Elizabeth Potter

11.

                     *Elizabeth szemszögéből

Az első reggelem itt Roxfortban. El sem hiszem.

A nap ezerágra sütött, és az ablakot takaró, két sötétzöld színű függöny között a fény belopózott és egy fénycsíkot festett a szobára. Illetve pont az arcomba. Hunyorogva könyököltem fel az ágyamban és a szememet próbáltam meg a vakító sugaraktól óvni, egy kis árnyékot képezve. A szobában még mindenki békésen aludt, csak én keltem fel ilyen korán. Az a korai időpont hét óra volt. Az ágyam melletti éjjeliszekrényen, az ezeréves óra mutatói épphogy ütötték a hetet.

Kinyújtóztam magam és úgy döntöttem elkezdem a napot. Ma még csak ismerkedem a környezettel és a tantárgyakkal, így nem kell összepakolnom a tantárgyakhoz szükséges kellékeket. Az órarendem ma készül el, amit majd Mc. Galagony Professzor ad át nekem.

Átestem azon a fázison, ahol elfogadtam a sorsomat, meg a házamat, ahová a teszlek süveg beosztott, már csak pozitívan kell hozzáállnom a dolgokhoz, ami valljuk be kicsit nehéz lesz elvégre a Mardekárról van szó. Tudom, megint az előítélet szól belőlem, de eddig nem cáfoltak rá az előítéletekre. Biztos vagyok abban, hogy pontosan tudják, hogy miként tekintenek erre a házra és az itt lakókra, vagyis magukra. Vagy nem foglalkoznak velük és nem érdeklik őket, vagy szimplán nincs mibe belekötniük, mert mind igaz. Nem tudom, de van esélyem ezt kideríteni, elvégre ide kerültem.

Még nem pakoltam ki a bőröndökből, ezért vettem ki a taláromat a zöld, kígyóval ellátott címereset és felkaptam magamra. A fekete topánka nem volt az öltözék része, azt külön be kellett szereznem. Szerencsére azt is meg lehetett találni az Abszol-úton. A talárhoz illő fekete térdig erő harisnyát vettem fel és csak azután húztam fel a cipőmet is. Barna hajamat hullámosan hagytam kiengedve, majd úgy döntöttem készen vagyok. A lányok még mindig nem keltek fel, amit nem értettem, ezért ismét az órámra pillantottam. Fél hét volt.

Mivel nem tudom, hogy történik itt az oktatás és hánykor, így gondoltam addig le megyek és körülnézek odalent. A esti bolyongásom után nem nagyon tudtam szemügyre venni a hálókőrzetet, mert sötét volt és tegnap későre is járt. Most viszont, hogy a lányok kényelmes alvása láttán, az jött le, hogy nem mostanában kezdődik a tanítás, így időm is van elég, szóval lemegyek és mindent szemügyre veszek. Az is lehet, hogy már vannak fent diákok. Biztos akad koránkelő, mint én.

Igyekszem halkra venni a lépteim, mikor haladok el a lányok ágya mellett, nehogy felkeltsem valamelyiket és rögtön rossz legyen az első benyomás. Chh, bár mintha annyira kedvelnének már most. Nem tévedek, ha azt mondom, hogy hallottak már felőlem. "Egy újabb Potter gyerek." Szinte vágnak pofán az ilyesfajta gondolatok.

Az ajtóhoz érve még visszapillantok egyet, biztosítva azt, hogy sikerült úgy kislisszolnom, hogy senki se kelt fel rá, majd lenyomva a kilincset végleg kilépek a szobából.

A szoba előtt állva hallottam zajokat odalentről, szóval már vannak lent. Csak remélni tudtam, hogy nem valaki olyannal futok össze, kivel nem szívesen, például Pensy Parkinsonnal, vagy esetleg Draco Malfoy-al. Még csak az kéne nekem. Eleve Harry-t ki nem állja meg most, hogy az ikertestvére, Elizabeth Potter a Mardekárba került, had ne fejezzem be, hogy mit csinálnának akkor. De, hogy őszintén szóljak, én sem rajongom értük. A Mágiaügyi Minisztériumba Lucius Malfoy, Draco apja elég sokszor bejár és maga az aurája egy förtelem. Draco-ról is hallottam egy-két dolgot, szóval jobb, ha elkerülöm őt.

