még több.

Tizenkilencedik fejezet

Reed beragasztotta a sebem, majd bementünk a szobámba. Én ágyba bújtam míg Reed hozott nekem egy aszpirint. Bevettem, majd ölelkezve feküdtünk, mind a ketten szótlanul.
Egyikünk sem tudott mit mondani a másiknak, vagy csak ő is titkolta a gondolataim és az érzelmeit akár csak én.
Fél órán át csak feküdtünk, majd kopogtattak az ajtón, Reed egyből fel is pattant, hogy kinyissa.
-Jöjjön bentebb. – mondta Reed, majd egy idegen férfi lépett be a szobába, a kezében egy orvosi táskával.
Felültem az ágyon és néztem, ahogy a férfi közeledik Daniellel a nyomában.
-Szervusz Amelia. – szólalt meg. – Dr. Robinson vagyok. – mutatkozott be kéznyújtással, amit én elfogadtam.
Olyasmi idős lehetett, mint Daniel. Őszes volt a haja és égkék szeme csak úgy rikított. Ahogy mosolygott pici ránc jelent meg a szeme környékén. Olyan magas volt, mint Reed viszont kicsit köpcösebb.
-Meg engeded, hogy megvizsgáljalak? – kérdezte, amire én csak bólintottam.
-Rendben akkor kérlek kövesd az ujjam. – mondta, majd feltartotta a mutató ujját, míg a másik kezében egy apró lámpát tartva világított a szemembe. – Remek! Most pedig hadd lám azt a sérülést. – mondta.
Kesztyűt húzott és óvatosan levette a sebtapaszt. Óvatosan megtapogatta, amitől én összerezdültem kicsit.
-Rendben van. Látom ár lekezelték, de azért én is lefertőtlenítem és új tapaszt rakok rá.
Fertőtlenítőt rakott a gézre, majd a sebhez érintette, viszont már nem csípett annyira, minden bizonyára azért, mert már bevarasodott, majd leragasztotta.
-Rendben, még annyit meg tennél nekem, hogy felállsz és elsétálsz az ajtóig úgy, hogy egymás elé rakod a lábad? – kért meg a doktor, amire én ismét csak bólintottam.
Tettem, amit mondott. Felálltam az ágyról és apró lépésekben elindultam az ajtó felé, figyelve arra, hogy a lábaimat egymás elé rakjam. Illetve az egyensúlyra is koncentráltam.
Amikor eljutottam az ajtóig visszafordultam és vártam a doki válaszát.
-Nagyon jó! – vissza sétáltam és leültem az ágyra. – Válaszolj nekem pár alap kérdésre. Mondjuk mi a teljes neved, hogy hívják a testvéred, mikor van a születésnapod? Ilyesmire gondoltam.
-Amelia Rose Watt, Lilyan Watt, szeptember huszonhét. – soroltam fel a válaszkat.
-Remek. – csapta össze a tenyerét mosolyogva. Felállt az ágyról és lépett egyet Daniel felé. – Nem lesz itt semmi baj Daniel. Nincs agyrázkódása és emlékezete is tökéletes, a sérülés kicsit mélyebb, de össze fog forrni.
-Rendben, köszönöm, hogy eljöttél Mason. – ráztak kezet.
-Ugyan, egy barátnak bármikor. – mosolygott. – Viszont, ha bármi panaszod van azonnal szóljatok. – fordult felém.
-Rendben, köszönöm meg egyszer. – mondtam halvány mosollyal.
-Igazán nincs mit, mielőbbi gyógyulást! – mondta, majd kilépett az ajtón, Daniel pedig követte.
Visszafeküdtem az ágyba és betakaróztam. Vártam, hogy Reed is mellém fekszik, de ő csak állt egyhelyben és mosolygott.
-Téged meg mi lelt? – néztem rá gyanúsan.
-Szóval Amelia Rose Watt? – mosolygott és közben a szemöldökét húzgálta.
-Ne idegesíts. – nevettem el magam.
-Rendben Rose. – röhögött, mire én nekivágtam egy párnát.
-A nagymamám után kaptam. De csak úgy nem szeretem, mint az Ameliat. Én csak Mia vagyok. – mondtam mosolyogva. Közben Reed leült mellém és magához húzott.
-Rendben van csak Mia. – mosolygott. – Mit szeretnél ma csinálni?
-Nem is tudom. – gondolkodtam el. – Megnézhetnénk valami filmet.
-Oké, válaszd ki. Addig én lemegyek és csinálok pattogatott kukoricát. – bólintottam.
Amikor éppen a filmek közt nézelődtem, megszólalt a telefonom. A kijelzőn Abby képe ugrott fel.
