Szememfénye

21.

Atyaég.

Azt hiszem tegnap éjjel teljes képszakadás történt. Rengeteget ittunk, és egyáltalán nem emlékszem semmire. A szemem alig bírtam kinyitni az erős fény miatt, ami az ablakon szűrődött be.
A nappaliban aludtunk el ezekszerint, ugyanis mellettem a kis társaság többi tagja aludta még álmát. A nappali úgy nézett ki, mint ahol egy bomba robbant fel. Halkan kikászálódtam a konyhába, majd bevettem egy gyógyszert a fejfájásom enyhítésére. Gondoltam kedveskedek a vendégeimnek, ezért melegszendvicsek gyártásába kezdtem, majd minden tányér mellé vizet, és fájdalomcsillapítót tettem.

-Nekem van a legjobb unakhúgom, mondtam már?-hallottam meg Axel hangját  az ajtó felől, majd a pulthoz ült. Szép lassan követték őt a többiek is, és neki álltunk reggelizni.

-Válaszolt Erik?-szólalt meg hirtelen Anna, én pedig még a falatot is félre nyeltem ijedtemben. Köhögésem természetesen kiváltott egy rohamot, ezért asztmaspraymet előkotorva a kanapéról mentettem magam.

-Jól vagy? Nem tudtam, hogy asztmás vagy.-kérdezte Corvin miután visszamentem a konyhába.

-Én írtam Eriknek?-néztem a többiekre kétségbeesetten, mire mindenki csak bólogatott, én pedig újra rohanásba kezdtem, hogy megkeressem telefonom.

Megnyitottam az Erikkel való beszélgetést, és azthittem eldobom a telefonom a világ másik végére.

Inez Nachtwein: nem is hiányzom?

Kirsch Erik: a világon mindennél jobban

JÉZUSOM.

Még válaszolt is, vagyis már visszavonni is felesleges, és az is az, hogy most leírjam neki, hogy jaj, bocsi, részeg voltam. A részegek őszinték!!

-Miért hagytátok ezt?-sipákoltam, de persze a többiek nem értették kiakadásom.

-Inez, te szereted, neki hiányzol, mi a francért vagytok ilyen önfejűek? Béküljetek már ki.-sóhajtott Nadine.

-Ez nem olyan egyszerű. Ő nem is akar.-piszkáltam szendvicsem a tányéron.

-Szerintem meg de, csak buta vagy.-vigyorgott Nadine.-Menj haza Inez. És hát, én is szivesen elmennék Magyarországra, szóval, pakoljunk, és menjünk!-fejezte be lelkesen.

-Tudjátok mit? Legyen! Nem futhatok el a problémák elől. 2 hét elég volt egyedül, hiányzik a családom. Meg ő is.-vallottam be, és én is elkezdtem lelkesedni. Végül is, vagy jól sül el a dolog, vagy eltűnök onnan örökre.

                 1 héttel később

Nem szóltam senkinek sem a hazautazásomról. Nem egyedül megyek, jön Axel és Nadine, és majd pár hét múlva csatlakozik két újdonsült barátom. Egyedül Roli tudja, hogy hazamegyek, de ő sem tudja mikor. Már minden holmik összeszedtem, elköszöntem a nagyszüleimtől, és bepakoltam mindent az autóba.
Nadine és Axel velem jönnek, és szerencsére most nem egyedül kell levezetnem ezt a nagy távot, hanem Axellel felváltva.

-Minden megvan?-kérdezte unokabátyám indulásra készen állva.

-Igen, azt hiszem.-néztem végig a bőröndökön.

-Akkor induljunk!-ujjongott Nadine. Ő nagyon szeret utazni, nem tudom mi olyan élvezetes számára benne.

Az út természetesen halálosan hosszú volt, nagyon untam, de közben izgatott is voltam, mert tudtam, hogy újra látom a családom. Megálltunk egy mekiben, ettünk, és indultunk is tovább.

Mégis mit mondhatnék Eriknek, ha esetleg kérdezne? Félek ettől a helyzettől, nem akarok újra sérülni, de ez valahogy elkerülhetetlen lesz úgy érzem.

Megálltam a ház előtt. Mélyet szippantottam a levegőből, és a csomagokkal nem foglalkozva rohantam be a házba. Beléptem, és Marcel a konyhában a tányért leejtve kezéből nézett rám kikerekedett szemekkel.

-Tényleg itt vagy?-ölelt át szorosan, és rengetek puszit kaptam.

-És mi is.-jöttek be unokatestvéreink, akiket szintén jól megölelgetett.

-Hogy kerültök ide?-értetlenkedett még mindig.

-Elég volt nélkületek, hiányoztatok.-bújtam vissza hozzá.

-Apa csak holnap jön haza.-mondta testvérem.

-Nem baj, ma még átmegyek Árminhoz.-engedtem el, és kimentem segíteni bepakolni a bőröndöket.

-Hogy mennyire fognak neked örülni a srácok! Helyre hozhatnád Eriket, hátha rád hallgat.-sétáltunk be a cuccokkal a házba.

-Miért, mi van vele?-kérdeztem, és a gyomoridegem már is megjelent.

-Mindennap részeg, és mindennap be van állva. Zsófit elzavarta, alig beszél velünk. Azt hiszem elment az esze.-rántotta meg vállát.

Elküldte Zsófit? De miért? Most ez azt jelenti, hogy nincs senkije? Talán miattam?

-Gyertek, a srácokkal akarunk találkozni a tónál beszélgetni, örülni fognak nektek is.-veregette meg vállukat a rokonainknak.

Ajaj. Máris megtörténik az első találkozás.

Az odaúton folyamatosan lábamom doboltam ujjaimmal, unokatestvéreim pedig bíztató mosolyokkal bombáztak.

Messziről kiszúrtam már Ádámot és Eriket, akik már ott beszélgettek. Marc leparkolt, majd lassan kiszálltam.

És mostmár szemtől szembe álltam vele.
Borzalmasan nézett ki. Mármint ő most is tökéletes, de szemei karaikásak, sápadt, és olyan, mint aki századnapos.

Észrevett. Tekintete megenyhült, és lefagyva nézett rám, láttam rajta, hogy nem érti a helyzetet.

-Édes istenem, úgy hiányoztál!-rohant le Ádám, miközben Erik unokatestvéreimnek köszönt.

-Te is nekem Ádi.-engedtem el, és Erik csak lehajtotta fejét mikor ránéztem.

Szóval Ő nem ölel meg. Nem változott semmi. Azt hiszem, felesleges volt miatta hazajönnöm.