még több.

Kilencedik fejezet

A ház előtt Reed a lábamra állított, megfogta a két kezével az arcomat és a szemembe nézett volna, de én nem emeltem rá a tekintetem. Csak kapkodtam a levegőért és remegtem.
-Mia nézz rám! – mondogatta. – Nézz rám, hallod! – azzal rá emeltem a tekintetem. – Lélegezz. Tudod, ahogy szoktuk. Beszív, bent tart egy, kettő és három, majd kifúj. – csináltam, amit mondd. – Ez az ügyes kislány. – ölelt magához.
Csak álltunk ott ölelkezve jó pár percig. A szívverésem visszatért a normál dobbanásra. A levegő vételem egyenletes volt. A remegés elmúlt. Az idegesség enyhült.
De ekkor éreztem, hogy felfordult a gyomrom és ott helyben elhánytam magam.
Reed fogta a hajam és simogatta a hátam. Abby berohant egy pohár vízért és amire kijött belőlem minden addigra ő is visszatért. Kiöblítettem a szám, a maradék vizet pedig megitatták velem.
-Jobban vagy? – kérdezte Abby.
-Igen. – válaszoltam erőtlenül.
-Menjünk haza. – mondta Reed én pedig bólintottam.
Átkarolt, megfogta a kezem és segített a kocsiba beszállni. Már majdnem bent ültem, amikor tapsolást hallottunk és egy gúnyos nevetést.
Minden erőmet összeszedtem és kivettem a lábam a kocsiból, majd a hang irányába néztem.
Kimet láttam.
-Gratulálok nagyon szép pár vagytok! – tapsolt és nevetett gúnyosan.
-Húzzál vissza a bulidra Kim. – utasította Reed.
-Nem mondd meg nekem, hogy mit csináljak, ha nem az ágyban vagyunk Reed bébi. – simította meg karját, de Reed azonnal ellépett és közben engem tartott.
-Kim! Tűnj innen! – szűrte ki a szavakat Reed.
-Tényleg ez kell neked? – mutatott rám. – Úgy néz ki, mint valami ágról szakadt.
-Ne merészelj így beszélni róla! Megértetted? – emelte fel Reed a hangját.
-Tőlem aztán. – Kim felemelte mind két kezét. – Szép kis pár mondhatom. – nevetett. – Mostoha tesók, akik dugják egymást. Jó kis sztori lesz belőle a suliban, na meg ha apuci ezt megtudja Reed bébi, jujuj lesz. – fenyegetőzött.
-Na ide figyelj! – lépett közelebb hozzá Reed és megragadta a karját. – Te engem ne merészelj fenyegetni! Aminap sem hatott semmit, egy újjal nem bírnék még egyszer hozzád érni!
-Mi történt aminap? – kérdeztem meg félve, de nem voltam benne biztos, hogy akarom e tudni a választ.
Hirtelen mind a ketten rám kapták a tekintetüket. Reed mosolyra húzta a száját, míg Kim tekintetében inkább ijedséget láttam meg, mintha nem akarná, hogy megtudjam.
-Kimi bébi. – mondta Reed, de a hangjában hallani lehetett a gúnyt. – Meséld el Mia-nak, hogy mi is történt akkor este.
-Mi történt volna? Amit látott. – azzal Kim el akart indulni a ház felé, de Reed nem hagyta és a kezénél fogva vissza rántotta.
-Na-na ácsi! Hova ilyen sietősen hirtelen? – Reed mosolya letörölhetetlen volt az arcáról. – Akkor, ha te nem mondod hát akkor rám marad e nemes feladat. – kihúzta magát és a szemembe nézett, vett egy mély levegőt és boldogan kezdte elmesélni a történteket. – Aznap Kim beállított teljesen váratlanul, azt mondta beszélni akar velem és nagyon fontos na meg, hogy senki sem zavarhat meg, ezért mondtam neki, hogy menjünk akkor a szobámba. Amint felértünk ő bezárta a háta mögött az ajtót, majd bele is kezdett a mondókájába, miszerint, ha nem fekszem le vele akkor mindent elmond apámnak és anyukádnak rólunk. De nem várta meg a választ, kibújt a felsőjéből levette a melltartóját és szó szerint rám vettette magát. Esélyem sem volt visszautasítani, mert akkor nyitottad ki az ajtót.
