még több.

Tizennyolcadik fejezet

Csak álltam az ajtóban és nem akartam hinni a szememnek. Hiába pislogtam az ember, aki nem mellékesen az apám volt nem tűnt el a szemem elől csak ott állt és nézett.
-Be sem engedsz? – kérdezte.
Nem válaszoltam csak elálltam az útból, engedélyt adva, hogy lépjen bentebb.
Nem tudtam, hogy ez jó ötlet-e. Egyedül kettesben az apámmal, aki nem mellesleg már jó pár éve nem is látott.
Beléptünk a nappaliba, tisztes távolságban megálltam tőle és vártam, hogy belekezdjen a mondani valójába, de mivel nem tette így kettőnk közül én törtem meg a csendet.
-Mit keresel itt? – kérdeztem, remegett a hangom, de megpróbáltam összeszedni magam amennyire csak lehet.
-Azt hittem jobban fogsz nekem örülni. – mondta és közben a tarkóját dörzsölte.
Nem sokat változott külsőleg. A sötét haja enyhén őszülni kezdett, és a gesztenyebarna szemei körül ráncok jelentek meg. Testalkatra ugyan olyan volt, mint amikor utoljára láttam. A testét mindig is karban tartotta, futott és edzett. Régen mindig együtt jártunk el futni, de ez is, mint sok más dolog is annyiban maradt.
-Csak meg lep, hogy eljöttél. – hazudtam, nem örültem egyáltalán, hogy itt van és tudtam, hogy előbb utóbb el fog jönni ez a pillanat is.
-Nem kéne, hogy meglepjen, énmaradtam az egyetlen gyámotok. – lépett egy lépéssel közelebb én pedig hátráltam. – Velem kell jönnötök Mia. – nézett mélyen a szemembe.
-Nem akarunk elmenni innen. – mondtam egyszerűen. – Egyébként is már Daniel a gyámunk.
-Egy vadidegen pasas! Ezt te sem gondolhatod komolyan. – emelte fel a hangját, amitől megrezzentem.
Apa olyan férfi volt, aki nem tűri az ellentmondást. Ha nem az volt, ahogyan ő akarta akkor volt, hogy megütötte anyát, de minket soha. Mi mindig büntetést kaptunk, amit akkor csak úgy éltem meg, hogy ez a gyereknevelés vele járója, de már tudom, hogy apa egy igazi zsarnok.
Nem volt jó ötlelt be engednem a házba és nem tudtam mi tévő lehetnék egyedül ellene.
-Mia figyelsz te rám? – zökkentett ki apa, a hangja egyre ingerültebb lett.
-Eldöntöttük apa! Én is és Lily is! – húztam ki magam, hogy magabiztosabbnak tűnjek.
-Ezt nem fogom annyiba hagyni! – láttam, hogy a keze ökölbe szorult. – Anyád nem volt beszámítható, amikor egy idegen férfira bízott benneteket! Teljesen idegen helyen vagytok, távol mindentől téged ez nem zavar? Te nem is akartál ide jönni, engem hívkáltál, hogy nálam lakhass – nem hagytam, hogy tovább mondja.
-Az akkor volt apa! – kiáltottam rá. – Mielőtt megismertem volna Daniellt, Willt, Ethant, és Reedet, már ők a családunk és nem csak nekem, hanem Lilynek is! Anya törvényesen írta a végrendeletet, miszerint Daniel lett a mi gyámunk. És tudod az igazság az, hogy nem is bánom. – horkantam fel. – Őket ismerem és szeretek itt élni, vannak barátaim is. De te már azt sem tudom, hogy ki vagy! A feleségedről és a fiadról nem is beszélve, akit persze teljesen eltitkoltál.
-A ti érdeketekben tettem ezt Amelia!
-A mi érdekünkben apa?! – kiabáltam és közben kicsordultak a könnycseppek. – Ne nevettess már!
-Amelia nem engedem meg, hogy így beszélj velem! – lépett közelebb.
-Miért? Különben engem is megütsz, int anyát? – léptem én is hozzá közelebb, a szívem pedig majd ki akart ugrani a helyéről annyira rettegtem.
-Anyád megérdemelt egy két pofont, amikor éppen rájöttem mit is dolgozik és szerintem ezzel tisztában vagy! Lehet, hogy ő megengedte, hogy így beszélj, de én nem tűröm el!
