Harmincegyedik fejezet

1.3K 29 0
                                    

Ahogy haza értünk, mind leültünk a nappaliba. Senki nem szólt egy szót sem, csak egyszerűen ültünk. Lily bekapcsolta a tévét, majd egy mesecsatornára vitte, ahol a Jégvarázs ment, így mindannyian azt néztük.
Ahogy vége lett a mesének én vettem a bátorságot, hogy megszólaljak.
-Azt hiszem hétfőtől visszatérek a suliba. – böktem ki.
-Biztos vagy benne? Nem korai? – kérdezte Reed aggodalmasan.
-Úgy érzem készen állok rá.
-Ahogy érzed Mia, de ha szeretnéd még ki tudlak venni pár napra. – mondta Daniel.
-Nem szeretném. Vissza akarok menni és élni tovább az életet. Az üresség az mindig ottlesz bárhová is megyek, de az nem azt jelenti, hogy nem élhetem az életem, mint egy tinédzser.
-Ebben igazad van. Rendben van akkor hétfőtől suli. – egyezett bele Daniel.
-Én is vissza megyek az egyetemre. – jelentette ki Will.
-Nem baj, hogy egy hónapot kihagytál? – kérdeztem.
-Apa lebeszélte a dékánnal, addig itthoni oktatásban voltam. Minden anyagot megkaptam így olyan, mint ha ott lettem volna. – magyarázta.
-Akkor hétfőtől én is mehetek megint iskolába? – kérdezte Lily elmosolyodva.
-Persze, hogy mehetsz. Ezen a héten muszáj volt itthon lenned, hogy elrendezzünk mindent. – mondta Daniel.
-Akkor megyek is meg csinálom a fogalmazást. – mondta nagy örömmel.
-Miről kell írnod? – kérdeztem.
-A családról. Benne leszel te is, meg Will és Reed, Carol néni és Daniel is. És Ethan is, de őt a legjobb barátomhoz is oda írom. Meg Embert is bele írom, mert szeretem. – mesélte lelkendezve.
-Ennek akkor nagyon örülök, ha szereted Embert, de csak mert én is. – súgta oda Will, de úgy, hogy persze mindent lehetett hallani.
-Egyedül szeretnéd megírni? – kérdeztem.
-Már Ethan megígérte, hogy segít.
-Igen, mert nekem is kell írnom egy fogalmazást. Csak nekem a barátságról. – mesélte.
-Az nagyon jó. Mind a kettő nagyon fontos téma. – mondta Daniel.
-De ugye tudjátok, hogy itt az egész hétvége megírni? – kérdeztem.
-Persze, de elkezdem inkább. Nem tudom mennyi idő megírni egy ilyet. – mondta Lily-
-Ha elakadnál, szólj és segítek. – mondtam neki, majd megpusziltam.
-Szólok Mia. – mosolygott, majd Ethannel együtt felugrott a kanapéról. – Szeretlek titeket. – mondta úgy, hogy mindenkinek címezte.
Mosolyogva figyeltem őket ahogy eltűnnek a lépcső tetején.
Annyira boldog voltam, hogy Lily ennyire szeret itt lenni, ennyire szereti Daniel és mindenkit ebben a családban.
Biztosan hiányzik neki anya, de mivel még kicsi így nem érzékeli annyira a helyzet súlyosságát. Viszont, amint belép majd a kamasz korba, biztosan rájön, majd a dolgokra, de addig a dackorszakig talán van még két évem.
-Mit szeretnél születésnapodra Mia? – kérdezte Daniel.
-Semmit, tényleg. Nekem tökéletes, hogy így együtt vagyunk. – mondtam mosolyogva és közben megfogtam Reed kezét.
-Ilyen opció nem lehetséges. – szólalt meg Will. – Mivel már hivatalosan is a Jacobs család tagjai vagytok apa sosem fogad el ilyen választ. – mondta, majd ismét úgy tett, mint aki sugdolózik, de természetesen ezt is hallotta mindenki. – Csak szólok a saját fiaival is ezt csinálja. Addig jár a nyakunkra míg nem vehet valamit legyen akár születésnap, vagy karácsony.
