Tizenhatodik fejezet

1.6K 31 0
                                    

Reggel korán felébredtem. Nem tudtam aludni és amikor megnéztem, hogy mennyi az idő még csak hat órát mutatott a telefon.
Nagy óvatossággal kimásztam az alvó Reed mellől és lementem a nappaliba.
Nem tudtam, mit is kezdhetnék magammal így ledőltem a kanapéra és bekapcsoltam a tévét.
Kapcsolgattam végig a csatornák között míg nem találtam egy zene csatornát.
Túl unalmas volt csak ott feküdni, így felkeltem és miközben ment a zene úgy gondoltam szétnézek egy kicsit.
Jobban megtudtam nézni a kandallón lévő képeket. Reed, Will és Ethan szerepelt rajtuk, mind más időben. Volt egy sötét hajú, és éjfekete szemű nő is az egyik képen, amin a fiúk körben állták. Innen tudtam, hogy az édesanyjuk.
Reed teljesen az anyukájára hasonlított, míg a két fiú inkább Danielre.
Tovább haladtam a képeken és találtam egy képet, amin anya és Daniel van. Nem tudom, hogy mikor készülhetett, de anya itt nagyon boldog volt, ahogy Daniel is.
Ahogy egymásra néztek, le sem tagadhatták volna, hogy szerelmesek egymásba. Őszinte szerelem volt az övék, amire későn ébredtem rá.
Annyi mindent anya fejéhez vágtam és mind teljesen jogtalanul volt. Bárcsak bocsánatot kérhetnék tőle. Megmondhatnám neki, hogy mennyire szeretem és hogy nagyon hiányzik.
Nem kellett volna meghalnia. Mindent megtennék, hogy itt legyen velem.
Lilynek szüksége van rá, és nekem is nagyon nagy szükségem lenne az anyukámra. Ki fog nekem segíteni bármiben is? És nem csak nekem de Lilynek. Lassan belép a tinédzser korba és én azt sem tudom, hogy kell egy tinivel viselkedni, hiszen még jó magam is az vagyok.
Éreztem ahogy eluralkodik rajtam az idegesség és elkezdett remegni a kezem, ami miatt elejtettem a fényképet és kitört belőle az üveg.
Ahelyett, hogy összeszedtem volna inkább leültem a kanapéra és próbáltam megnyugodni. Mély levegőket vettem, de valahogy most nem éreztem, hogy segít inkább csak rosszabb lett.
Összeroskadva sírni kezdtem, nem volt erőm felmenni és szólni Reednek, hogy segítségre lenne szükségem.
Kapkodtam a fejem, hogy mi segíthetne.
Egyre rosszabb és rosszabb lett a helyzet. Éreztem, hogy nem kapok levegőt. Hiába ziháltam, nem jutott oxigén a tüdőmbe, amitől csak jobban pánikba estem. Azt éreztem, hogy fulldoklom.
Az egyik sarokban megpillantottam egy whisky-s üveget. Nem jutott más eszembe csak, hogy az alkohol átsegíthet ezen.
Minden erőmet és energiámat összeszedve oda léptem és jó nagyot bele ittam. Éreztem, ahogy az alkohol végig marja a torkom. Végig éreztem míg le nem ért a gyomromba.
Egy kis könnyebbséget kezdtem érezni, így még többet ittam.
Rendeződött a légzésem és kezdtem megnyugodni.
Visszaültem a kanapéra és mély levegőket vettem. Tovább ittam és ittam míg nem éreztem már a fájdalmat, míg nem éreztem már semmit.
Csupán csak jól éreztem magam. Néztem a tévét, ami néha elhomályosodott előttem. Elindult egy zene, amit nagyon szerettem és felpattantam a kanapéra majd ugrálni és táncolni kezdtem. Nem éreztem semmit csak az alkohol hatását. Forgott velem a világ, de nem bántam. Nem éreztem a szomorúságot, a fájdalmat a hosszú napok után végre őszintén jól éreztem magam, és ami a legjobb volt az egészben saját magam is elmulasztottam a pánikrohamom.
-Mia te mi a fenét csinálsz? – állt a nappali bejáratánál Will és dörzsölte meg az álmos szemeit.
-Jól érzem magam! – kiáltottam mosolyogva.
-Nem lehetne halkabban? Még csak hét óra és még mindenki alszik.