-Szia csajszi! Mi a helyzet? Rég beszéltünk már. – szólalt bele, a szokásos mindig élet vidám hangján.
-Szia. Tudom, már akartalak hívni csak most sorra jön minden dolog.
-Azt elhiszem. De bármi van felhívhatsz tudod ugye?
-Persze, hogy tudom Abby. Már elmondtad úgy hm, hányszor is? – úgy tettem, mint aki gondolkodik. – Ja igen, legalább egy milliószor. – nevettem el magam.
-Tudom és igazad van, ne haragudj nem akarok az agyadra menni csak azt akarom, hogy tudd, rám bármikor számíthatsz, bármiről is legyen szó!
-Tudom nagyon jól, ezért is szeretlek!
-Én is nagyon szeretlek csajszi! – mondta és szinte telefonon keresztül hallani lehetett mekkora mosoly ül az arcán.
-Mi a terved mára? – kérdeztem.
-Lesz egy buli Hollyék. Van kedved velem jönni?
-Azt hiszem most inkább ki hagyom, majd máskor. – nem volt kedvem az emberekhez. Ahhoz sem volt kedvem, hogy lássák a sebet a fejemen, ami elég látható helyen volt a szemöldököm felett.
-Rendben van, de szavadon foglak. Viszont, ha esetleg meg gondolnád magad, akkor hívj fel. – mondta.
-Igen is főnök asszony. Most viszont megyek, később hívlak.
-Okés oké. Puszi.
-Puszi. – mondtam, majd bontottuk a vonalat.
-Kivel beszéltél? – lépett be Reed az ajtón, ahogy leraktam a telefont. A kezében egy tál pattogatott kukoricával és egy üveg kőlával.
-Abby hívott, csak érdeklődött, hogy mi a helyzet.
-Sikerült kiválasztani a filmet? – ült le az ágyra.
-Jégkorszak. – mondtam egyszerűen.
-Jégkorszak? – nézett kérdően.
-Így van. – bólintottam. – Az a kedvenc mesém és mivel több rész is van belőle így legalább tudjuk nézni egy jó darabig. – mosolyogtam.
-Mit meg nem teszek érted bébi. – rázta a fejét nevetve Reed.
Az egész délutánt a mese nézésével töltöttük. Amikor már a harmadik jégkorszakba kezdtünk bee, amikor elnyomott az álom. Reed karja közt aludtam el.
Amikor felébredtem még kint sötét volt innen sejtettem, hogy még éjszaka lehet. Megnéztem a telefonom és még csak hajnal egy óra volt. Levert a víz és a szívem vadul vert, Reed viszont békésen aludt mellettem.
Próbálkoztam, hogy aludjak még egy keveset, de csak forgolódtam.
Nem akartam felébreszteni Reedet. Egyre csak kattogott az agyam. Apán és a történteken, anyán is, hogy mennyire hiányzik már most.
Egyre jobban elfogott a rossz érzés ezért úgy döntöttem, hogy kimászok az ágyból inkább iszom egy pohár vizet és elmegyek a mosdóba.
Óvatosan kibújtam Reed karjai közül. Ahogy kiléptem a szobából a telefonommal világítani kezdtem. Nem akartam villanyt kapcsolni, hogy felébresszem az egész házat.
A lépcsőhöz értem, amikor egy álmos hang megszólalt mögöttem.
-Mia, te meg hová mész? – ijedtemben megugrottam és elejtettem a telefonom.
-Ethan, ne lopakodj a hátam mögé. – kaptam a szívemhez a kezem.
-Nem lopakodtam, csak még most fejeztük be Lilyvel a Just Dance-t és éppen mentem át a szobámba, amikor elindultál a szobádból. – mondta.
-Jézusom ti eddig csak játszottatok? – kérdeztem, mire ő mosolyogva vállat rántott, amin nekem is mosolyognom kellett. Örültem, hogy ilyen nagyon közel kerültek egymáshoz. – Csak egy pohár vízért indultam amúgy.
-Ja jó. Én megyek és lefekszem. Te is aludj majd, késő van.
-Mondja ezt az, aki most fejezte be a játékot. – mondtam nevetve.
-Jó éjszakát Mia. – mosolygott, majd elindult a szobája fele.
-Jó éjt Ethan.
Amikor a konyába értem engedtem magamnak egy jó nagypohár hideg vizet, amit meg is ittam azonnal.
Tudtam, hogy nem fogok tudni vissza aludni. Csak kattogni fognak a fogaskerekeim.
Nem akartam Reed terhére lenni. Nem akartam felébreszteni.
