még több.

Tizennegyedik fejezet

Kiléptem a zuhany alól, megszárítkoztam, megdörzsöltem a hajam és magam köré tekertem a törölközőt. Így mentem vissza a szobámba, de a szobám ajtajánál egy ismerős hang szólt utánam.
-Mia. – odafordítottam a tekintetem és Reedet pillantottam meg. – Aludj ma velem. – mondta.
-Nem lehet Reed. – mondtam elcsukló hangon.
-Nem lehet vagy nem akarod? – kezdett megint dühös lenni.
Ami azt illeti a választ a kérdésére még én magam sem tudtam, hiszen nem is lehetett, mert Daniel itthon van plusz nem is akartam a mai nap eseményei után egyedül akartam lenni.
A habozásom után Reed szólalt meg.
-Ne aggódj, ebből már tudom is a válaszod. – mondta.
-Reed nem arról van szó... - kezdtem bele, de nem hagyta, hogy elmondjam.
-Akkor miről Mia? Csak mond meg, hogy haragszol a mai miatt és ne hazudozz nekem, hogy nem számít! – förmedt rám.
-Nem arról van szó csak egyszerűen magányra vágyom. – mondtam.
-Magányra? Tényleg? – láttam a szemében, hogy mérges rám. – Azok után egyedül akarsz lenni, hogy többször is képes vagy pánikrohamot kapni? Vagy esetleg a nyugtató segít?
-Ne viselkedj így kérlek. – kérleltem közben behunytam a szemem. Nem volt energiám ehhez a veszekedéshez.
-Csesszed meg Mia! Meddig beakarod nyugtatózni magad? – kérdezte. – Ebből elég!
Majd berontott a szobámba és turkálni kezdett a cuccaim között.
-Még is mi a fenét csinálsz Reed? – rohantam utána és kiabáltam rá.
-Hol tartod azt az átkozott gyógyszer? – kiabált vissza és közben elkezdte felforgatni a szekrényem.
-Reed állj már le az Istenért. – próbáltam megállítani, de csak eltolt magától.
-Addig nem állok le amíg meg nem találom azokat a szarokat. – mondta dühösen.
Majd azíróasztalom kezdte felforgatni és végül a széken lévő táskámra pillantott.
Egy pillanatra lefagytam, nem akartam, hogy megtalálja hiszen ki tudja, hogy miket tenne vele. És nekem szükségem volt arra a gyógyszerre, hogy ne kapjak akár mikor rohamot. Reed is segíthetett volna, de ezek után már nem akartam.
-Itt vannak ugye? – kérdezte a táskámra mutatva.
Gyorsan oda siettem, de Reed gyorsabb volt és felkapta a táskám, majd kutatni kezdett benne és kihúzta belőle a gyógyszert.
-Add ide! – mondtam közben utána kaptam, de Reed a magasba emelte. Hiába ugráltam utána esélyem sem volt, hogy elérjem. Reed sokkal magasabb volt nálam plusz az egyik kezemmel a törölközőt is tartanom kellett.
-Esélytelen, hogy ezt visszakapod! – szűrte ki a szavakat a fogai között.
Abban a pillanatban otthagyott. Én sebesen követtem a lépteit, amikor a mosdóhoz vezettek.
-Mi a fenét művelsz Reed? – kiabáltam rá.
-Leszoktatlak erről a szarról. – mondta. – Ha kell akkor majd én enyhítem a pánik rohamokat, de ez a szar nem fogja! – azzal a vécébe borította az egészet a szemem láttára.
-Neked teljesen elment a maradék eszed is? – torkom szakadtából kiabáltam rá.
-Innentől kezdve bármi bajod van szól és megyek. – mondta egyszerűen, de még mindig érezhető volt a düh.
-Nincs rád szükségem! – mondtam és könnyek gyűltek a szemebe.
-Ahogy akarod Mia. – tartotta fel a kezét és elsétált mellettem, a lépcső felé vette az irányt.
-Itt meg mi folyik? – sántikált ki Daniel a szobájából és Will is rohant fel a lépcsőn.
-Én csak megadom Mia-nak amire vágyik. – pillantott vissza rám. – A magányt.
Azzal lerohant a lépcsőn, közben neki ütközött Willnek, aki kérdő pillantásokat vetett felém, de Danielen is láttam, hogy nem érti az egészet.
Éreztem, ahogy egy könnycsepp kijön a szememből, de azonnal letöröltem, majd berohantam a szobámba és kulcsra zártam az ajtót.
A szekrényemhez léptem és kivettem az első ruhát, ami a kezembe akadt. Egy fekete melegítőnadrág volt, majd egy fekete haspólót vettem fel hozzá és rá egy sötétszürke pulcsit.
Pár perc után, miközben pakoltam Reed jelente után kopogtattak az ajtómon.