-Juj, bocsika. – mondtam nevetve és leestem a kanapéról.
Will egyből odaszalad hozzám.
-Minden oké? Jól vagy? – kérdezte.
-Minden szupi. – álltam fel hirtelen, de elvesztettem az egyensúlyom, de Will megfogta a karom így nem este újra a földre.
-Mia mi van veled? – összehúzott szemekkel nézett.
-Nyugi már. – húztam el a kezem. – Semmi, minden oké, jól vagyok. – mosolyogtam.
-Te ittál?
-Csak egy icipicit. – mutattam a kezemmel picikét és közben közel hajoltam hozzá.
-Mit ittál? Sőt miért ittál?
-Hát ezt. – és mutattam fel a whisky-s üveget, ami nemrég még tele volt, de már a negyedéig lehet.
-Ezt egyedül ittad meg? – kerekedett ki a szeme.
-Miért? Látsz itt valaki mást is? – néztem körbe.
-Te teljesen részeg vagy. – jelentette ki.
-Csak be vagyok csípve. – nevettem.
-Akkor ezt most elveszem. – ki akarta venni a kezemből az üveget, de én gyorsan felpattantam újra a kanapéra és gyorsan inni kezdtem a maradékot. – Mia elég volt! Add ide!
-Különben mi lesz? – nevettem, majd ittam tovább amilyen gyorsan csak tudtam.
Will felpattant mellém és elkapta az üveget a számtól.
-Neked teljesen elment az eszed? Korán reggel van és te már részeg vagy! Szerinted Reed mit fog szólni?
-Kit érdekel Reed. -mondtam, majd vállat rántottam.
-És mit szólna ehhez anyukád? – tette fel a nagy kérdést, amitől lefagyott a mosoly az arcomról.
Lerogytam a kanapéra és sírni kezdtem. Az alkohol felerősít minden egyes nyamvadt érzelmet.
-Utálom őt Will. – ordítottam sírva.
-Kit? – kérdezte és közben leült mellém és átölelt.
-Anyát.
-Dehogy utálod Mia, csak fáj.
-Nem Will. Utálom őt! Miatta tolok el magam körül mindenkit, miatta zárkózok el mindenki elől, miatta vannak a pánik rohamaim és miatta tartom magam szörnyű embernek. Ő tehet arról, hogy teljesen szét vagyok esve, mert napok óta csak szenvedek és nem tudom mikor lesz már vége ennek az egésznek. – a könnyek egyre csak törtek elő a szememből, de nem tudtam megállni. – Ha róla van szó, vagy meglátom őt egy fényképen akkor elkezdek remegni és nem kapok levegőt akármennyire is próbálkozom. Mindenről ő tehet Will. Mindenről. – csuklott el a végére a hangom.
-Reed tudja a pánik rohamokat?
-Ő segít enyhíteni őket. – bólintottam.
-Tudom, hogy nehéz neked Mia. Átéltem és én is teljesen padlón voltam. De hidd el nekem, te nem vagy rossz ember! Attól, hogy párszor összevesztél vele ő tudta, hogy te nagyon szereted. Tudta, hogy fontos neked. És biztos vagyok benne, hogy tudta, hogy Lilyt nagy szeretetben fogod nevelni és jó gondját fogod viselni.
-Nagyon szar gondviselője leszek. – nevettem kínomban.
-Ez nem igaz! – vágta rá azonnal. – Igen, lehet elkövetsz majd pár hibát, és szidni fogod magad minden rossz döntésért, de ugyan úgy elkövetheti ezt bárki. Lilynek te maradtál és ő feltétel nélkül szeretni fog és hálás lesz, amiért te vagy neki.
-Köszönöm Will. – törölgettem le a könnyeimet.
-Nehéz tudom, és még nehéz is lesz. De vége lesz előbb utóbb. – mondta. – Anyukádat sosem fogod elfelejteni, és a fájni is fog mindig, de ez idővel enyhül majd és a részeddé válik, megtanulsz a fájdalommal, a hiánnyal, a szeretete nélkül élni. Megtanulsz, mert muszáj előre menned. Magad miatt, Lily miatt, és még sok más dolog miatt is.
-Összeszedem magam. – mondtam. – Az alkohol segített most nem érezni egy darabig.
-Aztán pedig felerősít mindent. – nevetett fel.
