Szememfénye

4.

Három óra.

A parkban vagyok.

Marcel, és Erik fél percenként ír nekem üzenetet, hogy mi történik.

A válaszom az, hogy várok.

Három óra tizenöt perc.

A parkban vagyok. Még mindig várok.

Három óra negyven perc.

Sehol senki. Csak én.

Inez Nachtwein: Szia, mi a baj? Nem tudsz jönni?

Király Richárd: 😂😂😂nem is akartam.

Tessék? Ez most mégis mi? Nem is akartam? De hisz ő kérdezte meg, hogy akarok e találkozni vele.

Ültem a padon. A könnyeim folytak.

Nem azért, mert annyira találkozni akartam vele, hisz nem is ismerem. 

Azért, mert átvertek. Mert hittem valakinek, aki most röhög rajtam. 

Roli számát kerestem a telefonban, bár alig láttam a könnyeimtől.

-Roli..-szóltam bele.

-Pici, mi történt? Te sírsz?-kérdezte aggódva, mire elszipogtam neki mi történt.

-De hisz neki barátnője van Inez. Ez mire volt neki jó? Én kicsinálom. Menj haza azonnal!-hallottam hangján, hogy ideges, és kinyomta a telefont.

A kocsimhoz kullogtam, majd mikor a ház előtt megláttam Erik és Ádám kocsiját kitört belőlem a zokogás.

Erik megmondta. 

Nem akart nekem rosszat, megmondta, hogy nekem még nem lenne szabad. 

Ha készen álltam volna most nem zokognék azért, mert valaki becsapott, akit nem is ismerek.

Besétáltam a házba, és mikor bezártam az ajtót jó kedvű nevetést hallottam. 

A srácok.

-Hé húgi, már haza is értél?-kérdezte a nevetést szüneteltetve Marc, mikor észrevette hogy hazaértem.

A hangulat megfagyott, mindenki engem nézett.

Feléjük fordítottam a fejem, és akkor látták meg könnyáztatta arcom.

-Jézusom, mi történt?-szaladtak oda hozzám.

-Istenem de tudtam, hogy átbassza.-nevetett fel kínjában, és idegesen Erik.

Nem akartam most ezt hallani. Nem akartam, hogy belém rúgjon még Ő is.

Tudom, hogy tudta, de miért kell a szememre vetni.

Kikerültem őket, és a szobámba zárkóztam.

Rosszul érzem magam, amiért eljátszottam a nagylányt, aki tudja mit csinál, közben pedig csak egy kislány vagyok, aki fél ettől, és aki ennyitől megbántódik.

Lentről kiabálást hallottam.

-Megmondtam, hogy nem neki való. Miért nem kell rám hallgatni? Tudom, hogy mire áll készen és mire nem. Miért kellett ezt hagyni?-hallottam Erik hangját.

-Hol a faszba lakik ez a kölyök? Nem tudom mit csinált de meghal.-Marcel sem bírta visszafogni magát.

-Hol van Inez?-ezek nem a srácok. Ez Roli hangja.

-Jesszusom Roland miért vagy véres?-hallottam Ádám kétségbe esett hangját, én pedig szörnyen megrémültem. A levegőt kapkodni kezdtem, a tüdőm nem bírta, éreztem, hogy kezdődni fog egy roham.

-Nem az én vérem.. Én csak megvertem..Átverte..Muszáj volt...-Roli hangja nyugtalan volt, és kétségbeesett.

-A lehető legjobb dolgot tetted!-értett egyet vele Erik, és Marcel is helyeselte.

Köhögök. A szervezetem levegőért kapkod, de nem megy. Nem kapok. Fuldoklom.

-Hé hé hé, kincsem, nézz rám, semmi baj.-csapódott ki a szobám ajtaja, és Erik rohant be, mögötte mindenki mással.

Az asztma pipám a számba nyomta, közben hátulról átölelt, és magának döntött.

-Shh, mindjárt elmúlik, itt vagyok.-suttogta fülembe, miközben nyomott párat a sprayből.

Kellett pár perc, mire a légzésem helyre állt. Még mindig Erik mellkasának dőlve pihentem.

-Mostmár elmúlt, nincs semmi baj.-nyomott egy puszit hajamba, és lassan felültetett, majd felállt.

Bátyám egy puszit nyomott hajamba.

-Itt maradok vele.-mondta Roli, mire a többiek kimentek.

Bebújt mellém az ágyba, és csak azt hajtogatta, hogy most már minden rendben.

Bántotta Őt. Pedig nem is ismerem. 

-Pici, miért nem szóltál nekem erről? Akkor nem történt volna ezt, szóltam volna. Te már a harmadik lány vagy, akivel ezt eljátssza, és röhög a barátaival.-mondta, amit ugyan rossz volt hallani, de már beláttam, hogy megérdemelte amit kapott, és én is.

Én is, mert...mindegy. Már elmondtam.

Roli megnézetett velem egy vígjátékot, majd pár órával később, amikor már látta, hogy megnyugodtam, hazament.

Nem igazán beszéltem. Jó volt a csend. Viszont kérni akartam valamit a bátyámtól.

-Marc, aludhatok veled?-álltam meg ajtajában.

-Hát hogyne szememfénye, gyere csak.-mosolygott rám, és bebújtam mellé az ágyba. 

Nagy biztonságot nyújt nekem.

Hátam simogatta, és várt, amíg elalszom.

-Ne haragudj, ha nem hagyom ezt...-mondta de közbe szóltam.

-Kérlek, ne. Felejtsük el ezt a napot.-kértem, Ő pedig csendben maradt.

-Jóéjt, húgi.-nyomott egy puszit a fejemre, engem pedig elnyomott az álom.