-Most nem akarok beszélni senkivel. – kiáltottam az ajtó fele.
-Mia, Daniel vagyok. Kérlek engedj be. – szólalt meg.
Leraktam, ami éppen a kezembe volt és ajtót nyitottam.
-Bemehetnék? – kérdezte.
Nem válaszoltam csak elálltam az útból.
-Ne haragudj, nagy a rendetlenség. Köszönhető a fiadnak. – mondtam mérgesen.
-Mi volt ez Mia? Min veszekedtetek?
-Semmin. – mondtam, de rájöttem, hogy ezt hülyeség volt mondanom. – Mindegy. – rántottam vállat és leültem az ágyra.
-Kérlek mondd el. Tudom nem vagyok az édesanyád sem az apád, de fontosak vagytok nekem. Nem szeretném, hogy bármi probléma legyen ebben a családban. – mondta.
-Nem lényeges. – sóhajtotta. – Csak Reed nem könnyű eset.
-Ami azt illet Reed nagyon nehéz eset. – nevetett fel és közben leült mellém. – Mi történt?
-Csak mondtam neki, hogy lefekszem mire ő bekattant és azt mondta, hogy biztos csak be akarom magam nyugtatózni. Pedig ez nem igaz. Ha nem érzem szükségesnek akkor nem veszem be.
-Reed csak aggódik érted. Fontos lettél neki ezt én is észrevettem és még anyukád is említette nekem. – mosolyodott el.
-De még is, hogy aggódik? Dühkezelési problémákkal küzd! – emeltem fel a hangom. – Berontott a szobámba és addig meddig kutatott míg meg nem találta a gyógyszert, majd mit csinált? Lehúzta őket a vécén. – akadtam ki.
-Mia őszintén szólva, ez volt a legokosabb dolog, amit tehetett.
-Ne kezd te is! – egyre idegesebb lettem. – Nem függtem rá csak csökkenti a rohamokat. Nem akarom, hogy Lily tudjon róla bármit is, megijedne. És épp elég szörnyűség érte, nem kell még ez is a nyakába.
-Én értem, hogy aggódsz érte. De érted ki fog aggódni? Veled ki fog foglalkozni? Te kinek mondod el azt, ami a szívedet nyomja?
Könnyek szöktek a szemembe és a kezem remegni kezdett. Gyorsan felálltam az ágyról és az ablakhoz léptem. Kinyitottam és mély levegőt vettem, hogy a tüdőmet járja át a hűvös szeptemberi levegő.
-Csak a nyugatót tudta enyhíteni a rohamokat? – kérdezte Daniel.
Nem válaszoltam. Csak megráztam a fejem.
-Mi segített még? – kérdezte. Nem tudtam, hogy válaszoljak-e, de ez úgy is elkerülhetetlen volt, akkor essünk túl rajta. Ennél rosszabb már csak nem lehet.
-Reed. – mondtam elcsukló hangon.
-Reed? – kérdezett vissza. Ismét nem válaszoltam csak lesütött fejjel bólogattam. – Van valami köztetek Reeddel? – és feltette a milliókat érő kérdést.
-Ezt nem kéne egyedül csinálnom. – fakadtam ki.
-Még is mit?
-Ezt. – mutattam kettőnkre. – A beszélgetést. – legördült az első könnycsepp az arcomon. – Anya megígérte, hogy segít, majd Reed is azt mondta, hogy ketten végig csináljuk. – mondtam szomorúan.
-Ne haragudj Mia, de ebből most egy mukkot sem értek. – mondta.
-Ne haragudj Daniel, mi ezt nem így akartuk. – kezdtem bele. – Tudod, Reed és én sok időt töltöttünk együtt. Azon kívül, hogy meg tudnánk fojtani egymást azon kívül fontosak lettünk egymásnak. Legalábbis ő fontos nekem. – sütöttem le megint a tekintetem.
-Mia, figyelj. Tudtam, hogy több van köztetek, mint barátság vagy éppen, mint mostoha testvér viszony. – kezdett bele, és én egyből a szemébe néztem. Nem láttam, benne se csalódottságot sem szomorúságot. – Nem haragszom érte, hiszen nincs miért. Anyukád is elfogadta volna ezt a helyzetet, hiszen a szülőnek nem számít más csak, hogy a gyermeke boldog legyen és ha ti egymással vagytok azok akkor én annak nagyon örülök. – mosolyodott el.
-Anya mindenről tudott. – mondtam. – Akkor akartuk elmondani neked, ha haza értetek New Yorkból csak az élet közbe szólt. – szomorodtam el. – Mikor és hogy jöttél rá?
