még több.

Huszadik fejezet

Amikor odaértem Hollyék, már kívülről is látszódott, hogy óriási a buli. Nagyobb, mint eddig bármelyik volt, amiben voltam.
Amint az ajtóhoz értem Abby lépet ki rajta vörös haja hullámokba terült szét a vállán, hatalmas mosoly terült az arcán és két piros műanyag poharat tartott a kezében.
-Hát itt vagy! – ordította túl a bentről kiszűrő zenét. – Úgy örülök, hogy meggondoltad magad! – nyomott egy puszit az arcomra és magához ölelt.
-Én is nagyon örülök! – mondtam és így is gondoltam. Ki akartam kapcsolni a fogaskerekeket az agyamban. – Menjünk és bulizzunk! – kiáltottam.
-Ez az csajszi! Viszont ezt előbb idd meg. – nyújtotta felém az egyik műanyag poharat. – Nagyon ütős koktélt csinált Greg!
Elvettem tőle a poharat és azonnal kiürítettem. Egybe lehúztam az egészet, amitől Abby-nek kikerekedett a szeme.
-Nem úgy értettem, hogy egyből húzd le. – mondta nevetve.
-Tényleg fincsi és elég erős is. – mondtam.
Éreztem, ahogy az alkohol marja a torkom, majd leér a gyomromba és szinte szétáramlik a testembe. Elöntött a forróság és ettől az egy koktéltól kezdtem ellazulni. Tetszett az érzés, akartam még belőle.
-Menjünk szerezzünk még ilyen italt. – mondtam és karon ragadtam Abbyt, hogy vezessen a koktélhoz.
-Oké Mia, de minden rendben, ugye? – húzott vissza.
-Persze, csak nem tudtam aludni és jobbnak láttam bulizni egy kicsit. – hazudtam. Nem mondhattam el neki, hogy állandóan anyán jár az eszem, na meg most apa is megjelent. Nem volt szükségem a sajnálkozó pillantásra, így továbbra is jobbnak láttam, ha magamban mélyen elnyomom a dolgokat.
-Mondd el, ha van valami oké?
-Oké persze. Viszont nem mehetnénk? – biccentettem a bejárat fele, mire Abby bólintott egyet és elindultunk.
Egyből a konyha felé vettük az irány. Megittam még két ugyan olyan koktélt, mint amit Abby adott.
-Uram Isten! – kiáltottam fel. – Miért nem mondtad, hogy van tequila is?! – felkaptam a
tequilát és mérgesen néztem Abbyre.
-Túlságosan elvoltál foglalva a koktéllal. -mondta nevetve.
-Hozd a sót és a lime-ot! – utasítottam.
-Nem lesz ez hirtelen sok Mia? – nézett rám Abby.
-Jó, akkor majd én ide hozom.
-Nem azt mondtam, csak már megittál három baromi erős koktélt és lehet hirtelen fog beütni és aggódok kicsit.
-Abby, nem bulizni vagyunk itt?
-De, viszont attól még lehet ésszel. – mondta, amitől egy kicsit dühös lettem.
Ki ő, hogy megszabja, hogy miből mennyit igyak?
-Ha te ilyen ünneprontó vagy akkor, majd bulizok mással. – jelentettem ki és faképnél hagytam a tequilával a kezemben.
Hallottam, hogy még utánam szól, de nem fordultam vissza.
Kimentem a hátsó teraszra, hátha meglátok egy ismerős arcot. De senkit nem találtam csak szerelmespárokat, akik majd felfalták egymást. Undorító látvány volt.
-Menjetek szobára! – jelentettem ki és azonnal vissza is fordultam.
Ismét a konyhában kötöttem ki, viszont Abbyt már nem láttam sehol így nyugodtan töltöttem magamnak egy tequilát és le is húztam.
-Te vagy a mi emberünk! – lépett hozzám egy lány és átkarolta a vállam.
Őt három másik lány és egy srác követte.
-Öm, sziasztok! – köszöntem meglepődve.
-Szia! – köszönt a lány, aki az imént még átkarolt. – Ne haragudj csak láttuk, hogy tequilázol és pont egy ember még hiányzik a tequila rouletthez. Van kedved beszállni?
