még több.

Tizenötödik fejezet

Amint a partra értem megláttam az őrjöngő tömeget, pont ugyan úgy, mint a múltkor.
Ahogy oda léptem láttam, hogy Reed pont kap egy nagy ütést, amitől vért köpött, de ő csak elmosolyodott rajta és felkiáltott.
-Csak ennyit tudsz? – mondta.
Majd Reed neki iramodott és ütni kezdte az ellenfelét. Először a jobb öklével, majd a ballal sorozta.
Észrevettem Willt a túl oldalon, láttam, hogy ő is kiszúrt engem.
Ahogy a verekedés vége felé közeledtünk kezdtem megkönnyebbülni, hogy Reednek nem esett nagyobb bántódása. Az ellenfelének viszont annál inkább. A fickó orrából, szájából dőlt a vér, a szemöldöke felhasadt és biztos holnapra megfog látszódni jó pár zúzódás a bordáin.
Pár perccel a vége előtt odalépett hozzám egy magas, borostás, sötét hajú és sötét szemű fickó.
-Tetszik a meccs kislány? – kérdezte mosollyal az arcán.
-Nem mondhatnám. – válaszoltam.
-Te is Jacobs szurkoló vagy?
-Olyasmi. – rántottam meg a vállam.
-Luke vagyok. – nyújtotta a kezét.
-Mia. – elfogadtam, majd kezet ráztunk.
-Nagyön örülök, hogy végre megismerhetlek Mia. – volt valami a hangjában, ami a frászt hozta rám.
-Honnan tudsz te rólam? – kérdeztem összehúzott szemöldökkel.
-Ó Mia. Elég sok mindent tudok. – még mindig mosollyal az arcán beszélt és nagyon magabiztos volt a dolgában.
Láttam, ahogy Will észreveszi, hogy kivel beszélek és elindult felénk. De a verekedés pont véget ért és mindenki odarohant Reedhez, így teljesen elállták Will útját.
-Ha jót akarsz magadnak akkor most velem jössz kis cicám. – ragadta meg a karomat Luke és a tekintete komollyá változott.
-Nem megyek én veled sehova! – rántottam ki a karom a szorításából.
-Akkor másképp fogalmazok. – jött közelebb és a fülembe suttogott. – Ha nem akarok, hogy kis pasidnak – biccentett Reed felé. – bármi bántódása essen, akkor most velem fogsz jönni. Világos voltam? – nem válaszoltam, viszont elkezdtem rettegni.
Bólintottam egyet, majd újra megragadta a karom és elrángatott a tömegtől.
Elkezdett a lábam remegni, majd a kezem is. Éreztem, ahogy az összes levegő kiszökik a tüdőmből.
-Nem... Nem állhatnánk meg egy kicsit? – kérdeztem remegő hanggal.
-Szedd a lábad csibém. – rángatott tovább.
-Nem kapok levegőt! – próbáltam ellenkezni, kiszabadulni, de semmit sem hatott.
Éreztem, hogy elvesztem az irányítást és győzedelmeskedik felettem a pánik roham.
Rettegtem, hogy mi lesz velem. Nem tudtam, hogy mit akar tőlem és igazából azt sem tudtam, hogy ki ez. A nevén kívül semmit sem tudtam róla.
A lábam már nem bírta tovább és összeestem.
-Gyerünk kelj fel! – rángatott tovább, de nem bírtam mozdulni. – Kelj már fel! – kiabált rám, majd megszorította a két karom és talpra állított.
Ott álltam vele szemben. Legalább háromszor nagyobb darab volt, mint én és jóval magasabb is. Rettegtem és ezt ő is észrevette. Mosolyra húzta a száját és magához ölelt.
-Ne fél ki csibém. Nem bánt a csúnya bácsi. – mondta és közben simogatta a hátam.
Minden erőmet összeszedve eltoltam magamtól, elvesztettem az egyensúlyom ahogy kiszabadultam akarjai közül és újra a földre zuhantam.
-Takarodj a közeléből! – hallottam meg Reed hangját, de nem volt erőm felállni.
Annyit láttam, hogy valaki elém lép, majd egy másik valaki pedig mellém. Aki mellém lépett le is térdelt hozzám és óvatosan megfogta a karom és felsegített. Ekkor felnéztem és láttam, hogy Will tart a karjaiban.
-Nem lesz baj. Itt vagyunk. – súgta.
Kifújtam egy nagy levegőt, amit nem is tudtam, hogy mióta tarhattam bent. Akkora megkönnyebbülést éreztem, hogy szerintem még Seattle-ben is hallották a követ, ami leesett a szívemről.
-Jacobs. Örülök, hogy látlak. – mondta Luke.
-Ha még egyszer a közelébe mész, esküszöm neked, hogy azt nem úszod meg élve! – fenyegetőzött Reed.
-Én csak egy kicsit el akartam csevegni a mostoha hugicáddal. – mondta mosolyogva. – Semmi rossz szándék nem vezérelt.
-Megmondtam Luke. A családom tabu! Ha még egyszer meglátlak a közelében – Reed közelebb lépett hozzá. – nem állok jót magamért! És nem fog érdekelni, hogy hány csicskásodat küldöd rám, mindegyiket kinyírom!