Fogalmam sem volt, hogy mi tévő legyek, hogy aludni tudjak.
Elkezdtem nyitogatni a konyhaszekrény ajtókat, keresni akartam valamit, ami segíthet aludni.
Amikor az utolsó ajtót nyitottam ki, megpillantottam egy üveg vodkát. Azonnal ki is kaptam és bele kortyoltam.
Tudtam, hogy nem jó ötlet. Tudtam, hogy nem helyes. Még sem állítottam meg magam.
Valamelyik nap is kipihentebb voltam, amikor megittam azt azüveg whisky-t.
Ha most iszok, akkor jobban fogok tudni aludni és más nem járt az eszembe.
-Mia te meg mi a fenét csinálsz? – szólalt meg mögöttem Will, amitől megugrottam ijedtemben.
-Ma mindenki csak rám akarja hozni a szívrohamot? – fordultam hozzá.
-Ne haragudj nem akartalak megijeszteni. – mondta. – Ugye nem azt csinálod, amire gondolok? – mutatott az üveg vodkára.
-Csak meg szomjazta?! – húztam meg a vállam és elmosolyodtam.
-Mia te nem vagy normális! Úgy akarsz járni, int akkor este? – förmedt rám és kikapta a kezemből a vodkát.
-Nem Will csak aludni szeretnék.
-Ezt, hogy érted?
-Úgy, hogy nem tudok elaludni és gondoltam az alkohol segít, mivel a múltkor is olyan jólaludtam a hatása miatt.
-Ez baromira nem megoldás Mia. – mondta.
-Majd én tudom mi a legjobb nekem! Ne legyél már te is Reed, ő is állandóan csak meg akarja szabni nekem, hogy mit csináljak. Szóval kérem vissza a vodkát és már itt sem vagyok. – nyújtottam ki a kezem, de Willnek esze ágában nem volt, hogy oda adja.
-Az alkohol rohadtul nem megoldás! – mondta, majd a mosogatóhoz lépett és elkezdte kiönteni a vodkát.
-Te nem vagy normális! – emeltem fel a hangom rá.
Dühös lettem, mert elvette az egyetlen lehetőségem, hogy eltudjak aludni.
Nem szóltam egy szót se, dühös pillantást vetettem rá és elindultam az emeletre.
Mielőtt még beléptem volna a szobába rájötte, hogy a telefonomat lent hagytam. Elindultam vissza a konyhába, viszont óvatosan mentem, mert nem akartam összefutni Willel.
Amikor benéztem láttam, hogy Will már nincs ott, az üres vodkásüveg pedig ott volt a mosogató szélén. Nem értem, hogy lehetnek ilyen! Nem tudják, hogy mi a jó nekem!
Megláttam a telefonom a konyha pulton és azonnal felkaptam. Elindultam, amikor is eszembe jutott Abby.
Azonnal hívásgombra nyomtam.
-Sziaaaa csajszi! – üvöltött a telefonba ezért távolabb kellett tartanom a telefont a fülemtől.
-Szia, még mindig áll a buli ajánlat? – kérdeztem.
-Még szép, hogy áll! Jönni akarsz?
-Úgy néz ki igen. Ami azt illeti tuti, hogy menni akarok.
-Várj egy kicsit alig hallak.
-Csak annyit mondtam, hogy megyek. – mondtam kicsit hangosabban.
-Szuper! – ordította. – Hívok neked egy Ubert.
-Rendben, gyorsan elkészülök. Nemsokára találkozunk.
-Itt várlak. Pusziiii! – a hangján is lehetett hallani mennyire örül ennek a hírnek, hogy megyek. És ami azt illet és is boldogabb lettem egy kicsit.
Felosontam az emeletre, majd nagyon óvatosan és hallkan bemente a szobámba. A szekrényhez léptem és kivettem az első cuccot, ami éppen a nagy sötétben a kezembe akadt.
Magamhoz vettem pár sminket és elindultam a fürdőszobába.
Összekaptam magam egy tíz percen belül, amikor írt Abby, hogy megérkezett az Uber.
Egy utolsó pillantást vetettem magamra, hogy minden rendben van-e a szettemmel.
Egy fekete bőrszoknyát és egy fekete hosszú ujjú bodyt sikerült kihalásznom a szekrényből.
Tettem fel egy kis sminket, hogy ne legyen ennyire nyúzott az arcom. A hajamat pedig lófarokba fogtam.
Felkapta a fekete Nike cipőm, magamhoz vettem a dzsekim és elindultam.
Senki sem tudta, hogy hova megyek. Senki sem tudta, hogy hol vagyok. De úgy voltam vele, hogy haza érek mire bárki is felébredne.