még több.

Tizedik fejezet

Arra ébredtem, hogy kapkodom a levegőt és folyik rólam a víz. Amilyen hirtelen felültem az ágyon Reed is felült és azonnal magához ölelt.
-Sssh. – simogatta közben a hátam. – Csak rémálmod volt. Itt vagyok veled, semmi baj. – szorosabban megöleltem.
Pár perc után a szívverésem kezdett lelassulni és a lélegzetem is rendeződni kezdett.
Nem szóltam egy szót sem, Reed sem kérdezett semmit, amiért nem lehettem elég hálás. Örültem, hogy nem erőlteti a dolgokat.
-Megyek átöltözök. Nagyon megizzadtam. – magyaráztam.
-Ne menj. – húzott vissza az ágyra. – Adok én egy pólót. – meg sem várta a válaszom, azonnal felpattant és a szekrényéhez lépett.
A kezembe nyomott egy fekete pólót. Megszabadultam az én vizes ruhámtól és belebújtam a pólójába, ami leért a combom közepéig.
-Gyönyörű vagy. – súgta a fülembe. – Gyere bújj ide. – tárta szét a karjait. – Aludj még egy kicsit.
Adtam neki egy puszit és hozzábújtam. Öleltem amilyen erősen csak tudtam, majd meglepetésemre újra elnyomott az álom a karjai közt.
Másnap reggel Reed nincs mellettem, amikor felébredtem, viszont a szoba ajtaja résnyire nyitva volt.
Nem tudom hányóra lehetett. Nem sütött be a nap az ablakon, inkább ahogy láttam elég borús volt az idő.
A folyosóról hangokat hallottam így kikeltem az ágyból. Oda léptem az ajtóhoz és meghallottam, hogy Reed meg Will beszélget.
-Ez nagyon jó hír. – mondta Reed.
-Igen, ezért kell elmenne apához. – mondta Will.
Túl kíváncsi voltam így kinyitottam az ajtót és kinéztem rajta, amit a fiúk is észrevettek.
-Jó reggelt szépségem. – adott egy puszit Reed.
-Jó reggelt. – mosolyogtam. – Mi volt a téma? – kérdeztem.
-Csak azt beszéltük, hogy ma muszáj bemenned apához a délután folyamán. – mondta Will.
-És az okát nem fogjátok elárulni, igaz? – kérdeztem egy nagy sóhaj kíséretével.
-Nemsokára megtudod. De tényleg minden rendben van. – mosolygott Reed.
-Mindegy. – zártam le a témát, mer tudtam, hogy úgy sem fognak egy szót sem mondani. – Lily? – kérdeztem.
-Lent vannak, éppen reggeliznek Ethannel. – válaszolt Will.
-Megyek összekapom magam és lemegyek hozzá. – mondtam Reednek, aki csak halvány mosollyal az arcán bólintott, adott egy puszit a fejem tetejére és utamra engedett.
Ahogy a szobámba értem, egyből a szekrényemhez léptem, kiválasztottam a mai ruhám, ami nem volt más, mint egy fekete testnadrág és egy fekete hosszú ujjú póló. A hajamat kifésültem, majd befontam parketta fonásba. Raktam fel egy kis sminket, majd elkezdtem összepakolni a szobába.
Összekapkodtam a szennyes és megágyaztam. Kicsit kinyitottam az ablakot szellőztetni, majd a táskám után nyúltam, hogy kihalásszam belőle a telefonomat, de a telefonom helyett a nyugtató akadt először a kezembe.
Elgondolkodtam, hogy mi tévő legyek és úgy döntöttem, hogy a biztonság kedvéért beveszek egyet. Nem akartam, hogy rám jöjjön a pánikroham Lily jelenlétében. Csak, megijedt volna tőle és csak jobban aggódott volna, rosszabb kedve lett volna.
Miután mindent elintéztem elindultam az étkező fele, ahonnan nagyobb hangzavar hallatszódott.
-Mi a helyzet? – léptem be mosolyogva.
-Mia, képzeld Will azt mondta, hogy maradhatunk. – ugrált oda örömében Lily.
Kérdő pillantást vetettem Willre, aki csak mosolyogva felhúzta a vállát és feltartotta a két kezét.
-Hamarosan elválik, hogy mi lesz velünk tücsök. – öleltem magamhoz.