-Így volt? – kérdeztem Kimet.
Nem válaszolt, csöndben meredt maga elé így már tudtam, hogy Reed tényleg igazat mondd. A szemében sem láttam mást csak őszinteséget.
Azonnal a nyakába ugrottam és szorosan megöleltem.
-Nagyon szép kis pár vagytok nagy kár, hogy a többiek nevetni és undorodni fognak tőletek. – szólalt meg Kim.
-Fogd már be a szád! Ha nem tudsz értelmeset mondani, akkor legalább maradj csöndben. Amúgy is csak féltékeny vagy rájuk. – csitította Abby.
-Én féltékeny? – nevetett fel. – Kire? Erre a cafkára? – mutatott rám.
Éreztem, hogy Reed teste megfeszül, de megszorítottam a kezét, hogy ne tegyen semmi meggondolatlanságot.
-Te is ugyan olyan ribanc vagy mint az anyád. – mondta Kim, amire én viszont azonnal ugrottam.
Nem érdekelt, hogy mennyire voltam instabil. Minden erőmet összeszedtem és szó szerint rá ugrottam.
Kim elesett én pedig rajta voltam. Téptem a haját és ütöttem, ahogy csak bírtam. Ekkor két erős kar ragadott meg a derekamnál fogva és leszedett Kimről.
-Eressz el! Megölöm! – kiabáltam és próbáltam kiszabadulni a szorításból, de rá kellett jönnöm, hogy esélytelen.
Kim csak feküdt a földön, míg több barátja oda rohant, hogy segítsen neki. Észrevettem, hogy szép kis tömeg gyűlt körénk, de nem érdekelt. Úgy kapálóztam Reed karjai között, mint egy partra vetett hal.
-Jobb lesz, ha vissza fogod Reed, mert esküszöm nem állok jót magamért. – mondta Kim és közben két barátja segítette fel a földről.
-Ugyan már Kim, hagyjuk. Simán leütött téged. – nevetett Reed.
Még mindig annyira dühös voltam. Ki akartam szabadulni Reed karjai közül, de szorosan tartott és közben valahogy sikerült betuszkolni a kocsiba.
Amilyen gyorsan csak bepattant a kormány mögé és már ott sem voltunk.
Reed csak nevetett még én majd felrobbantam az idegességtől. Hogy merte a szájára venni az anyámat? Hogy merte azt mondani, hogy az anyám ribanc? Rólam mondhat bármit, de az anyámra nem! Az anyámat hagyják békén!
-Elmondanád, hogy mi olyan vicces? -fordultam Reed felé.
-Ne haragudj, de brutálisan jól tetted, hogy kiütötted. – mondta nevetve.
-Hát én ezt nem tartom olyan viccesnek! – mondtam dühösen. – Az anyámat senki sem veheti a szájára pláne ilyen jelzőkkel, mint ahogy ő tette.
-Persze, hogy nem! – vágta rá azonnal Reed. – Megérdemelte, amit kapott.
-Igen. – bólintottam. – Még többet is kaphatott volna, nem is értem miért fogtál le.
-Nem akartam, hogy Will a börtönbe jöjjön értünk. – még mindig mosolyogva beszélt. – Tudod, hogy ha nem állítalak le akkor nem lett volna szép vége és nem akartam, hogy bajod legyen belőle.
-Jó de akkor is. Megvárhattál volna még egy-két ütést. – már én is elmosolyodtam rajta.
Mosolyogtunk még egy jó pár percig. Amikor egyszer csak Reed a combomra rakta az egyik kezét, hirtelen levegőt is elfelejtettem venni. A telefonom pittyegése térített észhez. Magamhoz vettem és megnéztem, hogy ki írt.
-Ki az? – kérdezte nagy kíváncsisággal Reed.
-Csak Abby érdeklődik, hogy minden rendben van-e. Írtam neki, hogy igen már jól vagyok és hogy holnap beszélünk.