-Ne merészeld még egyszer megemlíteni anyát! – ordítottam és a könnyek patakokban folytak le az arcomon. – Semmi jogod nincs hozzá, hogy a szádra vedd! Nem vagy te senki! Több, mint három évig nem is tudtunk rólad, arról nem is beszélve, hogy azelőtt sem töltötted be az apa szerepet ja és ne felejtsük el, hogy több, mint kilenc évig eltitkoltad a fiad és a feleséged!
-Megmondtam, hogy a ti érdeketekben nem szóltam a családomról, de anyád tudta és elmondhatta volna. – felhorkantam.
-A különbség kettőtök között az az volt, hogy anya tényleg védeni akart minket a csalódástól. Mert amikor megtudtam, hogy eltitkoltad a családod akkor számomra ott szűnt meg az apám létezni. Lecserélt minket, a két lányát és a szerető feleségét! Képzeld csak el, ha Lily nagyobb lesz és megtudja, hogy az apukája nem is szerette őt igazán. – próbáltam vissza folytani a könnyeket, de nem sikerült. – Ugyan olyan csalódott lesz, mint én voltam, amikor anya elmondta.
-Titeket magamnak akartalak ezt ne feledd!
-Ha annyira akartál volna, akkor is kerestél volna minket, amikor végleg anyához kerültünk. Sőt elmondtad volna, hogy van valakid és ami még fontosabb, hogy van egy fiad is, aki nem mellesleg a mi testvérünk! Anya tényleg értünk csinált mindent míg te csak saját magadra gondoltál, mert egy önző pöcs vagy!
-Na ebből elég legyen! – ordította el magát és a szemei villámokat szórtak. – Anyád egy lotyó volt és azért hagytam el!
-Megmondtam, hogy még egyszer a szádra ne merd venni! – léptem hozzá közel és felpofoztam.
A kezem sajgott olyan erőből ütöttem meg. Apa rám emelte a tekintetét és ha tekintettel gyilkolni tudott volna, most biztos azt tette volna velem. Közelebb lépett, éreztem ahogyan elkezd remegni a térdem és a kezem is.
-Még egyszer ne merészelj ilyet tenni! – nézett mélyen a szemembe. – Azért nem hívtalak egy idő után titeket, mert nem voltam kíváncsi az anyátokra. Megmondom mi lesz most. – nyugodtabb hangnemre váltott, de engem ez csak jobban megijesztett. Dühös voltam rá elmondhatatlanul, de rettegtem tőle, mert tudtam, hogy képes bármire. – Elmész a szobádba és összepakolsz magadnak pár holmit, majd Lilynek is. Megvárjuk Lilyt és eljöttök velem a szállodába. Velem fogtok lakni és ez nem vita tárgya. – megragadta a karom, majd a lépcsőhöz vezetett.
-Engedj el ez fáj! – rángattam a karom, de mind hiába olyan erős volt a szorítása, hogy esélyem sem volt kiszabadulni. – Nem megyünk veled sehova! Anya kurva okosan csinálta, hogy megírta azt a végrendeletet, tudod? – nevettem a szemébe, pedig rettegtem. – Esélyed sincs megszerezni a felügyeleti jogot!
-Azt majd meglátjuk! És most csináld, amit mondtam. – lökött előre és én megbotlottam a lépcsőben és a korlátba vertem a fejem.
-Te egy állat vagy! – ordítottam rá és közben fogtam a fejem, amiből folyni kezdett a vér. – Takarodj innen! Nem megyünk sehova! Lily a közeledben nem lehet többet!
-Engem te ne fenyegess! Taknyos kis kölyök vagy még! – magasodott felém míg én a lépcsőn ültem.
De ekkor kinyílt a bejárati ajtó. Will és Ember lépett be rajta.
Ember azonnal odarohant hozzám.
-Mia! Uram Isten, mi történt? – kérdezte aggódva.
-Minden rendben van? – lépett oda Will is és dühösen nézett apámra.
-Will hadd mutassam be szerettet édesapámat. – mondtam gúnnyal teli hanggal.
-Mi a fene történt Mia? Hiszen neked vérzik a fejed. – aggódva figyelte Will a sebet a fejemen.