-Miért is ne?! – egyeztem bele nagy mosollyal.
Lehet vissza kellett volna fognom magam, de olyan jól kezdtem magam érezni, hogy nem akartam, hogy véget érjen és hogy visszaessek abba a depresszióba, amibe akkor voltam mielőtt ide jöttem.
-Egyébként Hannah vagyok. Ők itt Kate, Sandra, Betty és az egyetlen hím tagunk Kai. – mutatta be sorra a barátait.
-Örülök, hogy megismerhetlek titeket. Én Mia vagyok. – mondtam kiabálva.
-Mi is nagyon örülünk. – mondta Kai.
És a lányok egyszerre kezdtek beszélni így nem értettem egy szót sem, amit mondtak. Csak bólogattam és mosolyogtam kínomban.
-Na jó, játszunk akkor? – csapta össze a tenyerét Hannah.
elővettem öt feles poharat, míg Kai felvágott több lime-ot is a lányok pedig odakészítették a sót és kiöntötték a tequilákat.
Tíz percen belül túl voltunk öt körön. Mindenen nevettünk és nagyon jól éreztük magunkat.
Még csatlakoztak hozzánk öten.
-Nem te vagy az a csaj, aki Jacobsékkal él? – kérdezte meg az egyik idegen srác.
-De bizony én vagyok személyesen. – mondtam és magam sem tudom miért, d eközben végig mutattam a testemen.
-Anyám tudtam, hogy jó nő, de hogy ennyire?! – szólalt meg egy másik srác és ökölpacsizott a haverjával.
-Van most valakid csibém? – szólalt meg a mellettem álló srác és közben a derekamnál fogva magához húzott.
-Ami azt illetti. – toltam el magamtól. – Igen van barátom.
-Állati szerencsés az ürge, aki megkap egy ilyen bombázót. – mondta és közben az ajkába harapott. – Ha esetleg vágynál egykis kalandra keress meg. – kacsintott rám.
Ezen az egészen csak felröhögtem.
-Játszunk tovább? – kérdezte Hannah.
Mindenki bele egyezett de én vonakodtam egy kicsit, mert már eléggé részeg voltam és még haza is kellett jutnom úgy, hogy senki sem tudja meg, hogy leléptem.
-Azt hiszem én inkább most kihagyom. – szólaltam meg.
-Ne már Mia kérlek. – könyörögtek kórusban a lányok.
-Utolsó! – mondtam, amitől a lányok arcán nagy mosoly jelent meg.
-Utolsó öt? – kérdezte Hannah ártatlan szemekkel.
-Ne feszítsd túl a húrt. – mondtam nevetve. – Meglátjuk.
Hannah a nyakamba ugrott örömében.
Kitöltöttük a következő kört és vágtunk még lime-ot. Kettőt hirtelen le is húztunk, amikor megint megcsapott a hirtelen szédülés.
-Várj csak egy kicsit. – szólalt meg az egyik srác, akivel az előbb beszélgettem. – Nem neked halt meg az anyukád? – kérdezte.
Éreztem, hogy egyből elszáll minden jókedvem és visszajöttek a problémák. A mosoly lefagyott az arcomról és könnyek gyűltek a szemembe.
Nem válaszoltam csak elnézést kértem és elindultam a hátsó terasz felé.
Amint kiértem mély levegőt vettem és nagyokat pislogtam, hogy ne sírjam el magam.
-Mia hol a fenébe voltál? Mindenhol téged kerestelek! – lépett oda hozzám Abby.
-Megismerkedtem pár jó arccal és tequilázgattunk. – mondtam nevetve, akadozó nyelvvel.
-Uram Isten! Te mennyit ittál? – kérdezte.
-Passz. Azt hiszem nyolc tequilát. De nem számoltam. – rántottam meg a vállam. – Miért most szobafogságot kapok anyu? – kérdeztem lebiggyeztett szájjal.
-Gyere, menjünk haza. – karolt át és segített menni, de én elhúztam magam tőle.
Ami eléggé rossz ötlelt volt, mert nem tudtam megtartani az egyensúlyom és a földre ültem.
-Na jó, add a telefonod. – nyújtotta a kezét.