-Szeretem megajándékozni a gyerekeimet, ez olyan nagy probléma? – Daniel úgy tett, mint aki fel van háborodva, de persze nevetett a végén. – Inkább ezért kérdezem meg, hogy mit szeretnél, hogy nehogy valami butaságot vegyek.
-Értem és köszönöm, de tényleg nincs szükségem semmire. Minden megvan, amire szükségem van. – mondtam, majd végig gondoltam, hogy mit mondtam. – Vagyis majdnem minden. – szomorodtam el, hiszen anya nem volt itt és nem is lesz már.
-Akkor kénytelen leszek egyedül kitalálni valamit, te pedig kénytelen leszel örülni neki, bármit is kapsz. – mondta.
-Vállalom ezt a kockázatot. – nevettem el magam. – Viszont most megyek összepakolok kicsit a szobámban. – mondtam, majd Reedhez fordultam. – Te is jössz?
-Nem én még maradok. Még beszélnem kell Willel az egyetemről is. – mondta.
-Milyen egyetemről? – kapta ránk a tekintetét Will.
-Tudod, amit mondtam neked reggel. – mondta Reed és furcsa pillantásokat váltottak Willel.
-Ja, aha tudom. – furcsa volt ez az egész helyzet, de nem foglalkoztam vele túl sokáig.
-Jól van, akkor fent leszek. – mondtam, majd adtam egy gyors puszit Reednek, de ő nem elégedett meg ennyivel és vissza rántott az ölébe és csókot nyomott az ajkamra.
-Ne enyelegjetek már ennyit. – mondta nevetve Will.
-Ehhez még hozzá kell szoknom. – mondta Daniel, majd inkább elkezdte kapcsolgatni a tévét.
Elröhögtem magam, majd kiszabadítottam magam Reed karjai közül és elindultam a szobámba.
Amint felértem, gyorsan be is vetettem az ágyamat, majd az asztalomhoz léptem és ott pakoltam össze. A hétfői órámra előkészítettem a füzeteket és a könyveket is.
A szekrényemhez léptem és beakasztottam a ruháimat a helyükre.
Előkaptam egy fekete leggingset és a fekete bele bújós pulcsimat, ledobtam a székemre, hogy majd, ha végeztem a ruhák elpakolásával utána átöltözhessek.
Volt még pár ruha, amit elraktam a helyére, majd következtek a cipők, amiket visszaraktam a dobozukba és késznek is nyilvánítottam a szobát.
Gyorsan lekaptam magamról a ruhát és a harisnyát, majd átöltöztem.
Ahogy a ruhát levettem, a nagy lendület által a levél, amit anya írt a földre esett.
Amint felöltöztem fel is vettem. Csak néztem, tartottam a kezemben és nem tudtam eldönteni, hogy visszategyem-e vagy készen állok az elolvasására.
Úgy döntöttem, hogy elolvasom. Nekem szánta, az ő kézírásával írta. Már ahogy a nevemet olvasom a borítékom összeszorul a szívem, ahogy látom anya írását. Mindig, annyi év után is, akárhányszor leírta a nevem, ugyan úgy kanyarintotta az M betűt és az A betűt a végén pedig elhúzta.
Az ablakhoz léptem és kinyitottam, hogy kiszellőztessek. De már inkább fogtam egy plédet, magam köré fogtam és leültem az ablakpárkányra. Éreztem a friss, hideg, esős levegőt, de nem bántam.
Remegő kézzel nyitottam ki a borítékot. Mielőtt szétnyitottam volna a levelet mély levegőt vettem és tudtam, hogy készen állok rá. Majd összeszedve minden barátságom, neki kezdtem a levél olvasásának.