-A lányom kétballábas és megbotlott a lépcsőn. Éppen be akart magának és a hugának pakolni pár ruhát, velem jönnek. – mondta apa teljesen nyugodt parancsoló hangon.
-Megmondtam, hogy nem megyünk veled sehová! Ezt felejtsd el! – álltam fel a lépcsőről.
-Én meg megmondtam, hogy nem az anyád vagyok, akivel így beszélhetsz! – emelte fentebb a hangját.
-Tűnj el! – kiabáltam.
-Most a legjobb az lesz, ha távozik Uram! – lépett közénk Will.
-Majd pont te mondod meg, hogy mit fogok tenni, amikor a lányaimról van szó nem?! Tűnj az utamból különben te is megjárod.
Nem hittem anyának amikor azt mondta, hogy apa nem az, akire emlékszem. Nem az, akinek mutatja magát. Pedig igaza volt. Ez az ember, aki előttem állt nem az én apám volt. Vagy csak nem ismertem akkor a valódi énjét.
Rettegtem, hogy mi lesz ebből. Will is izmos volt, viszont apa is és ő még magasabb is.
Will nem bírt volna el vele. Fogalmam sem volt, hogy mit tegyek. Remegett a kezem, remegett a lábam, fájt a fejem. Éreztem, ahogy a levegőt is egyre nehezebben veszem ezért imádkoztam, hogy ne most törjön rám a pánik roham.
Ekkor Reed, Daniel, Lily és Ethan lépett be az ajtón. Lefagytak, amikor meglátták, hogy mi folyik ott.
-Hát itt mi történik? – kérdezte Daniel. – Maga meg kicsoda? – fordult apám fele.
-Amelia és Lilyan édesapja. És most elviszem őket. – mondta olyan határozottsággal, amitől megrettenne egy ember de Daniel csak elröhögte magát.
-Nem viszi őket sehova, ne haragudjon, de az én felügyeletem alatt állnak így muszáj itt maradniuk. – mondta könnyedén.
-Én vagyok az édesapjuk ez által én vagyok a gyámjuk! – jelentette ki apa.
-Ez nem így működik Mr. Watt. Először is Patricia végrendeletében az áll, hogy rám ruházta a felügyeleti jog száz százalékát.
-Leszarom, hogy mi áll a végrendeletben! Az én lányaim így velem jönnek!
-Másodszor pedig egyik bíróság sem adnád oda magának a felügyelei jogot! – mondta határozottam Daniel. – Most bántalmazta a nagyobbik lányát, a kisebbik pedig retteg magától. – Lilyre pillantottam, aki Reed mögött bujkált. – Tűnjön el a házamból, különben hívom a rendőrséget! – parancsolta Daniel.
-Ezzel még közel sincs vége! – fenyegetőzött, majd felé fordult. – Velem fogtok jönni, ha tetszik, ha nem! Nem engedem, hogy egy idegen helyen nőjetek fel idegen emberek mellett! – majd kiviharzott az ajtón.
Ahogy kilépett és becsapta maga mögött az ajtót én lerogytam a lépcsőre és zokogásban törtem ki. Nem jutottam levegőhöz, éreztem, ahogy elszáll minden erőm.
Reed azonnal oda rohant mellém és a karjában tartott.
-Mia, itt vagyok, nincs semmi baj! – ölelt magához. – Tudod ahogy szoktuk. Óvatosan vedd a levegőt, ne kapkodj. – nyugtatott. – Itt vagyok! Nem bánthat! Nem fog visszajönni!
Amikor kezdett csillapodni a pánikrohamom, Reedre néztem.
-Nem tudhatod, hogy mikor jön vissza. – mondtam könnyes szemekkel.
-Visszajöhet? – lépett elő Lily aggódó tekintettel.
-Nem fog! Ez én megígérem nektek! – szólalt meg magabiztosan Daniel. – Menjetek fel, lássátok el Mia sebét, Ethan ti pedig játszatok, fent vár egy kis meglepetés titeket. – mosolygott a fiára és Lilyre.
Lily egyből jobbkedvre derűt. Ethannel összesúgtak, hogy mi lehet a meglepetés, és elindultak az emeletre, viszont amikor oda értek hozzánk Lily szorosan megölelt.
