Elizabeth Potter

19.

                  *Elizabeth szemszögéből

A nap viszonylag gyorsan eltelt. A bájitaltani szünet után, miután Harry-ékkel beszélgettem azt követte egy repüléstan egy jóslás gyakorlás, végül Pomona Professzorral egy növénytan. Repüléstanon, ahogy Mc. Galagony Professzor is megmondta, voltak gyengébben teljesítők is, kiket fel kellett zárkóztatni, ezért mi, akik viszont már jobban bántunk a seprűvel, mi is velük kellett, hogy tartsunk. Mondanom sem kell nagyon unalmas volt. Szerencsétlen Naville Longbotom még mindig nem tud leszállni arról a nyamvadt seprűről. Elég sokan kinevették szegényt. Draco Malfoy, az az önelégült seggfej még ki is nyilvánította a nemtetszését elég hangosan. Szokásához híven a gúnyos mosolyát is kivillantotta. A kijelentésére többen is felnevettek. Bár tudnám mi olyan vicces ezen. Elég hamar meguntam, hogy rajta nevetnek ezért Madam Hooch beleegyezésével elvállaltam, hogy majd én segítek neki. A tanárnő természetesen beleegyezett és megjegyezte, hogy milyen kedves és figyelmes ez tőlem. Bonúszként tíz pontot szereztem a Mardekár házának. Ha ezt előre tudom, inkább befogom a szám és csöndben meghúznám magam. De mindegy. Tehát az óra többi részét Naville tanításával töltöttem. Átvettem vele az alap dolgokat, hogy mi kell egy magabiztos repüléshez és leszálláshoz. A fiú jó hallgatóság, elvileg figyelt és miután abbahagytam az alapok ismertetését, nekiálltunk a gyakorlatnak. Azt hittem, hogy majd újra el kell magyaráznom neki egy-két dolgot, de nemcsak úgy tűnt, hogy figyel, hanem valóban megjegyezte, amit mondtam neki. Az óra végén már majdnem sikerült neki pontosan leszállnia. A majdnem az már haladás! Madam Hooch megkért, hogy az órán kívűl még gyakoroljak
Naville-lel és akkor már biztos menni fog neki. A fiún láttam, hogy szívesen lenne velem az órákon kívűl, de én leintettem. Kedvesen elutasítottam az ajánlatot mondván, hogy temérdek tennivaló vár még rám, így csak a következő óra a legalkalmasabb. Persze Naville-nek az is megfelelő volt. Mit bánom én. A lényeg, hogy ne az én időmből vegyen el.

Az óra végén Naville köszönetképp megölelt. Annyira váratlanul ért, hogy még reagálni se tudtam rá. Nem igen voltam az az ölelgetős típus, így azt se tudtam mihez kezdjek ezzel. Csak megpaskoltam a hátát és finoman megkértem, hogy engedjen el. Óvatosan körbenéztem, hogy ki láthatta és szerencsémre vagy inkább szerencsétlenségemre Malfoy pont akkor nézett az irányunkba. Bárcsak leírhatnám azt a kifejezést, ami ott csüngött Malfoy arcán. Rosszalló pillantást küldött felénk, amiből persze a srác nem vett észre semmit, hanem csak fogta magát és lelépett a hátsó udvarról.
Különösnek véltem, ugyanis nem tudtam, hogy ez őt miért zavarja, de úgy voltam vele, hogy annyiban hagyom. Biztos idegesítette, hogy engem legalább kedvel valaki. Mindegy.

Harry-éket bevárva, négyen hagytuk el az udvart.

A jóslástan is hamar eltelt. Habár Trelawney Professzor próbálta felkelteni a figyelmünket, én mégis inkább
Harmione-val folytattam eszmecserét. Amióta legelőszőr leültem mellé azóta mindig ő a padtársam. Nem beszéltünk össze, automatikusan mellé vágom le magam az órák kezdete előtt, ő pedig nem is szól érte semmit. Szerintem magunkban megbeszéltük, hogy így lesz. És ami azt illeti, én cseppet sem bánom. Harmione igazán érdekes személyiség és még rendkívül okos is. Az első ember, akivel hosszabb vitákba tudok keveredni tudományos témák terén. És ez tetszik.

Észre se vettem és már barátok lettünk. Az órák elején mindig megvitatjuk, hogy éppen mit olvastunk, vagy mit fogunk. Szóba szoktak jönni a fiúk is, hogy milyen lusták és hanyagok, vagy, hogy Ron éppen mit baltázott el már megint. Múltkor egy rivallót is kapott szegény. A lényeg, hogy Harmione az a személy volt, akivel mindent meg tudtam beszélni. Azt hiszem tényleg a barátomnak hívhatom őt.

Növénytanon pedig szokásunkhoz híven most is csak körmöltünk a pergamenok-ra. Pomona Professzor elég gyorsan hadar. Mire leírtam egy mondatot, már három is elhangzott azt követően. Az óra felénél feladtam és úgy voltam vele, hogy majd Harmione biztos kölcsön adja majd a vázlatait. Egyszer sem nézett fel a pergamen-jéből, ezért úgy véltem ő tud haladni. De nem én voltam az egyedüli, aki feladta a körmölést. A csoportból többen is egyenes háttal ülve inkább bámészkodtak.
Pomona Professzor csak annyival magyarázta ezt a sok írást, hogy miután ezeket megtanultuk, hozzá láthatunk a komolyabb részéhez a feladatnak. Hurrá.

Az utolsó óra vége pedig a nap végét is jelentette. Mindenki fellélegzett, hogy vége a mai napon a tanítás és ezt sokan az udvaron ünnepelték. Én viszont leválltam a hármasról és miután elkértem Harmione jegyzeteit, a könyvtárba siettem.

A könyvtár az első emeleten volt, így hamar oda is értem. Átléptem a boltíven, majd halkan lépdelni kezdtem a könyvespolcok között. A könyvtáros nőnek megígértem, hogy egy hangom se lesz, majd sietősen elslisszoltam mellőle. Az egyik üres asztalhoz léptem, letettem a táskámat az egyik székre majd levettem a mardekáros köpenyem. A könyvtárban igen állott a levegő és párás, így elég hamar melegem lett. Ráterítettem a köpenyt a székem támlájára, majd én is helyet foglaltam. Elővettem a saját jegyzeteimet meg Harmione jegyzeteit és hozzáláttam a pótlásnak.