még több.

Huszonhetedik fejezet

Daniel leparkolt egy nagy fehér épület előtt.
Reed mellette én pedig hátul középen. Nem szólaltam meg csak kikapcsoltam a biztonsági övet, majd átcsusszantam jobb oldalra és remegő kézzel ki akartam nyitni az ajtót, de Daniel megállított.
-Készen állsz Mia? – kérdezte.
-Erre készen lehet állni? – kérdeztem vissza.
-Lehet, hogy most mérges vagy ránk, de hidd el, hogy jót fog tenni és minden a te érdekedben történik. – mondta Daniel.
-Ha az én érdekemet néznétek akkor tudnátok, hogy nem akarok agy kurkászhoz jönni.
-Ez a te érdeked is és Jordan egy nagyon régi ismerősöm fia. A fiúknak is rengeteget segített.
-Ez így van Mia. És tudom, hogy velem próbálsz mindent megbeszélni én pedig próbálok segíteni is, de nem vagyok szakember és nem tudom, hogy használok-e vagy inkább többet ártok. – fordult felém Reed.
-Akkor hadd döntsem el én, hogy mi használ vagy éppen árt nekem! – emeltem fentebb a hangom.
-Oké akkor döntsd el te, hogy éppen be akarod magad nyugtatózni vagy le akarok magad inni?! Melyikhez lenne kedved Mia? Ja és azt ne hagyjuk ki, hogy nem csak apáék elől zárkózol el, de még előlem is. – kiabált rám Reed. – Adtam neked időt Mia, de vannak határok. És ezt a határt te akkor átlépted, amikor elszöktél bulizni és még a telefonodat is otthon hagytad és semmi életjelet nem tudtunk rólad.
-Elég legyen ebből! – kiabált Daniel és a hangjára összerezzentem. – Nem azért vagyunk itt, hogy össze vesszetek, hanem azért, hogy Mia-nak jobb legyen. – mondta, majd ellágyult a hangja. – Nem azt mondom, hogy az elején minden szuper lesz, sőt igazság szerint még most jön a nehéz. De lépésenként, apránként haladunk és ez így van rendjén. Jobban kell lenned Mia és ezt te is nagyon jól tudod. Nem Lilyért és nem Reedért, hanem csak is magadért.
Nem válaszoltam. Lehunytam a szemem vettem egy mély levegőt és bólintottam. Tudtam, hogy igaza van. Nem tudtam vitába szállni vele, hiszen minden egyes szava igaz volt. Jobban kell lennem és nem másért, hanem csak is magam miatt!
-Akkor majd jövök. – szólaltam meg végül. – Megvártok? – kérdeztem.
-Hol máshol lennénk? Persze, hogy megvárunk. – mondta Daniel és elmosolyodott.
Reed nem szólt egy szót sem. Tudtam milyen forró fejű és hogy időre van szüksége és én meg is akartam adni neki ezt az időt, mivel én is haragudtam rá csak, mert ilyen hamar felkapja a vizet.
Kiszálltam a kocsiból és elindultam a bejárat fele. Amikor oda értem és éppen a kilincsért nyúltam, hallottam, hogy Reed utánam kiállt.
Oda fordultam és láttam, hogy a kocsiajtóban áll éppen és felém néz.
-Szeretlek! – kiáltotta.
Elmosolyodtam rajta, de nem kiabáltam vissza. Jól esett, hogy változtatni próbál, de sok mindenen kell még dolgoznia.
Hátat fordítottam és beléptem az épületbe. A bejárattal szemben egyből a recepció volt én pedig oda léptem.
A recepciós pult mögött egy aranyos öreg hölgy ült.
-Jó napot! – üdvözöltem. – Jordan Kellerhez van időpontom tíz órára.
-Szervusz aranyom! Amelia Watt ugye? – kérdezte mosolyogva, amire én bólintottam. – Jordan úrfi már várja Önt. A folyosón egyenesen, majd jobbra a második ajtó.
-Nagyon szépen köszönöm. – mondtam és viszonoztam a mosolyát.
Elindultam a folyosón, majd a második ajtón kopogtattam.
Az épületen belül eddig minden tiszta és hó fehér volt.
Nem kellett sokat várnom az ajtó már ki is nyílt. Meglepetésemre egy elég fiatal férfi nyitott ajtót.
