még több.

Harmadik fejezet

Amikor leértünk az ebédlőbe a fiúk az asztalnál ültek Carol nénivel.
-Lányok, de jó, hogy lejötetek. – pattant fel Carol néni. – Gyertek üljetek le.
Nem szólaltunk meg, csak bólintottunk.
Lilyt magam elé engedve megadtam neki a lehetőséget, hogy válasszon, hogy hova szeretne ülni.
Jobb oldalról Will ült az egyik oldalán Carol nénivel a másik oldalán pedig Reeddel. Ethan velük szemben ült, Lily azonnal le is ült mellé. Én pedig Lily mellett foglaltam helyet. Reeddel szemben sikerült leülnöm. Ha őt nem is kerülhettem el attól még a tekintetünknek nem kellett találkoznia, így minden fele néztem kivéve rá.
Az elmúlt napokban nem beszéltünk semmit, vagy ha ő beszélt is én nem igazán válaszoltam. A kettőnk ügye lezáratlan, bár igazság szerint én teljesen lezártnak tekintem. Sosem fogom elfelejteni, amit aznap láttam.
-Van kedved velem eljönni Billyhez? – kérdezte Ethan Lilyt.
-Nem köszi. Inkább itthon akarok maradni.
-De van valami új videójátékuk, azt hiszem a Just Dance legújabb változata. Azt sem szeretnéd kipróbálni? – Lily nem válaszolt csak a fejével intett nemet.
-Ne erősködj Ethan. Ha nincs kedve Lilynek akkor nincs. Hagyd békén kérlek. – szólt közbe Will.
-Nem erősködöm csak azt szeretném, hogy jó kedve legyen. – mondta szomorúan Ethan.
-Biztos nem szeretnél kimozdulni? – fordultam Lilyhez. – Jót tenne neked egy kis környezetváltozás, nem?
-Nem szeretnélek egyedül hagyni. – sütötte le a tekintetét.
Hihetetlen, hogy ez a kislány ilyenkor is csak mással foglalkozik, nem pedig magával. Ő is tisztában van vele, hogy kell a figyelem elterelés és tudom, hogy ott jól érezné magát, de ő velem törődik. Nem tudom, hogy lehet ilyen lelke, tényleg igazi angyal.
-Lily én megleszek hidd el nekem. – mosolyogtam rá. – Minden oké, menj csak ha szeretnél jót fog tenni egy kis kikapcsolódás.
-Biztos nem baj? – emelte rám a tekintetét.
-Dehogy baj, sőt még örülök is, hogy kimozdulsz kicsit. – öleltem magamhoz.
-Megyek akkor átöltözök. – fordultLily Ethan felé, azzal indult is volna el, de én megragadtam a kezét.
-Előbb egyél pár falatot kérlek. – mutattam az előtte lévő tojásrántottára.
Azzal elkezdte belapátolni a rántottát. Nem evett valami sokat, de legalább nem volt teljesen üres a hasa.
-Elég volt ennyi. – szólalt meg. – Mehetek? – bólintottam azzal el is indult a szobájába.
Kicsit legalább jól érzi majd magát, nem gondol a sok szörnyűségre és ez engem egy kis megnyugvással tölt el.
-Neked is ki kéne mozdulnod. – Reed rekedtes mély hangjától a hideg futott végig rajtam.
-Nem köszi. – éppen csak rá pillantottam és válaszoltam neki hidegen. – Megyek megnézem Lilyt.
-Nem is eszel Mia? – kérdezte Carol néni.
-Nem köszönöm, talán majd később. – mosolyogtam rá, majd elindulta az emeletre, de Lily már rohant le a lépcsőn.
-Készen vagyok. – kiáltotta. – Mehetünk?
-Igen. – rohant oda hozzánk Ethan. – Will gyere már. – kiabálta.