-A korházban. – jelentette ki, mire én kérdő pillantást vetettem mire ő folytatta. – Amikor rád jött a pánik roham és Reed segített neked, ahogyan néztetek egymásra akkor. Aztán itthon érdekes módon együtt tüntetek el, amikor felhoztátok a cuccokat aztán együtt jöttetek le. Minden kis apróság észrevehető. Reed védelmezni akar téged, ezért tette, amit tett. Nem vagyok vak Mia, tudod az apróságokra figyelünk és rájövünk, hogy egy érintés még többet jelent.
-Sajnálom, hogy nem mondtuk el hamarabb. Tudod nem tudtuk, hogy hogy reagálnál és féltünk, hogy rosszul sülne el.
-Mindig a gyerekeim voltak a legfontosabbak és ez ezek után sem lesz másképp. Amióta beköltöztetek ide tartoztok és e is ugyan olyan fontos vagy, mint bármelyik más gyerekem. Reed boldog veled, még sosem láttam ilyennek. Te boldog vagy vele?
-Mindennél fontosabb nekem. – ültem le vissza az ágyra, de az ablakot nyitva hagytam. – Ilyen kis idő alatt tudom, nem lehet szerelemről beszélni, de én még is azt érzem, hogy szerelmes vagyok. – vallottam be
-Mia, a szerelem szabja meg az időt. Nem pedig fordítva. – mondta. – Mennyi idő kell egy szerelemhez? Egy nap? Egy hét? Egy hónap? Vagy talán több? – tette fel a kérdéseket. – A szerelemhez nem idő kell, hanem érzés. Ha már vannak érzéseid akkor mindegy mennyi idő telt el, mert a szerelem relatív. Neked lehet elég akár egy pillantás is a szerelemhez, míg Reednek lehet kell egy hét is, vagy éppen fordítva ez most teljesen mindegy. Ezzel csak azt akarom mondani, hogy ha vannak érzéseitek egymás iránt és ezek az érzések őszinték akkor mindegy, hogy mennyi idő kellet ehhez, hogy kialakuljon. A lényeg, hogy kölcsönös és ha együtt vagytok boldogok, akkor legyetek együtt.
-Köszönöm Daniel. – mondtam őszintén.
-Ugyan mit? – kérdezte.
-Mindent. – majd megöleltem. – Azt, hogy jó voltál anyához. Azt, hogy maradhatunk. Azt, hogy mellettünk vagy. Egy szóval mindent. – mondtam mosolyogva.
-Ugyan Mia. A szívemhez nőtetek és az anyukátok mindennel fontosabb volt nekem. Ti már az én lányaim is vagytok, ha vér szerint nem is itt bent – mutatott a 'lelkére' – már hozzám tartoztok.
Újra magamhoz öleltem, amit ő is viszonzott.
Annyira nagyon sajnálom, hogy nem adtam esélyt Danielnek. Talán, ha másképp viselkedem nincs ez az egész és anya még mindig velünk lenne.
Gyorsan elhessegettem a gondolataimat, mielőtt még rám törne a pánik roham és mivel Reed nincs itt és nyugtatóm sincs, hála Reednek, nem akartam, hogy előjöjjön.
Kibontakoztam Daniel öleléséből és ismét az ablakhoz léptem friss levegőért.
-Merre mehetett Reed? – kérdeztem.
-Nem tudom, de Will vele ment. Hívd fel és derítsd ki. – mondta. – Beszéljétek meg a történteket. Ha fontosak vagytok egymásnak akkor mindent átvészeltek, majd együtt.
-Félek, hogy a sok veszekedés már túltesz rajtunk. – szomorodtam el.
-Előttetek még az élet. Lesznek kisebb és nagyobb döccenők is az utatok során, de együtt mindenen túl lehet lenni. – mosolyodott el. – Viszont, ha nem haragszol én megyek és lepihenek.
-Menj csak. – bólintottam.
Daniel óvatosan felkelt az ágyról és elindult az ajtó felé, de mielőtt kilépett volna rajta utána kiáltottam. – Daniel – visszafordult és felém nézett. – Köszönöm még egyszer, és jó éjszakát.
-Jó éjt Mia, ha baj van tudod hol találsz. – mondta mosolyogva, majd kiment a szobámból maga mögött becsukta az ajtót.
Előkaptam a telefonom és gyorsan írtam egy smst Willnek.
-Merre vagytok?
Nem kellett sokat várnom a válaszra. Pár perc után pittyogott is a telefonom.
-A parton.
Ahogy elolvastam a válaszát megfagyott bennem a vér. Csak egy valamiért lehetett a parton és az nem más, mint a verekedés.
Zsebre vágta a telefonom, felvettem a fekete Nike cipőm és útnak is indultam.
Kilépve az ajtón éreztem, hogy nagyon hűvös van, de már nem szaladtam vissza a kabátomért. Felhúztam a pulcsim cipzárját, felraktam a kapucnit és futni kezdtem, amilyen gyorsan csak bírtam.