Magas barna hajú és gesztenye barna szemű, amit a szemüvege mögül láttam meg. Átlagos testalkatúnak mondanám. egy világoskék inget viselt és egy fekete farmert.
-Amelia Watt? – kérdezte.
-Igen én vagyok, de inkább csak Mia. – mondtam mosolyogva, majd kezet ráztunk.
-Fáradj bentebb kérlek. – mondta, majd elállt az ajtóból én pedig beléptem a szobába.
Amint beléptem már láttam, hogy teljesen más ez a szoba, mint maga az egész épület.
Míg az épület és a folyosók patyolat fehérek voltak ez a szoba a barna különböző árnyalatiban pompázott. A falak és a bútorok is más-más árnyalatúak voltak.
A szobában volt egy íróasztal, rajta egy laptoppal és különféle dokumentumokkal. Az asztallal szemben két szék volt, de én nem ott foglaltam helyet.
Volt egy sötétbarna kanapé a szobában előtte egy dohányzóasztallal és még egy ugyan olyan színű fotellal.
Leültem a kanapéra, míg a terapeuta a fotelban velem szemben foglalt helyet.
Kicsit alaposabban körbe néztem a szobában és láttam, hogy a dohányzó asztalon van egy doboz papír zsebkendő. Volt egy hatalmas könyves polc telis-tele könyvekkel és apró kabala figurákkal.
Kiszúrtam magamnak egy gyönyörű szép kristály elefántot, de mellette sok apróság is helyet foglalt még.
-Nos Mia örülök, hogy itt vagy.
-Én ezt nem igazán mondhatom el, de majd elválik mi sül ki belőle. – húztam meg a vállam.
-Daniel említette, hogy nemigazán akartál jönni. Eltudnád mondani, hogy miért? – kérdezte és közben papírt és tollat vett maga elé.
-Szerintem nem egy idegennel kéne megbeszélnem a dolgaim, ráadásul nem egy agy kurkásszal.
-Csak a rend kedvéért. – kezdett bele mosolyogva. – Nem pszichológus vagy pszichiáter vagyok, hanem csak egy terapeuta. Nem kell Doktor úrnak, vagy Doktor Kellernek szólítanod. Sőt még Mr. Kellernek sem. Egyszerűen én csak Jordan vagyok. Egy barát, aki meghallgat és ha úgy adódik a helyzet akkor segít is. Nem kell minden áron beszélned, vagy ha éppen akarsz akkor elmesélheted, hogy milyenek a napjaid, vagy csak ülhetünk csendben egy órán keresztül. Ahogy neked a legjobb, hidd el én nem erőltetek rád semmit.
-Rendben van. De ha nem beszélek akkor gondolom többször kell ide jönnöm nem? – kérdeztem.
-Ami azt illeti mivel Daniel a gyámod, neki adhatok ki információkat úgymond az állapotodról. Azt nem fogom elmondani, hogy miről is beszélgettünk, de ezen belül tájékoztatni fogom, hogy hogy haladunk.
-Szuper. – mondtam szarkasztikusan. – Akkor, ha nem beszélek, akkor az annyit jelent, hogy Daniel addig fog ide elráncigálni, amíg meg nem ered a nyelvem.
-Nagy valószínűséggel igen. – értett velem egyet Jordan.
-Hát ez barom jó. – forgattam a szemem és egyre dühösebb lettem.
-Ez csak rajtad múlik Mia. Hidd el Daniel csak aggódik érted. Nehéz, amin most végig mész, de azért vagyunk, hogy átsegítsünk rajta.
-De én megmondtam Danielnek is, Reednek is és mindenkinek, hogy jól vagyok. Egyszerűen csak én így dolgozom fel ezt az egész szörnyűséget! – fakadtam ki.
-Elmondanád, hogy eddig, hogyan dolgoztad fel? – kérdezte.
-Egyszer kétszer ittam. – vallottam be már nyugodtabban. – A nyugtatót azt azért szedtem, mert pánik rohamaim vannak és nem tudok aludni éjjelente.
-És milyen gyakran szedted a nyugtatót?
-Ahogy rám tört a pánikroham bevettem egyet.
-És ez hányszor volt egy nap?
-Nem tudom. Passz. – húztam meg a vállam.
-Mia. Csak akkor tudok segíteni, ha őszinte vagy velem. – mondta.
