Szememfénye

33.

Erik szemszöge

Az idő szörnyű volt. Alig láttam ki a szélvédőn a sűrű esőtől, de még is padlóig nyomtam a gázt, tudva, hogy a mindenem ebben az időben kint van valahol. Senkinél nincs. Úgy hiszem egyedül a folyópart maradt, ahol megtalálhatom. Így is lett. Az autóját meglátva leparkoltam mellé, és láttam, ahogy a szakadó esőben a vízparton ül egy szál pólóban. Az időjárás volt a legkevesebb, ami érdekelt, olyan szempontól hogy én hogyan ázok el, de Őt minél gyorsabban biztonságba akartam tudni.

-Kicsim!-szaladtam oda hozzá, miközben villámok csaptak le nem messze tőlünk.-Azonnal szállj be a kocsiba! Nem lehetünk itt! Megfázol!-húztam fel a földről, és az autómba ültettem. Egy takaróba bugyoláltam csurom vizes testét, és bekapcsoltam a fűtést az autóban.

-Szerelmem, szólalj meg kérlek..-fordultam felé, és néztem teljesen érzelemmentes arcát. Már fájdalmat sem véltem felfedezni rajta. Mint amikor Malvin eltűnt. Nem, nem eshet vissza abba az állapotba!

-A bátyád egy idióta! Kérlek, ne hallgass rá! Ne hagyj el...-szorult össze a gyomrom és a szívem, amikor kimondtam ezeket. Nem szólalt meg, csak tüsszögni kezdett.

-Hozzám megyünk. Nálam alszol.-tettem kezem combjára, és igen gyorsan elindultunk. Ádámot elküldöm majd Inez autójáért, bár most az a legkevesebb, ami érdekel.

Megálltam Inezék előtt, mire kétségbeesetten nézett rám.

-Nyugi, azonnal itt vagyok, csak néhány ruhádért jöttem. Sietek.-pusziltam meg fejét, és rekord sebességgel szedtem össze néhány ruháját, és rohantam kifelé.
A nappaliban Marcel feküdt a kanapén, de egyéb figyelmet nem szenteltem rá.

-Itt is vagyok kedvesem.-pattantam be Inez mellé, és mentünk is haza.

Kinyitva neki az ajtót, felvettem ölembe, mire pici lábaim átkulcsolta derekamon, és fejét vállamra hajtva bújt hozzám. Felvittem a szobámba, és lefektettem az ágyra.

-Készítek neked egy forró fürdőt.-simogattam arcát, miközben orrát fújta. Nagyon nem kellett ez a megfázás neki.

A kádat tele engedtem forró vízzel, habfürdőt raktam bele, és egy pólómat, és fehérneműjét be készítettem neki.

-Erik.-hallottam hátam mögül erőtlen kis hangját.

-Itt vagyok picikém.-mosolyogtam rá.-Gyere, kész a forró fürdő. Megyek csinálok teát, és hozok gyógyszert. Hátha még megelőzhetjük a bajt.-simítottam meg arcát.

-Ne. Maradj itt velem.-mondta szégyenlősen. Ezen igazán meglepődtem, de hát mégis hogyan mondhatnék nemet?

-Azt szeretnéd, hogy veled fürödjek?-húztam fel szemöldököm, ő pedig aprót bólintott.

Megnyugodtam, mert ebből kiindulva elhagyni nem akar. Szeret, és vállalja ezt a harcot Marcellel, azért, hogy velem legyen.

-Na gyere.-suttogtam, és közelebb húztam magamhoz. Homlokom övének döntöttem, és szemébe nézve figyeltem, mik a reakciói. Óvatosan pusziltam meg ajkait, amit látszólag folytatni szeretett volna. Hosszú, lassú, szerelmes csók követte a pillanatot, és éreztem, ahogy megnyugszik kezeim között. Pólója aljához nyúltam, éf picit feljebb húztam, amitől összerándult.

-Leöltözöl egyedül vagy segítsek?-suttogtam még mindig, mert tudom, hogy az kiskora óta megnyugtatja.

-Segíts.-mondta halkan. Lassan lehúztam róla a csurom vizes pólót, és óvatosan, lassan kezdtem el lehúzni róla nadrágját. Levettem róla a vizes darabokat, majd én is levettem ruháim. Bemásztam a vízbe.

-Csukd be a szemed!-szólt rám, mikor a fehérneműjét vette le.

-Becsukom, becsukom.-nevettem, majd éreztem.ahogy a kádba mászik.

Az ölembe ült, és neki dőlt a mellkasomnak. Ajjajj. Meztelen, én is, az ölemben ül. Erik, higgadj. Ő most szörnyen van, nem erre kell gondolnod!

-Hogy érzed magad, kincsem?-kérdeztem ezt a tök értelmetlen kérdést. Minden látszik rajta. Nem csillognak a szemei, nem mosolyog, nagyon csendben van, és látszik rajta a csalódottság, szomorúság.

-Rosszul.-mondta alig hallhatóan.-Malvint akarok vissza. Marcel túl sokat bánt.-olyan rossz volt hallani ezt. Tudom, hogy Marcel nagyon nagyon szereti, és azt is, hogy lényegében nem Inezre haragszik, hanem rám.

-Marcelnek dühkezelési problémái vannak. Nem téged akart ezekkel bántani, hanem engem. Tudod te is, hogy pár nap és utánad fog szaladgálni, hogy bocsáss meg neki...-simogattam karját.

Csendben feküdtünk a kádban, és a szívem a történtek után is teljesen nyugodt volt, miszerint az életem a karjaimban van, és tudom, hogy én vigyázhatok rá, és nem eshet semmi baja.