-Örülök, hogy ilyen barátnőt találtál, mint Abby. – mondta.
-Én is. – mosolyodtam el.
Az út további része csöndben telt el. Amikor Reed leparkolt a hát elé, nem állította le egyből a motort, így egyből felé fordultam.
-Nagyon sajnálom Reed! – sütöttem le a tekintetem.
-Még is mit? – kérdezte.
-Azt, hogy nem hallgattalak meg. Nagyon makacs voltam és nem adtam neked esélyt pedig nagyon is kellett volna.
-Igaz, hogy makacs voltál. De nem tudom, hogy fordított helyzetben én hogyan viselkedtem volna. Így inkább felejtsük el. – simogatta meg közben az arcom.
-Willnek igaza volt. – mosolyodtam el.
-Miben? – nézett kérdőn.
-Az éremnek két oldala van. Meg kellett volna hallgatnom téged és csak utána dönteni. De én egyből eldöntöttem, hogy te igen is meg csaltál. Meg sem érdemlem, hogy megbocsáts. – kijött egy könnycsepp a szememből, amit Reed azonnal letörölt.
-Majd én eldöntöm, hogy meg akarok-e bocsájtani. És meg akarok. Fontos vagy nekem nagyon és nem akarlak elveszíteni!
-Szeretlek Reed! – és igen kimondtam. Amint kimondtam egy kicsit lefagytam. Magamnak már bevallottam, de neki még nem mondtam ki így kerek perec. Aggódtam, hogy mi lesz a következő lépés.
-Kérdezhetek valamit? – kérdezte, ami nem kicsit meglepett, de csak bólintottam. – Lefeküdtél volna Dean-nel, ha nem rontok rátok?
-Nem! – vágtam rá azonnal. – Akkor is csak te jártál az eszemben és éppen kezdett rám jönni a pánikroham, amikor tudatosodott bennem, hogy mit is csinálok. Nagyon megbántam az egészet. – mondtam neki teljesen őszintén.
-Én is szeretlek Mia! – mondta, és amint elhagyták a szavak a száját megszűnt a világ körülöttem, a hasamban pillangók táncoltak, a sok rossz után jött egy kis jó is és azt éreztem, hogy boldog vagyok.
Felvezettem rá a tekintetem, megfogta az arcom és gyengéden megához húzott.
Nem olyan csók volt, mint az ezelőttiek. Igaz ez is érzelemmel teli volt, de ez valahogy más volt. Gyengéd mégis vad, szenvedéllyel teli. Még is úgy vigyázott rám, mint ha valami törékeny porelánbaba lennék.
Ahogy véget ért a csók egy részem szomorú volt, hogy már is véget vetet neki, de amit kinyitottam a szemem megláttam Reed arcát és minden szomorúság, csalódottság elszállt.
-Itt vagyok melletted Mia, bármi is lesz! – mondta és közben a homlokát az enyémnek nyomta.
Tudtam, hogy mire gondol. Mi van, ha vissza kell menünk Seattle-be apához. Hiszen csak ő maradt, mint szülő hivatalos gyám. Másrészt itt semmi maradásunk nem volt már, Daniel és anya nem voltak házasok csak jegyesek így itt biztos nem maradhattunk.
Nem tudtam mi lesz velünk, hogy fogunk ezen túllendülni, de nagyon sokat segített Reed, hogy mellettem volt és hogy fogta a kezem.
-Köszönöm. – suttogtam és a kövér könnycseppek utat törtek maguknak.
Ekkor valaki kopogtatott a kocsi ablakán, sofőr részénél.
Gyorsan letöröltem a könnycseppeket, vettem pár mély lélegzetet, amíg Reed leállította az addig járó motort és kiszálltunk a kocsiból.
Will állt a kocsi mellet, az oldalán Emberrel.
-Sziasztok. – mosolyogtam rájuk.
-Sziasztok. – köszöntek vissza egyszerre.
Reed lepacsizott Will-lel Ember felé pedig tett egy apró biccentést.
-Minden oké? – kérdezte Will.
-Persze, minden a legnagyobb rendben. – mosolygott Reed és közben odalépett hozzám és megfogta a kezem.
