Elizabeth Potter

5.

           *Elbeszélő

A vonat végre megérkezett és a diákok, mintha kilötték volna őket, úgy pattantak fel ülőhelyzetükből, majd egymást lökdösve szálltak le a vonatról.

Elizabeth, Ron, Harmione, Harry és Lupin is feltápászkodtak, aztán kinyitották a kabinjuk ajtaját, végül belevetették magukat a tömegbe.
A lány felvette a csukját, mert nem tudhatta, hogy melyik boszi hallott már róla és ismeri fel, így nem kockáztatva takarta el magát ismét.

Amikor leszálltak, hűvös nyári szellő csapta meg arcukat, de az a kellemes, hűsítő levegő.
Beálltak mind a sorba, csak Elizabeth indult el a diákok között kacskaringózva, mert úgy érezte, hogy nem várhat, neki azon nyomban indulnia kell.

A sör elején Hagrig - a Roxforti háztájörző - hatalmas termetével pásztázta a diákokat.
Végig nézett rajtuk, majd megszólalt.
- Ide hozzám, szaporán! - emelte fel a kezét segítségként, amire mindenki felfigyelt és egymást lökdösve álltak a nagy termetű Hagrid elé.
"Milyen magas!"
Hallatszott egy-két diáktól, kik még valószínűleg nem találkoztak Hagrid-hoz hasonlóval.

Elizabeth is kijutott a diákseregből, így végre ő is megpillanthatta a háztájörzőt, ki már rég óta jó barátja a lánynak.
- Hagrid! - köszöntötte vidáman és egy kicsit lejjebb emelte a fején lévő csukját, hogy Hagrig felismerje őt.
Bár nem igen kellett megmutatnia magát, hiszen Hagrid a csilingelő hang hallatán, rögtön tudta, hogy ki rejtőzik a hosszú, fekete köpeny alatt.
- Elizabeth! - mondta vidáman és teljes testtel az illető elé állt.
- Hogy s mint? - kérdezte és igazi érdeklődést mutatott a lány felé.
- Mcgalagony Professzor hivatott. Azt mondta sürgős. - közölte és a köpenyének egyik titkos zsebéből a levelet előhúzta, majd azt felmutatta Hagrid-nak bizonyíték gyanánt.
Hagrid azonnal összehúzta a szemöldökét - Baj van? - gyanúsan méregette őt, hiszen rögtön aggódni kezdett.
- Nem tudok semmit. - megrázta a fejét Elizabeth és visszahelyezte a levelet a helyére.
- Rendben, menj csak előre. - Hagrid mosolygott még egy utolsót a lányra, azután visszafordult a diáktömeghez.

Elizabeth -nek nem kellett kétszer mondani. A lábai életre keltek és gyors tempóban a Roxfort felé igyekeztek.
Elizabeth elővette a pálcáját, majd egy kis fényt hívott elő, ugyanis a korom sötét útból nem látott semmit.
Nem kellett sok idő a lány elérte a tavat.

A tó tetején csónakok limbálóztak ide-oda, s alattuk a víz meg-meg csillogott, ahogyan a telihold megvilágította azt.
Szép látvány volt, de a lánynak sietnie kellett.
Gyorsan kiválasztotta az egyik csónakot, majd elé állt.
Az egyik lábát belehelyezte és szép lassan a testsúlyát ráhelyezte a csónakban lévőre, hogy betudja emelni a másikat is.
A csónak Elizabeth alatt egyre gyorsabban billegni kezdett, majd úgy döntött, hogy feladja a szolgálatot és felburul.
A lány ijedtében még egy sikolyt is elhagyott. Reflex szerűen kitette az egyik lábát, mintha azzal foghatná az esést. Ezen , ha olyan helyzet lenne, simán elnevetné magát, de inkább rettegő érzése támadt.
Azonban még mielőtt Elizabeth belezuhant volna a hideg tóba, a lába egyszercsak fent maradt a tó felületén.
Levegőt is alig mert venni csodálatában.
" Ez hogyan lehetséges? "
Kérdezte egy hang a fejében, de a lány választ adni képtelen volt.
Elizabeth kilépett a másik lábával is, és teljes testtel állt a tavon.

- Ne maradjatok le! - hallatszott Hagrid kemény hangja, szóval már nem messze járhattak.
A lány, hogy ne bukjon le, törte a fejét. "Nem szabad így meglátniuk, tehát most kéne elindulni." Beszélt magában, majd egyet vállat vont és elkezdett szaladni a tó tetején.
Futás közben a csukja lehullott fejéről, de nem foglalkozott vele igazán. Őt az érdekelte, hogy átérjen a másik partra feltűnés nélkül.