hozzá sem értek egy gyomroson kívül, de velem nem bántak kesztyűs kézzel. Megfenyegetett, ha nem csatlakozok a bandájához akkor rosszabbul fogok járni. Aztán amikor volt erőm visszaütni akkor mondták, hogyha még így sem tudnak meggyőzni akkor jössz te a képbe.
-Ezért keresett meg Luke. – nem kérdeztem, hanem kijelentettem.
-Nem tudom, honnan vagy hogyan, de tudta, hogy egyedül vagy és hogy merre jársz. Ezért hívogattalak és amikor mér nem vetted fel a telefont minden rossz megfordult a fejemben, azt hittem, hogy... - elhallgatott. Tudtam, hogy küszködik a szavakkal.
-Minden oké. – simítottam meg az arcát. – Jól vagyok és itt vagyok.
-De rohadtul nem sokon múlott Mia! Ha csak két perccel később érkezünk akkor Isten tudja hol lennél és mit tenne veled az a mocsok. – megfeszítette az állkapcsát és a keze is ökölbe szorul.
-De időbe értetek oda szóval kár ezen rágódni. – mondtam és a kezemet a kezébe tettem és összekulcsoltuk az ujjainkat. – Elmondtál mindent apukádnak? – nem válaszolt, csak bólintott egyet.
-Mindent tudok és természetesen nem örülök! Borzasztóan felelőtlen döntéseket hoztál Reed és persze Will sem kivétel. Veszélybe sodortátok a családunkat, nem is tudom mit képzeltetek! Szerencse, hogy van ismeretségi köröm és ilyen gyorsan megtudtuk tenni an jogi lépéseket, hogy minél távolabb legyen tőletek ez az alak.
-Meg mondtam már, hogy ne haragudj. Egyszerűen csak jó volt így kiengedni a gőzt. – magyarázta Reed.
-A gőzt az edzőteremben is kiengedheted fiam! Vagy az iskolai boxon, ami felügyelet alatt áll nem pedig illegális! – emelte fel a dühös hangját Daniel.
-Már teljesen mindegy. – szólaltam meg. – Nem kell a veszekedés megtörtént és kész. Az a fontos, hogy senkinek sem esett bántódása. Csak legyünk túl ezen.
-Igaza van Mia-nak. – állt fel a kanapéról Will. – Megtörtént, tudjuk, hogy hülyeség volt és megígérjük, hogy többet nem csináljuk.
-Nagyon ajánlom különben nem lesz ennek jó vége. – mondta kicsit nyugodtabban Daniel.
Egy kis csend telepedett ránk. Egyikünk sem szólalt meg csak egymás lélegzetvételét hallottuk. Nem akartam többet erről a témáról beszélni ezért én törtem meg a csöndet és másik témával hozakodtam elő.
-Lilyék itthon vannak már? – kérdeztem.
-Nemrég hívott Ava, hogy még beültek egyet pizzázni mozi után és ott kitalálták, hogy ottalvós bulit akarnak. – mondta Daniel. – Elengedtem őket. Legalább kikapcsolódnak egy kicsit, aztán reggel onnan mennek iskolába, Carol nemrég vitte el nekik a ruhát meg a könyveiket, amire szükségük lesz holnap.
-Nekem nem is szólt Lily.
-Biztosan hívott csak nem vetted észre, vagy éppen mivel le van merülve a telefonod így nem is fogod észre venni. – mondta Reed.
-Igazad lehet. Megyek fel is teszem töltőre aztán lefekszem. Hosszú nap volt és fáradt vagyok. – álltam fel és a lépcső felé indultam. – Jó éjszakát. – fordultam vissza és halványan elmosolyodtam.
-Én is megyek veled. – állt fel Reed, de összerezzent a fájdalomtól és közben a bordájához kapott.
-El kéne mennünk a korházba Reed. – léptem oda hozzá. Nagyon aggódtam, nem akartam, hogy valami komolyabb baja legyen.
-Jól vagyok, tényleg. Kicsit még érzékeny és nehezebben megy a mozgás, de holnapra már jobb lesz. – mondta és közben átkarolta a vállam.
-Azért szólók Masonnek, jobb lesz, ha megvizsgál. – szólalt meg Daniel.
Nem ellenkezett egyikünk sem, még Reed sem. Jobbnak látta, ha megvizsgáltatja magát.
-Akkor mi felmegyünk, szóljatok, ha megjött a doki. – mondta Reed, majd elindultunk a szobámba.
Ahogy beértünk Reedet az ágyhoz kísértem és segítettem neki lefeküdni.
Levettem a pólóját és akkor szembesültem csak, hogy milyen komolyak a sérülései.
-Korházba kellett volna mennünk. – mondtam és nem tudtam levenni a szemem a véraláfutásokról, kék-zöld foltokról. – Lehet belső vérzésed is lehet. – éreztem, hogy könnyek gyűlnek a szemembe, de tartottam magam.
Reed a mutató ujját az állam alá tette és úgy emelte fentebb a fejem, hogy a tekintetem rá irányuljon.
-Minden rendben van, tényleg! Nem mondom azt, hogy nem fáj, mert őszinte leszek veled, kibaszottul fáj. – nevette el magát. – De nekem a legfontosabb te vagy és hogy neked ne essen semmi bántódásod. Csak ez lebegett a szemem előtt, hogy nehogy megtaláljon, mert ha csinált volna veled valami én esküszöm, hogy nem álltam volna jót magamért. Jöhettetek volna a börtönbe látogatni, mert esküszöm, hogy kinyírtam volna.
-Reed nem engem használtak boxzsáknak. Én jól vagyok.
-De mi van, ha nem érünk oda időbe? Mi van, ha hamarabb találkozol vele? Két perc Mia. Két percen múlt az egész, hogy ne vigyen el és ha sikerül neki kitudja mit tett volna veled, ha elvisz és... - Reed a könnyeivel is küszködött már nem csak a szavakkal.
-Hékás... Itt vagyok, jól vagyok. Minden oké. – öleltem magamhoz. – Itt is leszek és nem lesz semmi baj.
-Annyira szeretlek Mia. Sosem szerettem még így senkit! – mondta és a homlokát az enyémnek nyomta. A két kezem közzé vettem az arcát és közben simogattam.
-Én is nagyon szeretlek Reed! Nagyon fontos vagy nekem! – mondtam, majd eltávolodtam tőle, hogy megcsókolhassam.
A szám a szájára tapasztottam és lágyan csókoltam. Ő egyre erősebben magához vont és szorosan ölelt a derekamnál fogva.
Nem vadul csókolóztunk, ahogy szoktunk. Ez most más volt. Benne volt minden érzelem, minden szeretet, aggódás.
Sosem éreztem még ilyet. Reed jelentette nekem az újrakezdést. Reed lett a világom és akkor még nem tudtam, hogy jót jelen-e vagy rosszat.