Nem volt kedvem ehhez az egészhez, de mivel többet nem akartam ide jönni jobbnak láttam, ha mindent elmesélek, ami csak szükséges ahhoz, hogy ne tegyem be többé a lábam.
-Volt, hogy hatszor is vettem be. De nem nagy ügy. Segített, megnyugodtam, jobban lettem.
-A nyugtató az nem segít és nem vagy tőle jobban. A nyugtató csak arra jó, hogy eltompítsa az érzékeidet és az érzéseidet. A pánik roham rettenetesen rossz, hidd el tudom, mert volt már benne tapasztalatom. Viszont mást kell találnod, ami segíti enyhíteni ezeket.
-Már találtam. – jelentettem ki. – Nem szedem a gyógyszereket sem és nem is iszom.
-És mi segített a gyógyszereken és az alkoholon kívül?
-Reed. – jelentettem ki teljesen egyszerűen, mint ha tudná, hogy mi van köztünk.
-Mármint Reed Jacobs? – bólintottam. – És ő hogyan segít neked?
-Elég egy érintése és tudom, hogy biztonságban vagy és valahogy az addig dübörgő szívem már elkezd lenyugodni.
-Szerelmes vagy belé?
-Egy pár vagyunk, ami azt illeti. – mondtam és vártam a reakciót, de igazából nem reagált sehogy. – De gondolom ezt már Daniel említette neked. – mondta, amin ő elmosolyodott és innen tudtam, hogy igazam van.
-Örülök, hogy elmondtad ezeket a dolgokat. – mondta mosolyogva.
-Muszáj vagyok, ha többet nem szeretnék ide vissza jönni, nem igaz? – kérdeztem vissza, de nem válaszolt csak firkantott valamit a papírra.
-Akkor kezdjük a nehezével szerintem. – mondta, amire én bólintottam, csak egyszer legyek túl ezen az egész beszélgetésen.
-Essünk túl rajta. – mondta és éreztem, hogy a torkomba egy hatalmas gombóc van.
-Hogy érzed magad? Hogy vagy? Hogy telnek a napjaid?
Az a gombóc a torkomban nem a semmiért volt ott. A gyomrom is összeszorult és a szívem elkezdett hevesebben verni.
Nem akartam válaszolni, de muszáj volt válaszolnom.
-Jól vagyok. – jelentettem ki egy apró mosollyal, de miután folytattam azonnal lefagyott a mosoly az arcomról és a szemembe könnyek gyűltek. – Leszámítva, hogy nem alszom, alig eszem, szinte olyan vagyok, mint egy élő zombi. Állandóan ideges vagyok. Megbénít a félelem, hogy bármelyik pillanatban valami szörnyűség fog történni, akár velem vagy a hugommal esetleg Reeddel, Daniellel.
-Ez hívják szorongásnak. Egy ilyen tragédia után ez teljesen természetes. Folyton olyan érzésed van, hogy te meg a szeretteid veszélyben vagytok.
-Ez nem csak egy érzés. Ez olyan, mintha velem együtt létezne. Ilyenkor jönnek elő a pánik rohamok, kiszökik az összes oxigén a tüdőmből és akárhogy kapkodok levegő után érzem, hogy megfulladok.
-És ezt az érzést Reed tompítja. – jelentette ki.
-Nem csak tompítja, hanem teljesen megszünteti. Mintha a karjai közt engem semmi bántódás nem érhetne, ott teljes biztonságban érezhetem magam.
-Ez jó. Ez nagyon jó. – mondta mosolyogva. – Azért is jó, mert találtál magadnak egy olyan pontot, ami biztonságot hoz az életedbe és az most nagyon jól jön.
-Ez nem jó! – emeltem fel a hangom. – Reedtől függök, és én nem akarok más embertől függeni!
-Ez lehet, hogy ma még így van és lehet holnap is így lesz. De! – emelte fel a mutató ujját. – Lehet, hogy holnapután már más találsz, vagy mi több, lehet, hogy a gyász folyamat végéhez érsz és már nem kell neked, majd az a bizonyos pont. – mondta. – Ne értsd félre, nem azt mondom, hogy nem leszel szerelmes Reedbe. Csak egyszerűen, ha rád tör egy ilyen roham, akkor lehet már te is lefogod tudni nyugtatni magad, és nem lesz szükséged másra.
