Unreachable/Minsung

23.

🐿️

Jisung lábait lógatva ült a sötét utcákat vizslatva. Nem kéne szomorúnak lennie, hiszen semmi oka se lenne rá, de legbelül valami folyamatosan emészti.

Tönkre teszi a tudat, hogy becsapja Daehyunt, és Minhot is.
És ahogy telnek a napok, egyre jobban érzi, hogy valami nagyon rossz fog vele történni.

Nem tudja hogyan kéne kezelnie ezeket az érzéseket, hisz neki nem volt ki megtanítsa az életre.
Rengetegszer eltöpreng vajon érdemes lenne e felkeresni az apját, de biztosan csak letagadná.
Családja van, ő pedig csak egy törvénytelen gyerek.

Néha hiányzik neki az anyja, annak ellenére mennyi nehézségen kellett keresztül mennie miatta.
Mégiscsak az anyja, aki felnevelte.
De már nem szabadna a múlton rágódnia.

Most minden tökéletes. Minho szereti, vannak barátai.
Csak Daehyun ne lenne. Viszont azt se kvánhatná bárcsak ne lenne az alfája.
Mert neki köszönheti, hogy megismerte Minhot.
Nem csak emiatt, de sokat segített neki Daehyun mikor a padlón volt.

-Nem kéne itt lenned egyedül.- hallott meg maga mögött egy ismerős hangot, oda fordulva pedig a gondolatai szereplőét vélte felfedezni.

Jisung halványan elmosolyodott, majd elfordította a fejét. Tovább lóbálta a lábát a hűvös hintán, mellette letelepedett Daehyun is, mire még a fa is megreccsent körülöttük.

-Kerestelek, de nem voltál otthon, úgyhogy gondoltam biztosan itt leszel.- kezdte meg halkan a beszélgetést az idősebb.

-Ismersz engem.

-Valami baj van Sungie?- tudakolta kedvesen Daehyun.

Jisung megszeppenve ráemelte a tekintetét.
Elakarta mondani, hogy már rég nem érez iránti romantikus módon semmit, de a barátja szívesen maradna.
De a másik szemeibe nézve, mintha hipnotizálva lett volna.

-É-én...- dadogott Jisung, akadozva a levegő vétellel.

-Mielőtt bármit is mondanál. Jisung ugye tudod, hogy én nagyon szeretlek? Ha te nem lennél, nekem senkim se lenne. Veled akarom leélni, a hátralevő életem. Egész életemben valaki olyanra vágytam mint te. Tudom, hogy borzalmas ember vagyok, de sose tudnálak bántani, főleg úgy, hogy nekem te jelented a világot.- szakította félbe az omegát.
-Mit szerettél volna mondani?

A fiatalabb minden gondolata eltűnt a másik szavai miatt, és borzalmas bűntudat kezdte el marni a lelkét. Utálta magát amiatt, mert rossz emberbe szeretett bele. Nem is rossz emberbe, hanem csak rossz időben.

-Már mindegy...

-Szeretlek Jisung.- fogta két keze közé Jisung arcán Daehyun.

Az alacsonyabb egy aprót bólintott, mintha egyetértene vele, de nem tudta volna a szemébe hazudni az ilyen nagy súlyú szavakat.
Szegény nem tudta, hogy mennyire is irányítja őt az idősebb.

Daehyun össze érintette ajkaikat, Jisung pedig érezte, hogy elveszti az irányítást az élete felett.

🐰

-Őt is kérdezted már erről?- nézett Minhora Chan, amolyan "ez most komoly" fejjel.

-Nem. Viszont mi lenne abból, ha bemutatnám őt a szüleimnek?

-Például, hogy ő nem a te omegád Minho. Daehyun omegája, így nem hiszem, hogy pont a TE szüleid oda lennének érte, főleg ha megtudnák kinek a jelölése is van a nyakán.- szólt bele Changbin, miközben visszajött a konyhából, három sörrel.

-Changbinnak igaza van.- szólalt meg a legfiatalabb, azaz Jeongin. Persze, hogy ő is itt volt.

-Bunkók vagytok. Nem érthetitek a helyzetem, mert nincs omegátok. Ugye Hyunjin?

-Engem hagyj ki ebből. Szerintem Jisung se örülne, ha elvinnéd. Elég kínos lenne.- húzta el a száját a legmagasabb. - Viszont nekem mennem kell. Várnak otthon. Sziasztok!- intett az alfa, majd elhagyta Minho lakását.

-Olyan furcsa mostanában.- szűkítette össze szemeit Changbin.

-Az. Viszont most ne vele foglalkozzunk! Most akkor, mutassam be, vagy ne?- tanácstalankodott Minho.

-Ajjj....- vetette hátra magát Changbin.- Kérdezd meg. Amúgy se tudod bevonszolni csak úgy egy kocsiba, aztán elvinni a szüleid.

-Jogos.- gondolkodott el Minho.- Oké! Belőletek is elég volt mára! Irány haza!- csapta össze kezeit.

-Én vezetek, gondolom.- forgatta meg szemeit a legidősebb, mikor már mind a hárman kiértek, és a kocsiba ültek befele.

-Nekem kell hátul ülnöm?- háborodott fel Changbin.

-Amúgy se tudsz még elől ülni, nincs meg a magasságod!- kiáltott utána Minho, természetesen viccelődve.

-Ezért még kapni fogsz!- kiabált vissza Changbin, de már csak nevetve intett nekik Minho, hiszen a kocsi kifordult a nagy kapun.

Minho vissza sétált a már üresen csengő házba, bezárta a nagy kaput, és nagyot sóhajtva ült le a kanapéra.
Jisungot kezdte el tárcsázni, hogy jó éjszakát kívánjon neki, főleg, hogy ma nem is találkoztak.

De Jisung nem vette fel a telefont, ami nem volt megszokott nála, ezzel aggasztva Minhot.

A/N: Ezt megírtam 2 órája, de elkezdődött a forma 1, úgyhogy félre raktam. 😅

Egyébként eddig sose kérdeztem, de hogy tetszik maga az EGÉSZ könyv? Kiváncsi vagyok MINDENKI véleményére aki olvassa. 😊

😘😘😘😘😘