-Minden rendben lesz, itt biztonságban vagyunk. -súgtam a fülébe.
Adtam egy puszit a feje tetejére, majd felrohantak.
-Nem kéne bemenni inkább a korházba? – kérdezte Reed.
-Nem kell korház sem orvos. Jól vagyok. – jelentettem ki.
-Nem játék Mia! Agyrázkódásod is lehet. – szólalt meg Will.
-Semmi bajom tényleg. – erősködtem. – Veszek be majd egy fájdalomcsillapítót, a sérülés meg csak felületi lehet. – érintettem meg a sebem, amin a vér már oda száradt, de összerezzentem a fájdalomtól, ahogy megérintettem. – Nem akarok kórházat, kérlek.
-Egy feltétellel. – szólalt meg Daniel. – Az egyik jó barátom eljön és megvizsgál. Ő orvos.
-Jó legyen. Csak ne kelljen bemennem. – egyeztem bele.
-Remek, akkor hívom is. – azzal Daniel bement a nappaliba.
-Gyere. Kezeljük le a sebed. – szólalt meg Reed, és felsegített a lépcsőről.
A lábam még mindig gyenge volt. Éreztem, ahogy remegnek a végtagjaim, de Reed erős karjai közt már biztonságban voltam.
-Kell segítség? – szólalt meg Will, aki mellett Ember állt és szomorú tekintettel nézett felénk.
-Megoldjuk. – biccentett Reed.
Ahogy felértünk a fürdőszoba felé vettük az irányt. Reed a mosdókagyló alól elővette az elsősegélyes kis dobozkát, én addig leültem a kád szélére.
Egy kis gézdarabra fertőtlenítőt tett, majd odalépett hozzám.
-Kicsit csípni fog, de megpróbálok óvatos lenni, oké? – kérdezte a szemembe nézve.
Bólintottam egyet, mire ó fokozott óvatossággal a sebemhez érintette a gézt, de én reflexből elrántottam magam annyira csípett.
-Ne haragudj. Nagyon fáj? – kérdezte aggódva.
-Kibírom, csak egy kicsit csíp. – mosolyogtam hamisan.
Újból hozzám érintette a géz és én szemem, fogam összeszorítva tűrtem, amíg nem végez a fertőtlenítéssel.
Pár másodperc alatt készen is volt, majd kinyitottam a szemem és láttam, hogy Reed a könnyeivel küszködik.
-Hé. – szólaltam meg és meg simítottam az arcát.
-Annyira sajnálom Mia. – mondta és kicsordultak a könnycseppek a szeméből.
-Még is mit Reed? – nem tudtam miről beszél, de megijesztett.
-Hogy nem voltam veled, amikor szükséged lett volna rám. – térdre rogyott és az arcát a combomba temette. – Itt kellett volna lennem veled és meg kellett volna, hogy védjelek. – éreztem, ahogy a teste reszket a sírástól.
-Reed. Hékás. – felemeltem a fejét és letérdeltem hozzá, hogy a szemébe tudjak nézni. – Semmi sem a te hibád. – mondtam, de nem nézett rám. – Hallod Reed! Te semmiről sem tehetsz, hiszen itt vagy, mellettem vagy és akkor is mellettem voltál amikor a legnagyobb szükségem volt rád! Minden egyes nap, minden egyes percében mellettem vagy és nem lehetek elég hálás ezért.
-Kurvára szeretlek Mia! – mondta. – Esküszöm neked, hogy nem fogom hagyni, hogy még egy újjal is hozzád érjen az a féreg! Vagy bárki más! – préselte ki a szavakat a fogai közt dühösen.
-Szeretlek Reed! Annyira szeretlek! – mondtam, majd közel húztam magamhoz és megcsókoltam.
Néhány perc után csak ölelkeztünk míg mind a ketten le nem nyugodtunk.
Nem tudtam mit is mondhatnék. Láttam Reeden, hogy így is elég ramatyul van. Nem akartam még a problémáimmal is terhelni. Senkinek sem akartam teher lenni, így inkább el akartam nyomni magamban a dolgaimat. Úgy gondoltam, ha nem beszélek róluk könnyebb lesz és előbb utóbb elfelejtem majd mind azt, ami nyomaszt.