-Ugyan minek? – kérdő pillantást próbátam rá vetni, de elhomályosodott a látásom is.
-Felhívom Reedet, hogy jöjjön értünk. – mondta.
-Na azt már tuti, hogy nem! – jelentettem ki.
-Miért?
-Mert azt sem tudja, hogy eljöttem. – vallottam be.
-Akkor ki tudja? – kérdezte.
-Senki. – mondtam mosolyogva. – És még a telefonomat is otthon hagytam, hogy ne hívogassanak.
-Komolyan mondom Mia veled valami nagyon nem oké és utálom, hogy nem mondod el, hogy mi a helyzet! – állt fel mellőlem.
Nagy nehezen én is felálltam és leültem az egyik székre.
Amikor Abby visszajött egy üveg víz volt a kezében, amit felém nyújtott.
-Idd meg. – parancsolta.
Engedelmeskedtem neki és ittam a vízből. A sédülése alábbhagyott egy kicsit, viszont borzasztó hányingerem lett.
-Elmegyek a mosdóba. – jelentettem ki.
Abby segített felállni és a mosdóig kísért.
Ahogy oda értünk berontottam, letérdeltem, majd kijött belőlem minden, amit aznap este ittam.
Abby mellém guggolt és simogatta a hátam.
Amikor végeztem újból oda nyújtotta a vizet, amit én elfogadtam.
Kiöblítettem a száma és még ittam pár kortyot. Pár percig mg ott ültem a mosdóban, Abby törte meg a csendet.
-Reed úton van érted. – jelentette ki.
-Hogy mi van? – kérdezte.
-Jól hallottad. Felhívtam.
-Mit csináltál?
-Ugyan Mia! Te is tudod, hogy ez volt a legészszerűbb döntés. Joga van tudnia, hogy hol vagy és hogy mit csinálsz. – mondta. – Te úgy jöttél el otthonról, hogy senki sem tudta, hogy merre vagy sőt még a telefonodat is otthon hagytad. Reed már aggódott és hívott is engem csak nem vettem észre míg nem döntöttem el, hogy felhívom. Mia ne zárkózz el! Nem jobb, ha magadba folytod a dolgokat.
-Mert te olyan kicseszettül jól tudod nem? – mondtam gúnyosan, majd erőt vettem magamon és elindultam kifelé a házból.
-Igazad van. – mondta Abby, aki szinte rohant utánam. – Én nem tudhatom milyen érzés elveszíteni egy anyukát, de attól még azt tudom, hogy nem jó, ha minden érzelmet elnyomsz magadban. Nem lesz jobb tőle, ha minden áldott nap leiszod magad. Ha reggel felébredsz ugyan úgy rá fogsz jönni, hogy anyukád nincs többé és csak jobban fog fájni ez az egész. Ha magadért nem akarod megtenni, akkor tedd meg Lilyért. Neki szüksége van a nővérére.
-Tudod azt hittem, benned bízhatok! – mondtam dühösen. – Rájöttem, hogy benned sem lehet!
-Ne mondd ezt Mia! – nézett rám szomorúan.
-Még is miért ne?!
-Mert én a legjobbat akarom neked és ezt te is jól tudod! – kiabálta.
-Majd én tudom, hogy mi a legjobb számomra! És az biztos, hogy te és a hülye tanácsaid nem azok! – mondtam, majd ismét otthagytam.
Ahogy kiléptem az ajtón egy izmos mellkasnak ütköztem.
Nem kellett felnéznem, hogy tudjam ki az. Már az illatából megismertem. Ugyan az a fűszeres illat egy csepp mentollal.
Félve pillantottam fel. Tudtam, hogy Reed nagyon dühös lesz rám.
De minden bátorságomat összeszedtem és a szemébe néztem.
A szemei villámokat szórtak. Az állkapcsa megfeszült, de egy szót sem szólt.
Összekulcsolta az ujjainkat és elindultunk a kocsi fele.
Féltem, hogy mi vár rám, de előbb utóbb túl kellett esnem rajta, hiszen csak magamnak köszönhettem.
Az jobban aggasztott, hogy Reed nem szólalt meg, viszont a gyilkos pillantásától megfagyott a vér az ereimben.