Szememfénye

40.

A fülem zúgott, a fejem borzasztóan fájt. A fékcsikorgás hirtelen abbamaradt, a hallásom kitisztult, és az agyam újra működőképes üzenre váltott.
Kinyitottam a szemeimet, és körbenéztem.
A sinek melletti fűben feküdtem, karjaim közt Inezzel, a vonat pár méterre állt tőlünk, és a vezetője rohant felénk.

-Édes Istenem, jól vagytok?-guggolt le mellénk, és szörnyedve nézett csupa véres ruháinkra.

-Nem tudom életben van e még.-sírtam, magamhoz szorítva a lányt.

Képtelen voltam megnyugodni, az egész testem remegett, és rázott a zokogás, és csak kis testét szorítottam magamhoz.

-Mit csináltál szerelmem, miért csináltad?-sírtam újra és újra ezt ismételgetve.

Nem tudom mi történt, ha egyedül lettem volna, nem tudtam volna mentőt hívni, de a mozdonyvezető megtette. A szirénák hangosan szólaltak fel, és sárga ruhás fiúk rohantak felém.
Kiszedték Inezt karjaimból, engem pedig a mentőbe akartak tuszkolni.

-Nem akarom ittahagyni...-zokogtam.

-Uram, maga csupa vér, megsérült?-kérdezte vállamat rázva.

-Ez az ő vére.-néztem végig magamon, és mondtam hisztérikusan.

-Nem lélegzik!-hallottam egy mentőst, ahogy egy másiknak kiabál.

-Miért nem? Ébresszék fel..-zokogtam, és próbáltam oda menni hozzá, de lefogtak.

-El vérzik, hívd a kórházat, készítsenek műtőt! Ha ebből ivott hatalmas károsodás van a szervezetében!-kiabáltak egymásnak a mentősök, és közben a hordágyra emelték szinte élettelen testét.

-Ön a hozzátartozója? Megfelelő vércsoport esetén adna vért?-jött elém.

-Bármit..-sírtam, és hagytam, hogy beszállítsanak a mentőbe.

A könnyeim nem apadtak el, nem bírtam rá sem nézni. A gyomrom fájt, hányingerem volt, és remegtek a kezeim.

Inez kezeit kötözték, arcán lélegeztető maszk, a mentő pedig irdatlan sebességgel száguldott az utakon.
Nem tudom mennyi időbe telt míg a kórházba jutottunk, fel sem fogtam semmit, csak azon kattogott az agyam, hogy hogyan tudtam volna megelőzni, mert igenis megtudtam volna.
Nem vettem észre, hogy problémák vannak vele, nem figyeltem rá eléggé, nem hallgattam meg.
Még én is bántottam, pedig jelenleg csak rám számíthat. Nekem kellett volna mellette lennem, meghallgatnom,  megvigasztalnom, segíteni neki, mert annyira nem tudja még kezelni az érzéseket, történéseket.
Annyit szenvedett már, és most ez...
Ha nem éli túl, én megyek utána, ezt lehetetlen kibírni.

A mentőből kiemelve a szerelmem testét rohantak be az épületbe a mentősök, engem pedig vittek egy vizsgálóba, és vércsoporr egyeztetés után azonnal kezdték lecsapolni az élénk piros vért.

-Hol van most?-néztem a nővérre, könnyektől homályos látással.

-CT, röngten, és azonnali gyomormosás..Mentik, ami menthető.-válaszolta.

-Felhívná a szüleit? Nekem nem megy.-dőltem hátra a székben, és összeszorítottam szemeim.

-Természetesen.-mosolygott kedvesem, majd oda adtam neki telefonom, aki tárcsázta az apját, és Marcelt is. Választ sem kapott bemutatkozás után Marceltől az ápolónő, egyből rácsapta a telefont.

-Lerakta, próbáljam újra?-kérdezte.

-Nem, már jön.-mondtam, mire értetlenül nézett. Adok 10 percet, és itt lesz. Akármennyire is csúnyán viselkedett vele, attól még a mindene, és belebolondul, ha valami történik vele.

A vérem szüntelenül folyt, és kattogott az agyam, hogy mit csinálnak most az én Kincsemmel.

-Hol van a húgom?!-rontott be az ajtón Marcel. Mondtam, hogy hamar ide ér.

-Sajnálom uram, nem tudtuk megfékezni.-állt meg mögötte lihegve egy ápoló, de Marc bezárta előtte az ajtót.

-Erik, miért vagy véres? Miért sírsz? Miért adsz vért? Hol van Inez?-záporoztak felém a kérdései, szemeibe pedig könnyek gyűltek.

-Egy pillanaton múlt..-sírtam el magam, a szívritmus figyelő gép pedig olyan hangosan kezdett el csipogni, hogy azonnal beszaladt három ápoló.

-Nagyon magas a vérnyomás, kérem, nyugodjon meg, nem kell, hogy önnek is baja essen.-nyugtatott az ápoló.-Ennyi vér elég lesz neki..-vette ki a kanült.

-De kinek? Mondjon már valaki valamit!-fakadt ki Marc.

-A húga öngyilkosságot kísérelt meg. Jelenleg nem tudunk mást mondani, csak hogy mindent megteszük. A szervei rendkívüli károsodást szenvedtek, a kezeit sikerült összevarrni, ezért kap majd vért, de van egy rossz hírem. A veséjét azonnal el kell távolítani, 90%-a károsult a vegyszertől. A vizsgálatok alapján ön jó donor lenne, feltéve ha beleegyezik, viszont időnk az nincs...-nézett rám, Marcel pedig leült, mert majd összeesett.

-Természetesen, oda adom bármim, csak Ő élve menjen ki innen.-mondtam, mire bólogatott.

-Milyen vegyszer, mi van a kezével?-suttogta inkább magának.

-Marc, Inez vegyszert ivott, felvágta az ereit, és a vonat elé állt. Pillanatokon múlott, de sikerült lelöknöm onnan...-szorítottam össze kezeimet, és hatalmas szívfájdalommal ugyan, de elmondtam. Marc lemeredt, és csak bámult maga elé.

-Mennünk kell, fogytán van az időnk!-mondta az ápolónő, én pedig hevesen bólogatva jeleztem, hogy mehetünk.

Az előkészítőben még elvégeztek pár vizsgálatot, majd egy aláírás után arcomra helyezték a maszkot, és elsötétült minden.

Csak Inez ébredjen fel...