-Attól félek, hogy ilyen pont az életemben már nem fog történni. – mondtam és közben kicsordult egy könnycsepp a szememből.
-Ne félj attól, mert összeroppanttál. Egyszerűen fogd meg a darabjaidat és építsd újra magad. Építs egy sokkal jobbat magadból. Lehet már sosem leszel ugyan olyan, mint az előtt és megmarad az a bizonyos fájdalom, ha majd édesanyádra gondolsz. De nem csak a sok rossz fog eszedbe jutni, hanem felidézed a szépet és a jót. Felidézed, majd ahogy kislányként vitt a játszótérre, vagy ahogy hármasban tartottatok egy anya lányai programot és mosolyogni fogsz rajta. Hiányozni fog és ez nem baj, hiszen ez a természetrendje. De fel fogod dolgozni a történteteket és talpra fogsz állni belőlük.
-Azt hiszem igen, így lesz. És úgy gondolom, hogy már el is kezdtem ez a folyamatot. – mosolyodtam el halványan.
-Mire gondolsz? – ráncolta a szemöldökét.
-Tegnap este megírtam a gyászbeszédemet és holnapután el is fogom mondani a temetésen. – mondtam, de még mindig nehezen jöttek ki a szavak a számon.
-Ezt nagyon nagy örömmel hallom. Igen igazad van abban, hogy elkezdted a gyász folyamatát. Sok erő kell még hozzá, de szerintem ezzel nem lesz probléma. – mondta mosolyogva. – Látod milyen hamar eltelik egy óra, ha jót beszélgetünk.
-Le is járt az időnk?
-Így igaz. És megnyugtatlak nem kell visszajönnöd, ha csak nem akar. Minden a lehető legnagyobb rendben van és lesz is veled.
-Nagyon szépen köszönöm! – mosolyogtam.
-Ugyan ez a munkám. Akkor minden jót s sok erőt kívánok neked. Ha esetleg lenne kedved még beszélgetni, akkor tudod, hogy hol találsz. – mondta és közben kikísért az ajtóhoz.
-Akkor a viszont látásra! – mondtam kilépve az ajtón.
-Viszlát Mia! – mondta mosolyogva.
Kezet ráztunk hátat fordítottam és elindultam abba az irányba, ahonnan jöttem.
Elköszöntem az aranyos recepciós hölgytől és kisétáltam az épületből.
Reed és Daniel még mindig ugyan ott álltak és amint meglátták, hogy közeledem kiszálltak a kocsiból.
Ahogy oda értem átöleltem Reedet.
-Én is szeretlek. – súgtam a nyakába.
-Minden rendben? – tolt el magától Reed és a szemembe nézve kérdezte.
-Igen minden. – mosolyodtam el.
-Hogy ment? Milyen volt? – kérdezte Daniel.
-Minden oké. Jól ment minden. És talán nem volt olyan szörnyű a dolog, mint képzeltem. – mondtam mosolyogva, mire Reed és Daniel is elmosolyodott.
-Örülök, hogy így érzed. Máskor is jönnöd kell?
-Nem. Jordan azt mondta, hogy ha úgy érzem, hogy szeretnék beszélgetni, csak akkor kell jönnöm. Meglepő, de megnyíltam neki és segített, hogy másképp lássam a dolgokat és másképp szálljak szembe ezzel az egésszel. – mosolyogtam Danielre, majd Reedre.
-Attól még mi is itt vagyunk neked bébi. Meghallgatlak bármi van csak beszélj. – mondta Reed és megpuszilta a homlokom.
-Így lesz. – bólintottam. – Ígérem. – egymáshoz érintettük a homlokunkat.
-Na jól van fiatalok. Induljunk haza. – szólt közbe Daniel. – Ma még sok megbeszélni valónk val Lilyvel és veled is Mia. Tudod, hogy holnap nagy nap lesz.
A mosoly egyből lefagyott az arcomról, amint rájöttem, hogy holnap lesz a tárgyalás.
Bólintottam, majd beszálltam a kocsiba ugyan úgy hátra középre.
Egyik nehéz napot követi a másik. Egyre nehezebb napok jönnek és nekem muszáj megbirkóznom velük. De most már nagyon jól tisztában vagyok vele, hogy nem vagyok egyedül és soha nem is voltam. Mellettem áll a családom!