-Gyere reggelizni. – mondta Reed.
Bólintottam, majd helyet foglaltam Lily mellett.
Carol néni is leült, majd neki láttunk a reggelinek. Carmen meleg szendvicseket készített nekünk, viszont én csak egy felet bírtam megenni annyira émelygett még a gyomrom.
-Egyél még Mia. – szólt Carol néni.
-Nem köszönöm, elég volt. – mosolyodtam el.
-Nem ettél sokat. – mondta Reed.
-Még nem vagyok valami jól a tegnap este után. – mondtam amire Reed csak bólintott egyet.
Amikor mindenki megreggelizett elkezdtem leszedni az asztalt, hogy segítsem egy kicsit Carmen munkáját, amit ő egy mosollyal és egy háton simítással meg is köszönt.
Mindenki még az asztalnál ült így én is vissza ültem még.
-Rajta. – mondta Will Lilynek, amire én egyből felfigyeltem.
-Miről van szó? – kérdeztem.
-Mia kérdezni szeretnék valamit. – mondta kicsit félve.
-Hallgatlak.
-Holnap mehetek én is Ethannel iskolába? – kérdezte.
-Biztosan szeretnél? – nem válaszolt csak hevesen bólogatni kezdett. – Jól van, akkor, ha készen állsz rá akkor mehetsz. – ujjongott örömében, de még nem fejezetem be. – De! – tartottam fel a mutató ujjam. – Azonnal felhívsz, ha van valami és érted megyek.
-Oké, becsszó – tartotta fel a kisujját, amit én elfogattam, ez volt a kisujjeskünk.
Még beszélgettünk pár percet, aztán Lily és Ethan felmentek készülni holnapra.
Öten maradtunk még ott. Carol néni, Will, Ember, Reed és én.
Reed át ült mellém, majd Carol nénire vezette a tekintetét.
-Carol néni, valamit szeretnénk elmondani. – kezdett bele, amire én kérdően néztem rá, mivel nem volt megbeszélve semmi.
-Mondd csak.
Reed nem tudta, hogy kezdjen bele, ezért megfogta a kezem.
-Mia és én. Hát, ami az illeti. – Reed nem találta a szavakat, és elég furcsa volt így zavarban látni.
-Reed. – állította meg Carol néni a dadogását. – Én nagyon örülök nektek. – mondta mosolyogva, amitől én is elmosolyodtam. – Vigyázzatok egymásra!
-Köszönjük. – mondja mosolyogva.
Carol néni felállta az asztaltól meg simította a vállam, majd távozott az étkezőből.
Willre és Emberre néztünk, akiknek nagy mosoly ült az arcukon.
-Akkor ez már hivatalos? – kérdezte Will és kettőnkre mutatott.
-Úgy néz ki. – mondtam mosolyogva. – De meg sem beszéltük, hogy elmondjuk bárkinek is. – fordultam Reed felé.
-Tudom, de itt az ideje, hogy megtudják. Még apa is.
-Micsoda? – kerekedett ki a szemem. – Nem várjuk meg míg apád felépül?
-Apajól van. És biztos vagyok benne, hogy mindent meg fog érteni. Hogyha haza jön akkor, majd elmondjuk neki is.
-Biztos vagy benne? – kérdeztem.
-A lehető legbiztosabb. – a homlokát az enyémnek nyomta.
-Na magatokra, hagyunk, turbékoljatok csak. – mondta Will, majd felállt Emberrel és elsétáltak.
-Köszönöm Reed. – szólaltam meg hallkan.
-Mit?
-Mindent. – a homlokunk még mindig összeért, így nem láttam a szemét. – Azt, hogy mellettem vagy és hogy segítesz mindenben. – ezután Reed a két kezével megfogta az arcom és eltolt magától, hogy a szemembe nézhessen.
-Mia én egész életemben olyat kerestem, mit te, szóval egy pillanatra se gondold, hogy lemondok rólad. Nem fogok ma, sem holnap, sem egész életemben. – könnyek gyűltek a szemembe, ahogy a szavak elhagyták a száját. – Nem kell meg köszönnöd, ez természete, mert őszintén szeretlek!
-Szeretlek! – mondtam majd megcsókoltam.
A meghitt pillanatunk nem tartott sokáig, mert Lily hangját hallottuk meg.
