Elizabeth Potter

21.

             *Elbeszélő

A vacsora már régen elkezdődött, amikor Elizabeth betoppant a nagyterembe. Egy kisebb időre elnémultak a csörömpölések és még a beszélgetések is abba maradtak. Mindenki egy emberként fordult az érkezőhöz. A lány nem értette miért maradt abba minden, hogy miért nem folytatják azt, amit elkezdtek, hiszen nem nagy szám az, ha belépsz a nagyterembe, mert enni szeretnél. Elizabeth különböző reakciókat vélt felfedezni a bámulók felől. Volt, aki mosolyogva nyugtázta a jelenlétét, kik kedvesen mosolyogva és intve köszöntötték, viszont volt olyan is, aki szemet forgatva és lenézően üdvözölte a lányt. Ha tippelhetett volna, se tippelt volna jobbat. A Mardekár asztalánál egy fekete vállig érő hajú lány szinte lyukat égetett Elizabeth mellkasába. Nem ismerte a lányt, ezért nem is értette ezt a reakciót, de nem foglalkozott vele túl sokat. Elindult a Mardekárosok felé, hogy elfoglalhassa az üresen tátongó székét.

Draco Malfoy minden mozdulatát végig kísérte a lánynak. Tetőtől talpig megmérte őt. Eddig a vacsoránál hiány érzete volt, de ahogy a lány is megjelent azzal a különleges aurájával, amivel minden szempárt magára vonz, már el is múlt neki. Ha megengedhette volna magának, talán elengedett volna egy félmosolyt, de nem. Egyrészt sokan voltak körülötte, másrészt, ha eddig nem mondta volna el vagy százszor, ő egy Potter gyerek. Neki nem szabadna érzelmet mutatnia felé.

Elizabeth merített magának az elé kirakott ételből, majd neki látott. Evés közben akaratlanul is, de feljöttek neki a nemrégiben olvasottak. A könyvtárban lévő könyvben, pontosabban a "Legendás Lények Lexikonja" -ban külön fejezetet szántak a vérfarkasnak. Sokkal részletesebben írja le a lényről a fontos tudnivalókat és elővigyázatosságokat a lénnyel szemben. Nem tudja miért, de ez a gondolat nem hagyja nyugodni. Pedig nemcsak vérfarkasokat írt le a könyv, hanem számtalan lényeket is egyaránt. De őt mégis a vérfarkas kötötte le. Olyan érzése volt, mintha már találkozott volna a kifejezéssel. Valahol egyszer már hallania kellett. Ebben biztos volt. De ez most miért ilyen fontos? Fogalmazódott meg a kérdés a fejében, de erre sajnos válaszolni nem tudott. Ahhoz, hogy elterelje a gondolatait a vérfarkasról meg arról a könyvről, végig vezette a tekintetét az asztalánál. Csupa zöld taláros diákok voltak, kik önfeledten nevetgéltek egymás közt és beszélgettek. Harsányak voltak és boldogok. Mindenkinek volt kivel beszélgetnie, csak ő ült egyedül és ette némán az elé kiszedett ételt. Ez is egy olyan pillanat volt, ahol nem lehetett megmondani róluk, hogy arrogánsak és lenézők a többi házzal szemben. Itt most úgy beszélgettek, mint barát a baráttal. Ilyenkor jó érzés volt feléjük pillantani.

Draco Malfoy feszültnek érezte magát. Egyszerűen nem tudta elengedni azt a tényt, hogy Elizabeth itt ül nem több, mint három székkel odébb az asztaluknál. Folyamatosan a lány igéző szemeire gondolt és a széles mosolyára, meg a gödröcskéire. Ez a kép lebegett előtte szinte minden másodpercben. Utálta magát ezért. Hogy lehet az, hogy egy lány, kivel alig beszélt, de ha beszélt is, akkor is veszekedés volt, és ha tehette, beszólt neki, jelezve a nemtetszését és mégis a gondolataiba férkőzik, meggyengítve őt? Hogyan lehetséges ez? Teszi fel magának feleslegesen a kérdést, hiszen erre választ nem kapott eddig se. Gyengének érezte magát, ami feldühítette. Ez ellen tennie kell valamit.
És már tudta is, hogy mi lesz az.
-Mi van Potter? - szólította meg a lányt hirtelen. A Mardekár asztala egyszerre némult el és figyelte a történéseket.
Elizabeth is felkapta a fejét a megszólítás miatt. A hang irányába fordult, majd megállapodott a tekintete egy szürke szempárban. Amint rájött arra, hogy kitől jött a megszólítás, automatikusan megforgatta a szemét.
- Annyira lefoglalt Naville Longbotom, hogy késünk a vacsoráról? - több sem kellett. A kérdés hallatán a ház valamennyi tagja együtt nevetett fel, a fiúk mellé még
"hu"-zni is elkezdtek. Mindenki szórakoztatónak tartotta a beszólást, Elizabeth kivételével. Ő valamiért nem nevetett. Nem tartotta viccesnek. Miért kell viccet csinálni ebből? Miért vicces az, ha önszántadból segítesz valakinek? Mert hát persze, Elizabeth tudta honnan fúj a szél. A repüléstanon segítséget nyújtott egy annak rászorulónak. Látta, hogy a fiúnak nem megy és mivel ő neki volt tudása a repülésről, na meg persze gyakorlata, így megosztotta az egyik társával. Lehet, hogy a Mardekárban ez szórakoztató, de ez egy igenis szép dolog. Gondolta a lány, majd unottan nézett bele Draco szemeibe.
- Tudom elkeserítő, hogy engem legalább kedvelnek! - bólogatott egyetértően majd folytatni kezdte az evést. Nem tervezett többet foglalkozni a témával, mert számára ezek feleslegesek voltak. Malfoy direkt csinálja, szándékosan akarja felbosszantani, hogy tőle is megkapja a kellő figyelmet, de ezzel fogalma sincs, hogy csak az ellenkezőjét éri el. És valóban. A lány további hozzászólás nélkül folytatta a vacsorát.

Most már senki se nevetett. Elizabeth válasza mindenkit elnémított. Erre nem számított senki, de még Draco sem, aki arra várt, hogy majd vitába elegyedik a lánnyal. De ez nem következett be. Mintha nem történt volna semmi, úgy ültek az asztalnál.
Draco hitetlenül pillantott körbe és szinte minden szempárban megakadt a tekintete. Várták a folytatást. Várták, hogy Draco szóljon vissza, de ez nem történt meg.
A fiú idegességében levágta a villáját a tányérjába, majd hirtelen felpattant a helyéről és egyszer sem nézve körbe, kiviharzott a nagyteremből.