Szememfénye

8.

Három napja vagyok anyáéknál.

Egész jól kijövünk, már amennyit beszélünk, inkább kerülöm a társaságát, ahogy ő is az enyémet.

Ármin próbál a kedvemben járni, de igazából ki sem mozdulok a szobámból. Nem tudtam mikor ettem utoljára, egy kis falat is azonnal visszajön. Talán a stressz, és ez a szokatlan helyzet váltja ki belőlem.

Roli átjött tegnap, mindent megbeszéltünk, magát okolja. Magát okolja, mert szerinte nem figyelt rám eléggé, és ha ezt megteszi, akkor én most otthon lennék, nem pedig itt.

Elmagyaráztam neki, hogy nem vigyázhat mindig valaki rám, egyedül is tudok dönteni a dolgaimról, nyilván ez egy igen rossz döntés volt.

Marcel és Erik nem hívott, nem írt, és nem is keresett, amióta eljöttem. Nagyon fáj, de kezdem belátni, hogy elengedték a kezem, és ezzel a tettemmel elástam magam előttük.

Ádám írt egy üzenetet, amiben az állt, hogy szeretne átjönni, ha engedem. 

Nagyon félek. Tőle nem kellene, mert ő nem bántott, és nem is kiabált velem, de attól tartok tőle is.

A nap nagy részét egyedül töltöm, tanulok, olvasok, Rolival telefonálok, Árminnal hülyéskedem, mindent csinálok, csak ne gondolkozzak azon, mi lehet otthon.

Holnap délelőtt végre a színházba kell mennem próbára. Ott igazán el fogom tudni felejteni minden gondom.

A színházba mindig is imádtam a próbákat, jó a társaság, jó a darab, és ott kiadhatom minden érzelmem, anélkül, hogy hülyének néznénk.

-Hahó, van itthon valaki?-hallottam egy kopogást, majd ajtónyikorgást a bejárat felől.

-Gyere csak Ádi.-invitáltam be a fiút, és tartottam a két lépés távolságot.

-Hé, hol az ölelésem?-húzta fel a szemöldökét és széttárta karjait.

Lesütött szemmel, bizonytalanul léptem felé, és mielőtt megölelhettem volna megszólalt.

-Kincsem, te most félsz tőlem? Hé, ne legyél már buta. Sosem bántanálak.-húzott oda magához.

Szorosan öleltem át, és így álltunk percekig.

-Szeretném tudni, hogy hogy vagy. Nagyon hiányzol nekünk.-ültünk le a nappaliban.

-Nekünk?-kérdeztem vissza kínosan nevetve.

-Igen, nekünk! Pici, nagyon hiányzol Marcelnek. Nagyon kivan. Ötből négy ujja törött.-nevetett fel, de én inkább csak aggódni kezdtem. Kellett neki beleverni a falba.

-Nekem is hiányzik, de utál.-dőltem hátra a kanapén.

-Mi? Már hogy utálna? Túlzásba esett ez tény. De tudod, mióta elmentél, mindennap irkál Árminnak, hogy hogy vagy, mit csinálsz, mikor mész haza. Ő csak nem mer a szemedbe nézni. Nagyon utálja magát. Még Erik is.-fordult felém,és megfogta a kezem.

-Erik?-kérdeztem vissza. Marcelről még elhiszem, hogy bántja a dolog, de Erikről, róla már kevésbé.

-Igen, Erik. Igazából kint van a kocsiba. Mindent tudni akar rólad, és igazából ő küldött ide most is, nem mintha amúgy nem jöttem volna.-nevetett fel.

Erik itt van. Megijedtem. Nem akarom, hogy kiabáljon, vagy dolgokat vágjon a fejemhez, amik fájnak.

-Kérlek, bocsáss meg nekik. Ha esélyt adsz nekik, mindent megfognak tenni azért, hogy helyrehozzák a tettüket. Kérlek, nem bírom már őket elviselni.-könyörgött nevetve.

Szeretem, hogy mindig ilyen jó kedvű, és a rossz dolgokat is vidámként fogja fel.

-Jó, rendben. Majd beszélek velük. Igazából nem haragszom rájuk, csak rosszul esett. Este beszélek Árminnal, és a hétvégén hazamegyek.-mondtam Ádinak.

Ezután beszélgettünk még mindenféléről, mint például arról, hogy Erik már tegnap egy új lánnyal bújt ágyba, és hogy két napja részeg. Vagyis a szokásos, kivéve a részegség. Nem szokott ennyit inni.

-Mennem kell, mert Erik megőrül kint a kocsiban.-állt fel Ádi, majd elköszöntünk, és elment.

A konyhába mentem, elvettem egy almát a tálból, majd a szobámba mentem, és elővettem a szövegkönyvet, hogy felkészült legyek a holnapi próbára.

Eltelt már pár óra, bele is aludtam a tanulásba, és a telefon pittyenése ébresztett fel. Kómásan megnyitottam,és láttam, hogy egy üzenetem érkezett Eriktől.

Kirsch Erik: Szia:) Csak azt szeretném kérdezni, hogy hogy vagy?

Inez Nachtwein: Szia. Jól, köszönöm. Te?

Lenyomtam a kijelzőm, de már rezgett is a telefonom, ami azt jelentette, már válaszolt is.

Kirsch Erik: Nem a legjobban. De nem ez számít.  Tudnánk találkozni?

Nem nyitottam meg. Csak néztem az értesítést. Nem tudtam mit válaszolhatnék erre.

Miért akar találkozni? Le is írhatja, mit szeretne. 

Leraktam a telefonom, és inkább kimentem az udvarra. Leültem a hintaágyra, egy takaróval körülvéve magam.

Néztem a csillagokat, és még mindig azon gondoltam, hogy válaszoljak e Eriknek, vagy sem.

Válaszolnom kéne, mert utána kínosabb lesz, ha tényleg találkozom vele, ami igencsak valószínű.

-Hát szia csillagom, mit csinálsz te idekint?-ült le mellém a hintába Ármin, miután beállt a garázsba.

Elmeséltem neki a gondolataim, hogy itt járt Ádám, és hogy Erik mit írt.

-Találkozz vele. Engem felhívott, hogy miért nem válaszolsz neki, de nem tudtam megmondani mert nem voltam itt. Igen csak aggódott. Mint a bátyád. Ma legalább hatszor hívott. Érdeklődött irántad.-mesélte el. Azt hiszem, ideje lesz hazamenjek. Lenyugodtak már a kedélyek, ideje megbeszélni a dolgokat.

-Reggel hazamegyek.-néztem rá, mire ő mosolyogva bólintott.

Jó volt itt ez a pár nap, kiszellőzött a fejem, a fiúk is megnyugodtak.

Felmentem a telefonomért, majd megnyitottam az üzenetet.

Inez Nachtwein: Igen, találkozhatunk.

A telefonom azonnal rezgett is. A válaszra nem számítottam. A szívem majd kiugrott a helyéről.

Ezt mégis hogyan?