Zavaromban azt sem tudtam, hogy hova nézzek csak, hogy elkerüljem a tekintetüket.
-Örülök, hogy végre kibékültetek. – mondta nagy mosollyal Will.
Ember pedig oda jött ujjongva és megölelt, közben oda súgta, hogy később mindent megbeszélünk én pedig bólintottam egyet.
-Mi volt apánál? – kérdezte Reed.
-Minden rendben van. Volt pár vizsgálaton, de minden eredménye negatív lett, ami nagyon jót jelent. Azért még bent lesz pár napot, pláne, hogy most állítják be a gyógyszereit is. – mesélte Will. – Viszont megkért, hogy mondjam meg, hogy holnap be kéne menned hozzá Mia. – kaptam fel a fejem ahogy kimondta a nevem.
-Nekem? – kérdeztem hitetlenkedve.
-Igen. Ami azt illeti van egy- két mesélni valója. Holnap délután vár téged, délelőtt az ügyvédjével kell beszélnie.
-Valami rosszat csináltam? – kérdeztem ijedten.
-Nem dehogy is! – vágta rá egyből kicsit kuncogva.
-Akkor mondd már mi a baj? – akadtam ki, de Reed megszorította a kezem és így érzékeltem, hogy itt van egyből nyugodtabb lettem.
-Nem nekem kell elmondanom, sajnálom. Holnap megtudod, annyit mondok, hogy megnyugtassalak minden oké. -simította végig a karomat Will. – Gyertek menjünk be, késő van már.
Azzal mindenki elindult a bejárat felé. Kérdő pillantást vetettem Reedre, de ő csak felhúzta a vállát mondván, hogy nem tud semmiről.
-A gyerekek? – fordult hátra Will.
-Minden rendben velük. Carol néni átjött vigyázott rájuk, nekem másra kellett vigyáznom. – sandított rám Reed és közben átkarolta a vállam.
Bementünk a házba, mindenki levette a kabátját és a cipőjét, majd Will és Ember fel is mentek az emeletre.
Nem sokkal később, mi is követtük őket, csak még beszóltunk Carol néninek, aki a vendégszobában aludt, hogy minden rendben itthon vagyunk és hogy Willék is haza jöttek.
Majd, ahogy felmentünk az emeletre én azonnal Lily szobája felé vettem az irányt. Benéztem, hogy mi újság van vele, de ő már békésen aludt. Nem akartam felébreszteni ezért, amilyen óvatosan csak tudtam oda osontam, betakargattam és adtam a feje tetejére egy jó éjt puszit, majd odasúgtam neki, hogy nagyon szeretem.
Ahogy indultam ki, megpillantottam Reedet, aki végig nézte ezt a jelenetet és mosolyogva állt az ajtónak dőlve.
Amint oda értem átkarolt és megpuszilta a homlokom.
Résnyire nyitva hagytam Lily szoba ajtaját, majd az én szobám felé vettem az irányt, de Reed visszahúzott.
-Hékás! – szóltam rá.
-Aludj nálam. – húzott közel magához.
-Aludj te nálam. – vágtam vissza mosollyal az arcomon.
-Az én ágyam kényelmesebb. – és milyen igaza is volt.
-Jó, legyen. – egyeztem bele. – De megyek a pizsamámért meg megmosakszom és fogat is mosok.
-Rendben, a szobában várlak. – mondta majd adott egy csókot, ami még mielőtt elmélyült volna abbahagytuk és elindultam a szobámba és ő is az övébe.
Körülbelül tizenöt perc alatt készenlettem. Ahogy kiléptem a fürdőből Reed szobája felé vettem az irányt.
-Na végre, azt hittem sosem jössz. – mondta, amikor beléptem a szobába.
-Jó én nem férfi vagyok, hogy meg legyek öt perc alatt. – mosolyogtam el.
Lefeküdtem az ágyra és bebújtam mellé a takaró alá.
Éreztem Reed forró testét. A kezemmel végig simítottam a kockás hasán és a fejem az izmos mellkasán pihent.
Reed simogatta a karom, vagy éppen a hajammal babrált.
Így nagyon hamar Reed ölelésében elnyomott az álom.