-Mia. – odakaptam a fejem és Ethannel nem messze álltak tőlünk.
-Lily. – azonnal felpattantam, de tudtam, hogy már láttak mindent. – El akartam mondani neked.
-Ti szerelmesek vagytok? – kérdezte.
-Ami azt illeti kicsi lány – Reed lépett oda és leguggolt Lilyhez. – Igen, mi nagyon szerelmesek vagyunk. Nagyon szeretem a nővéredet, de ezt ne mondd el neki. – súgta oda úgy, hogy persze én is halljam ezért elmosolyodtam.
-Mia te is szereted Reedet? – kérdezte felém fordulva.
-Igen, nagyon szeretem. – mondtam mosolyogva.
-Anya örülne annak, hogy boldog vagy ugye? – kérdezte szomorkásan.
Nem tudtam mit is mondhatnék. Pár másodpercig csak ott álltam csöndben és éreztem, ahogy elkezdek remegni, de ekkor Reed segített.
-Anyukátok nagyon örülne mind a kettőtök boldogságának és mind a kettőtökre nagyon- nagyon büszke. – mondta, amire én csak egy köszönöm pillantást adtam neki.
-Én is örülök, ha boldog vagy. – mondta, majd szorosan megölelt. – Neked is örülök Reed. – majd őt is megölelte.
Ethan nem szólt semmit, innen is sejtettem, hogy Reed már valamilyen szinten beavatta a dolgokba, hiszen ő csak idősebb volt két évvel, mint Lily. Jobbal megértette a dolgokat. És persze ott nem voltak olyan traumák, hogy ne merje elmondani.
De nem haragudhattam rá ezért. Örültem, hogy már majdnem mindenki tudja az igazat rólunk. ár csak a neheze volt hátra, aki nem volt más, mint Daniel.
Amúgy is úgy terveztük, hogy ha haza jönnek anyával a New Yorki útról akkor elmondjuk neki. Anya segített volna benne. Így már lehet nehezebb lesz.
Mi van, ha el sem fogja fogadni és ki fog minket rakni az utcára? Vagy visszaküld Seattle-be az apánkhoz?
Ezek a szörnyű gondolatok foglalkoztattak, és egyre idegesebb is lettem.
-Most felmegyek pihenek még egy kicsit mielőtt be kell mennem Danielhez. – szólaltam meg. – Vigyázol a kicsikre? – kérdeztem Reedet.
-Persze, kérned sem kell. – mondta majd adott egy puszit az arcomra.
Megpusziltam Lilyt, majd hamisan elmosolyodtam Reed felé és el is indultam a szobámba.
Amint beértem nem is kellett sok, de Reed berontott utánam.
-Mi a baj? – kérdezte aggódva.
-Nem tudom, hogy mit szeretne az apád. – ez is egy baj volt a sok közül, és mivel a többi problémámat inkább magamba szerettem volna tartani így ezt mondtam.
-Mia. – lépett oda hozzám és megfogta az arcom. – Megmondtam, hogy ezen ne aggódj. – mosolyodott el. – Semmi rosszat nem akar.
-Titkolózol előttem igaz?
-Csak azért, mert nem az én dolgom elmondani ezt, hanem az apámé.
-Menj ki. Pihenni szeretnék. – mondta és közben elfordultam tőle.
-Nem mondod komolyan? – kérdezte dühösebben.
Nem válaszoltam. Az ablakhoz léptem és csak bámultam a semmibe.
-Ahogy akarod. – majd kirontott az ajtón és úgy becsapta maga után, hogy bele rezdültem.
Egy könnycsepp folyt végig az arcomon. Éreztem az idegességet, a fájdalmat és a kezdődő remegést.
Azonnal az asztalhoz léptem és bevettem még egy nyugtatót.
Tudtam, hogy nem jó, amit teszek. Pláne, hogy nagyon erős és napi maximum kétszer vehettem volna be, de másképp nem tudtam megnyugodni.
Reed volt a másik gyógyszerem, de nem mondhattam el neki, hogy mit élek át nap, mint nap amióta anya meghalt.
Senki sem tudta, hogy mi játszódik bennem és ezt éreztem jónak.
Nem akartam másokat terhelni az én problémáimmal és amíg a nyugtató segített, addig nem volt baj.