Szememfénye

18.

Erik szemszöge

Meggyújt. Szív. Lenttart. Kifúj.

Újra és újra. Mindennap.

Egy pohár alkohol, egy joint, és az élet máris elviselhetőbb.

Nem vagyok jól, nagyon nem. Én, Kirsch Erik, aki mindig a legjobb csajokat kapja meg, akinek mindene megvan, tökéletes barátokkal, lelkileg a padlón van.
Csak egy oka van.

Egy pici tündér. Hosszú, szőke haj, gyönyörű tengerkék szemek, édes akcentus. Megszületett, és a szívembe lopta magát. Növekedett, iskolás lett, majd gimis, én pedig beleszerettem.

Inez.

Annyira gyönyörű neve van. Annyira gyönyörű Ő maga.

Kezdjük az elejéről.
Azthiszem, mióta gimnáziumba jár, tetszik nekem. Igazi nagylány lett, akinek szüksége volt rám, vicces, kedves, aranyos. Egyszerűen csak megtetszett. Ezt nyilván nem muthattam ki, ő a legjobb barátom húga, aki olyan, mintha az én húgom is lenne. Hiába voltam érte oda meg vissza, Marcel miatt soha nem tehettem volna semmit. Sok barátnőm van? Igen. Egyikőjüket sem szeretem. Szex közben is Inezre gondolok, mást pedig nem igazán csinálok velük. Nem használom ki őket, mert ők is tudják, hogy ez csak szex, semmi több. Az én szívem csak is Inezé lehet, ha pedig nem az övé lesz, akkor nem lehet senkié sem.

Az elmúlt időkben felerősödött bennem az érzés, iránta érzek. Elkezdett érdeklődni a fiúk iránt, amitől teljesen kiborultam. És persze amikor bejelentette, hogy találkozik is valakivel abba belebolondultam. Elképzelni sem akarom azt, hogy más érjen hozzá, hogy más legyen mellette.

Senki sem tudja, hogyan kell vele bánni, mit szeret, mitől nyugszik meg. Ezeket csak én tudom. Az én karjaimban van biztonságban egyedül.

Amikor átverte az a gyökér próbáltam megkeresni, de senki sem volt hajlandó elárulni a nevét, pedig nagyon megbánta volta amit tett.

Ekkor beláttam, hogy vagy teszek valamit, vagy nem lesz az enyém, és másé lesz. Fogalmam sem volt, és most sincs, hogy hogyan szerezhetném meg szerelmét.

Mikor Inez elment az anyjánál pár napra a Marcellel való vita után, felhívtam Ármint. Mindent elmondtam neki, hogy a történtek után megütöttem Marcelt, hogy szeretem Inezt. Szerinte én lennék a legtökéletesebb a számára, és meg kellene próbálnom, ezért találkoztam vele, amikor odamentem. De megijedtem. Az érzésektől. És otthagytam. Mert egy másik lány hívott. Tudom, hogy csalódott volt.

Próbáltam bókolni neki, aztán mással lenni, hogy ne legyen túl egyértelmű, és ne sérüljön annyira a lelke.
Az este, amikor eltűnt bulizni Ádámmal, brutálisan féltékeny lettem. Kiborultam. Nem akartam, hogy Ádám egy ujjal is hozzá érjen, hogy mellette legyen. Elmentem utánuk, és tudatni akartam Inezzel, hogy kell nekem, hogy Ő az enyém.
Megcsókoltam.

Aznap este boldog voltam, de aztán megbántam. Az első csókja volt. Velem. De nem így, ilyen körülmények között kellett volna. Ő sokkal több romantikát érdemel.

Aztán bepánikoltam. Mi van ha Marcel megtudja? Elveszítem a barátaim de legfőképpen az életemet, Inezt.
Muszáj volt azt mondanom neki, hogy felejstük el, akármennyire fájt is. Már tudom, hogy ő is érez valamit, és legszívesebben megmondtam volna neki, hogy te vagy az életem szerelme, szerelmes vagyok beléd, de nem tehetem. Nem bánthatom. De tudom ezzel bántottam meg a legjobban. Mar a fájdalom attól, hogy már többször is sírni láttam miattam. Miattam, pedig én mindentől csak megóvni akarom.

Az éjszaka megint Zsófival telt. Lefeküdtünk, majd alvás. Mindig ez a forgatókönyv. Reggel miután zuhanyoztam, észbe kaptam, hogy el kell mennem, bocsánatot kérnem, és megoldani ezt.

Felöltöztem, majd siettem is hozzá. A ház előtt megláttam Ádám kocsiját, amitől már is ökölbe szorult a kezem. Miért van itt?
Be siettem a házba, ahol mindenki a nappaliban ült, és szomorúak voltak.

-Minden rendben?-kérdeztem meg, miután senki nem szólalt meg. Istenem, hol van Inez?

-Inez elment.-szólalt meg végre apjuk, mire csak értetlenül néztem.-Visszament Németországba.-hajtotta le fejét.

Ne ne ne ne ez nem lehet igaz. Nem mehetett el, nem hagyhatott itt.

-Gyere ki.-állt fel Ádám, és maga után húzott az udvarra.-Miattad ment el te fasz. Összetörted a szívet. Megcsókolod, jeleket adsz neki, mikor tudod, hogy oda van érted, és hogy annyira naiv, aztán lepattintod? Hogy lehetsz ekkor idióta?-kiabált velem, teljesen jogosan.

-Nem Ádám, én tényleg szeretem őt, de tudod hogy nehéz. Nem akartam összetörni, én szeretem őt.-tördeltem idegesen ujjaim.

-Nem érdekel kit szeretsz. Hagyd őt békén. Ne adj neki több jelet, felejtsd el, verd ki a fejedből, hogy szereted őt.-idegeskedett tovább.

Nem. Az nem lehet. Ez nekem nem megy. Nekem szükségem van rá. Nekem Ő kell, akarom, most azonnal.

-Utána megyek!-kerültem ki Ádámot, aki valamit utánam kiabált, de azt tudtam, hogy senki, de senki nem állíthat meg.

Ő az én szememfénye.