-Jövök ne legyetek türelmetlenek. – nevette el magát. – Megvárjuk még Carol nénit is, mert el kell vinnem vásárolni.
Felkaptam a tekintetem, ahogy elhagyta ez a mondat a száját.
-Ne aggódj, nem leszel egyedül. Itthon marad Reed. – vicces, hogy az hiszi, hogy aza problémám, hogy egyedül leszek. Inkább az a gond, hogy Reeddel kell kettesben lennem.
Nem mondtam semmit csak halványan elmosolyodtam, majd bólintottam egyet.
Amikor Lilyék elindultak adtam neki még egy puszit és meg mondtam neki, hogy hívjon, ha bármi baj lenne, azonnal érte megyek.
Amikor elhajtottak a kocsival én azonnal a szobám felé vettem az irányt, még csak véletlenül sem szerettem volna Reeddel lenni.
Most, hogy sikerült kicsit összeszedni magam nem szerettem volna elrontani azzal, hogy még beszéljek Reeddel
Attól, hogy nekem ilyen terveim voltak, Reednek persze teljesen más.
Éppen, hogy felértem a szobámba ő már ott várt engem az ágyon ülve, ahogy beléptem a szívemhez kaptam a kezem, mert egyáltalán nem számítottam arra, hogy megelőzött.
-Mit keresel itt? – kérdeztem.
-Beszélnünk kell. – állt fel az ágyról és tett felé egy lépést, de én hátráltam.
-Nem, nem kell. Menj ki.
-Nem megyek sehova amíg meg nem hallgatsz!
-Nem akarlak meghallgatni! Nem érdekel az egész! – kiabáltam rá.
-Ezért veszekszel velem ugye? Mert téged nem érdekel az egész. – lépett megint egyet felém, de én már nem tudtam hátrálni, mert az ajtó mögöttem volt. – Nézd Mia. – kezdett bele. – Nem úgy van minden ahogy te azt gondolod. Akkor aznap Kimmel nem az történt, amit láttál.
-Ó tényleg Reed. – nevettem el magam. – Akkor véletlenül sem volt rajtad Kim félmeztelenül, ugye?
-Mia. Hallgass végig. – kérlelt és megfogta a kezem, de én azzal a lendülettel kirántottam a kezem és ellökte magamtól.
-Nem hallgatlak végig Reed, mert nem érdekel a mondani valód. Hogy őszinte legyek most te vagy a legkisebb problémám.
-Előbb utóbb akkor is tisztáznunk kell ezt az egész helyzetet.
-Akkor maradjunk annyiban, hogy inkább utóbb.
-Ne taszíts el magadtól Mia. Csak emlékezz arra, hogy mi volt köztünk.
-Mire? Arra a rengeteg veszekedésre? Esetleg a sok átsírt éjszakára, amiket te okoztál nekem? – nagyon el akartam mondani a magamét és már nem volt veszteni valóm, így meg is tettem. – Ja nem várj! Inkább a sok titokra meg a hazugságokra emlékszem jó? Mert meg kell mondjam Reed, nekünk egy boldog percünk sem volt együtt.
-Ne mond ezt Mia. – nézett rám szomorúan. Komolyan még meg is sajnáltam volna, ha nem érzek iránta mérhetetlen dühöt és csalódottságot. – Csak emlékezz vissza, amikor elvittelek a titkos kis helyemre, vagy amikor a motelban voltunk. Az az éjszaka felejthetetlen volt.
-Már akinek Reed. – rántottam vállat.
Tudtam, hogy ez betalált neki. Láttam, hogy könnyek gyűlnek a szemébe, kicsit bűntudatom is lett miatta, hiszen itt volt mellettem a nehéz időkben, de nem tudtam elfelejteni a Kimmel történteket.
-Mia, könyörgöm hallgass meg.
-Nem megy Reed. Kérlek menj ki a szobámból. – elálltam az ajtóból, és nem is néztem rá.
