Elizabeth Potter

3.

          *Elizabeth szemszögéből

Fura érzés kerített hatalmába.
Gyomrom görcsbe rándult és a térdeim is meg-meg remegtek.
Pálcámat oly szorosan szorítottam, hogy az újjaim teljesen elfehéredtek. Ha nem kapaszkodom a kabin kilincsébe, azt is lemerném fogadni, hogy összeesem. Nem tudtam mire vélni ezt az egy szempillantás alatti hangulat változást. Nemrég még békésen haladtunk, nyugalmat csalogató csend honolt, ám mintha csak elvágták volna ollóval, villámgyorsan jött a félelem és a rettegés.

Nem tudtam mit tegyek.
A vonat folyosóján lévő égők ki-be villantak és az ablaküveg lassan, de befagyott. Sosem tapasztaltam ilyet.
Itt valami nincs rendben,ezt egyből levágtam és éreztem, hogy ennek utána kell járjak, de még nem vitt rá a lélek.

A vonat leghátuljában tartózkodtam, de rajtam kívül még voltak egy páran, kik kabinjuk ajtaját kinyitották és érdeklődve dukták ki a fejüket. Láttam az arcukon az értetlenséget, de csak egy rövid ideig, ugyanis visszavonultak. A zárt kabin egyfajta nyugalmat adott, így senki sem tartózkodott sokat a folyosón.
Én meg ott álltam ledermedve és igyekeztem összeszedni minden bátorságomat, hogy útnak eredjek.

Szívem egyre gyorsabban kalapált és még egy kis libabőr is végig futott a testemen.
Beszívtam egy mély levegőt és mikor már úgy éreztem, hogy több nem fér belém, egy gyors mozdulattal fújtam ki magamból mindent, majd elindultam, hogy nyitjára leljek a problémának.
Vagy mondjuk először is a próblémát keressem meg.
Nem lenne egy utolsó szempont.

A vonaton lézengő diákok is akadtak, kik egymáshoz járkáltak át, hátha tőlük megtudakolnak valamit, de csalódottan tértek vissza saját helyükre.
Senki se tudta megmondani, hogy mi folyik itt, bennem meg egyre nőtt az a szorongó érzés, ami futótűzként tört rám és nem tudtam az okát.

Egyre távolodtam el a saját kabinomtól és értem el a vonat közepét.
Eddig semmi próblémát nem észleltem, de a diákok egyre jobban rettegtek.
Sokan próbáltak átlátni az üvegen, de mindhiába, hiszen vastag jég lepte el a felületet.
Én is kinéztem az ablakon, pontosabban csak ránéztem az ablakra, ugyanis a saját tükörképemet láttam semmi többet.

Amint megláttam magamat az ablakban észrevettem, hogy nincs rajtam a csukja, pedig Mcgalagony Professzor szépen megkért, hogy ne fedjem fel a kilétem senki előtt se.
Mondjuk már a Sörpuccs-ban megtörtént, de ismét felvettem magamra, hogy legalább itt ne ismerjenek meg.
Úgy haladtam tovább, hogy az arcom szinte alig látszott.

Még Diákokat sem kellett kerülgetnem a folyosón így valahogy gyorsabban is haladtam. Forgolódtam jobbra balra, hátha valamit észreveszek, de eddig semmi nem történt, így egy kisebb megkönnyebbülő sóhajt is elengedtem.
Már a szívem se vert hevesen és a légzésem is helyreállt. Egy pillanatig. Épphogy elmúlt, de aztán olyan hirtelen jött megint, hogy felfogni is alig tudtam.

Ez az egész úgy kezdődött, hogy már szinte a vonat elején járhattam, amikor is egy fiú futott felém ijedten. Elé álltam, hogy álljon meg, majd megvártam mire beszélő képes lett és megkérdeztem, hogy mi történt.
- Egy-egy fekete alak be-be jutott a vonatba! - dadogta a srác rémülten, én meg faképnél hagyva elindultam, hogy megkeressem a fekete alakot, akiről a fiú beszélt.

A fiú egy dementorról beszélt, ki valahogy bejutott a vonatba.
Nem szabadott volna megtörténnie, szóval idegesen fújtatva indultam irányába.

Karamell, a Mágiaügyi Minisztérium és a varázslóvilág miniszterelnöke, parancsot adott ki és dementorokat küldött Roxfort kőrzetébe, hogy testőrt álljanak a diákok védelmének javára és hogy kapják el Sirius-t, aki az egyik éjjel megszökött Askaban-ból.

Elmerengve lépkedtem a vonat elejébe és minden kabinba belesve kerestem a fekete dögöt.
Majd nem sokkal később, mikor már majdnem odaértem a vonat másik végébe, váratlanul megcsapott egy hideg borzongás és minden életkedvem fotótűzként illant el. Pontosan tudtam, hogy mi volt az oka.

Háttal állt nekem egy dementor, ki az előtte lévő kabinba nyitott be az imént. Benyitott a fiülkébe és rátámadt az egyik fiúra.
Elkezdte szívni az összes pozitív energiát belőle, én meg azonnal magam elé tartottam a pálcám és Lupin-al egyszerre - ki valamilyen oknál fogva a kabinban tartózkodott - mondtuk ki a varázsigét, ami a dementorok egyik gyengepontja is.
- Lumos! - kiabáltam, majd a pálcám végéből egy fény csóva jelent meg, majd fokozatosan erősödött.

A dementor, amint a fény érintette abbahagyta a fiú teljes energia elszívását és amilyen gyorsan csak tudott, köddévált.