DAEHYUN
-Nem hinném, hogy olyan könnyű lesz ez, főnök. - motyogta leszegett fejjel Jake, félve főnöke reakciójától.
-Ha valami nem tetszik, ki lehet szállni! De tudod, hogy mivel jár, ha cserben hagysz. És ez mindenkire vonatkozik!- emelte fel a hangját a végére Daehyun, végig nézve a sok tagon.
Mindenki össze húzta magát, az alfa hangjára. Féltek tőle, hisz a kezeiben volt az ő életük. Irányította őket, kétség kívül. Emiatt is nem mert egyikük sem szembe szállni vele.
-Menjetek.- intett Daehyun, majd egytől egyig meghajoltak, és kisurrantak a nagy szobából.
Idegesen vágta le magát az íróasztal székére Daehyun. Halántékát folyamatosan masszírozta.
A köhögő roham is rájött hirtelen, és egy zsebkendőt tartva a szája elé vélte felfedezni, hogy újra vért köhögött fel.
-Addig nem halok meg, míg tönkre nem teszlek Minho. Mert ha Jisung nem lehet az enyém, a tiéd se lesz.- csapott az asztalra.
🐿️🐰
-Minho! Annyira hiányoztál!- tárta ki az ajtót Jisung, szorosan magához húzva az igaz alfát.
Minho mosolyogva engedte a fiatalabbnak, hogy rácsimpaszkodjon, majd bezárta maga után az ajtót, és lassú léptekkel egymás kezét fogva sétáltak a kanapéhoz.
-Jisung tegnap találkoztunk. Valami baj van?- simított a selymes tincsek közé az idősebb.
-Nem. Csak hiányoztál... unatkoztam itthon.
-Miért nem dolgozol?- mosolyodott el Minho.
-Szabadnap.
-Értem. Mi lenne ha elmennénk valahova? Vásárolni, vagy esetleg enni?- simogatta tovább a kisebbet Minho.
-Benne vagyok!- pattant fel Jisung a kanapéról.
-Te fizetsz!- kiabálta, miközben a szobájába szaladt, hogy felvegyen valamilyen kinti öltözéket.
Pár perc múlva már kiöltözve érkezett vissza az omega, széles mosollyal ajkain, amit persze rögtön Minho is viszonzott neki.
-Szép vagy.- vigyorgott Minho, mellé állva.
-Ew...- húzta el ajkait Jisung, majd elfordította a fejét, leplezve piros arcát.
Minho megforgatta a szemeit a másik viselkedésén, hiszen tudta hogy mit próbál rejtegetni, de ezt csak még aranyosabbnak gondolta a másik személyében.
-Kocsival megyünk, vagy tömeg?- állt fel Jisung, miután felhúzta cipőit, és a kulcsait kezdte keresni.
-Soha életembe nem voltam még tömegközlekedésen.- borzadt el Minho, még a gondolatra is, hogy neki össze zsúfolva kell lennie megannyi ember között.
-Ch... elkényeztetett. - cukkolta Jisung, majd kiindult az ajtón, szorosan mögötte a magasabbal.
Többször is bezárta az ajtaját, hogy biztos ne törjenek be hozzá, mert egészen kicsi kora óta benne van a félelem, ha elmegy valahova.
Fél, hogy ha hazajön egy felrombolt lakás fogja fogadni, eltűnve a legértékesebb dolgaival ( bár nem mintha lenne neki annyi sok ).
-Passenger princess.- nevetett Minho, amint Jisung kényelmesen elhelyezkedett az anyós ülésen.
-Még egy ilyen, és megbánod este, hogy princessnek neveztél.- mutatta fel fenyegetően az ujjait Jisung.
- Bocsánat.- tette fel kezeit Minho, majd fejét rázva elindította a motort, azzal együtt egy beszélgetést is maguk közt.
Hosszasan beszélgettek az út közben, mindenről is, aminek mindketten nagyon örültek, mert egymás társaságában felszabadultak tudtak lenni.
-Kéne nekem egy új cipő...- lóbálta meg lábait Jisung, miközben nagy szemekkel felnézett Minhora.
-Annyi cipőt veszek neked, amennyit csak szeretnél.- fogta meg combjait az idősebb.
-Elég nekem egy is. Köszönöm.- puszilta meg arcát, de Minho oda fordította az arcát, így végül egy szájra puszi lett.
Kézen fogva szálltak ki a nagy pláza előtt, aminek oldalán a drága boltok lógói díszelegtek.
Mindenféle márka neve szerepelt a nagy épületen, hiszen korea legnagyobb centruma volt ez.
-Éhes vagy?
-Nem annyira. Ráérünk később is enni, ha neked úgy jó.- válaszolt Jisung.
Bent rengetegen voltak, és emiatt rengeteg szag is keveredett a levegőben, amit senki se kedvelt, de megkell egyszer szokni ezeket is.
A plázában már a fél cipő üzletek is végig járták, de Jisungnak egy se tetszett annyira, hogy megengedje Minhonak, hogy megvegye azt neki.
-És ez?- mutatott Minho egy újabb darabra.
-Minho! Bohócot akarsz belőlem csinálni?!- rivallt rá a fiatalabb, össze font kezekkel elsétálva mellette.
-EZ!
Minho gyorsan oda sétált a kisebb mellé, mielőtt az még meggondolná magát, de mire oda ért, már rajta voltak az egyedi pár cipők.
-Na? Milyen?- fordult meg Jisung, gyermeki vigyorral az arcán.
-Jisungos.
-Mi az, hogy Jisungos?- emelte fel szemöldökeit az említett.
-Neked való. Nagyon szép. Hozd. Megveszem.- intett Minho, már elindulva a kasszához.
Jisung gyorsan az idősebb után szaladt a kasszához, ahol már egy kedves béta lány várta őket.
Az omega fiú nagyon örült az alfájtól kapott cipő miatt, és alig bírta megköszönni neki.
-Köszönöm....
-Jisung mégegyszer kimondod ezt a szót, vissza viszem.- mondta komolyan Minho, mire Jisung azonnal csendbe maradt.
-Mostmár éhes vagyok.- suttogta a fiatalabb.
-Akkor irány enni.- fogta meg kezeit Minho, míg másik kezében a cipők díszelegtek.
Nevetgélve rendelték meg a kért ételüket, amit aztán ugyanilyen jó hangulatban fogyasztottak el.
Holott Daehyun, az egész napjukat lefigyeltette.
De a boldog pár ekkor még nem tudta, hogy min is fognak keresztül menni.
Csak napok kérdése.
A/N: Sose gondoltam, hogy ennyire nehéz lesz az íráshoz időt szakítani. 🙂
Ez ilyen kis "lájtos" csak, hogy még mindenki nyugodtan legyen egy ideig.
Nem tudtam máshogy leírni azt, hogy passenger princess, mert idétlenül hangzott magyarul. 🗿
😘
YOU ARE READING
Unreachable/Minsung
Fanfiction"The smile that you gave me, even when you felt like dying" Minsung Minho+Jisung Omegaverse (^_^)