Reed egy teljesen új oldalát mutatta meg. Sosem láttam ennyire védelmezőnek. Eddig is védett, de fenyegetésig sosem merészkedett el.
-Reed. – szólaltam meg erőtlenül. – Menjünk. – nem vágytam másra csak, hogy haza menjünk.
-Hallgass Mia-ra Reed. – szólalt meg Luke.
-Te csak kussolj! – förmedt rá Reed. – Elmondtam neked mindent, amit akartam. Ha nem tartod magad hozzá akkor beváltom az ígéreteim. Remélem megértetted!
Pár másodpercig még farkasszemet nézte egymással, majd Reed hátat fordítva neki, hozzám lépett és átkarolt.
-Itt vagyok. – súgta. – Menjünk.
Ahogy elindultunk csak csöndben haladtunk. Egészen amíg meg nem érkeztünk a parkig Reeddel egymásba karolva sétáltunk. De amint a parkhoz értünk elengedett és maga felé fordított.
-Mit kerestél ott Mia? – kérdezte
-Téged Reed. – mondtam.
-Honnan tudtad, hogy ott vagyok?
Nem válaszoltam, rápillantottam Willre és ebből tudta a választ.
-Csessze meg Will! Tudod, hogy milyen veszélyes ez az egész! Hogy mondhattad el neki, hogy hol vagyunk? – kiabált rá, ám míg mielőtt Will válaszolt volna közbeléptem.
-Ha annyira veszélyes akkor miért csinálod? – kérdeztem a szemébe nézve.
-Mert jó kiengedni a gőzt. – rántotta meg a vállát.
-Hát nem így kéne. Ahelyett, hogy faképnél hagytál volna meg beszélhettük volna a dolgokat!
-Nem akartam beszélni. – fordult el tőlem, de én ugyan úgy követtem és megálltam vele szemben.
-Egy kapcsolatban nincs az, hogy te meg én! Egy kapcsolatban csak az van, hogy mi! Érted?
-Mia én ezt próbáltam, míg te csak ki zársz engem. – mondta. – Hát nem veszed észre, hogy elzárkózol előlem teljesen?
-Ez hülyeség Reed! – nem volt az és ezt nagyon jól tudtam.
-Én inkább megyek, ez rátok tartozik. – szólalt meg Will, amire nem válaszoltunk csak láttuk ahogy távozik.
-Gondolkozz el Mia egy kicsit. Te is tisztában vagy vele, hogy nem hülyeségeket beszélek. Látom rajtad, ismerlek már annyira, hogy tudjam mikor zárkózol el a világ elől ez által pedig előlem is.
-Nem zárkózom el Reed! – próbáltam elhinni magamnak is, amit mondok. – Egyszerűen csak nincs mit mondanom.
-Attól nem lesz jobb ha nem beszéled ki magadból a fájdalmadat, ugye tudod? – kérdezte.
-Mert te aztán annyira jól tudod, hogy mit érzek. Nem? – erre csak gúnyosan felnevetett.
-Hát ami azt illeti Mia, voltám már hasonló szituációban. Nem tudom rémlik-e, de nekem is meghalt az anyám. – mondta, amire teljesen elszégyelltem magam.
-Reed nem úgy akartam...
-De Mia. Nagyon is úgy akartad. – mondta, majd hátat fordított. – Tudod anya halála után én is elzárkóztam és akkor jöttek elő a dühkezelési problémáim. – vallotta be. – Hidd el, saját tapasztalatból mondom, hogy nem éri meg elzárkózni olyan előtt, akit szeretsz. – majd elindult volna, de utána szóltam.
-Amióta az eszemet tudom úgy éltem, ahogy mások elvárták. Ordítani szerettem volna, amikor mindenhez mosolyognom kellett. A hamis világban, ahol az életem nagy részét töltöttem nem volt helye annak az embernek, aki igazából lenni akartam. Nem mondhattam, amit akartam, nem tehettem, amit akartam. Mindig mosolyognom kellett, akárhányszor azt mondta anya, hogy vigyázzak Lilyre. Tíz éves voltam, amikor először magamra hagyott vele. Lily mindössze három volt. Azt sem tudtam mit kell egy gyerekkel csinálni nem, hogy még egyedül vigyázzak rá. Mindig, mindent magamban tartottam csak, hogy megőrizzem a családi békességet. – vallottam be Reednek. – Ne haragudj, ha nem mindig sikerül elmondanom a dolgokat, de nekem ez baromi új dolog, hogy kimondhatom az érzéseimet.
-Előttem ne tarts magadban semmit. – lépett oda hozzám. – Azt szeretném, ha teljesen őszinte lennél velem.
-Próbálkozom. – a homlokát az enyémhez nyomta. – Sajnálom, nem akartam veszekedni.
-Én is sajnálom. – mondta majd összeért az ajkunk.
Ahogy véget vetettünk a csóknak szorosan megöleltem. Számomra minden szónál többet ért egy ölelés és a lelkem is feltöltődött tőle.
-Menjünk haza. Hideg van már nagyon. – mondta.