Drága Ameliám,

Én nagy lányom. Sajnos, ha ezt a levelet olvasod, biztos történt valami, ami miatt már nem lehetek veled és nem adhatok tanácsot bármiről is legyen szó.
De mindenekelőtt, tudnod kell, hogy én mindig ott leszek veled! Fogom, majd a kezed minden nap és terelgetlek majd a kis utadon, amennyire csak tudlak.
Sajnálom, ami történt.
Sajnálom, hogy nem lehetek veled testileg a további napokon.
Nem tudom mikor juthat el hozzád ez a levél. Lehet még csak húsz éves vagy, de lehet, hogy már negyven is és családos anyuka vagy.
A lényeg, hogy olvasod a levelet akkor én már nem vagyok az élők között, amivel hidd el semmi baj nincs, hiszen ez az élet rendje. Születünk, élünk egy kicsit, majd meghalunk.
És ne merészelj sírni Mia, mert hidd el meglátom! – elnevettem magam, ahogy törölgettem a könnyeim. – Tudom, hogy szörnyű most neked, de erősnek kell lenned! Harcost neveltem és te kislányom igazi harcos vagy!
Ne mások miatt légy erős, ne magad Lily, vagy Danielék miatt, hanem csak és kizárólag magad miatt!
Hogyha még kiskorúak vagytok akkor valószínűleg már tudod, hogy Daniel a gyámotok. Remélem emiatt nem neheztelsz rám.
Nem lettem volna nyugott, ha apátokhoz kerültök. Már persze ha akarta volna.
Ha pedig már felnőtt nő vagy, akkor csak, hogy tudd gondoltam a jövőtökre, hiszen bármelyik pillanatban történhet valami. Az ördög sohasem alszik!
Egyszer megkérdezték tőlem, hogy milyen jövőtök lesz. Nagyon sokáig gondolkodtam ezen a kérdésen. És arra jutottam, hogy a világon nincs olyan, hogy tökéletes ember! Én meg végképp nem voltam az. Nagyon sok hibát elkövettem az életem során és még kitudja mennyit el fogok. De úgy szeretlek és szerettelek téged és a hugodat, ahogy más nem tudott volna, és végül is szerintem ez a lényeg. Veletek volt esélyem valami másra, valami jobbra. És én ezt nem hagytam elveszni. Kihoztam belőle a maximumot, mert lett két csodálatos lányom. Tökéletesek vagytok ezt ne felejtsétek el!
Reeddel megtaláltátok a szerelmet. Nem tudom, hogy vele vagy-e még mindig, de azt tudom, hogy vele őszinte igazi volt a dolog köztetek.
Sajnálom, hogy ezt akkor nem láttam. Sajnálom, hogy abban az időszakban sokat veszekedtünk. Szükséged lett volna rám én pedig nem voltam jó anyukád. – mindig a világ legjobb anyukája voltál! – Egy valami nagyon fontosat tudnod kell a szerelemről.
A szerelem két emberen áll ez azt jelenti, hogy ötven százalék a tied ötven százalék a párodé. Vannak napok, amikor felébredsz és úgy érzed, hogy na most te csak tíz százalékot tudsz adni, akkor a párodnak kilencven százalékot kell beleadnia, vagy éppen fordítva. De az eredmény mindig száz százalék szerelem lesz.
Ha a személyes véleményemre vagy kíváncsi Reeddel még biztosan együtt lesztek nyolcvan évesen is. Vonzátok egymást, mint a gravitáció. És hidd el ezzel semmi baj nincs. Biztos vagyok benne, hogy Dan is nagyon örül a boldogságotoknak.
És édes kincsem, éld az életed! Ne félj semmitől! – Tudod a félelem azért van, mert nem éled az életed, inkább az elmédben élsz. A félelemed arról szól, ami meg fog történni, ami csak annyit jelent, hogy a félelmed még csak a kis buksidban létezik, ez azt jelenti, hogy ez a félelem, amit te érzel még száz százalékban képzeletbeli. Ha a nem létezőtől szenvedsz az őrültség. Ne félj attól, ami tegnap történt és attól sem, ami holnap fog történni. Ne szenvedj olyantól, ami nem létezik, élj a valóságban és ne az elédben!
Sose felejtsd el édes kis lányom, hogy nagyon-nagyon szeretlek!
Mindig melletted lesz, ha nem is testileg, lelkileg mindenképp!
A rosszabb napokon lehet jobban hiányzom, a jobb napokon lehet eszedbe sem jutom majd, de tudd, hogy minden egyes nap, minden percében ott leszek a szívedben!
Vigyázz a hugodra és adj át neki minden élettel kapcsolatos tudást.
Remélem ő nem lesz olyan makacs, mint te mert akkor meggyűlik vele a bajod. – ismét elnevettem magam. – Legyen nagyon boldog és szép a hátralévő életed.
Ha csak hiányzom, vedd elő a levelet és olvass a sorai közé.
Nagyon szeretlek!
Millió puszi, anya.

U.i.: Vigyázz Danielre is, mert amilyen szigorú olyan jó szívű is. Szeret titeket, már ti is a család része vagytok.

Ahogy befejeztem az olvasást, letöröltem a könnyeim és kifújtam az orrom.
Összehajtottam a levelet és visszaraktam a borítékba.
Még ültem az ablakba pár percet, amikor hallottam, hogy nyílik a szobám ajtaja. Reed lépett be rajta.
-Mia! Mi történt? Mi a baj? – rohant oda hozzám, amint meglátta, hogy sírtam.
-Nincsen semmi. – mosolyodtam el és megsimogattam az arcát. – Minden rendben van, tényleg. – mondtam, majd felmutattam neki a levelet.
-Elolvastad? – kérdezte mire én bólintottam. – Jó vagy rossz?
-A lehető legjobb. – mosolyogtam. – Hiányzik és hiányozni is fog, de tudom, hogy mindig itt lesz velem. – mondtam és a szívemre mutattam.
-Ebben én is biztos vagyok. – mondta és magához ölelt.
Megnyugvással töltött el, hogy el tudtam engedni anyát. Tudom, hogy mindig velem lesz bárhová is megyek, minden utamon elkísér.
Jó helyen vagyunk, én is és Lily is. Szeretetben és egy családban éljük a további életünket.
Reed itt van mellettem és itt is marad. Megfogadom anya tanácsát és bármilyen akadály jön velünk szembe az úton, együtt közös erővel szembe szálunk vele.

még több.Where stories live. Discover now