Felálltam a kanapéról és az összetört képhez léptem, majd letérdeltem és elkezdtem felszedni az üvegszilánkokat.
-Mit csinálsz?
-Leejtettem a képet és feltakarítom. – magyaráztam.
-Mia, hagyd. Még megvágod magad. – amint kimondta, abban a pillanatban jó mélyen sikerült egy üvegszilánkot a kezembe állítani.
Will azonnal odalépett hozzám.
-Gyerünk a konyhába, ki kell mosni és bekell kötözni. – utasított.
Felsegített és átsétáltunk a konyhába. A kezemből szó szerint ömlött a fér. Az üvegszilánk még benne volt, és hiába tartottam alá a kezem, annyira vérzett, hogy lefolyt a padlóra.
Will óvatosan víz alá rakta, majd lassú mozdulattal kihúzta az üveget.
Amíg én víz alatt tartottam a kezem ő előkereste az elsősegélyládát.
Amint kimostam, Will lefertőtlenítette és leragasztotta és még a biztonság kedvéért be is kötözte, hogy a ragasztó nehogy lejöjjön.
-Menj feküdj le. – mondta.
-Nem akarok. – ellenkeztem.
-Részeg vagy Mia és ki kell józanodnod.
-Ki mondta, hogy ki akarok? – nevettem el magam.
-Ez nem vicces.
-Oké főnök. Akkor megyek. – hátat fordítva elindultam a lépcső felé, de eléggé szédültem és nehéz voltegyenesen mennem.
-Inkább felkísérlek, még a végén össze töröd magad a lépcsőn.
-Mindig vigyázol ránk Will. És nem csak rám, hanem a kicsikre is, és Reedre is. – mondtam mosolyogva és közben átkaroltam.
Ahogy felértünk a szobámba én még mindig kapaszkodtam belé. Reed éppen ébredezett, amikor beléptünk.
-Hát ti meg mit művelte? Hol a fenébe voltál Mia? – kérdezte dühösen.
-Nyugi csődör, Will csak ellátta a bibimet. – mutattam a kezemre nevetve, majd nagy nehezen lefeküdtem mellé és hozzá bújtam.
-Mia belőled árad az alkohol szag.
-Ez egy nagyon helyes megállapítás. – mosolyodtam el.
Reed Willre nézett, aki csak felhúzta a vállát és rázta a fejét.
-Hé ti ketten. – mutattam először Reedre aztán Willre. – Ne kommunikáljatok szemmel. – húztam össze a szemem.
-Én most megyek és vissza fekszem. Pihenj te is Mia. – mondta Will, majd elindult az ajtó felé.
-Will. – szóltam utána. – Köszönöm.
Will csak visszanézett és mosolygott, majd kilépett az ajtón azt bezárva maga után.
-Mi van veled bébi? – hajolt felém Reed.
-Minden oké most, hogy már itt vagy velem. – néztem az éjsötét szemébe és közben a tarkóját cirógattam. – Nem tudom mi lenne velem nélküled. Mi lett volna, ha te nem vagy és segítesz át a sok szarságon.
-Itt vagyok és segítek, amiben csak tudok, de ehhez rád is szükség van. Beszélned kell hozzám Mia. – közben a hajamat simogatta.
-Tudod Reed, mindennek az elején nem gondoltam volna, hogy ennyit fogsz jelenteni, mégis te lettél az egyik ember, akit soha életemben nem engednék már el. Te vagy az, aki megmosolyogtat és boldoggá tesz még akkor is, ha te ezt nem látod. Jól jegyezd meg, amit most mondok! Mindig szeretni foglak Reed Jacobs!
-Én is mindig szeretni foglak Mia! Szeretlek! Annyira szeretlek! – mondta őszinteséggel teli szemekkel.
Majd megcsókolt. Szenvedéllyel, forrósággal, szerelemmel teli csók volt.
Reed megszakította a csókot, a homlokát az enyémnek nyomta.
-Aludj egy kicsit jó? – kérdezte.
-De ugye itt leszel velem?
-Nem megyek sehova! Ígérem. – mondta, majd lefeküdt mellém.
A mellkasára feküdtem, éreztem, hogy ad egy puszit a fejem tetejére és elnyomott az álom Reed erős, szerető, védelmező karjai között

még több.Where stories live. Discover now