-Ebben benne vagyok. – mosolyodtam el.
Úgy gondoltam jobb, ha haza indulunk. Egyrészt mert már késő volt és nagyon hideg. Másrészt pedig Daniel is aggódhatott.
Ahogy haza értünk a házban teljes sötétség volt, gondoltuk mindenki alszik így levettük a cipőnket és felmentünk az emeletre.
-Reed. – szóltam, amire ő egyből felfigyelt. – Alszol velem? – kérdeztem mosolyogva.
Elmosolyodott és megfogta a kezem, majd egyből a szobám felé vettük az irányt.
Mielőtt még beléptünk volna a szobába Daniel Sétált ki a szobájából.
-Itthon vagytok? – dörzsölte meg az álmos szemét.
-Igen, minden oké. Aludj vissza nyugodtan. – mondtam.
-Ti is aludjatok.
Reed észbe kapott, hogy még mindig fogja a kezem így egyből el is engedte, ami miatt belőlem kitört a röhögés és Daniel is mosolygott rajta.
-Fiam. – szólt Daniel. – Szerinted vak vagyok?
-Nyugi BÉBI. – kihangsúlyoztam a végét. – Mindent tud. – mondtam egyszerűen.
-Mármint mindent- mindent?
-Így van, mindent- mindent. – nevettem el magam ismét.
-Már a kórházban rájöttem, de ezt majd Mia elmeséli. Na sipirc aludni és csak semmi huncutság! – emelte fel a mutató ujját fenyítés képpen.
Éreztem, ahogy elönti az arcomat a pír, mert nagyon jól tudtam, hogy mire gondol Daniel.
Válasz helyett inkább kinyitottam a szobaajtót és beléptem rajta, magam után húzva Reedet.
Levettem a pulcsit és bebújtam a takaró alá, majd nyakig magamra húztam annyira fáztam.
Reed levette a pólóját és a melegítő nadrágját, amit a székre dobott és ott állt előttem alsónadrágban.
Lehetetlen volt megunni ezt az egész látványt. Bármeddig képes lettem volna csodálni Reed kidolgozott testét.
Az izmos mellkasa, amin végig fut a tetoválás. A kockás hasa, és az a tökéletes V alak egészen az ágyékáig. Na meg a tökéletes, feszes, kerek fenekéről nem is beszélve.
-Ha kicsodálkoztad magad akkor arra kérlek, hogy ne harapd be a szád, mert akkor tuti elvesztem az eszem. – zökkentett ki.
-Nem szándékosan csináltam. – mosolyodtam el. – Nem tehetek róla, hogy ilyen tökéletes tested van.
-Na ebben legalább egyet értünk. – mondta nevetve, mire én bele boxoltam a karjába.
-Áú! – fogta meg a vállát. – Lány létedre egész erőset ütsz.
-Köszönöm. – mondtam, majd mind a ketten elnevettük magunkat.
Felemelte a kezét és én a mellkasához bújtam. Átkarolt miközben a fejem a mellén pihent.
Minden egyes szívdobbanását hallottam és éreztem is.
-Reed. – kezdtem bele. – Ki volt ez az alak?
-Luke-ra gondolsz? – kérdezte, mire én csak bólintottam remélve, hogy érezte. – Luke már nagyon régóta be akar fűzni, hogy verekedjek neki. Ő pénzért csinálja az egészet. Egy nap meglátott a parton és egy meccs után megállított, miszerint lenne nekem egy ajánlata. Még pedig az, hogy ha neki verekszem a bevétel negyven százalékát én kapom. Természetesen mind ez illegális és nemet mondtam. – mesélte.
-De hát, ha a parton verekszel az is illegális nem? – kérdeztem.
-De az, viszont ott maximum csak pénzbírságot szabhatnak ki, mivel az ott nem fogadás nem pénz a tét az csak simán bunyó. Míg Luke fogadásba, pénzbe játszik nagy kutyákkal.
-Értem. És mit akart tőlem?
-A mai napig meg akar szerezni a csapatába, és azt mondta nekem, ha nem megy szép szóval akkor majd megy csúnyán. A lényeg, hogy zsarolni akar. Nem tudjuk biztosan, de valószínűleg el akart vinni magával, hogy veled zsaroljon.
-Akkor most már félnem kell?
-Nem kell, mert én itt vagyok és megvédelek bébi. – mondta majd szorosan magához húzott.
-Nem akarom, hogy többet verekedj a sulis boxon kívül. – mondtam ki végül.
-Szeretem csinálni. Szeretem az erőt, ami benne van. Szeretem kiengedni a gőzt.
-Akkor is illegális és előbb utóbb elkapnak. Plusz nem akarom, hogy bármi bajod essen.
-Ahogy, te megpróbálkozol az őszinteséggel én úgy megpróbálok nem verekedni.
-Köszönöm. – néztem fel a rá, hogy a szemébe nézhessek. – Szeretlek Reed!
-Én is szeretlek Mia.
És elnyomott minket az álom. Egymás karjaiban aludtunk el, kis megnyugvással, hogy végre senki előtt nem kell titkolnunk az érzéseinket.