Elizabeth Potter

14.

* Elbeszélő

Az iskolában zajlott az élet. Mindenki elvolt a saját teendőivel, óráról órára járni, összefutni a barátokkal és miegymás. Mindenki tisztában volt az aznapi feladataival és igyekeztek azoknak elvégzésével foglalkozni, csak Elizabeth téblábolt ide-oda, az óráközti szünetet a termek megkeresésével töltötte, bár kapott utbaigazítást, sőt Mc. Galagony Professzor is körbevezette aznap reggel, de úgy érezte, hogy a termek önálló életre kelltek és megváltoztatták helyzetüket, miközben ő körmölt a füzetébe növénytanon.

Harry-vel sem sikerült neki találkoznia, pedig nagyon szívesen beszélgetett volna vele, hiszen legfőképp miatta jött az iskolába, de úgy gondolta, hogy még lesz esélyük összefutni, de nem ez a legmegfelelőbb alkalom. Először is tanulja meg az iskola térképét, mert ha így halad, sosem fogja megtalálni azt amit keres.

- Hogy a fenébe nyílik ? - szitkozódott Elizabeth, amiért már a harmadik nekifutásra sem tudta kinyitni az ajtót. Épp azelőtt a terem előtt állt, ahol az utolsó órája lenne, ám hiába erőlködik, nem tudja kinyitni annak ajtaját. Biztos volt abban, hogy nyitva van, ugyanis a szeme láttára léptek be rajta a diákok és miután ő is elért odáig, addigra már zárva volt. Biztos beragadt. Gondolta magában, ezért úgy döntött, hogy megbizonyosodik róla.
Gyorsan körbepillantott, hogy megnézze mennyire figyelik őt, és mikor tisztában volt azzal, hogy senki se néz errefelé, letérdelt a földre. Kezeit is letámasztotta a padlóra, majd olyannyira lehajolt, hogy pont belásson az ajtó alatti résbe. Többször is végig pásztázta a rést, de semmi kivetni vagy kivenni valót nem látott, így még jobban elbizonytalanodott. Valami itt nem stimmel.
Biztos....

- Te meg mit csinálsz a földön? - jött mögüle egy mély, rekedtes hang, amitől megugrott egy picit, hiszen nem halott semmiféle lépteket, aminek a hang lett volna gazdája. A lány amilyen gyorsan csak tudott felpattant a földről, majd el kezdte leporolni az egyenruháját.
- Nem tudom kinyitni az ajtót. - fordult szembe az idegennel Elizabeth, majd miután meglátta a szürke íriszeket, már nem volt olyan ismeretlen. Draco Malfoy állt meg előtte, kinek arcán most nem volt ott a gúnyos mosoly, amit már a védjegyének hívtak.

Draco amint megfordult az illető, rögtön felismerte azt. Sehol sem találkozott a lányéhoz hasonló tekintettel, és bárhol felismerte volna. Tisztán emlékezett arra az éjszakára, mikor egyedül találta a lányt a folyosón téblábolni, sőt arra is mikor csendesen foglalt helyet az asztaluknál a ceremónián. Minden vele kapcsolatos pillanatra emlékezett. És ez őt zavarta. Idegesítette, amiért ilyen gyorsan a gondolataiba férkőzött, pedig soha senki nem fogta meg ennyire. Még Pensy Parkinson se, kit már kiskora óta ismer és szinte mindig együtt vannak.

- Ki gondolta volna, hogy nem egy Potter gyerek bajlódik egy ajtóval. - mondta gúnyosan a szőke fiú és közben az égre meredt, hogy hatásosabb legyen. Ez nem tetszett a lánynak. Elizabeth már alapból mérges volt a fiúra a reggeli incidens miatt, de ezzel csak rá tett egy lapáttal. Szemeit összehúzta, amik vészjóslóan csillogtak, majd az újját is felemelte fenyegetően.

- Én már egyszer megmondtam Draco Malfoy. - lépett közelebb hozzá. - Nagyon vigyázz magadra! - Elizabth forrt a dühtől. Egy apró cselekedet, egy apró visszaszólás és kész volt ugrani, ütni, tépni, bármit csak hallgattassa végre el a fiút.
De Draco egyáltalán nem ilyedt meg. Sőt, inkább aranyosnak vélte, amiért ilyen ártatlannak tűnő lány próbálja őt megfélemlíteni. Tény, hogy bátor a lány meg talpraesett, de tisztában volt azzal, hogy semmit se tudna vele tenni, ami káros lenne neki. Vagyis rémelte, hogy így van.

- Inkább megmutatom, hogyan kell kinyitni az ajtót, mert még a végén kibököd a szemem az újjaddal. - lökte arrébb Elozabeth kezét, majd kikerülve a lányt odaállt az ajtó elé.
- Nem nehéz. - nézett hátra a lányra, Elozabeth pedig megadóan figyelte őt, várva a megoldásra. - Csak egy jelszó kell. - vont vállat lazán.

- Egy jelszó? - kérdezett vissza értetlenül, mert erről semmit sem tudott. Mc. Galagony Professzor ezt nem említette az út során. Ráadásul tegnap, mikor Mc. Galagony Professzor vezette körbe, tisztán emlékezett, hogy akkor semmiféle jelszó nem hangzott el. Vagy csak nem hallotta.
- Igen. - mondta egyszerűen Draco, majd nem habozott tovább. A pálcáját az ajtóra szegezte, végül jól érthetően elmondta a varázsigét. - Segeti Ferkataten!
A varázsige elhangzása következtében az ajtó egy kattanást hallatva résnyire kinyitódott, és a teremből halk neszezés hallatszott. Elizabeth hitetlenkedve rázta a fejét, amiért erről nem volt tudomása. Honnan tudta volna, hogy ehhez az egy teremhez külön jelszó kell?
Az egy dolog, hogy a Mágiaügyi Minisztériumban kész hadsereget állítottak a bájital terem elé, de ott érthető volt a védelem. Itt mégis miért kellett külön jelszót rakatni az ajtóra, amit egyébként minden diák tud (kivéve persze Elizabeth-et) ? Töprengett a lány, miközben belépett Draco-val az ajtón.