Kisétált az ajtón, de visszafordult.
-Ha készen áll arra, hogy beszéljünk, tudod, hogy hol találsz. – mondta majd elment a szobája fele.
Furcsa volt, hogy nem sírtam el magam és még csak az érést sem éreztem, hogy síni akarok. Nem kellett a könnyeimet törölgetnem, vagy éppen mélyeket lélegeznem, hogy ne jöjjenek ki a könnycseppjeim.
Jó érzés volt végre újra uralni ezeket az érzéseket. Nem tudtam, hogy a nyugtató miatt van-e vagy magamtól sikerült, de most nem ez érdekelt, mert örültem, hogy egyáltalán végre sikerült erősnek maradnom.
A telefonom folyamatos pittyogása zavart meg. Megnéztem és vagy kismillió üzenetem jött Abbytől s Embertől is. Hívtak is és üzentek is, de én semmire nem adtam választ.
Úgy döntöttem eljött az ideje, hogy visszahívjam Abbyt.
-Na végre Mia! – szólt bele a telefonba. – Tudod hányszor hívtalak már? Legalább kis milliószor.
-Tudom és ne haragudj csak egy kicsit össze kellett szednem magam. – mondtam neki szomorkásan.
-Ha akarod átmegyek és mindent megbeszélhetünk.
-Az jó lenne. – tényleg jó ötletnek tartottam, hogy Abby átjöjjön, legalább az én figyelmemet is elterelné valaki.
-Azonnal indulok. – azzal köszönés nélkül bontotta is a vonalat.
Nyoma sem volt annak a boldog és cserfes Abbynek akit én ismerek, de talán miattam volt ilyen, ne hogy valami sértő dolgot mondjon vagy tegyen. Értékeltem, de nagyon hiányzott ahogyan be sem áll a szája akár még telefonban is.
Abby tényleg tíz perc alatt csöngetett is az ajtón. Nem is tudom, hogy ért ide ilyen gyorsan, de most nem is ez volt a legfontosabb.
A csengő hallatán elindultam ajtót nyitni, de ahogy kiléptem a szobából Reed is kijött, csak egy fekete melegítő nadrág volt rajta. A tekintetem végig futott az izmos mellkasán, a hasán lévő kockákon egészen a V alakú dekoltázsig. De amilyen hamar végig futott a szemem rajta, olyan hamar ki is józanodtam.
-Hozzám jöttek. – mondtam neki csak, hogy a tudtára adjam, hogy nem kell kijönnie a szobából.
-És ki az? – érdeklődött.
-Semmi közöd hozzá. – haladtam el mellette közben, de vissza rántott.
-Nagyon is van közöm hozzá Mia, amihez neked közöd van azokhoz nekem is ezt jól jegyezd meg. – az állkapcsa megfeszült.
-Te nem ismered a pólókat, hogy állandóan mutogatod magad? – mutattam a felső testére.
-Mondd azt, hogy nem tetszik bébi. – húzta mosolyra a száját,
Nem válaszoltam, csak kirántottam a kezem és le siettem Abbyhez, aki szinte rá ragasztotta a kezét a csengőre.
Ajtót nyitottam és Abby egyből a nyakamba ugrott és szorosan megölelt.
-Annyira hiányoztál. – suttogta a fülembe.
-Te is nekem. – öleltem én is magamhoz. – Menjünk a szobámba.
Azzal elindultunk a lépcsőn, de akkor Reedbe botlottam, aki karba tett kézzel állt a lépcső tetején. Hát persze, hogy megvár, hiszen meg akarja tudni, hogy ki a vendégem.
-Szia Reed. – köszöntötte Abby.
-Abby. – Reed csak biccentett egyet.
Reeddel végig tartottuk a szemkontaktust míg elhaladtunk mellette. Abbyt előre engedtem a szobámba és még az aktóból visszapillantottam Reedre, aki még mindig ugyan úgy nézett.