Leérve a lépcsőn belátást nyerhettem a hálókőrzet közös terére és pár diákra, akik elfoglalták magukat. A jelenlétem viszont feltűnést keltett, ugyanis a tekintetek rám szegeződtek. Leginkább az ilyen helyzeteket képes vagyok normálisan kezelni, de most úgy érzem cápák közé osztott az átkozott süveg. Az undorodó szempárok csak úgy égették a mellkasom. Viszont volt pár semmitmondó nézés, amit jó jelnek vettem, bár kötve hiszem, hogy olyan sokáig  tudatlanok maradnak. A Mágiaügyi Minisztériumban az ember egyébként, illetve ebben az esetben boszorkány sokat tanul. Ott is megvan az a bizonyos piramis, aminek a boszik szintekre vannak sorolva. A legelső szintre, vagyis a piramis legaljára nyilván az alulmaradottakat, varázstalan mágusokat sorolják, a középső szint a félvérek és végűl a piramis teteje, a háromszög csúcsa, ahol az aranyvérűek foglalnak helyet. Szerencsés helyzetben vagyok, mert bennem is aranyvér csörgedez, de ez még nem jelenti azt, hogy nincsenek sötét mágusok is. Lucius Malfoy maga a megtestesült gonosz. Az ottlétem alatt, szinte minden nap kimondta, hogy a "sárvérűeknek" semmi keresnivalójuk ott. Nyilván ezt jó hangosan. Minden nap az a hátranyalt haj és az önelégült mosoly mindig az őrületbe kergetett. A mai napig a hideg kiráz, mikor arra gondolok, hogy bármikor beléphet a terembe és kioktathat. Jobb esetben.

Tehát azt kell mondjam, hogy nem könnyű ott az élet. Garantálom, hogy megtanulod ott a közömbös arc viselését, meg a fintor használatát. Ha tököd nincs eltaposnak.

- Csak nem berezeltél?- Jött a távolból egy hang, ami visszazökkentett a valóságba és rájöttem, hogy még mindig ott állok a pillantások közepette. A hang bal oldalról érkezett, így odakaptam a fejem, hogy megnézzem ki volt ez a bunkó seggfej. A bal oldalt fotelek helyezkednek el kör alakban, amit egy kandalló egészít ki ZÖLD lángokkal. Az egyik fotelben egy barna vállig érő hajú lány foglal el helyet nekem háttal, így nem látni, hogy pontosan ki ő, bár lenne egy tippem. A vele szembeni fotelben pedig egy szőke, sápadt bőrű fiú mered rám szürke szemeivel és figyeli a reakciómat. Nem tudom elkerülni az önelégült mosolyát, ami emlékeztet valakire. A fiú ugyanis nem más, mint Draco Malfoy. A Mardekár hercegének hívják, habár én nem vélekedem így. Csak egy önimádó seggfej.

- Előbb ijedek meg egy sorozatgyilkostól, mint tőled! - Vágtam vissza még mielőtt azt hinné, hogy sikerrel járt. Sosem fog sikerrel járni, azt nem engedem.

A válaszom mintha egy picit meglepte volna, de ahogy jött, úgy is ment a kibillenés a szerepéből. Visszaváltott a gúnyos mosolyára és tudtam, hogy nem hagyja annyiban. Addigra már a társaságból mindenki rám és Draco-ra figyelt.

- Tegnap nem volt ekkora szád. - Szólt ismét lekezelően, nekem pedig elegem lett belőle. Idegesen szedtem felé a lépteim, majd mikor odaértem hozzá megfogtam az inge nyakát és magam felé húztam, hogy rendesen hallja, amit majd mondani fogok. Az arcunk pár centire volt egymástól, és bár egy hasonló helyzetben zavarba jöttem volna, ám itt forrt bennem a düh. Meg akartam neki mutatni, hogy velem nem szórakozhat. Csak úgy köpködtem a szavakat.

- Ha tegnap megszólaltam volna talán most a gyengélkedőn sírnál a fájdalomtól! De ajánlom Draco Malfoy , hogy nagyon vigyázz magadra, mert a végén megütheted a bokádat. - Hagytam egy kis szünetet, hogy felfoghassa az elhangzottakat. - Megértettük egymást? - Kérdeztem rá, hogy világosabb legyek, de választ már nem vártam. Elengedtem az ingét és elhagytam a hálókőzetet úgy, hogy nem néztem hátra.