Elizabeth Potter

9.

                         *Elbeszélő

Ekkorát még sosem csalódott magában Elizabeth, ki komótosan lepattant a székről, majd egyenesen a Mardekár asztalához ment.
Sok szempár kísérte el odáig, amivel ő is tisztában volt, ráadásul így sokkal jobban szégyelte magát, hogy mindenki őt nézte.
Úgy vélte, hogy elárulta a családját, így még az étvágya is elment, pedig finomabbnál finomabb ételek jelentek meg az asztalokon, és a diákok nekiálltak a falatozásnak.

Elizabeth valahol az asztal szélén talált magának helyet, amit készségesen elfoglalt. Még mindig érezte magán a tekinteteket, de nem foglalkozott vele. Szándékosan cselekedett így, mivel pontosan tudta, hogy mit látna a diákok szemében, ezért meg sem kísérelt hátrafordulni. Elég volt, hogy ő szégyellte magát, nem kellett a többi diáktársa, nyilván hasonló véleménye.

Elizabeth rákönyökölt az asztalra és a kezén támasztotta a fejét, mintha nem bírná el, és úgy nézett végig a vele egy házban lévő társain. Nem nagyon foglalkoztak a lánnyal, csak egy-kétszer pillantottak felé, ami nem volt egy másodpercnél több, majd fordultak is vissza, hogy társalogjanak és fogyasszák az eléjük kirakott ételeket.

Olyan békésnek tűntek ebben a pillanatban. Ha az ember, ideülne közéjük, az első véleménye az lenne, hogy egy igazán szerethető és összetartó társaság, így Elizabeth-nek nem is kéne szorongania, de mégis.
Az ellenszenv folyamatosan felülkerekedik rajta.

- Te nem eszel? - hallotta meg a jobb oldaláról a kérdést, de úgy gondolta, hogy nem hozzá intézték, de azért kötbenézett, hogy vajon kitől jöhetett. Nem kellett sokat bámészkodnia, mert a vele átlóban ülő - ugyanis előtte üresen tátongott az asztal túl oldala - , egy barna vállig érő hajú lány az ő tekintetébe meredt. Lehet, hogy mégis neki szánta a kérdést, mert nem hitte, hogy talán kancsal.

Elizabeth egy röpke pillanatra lenézett az üres tányérjára, majd az előtte heverő kínálatokra és automatikusan korgott a gyomra, mintha csak üzenni akart volna Elizabeth-nek.
- De, csak elgondolkodtam valamin. - válaszolt a lányra se nézve, majd kivett az egyik tálból egy csirkecombot, majd hozzá egy köretet, és hozzálátott a lakomának.
Talán még se olyan jó ötlet üres gyomorral lefeküdni.

Érezte, hogy a lány nem veszi le róla a tekintetét, de nem foglalkozott vele. Nem akarta, hogy újra összetalálkozzon a tekintetük.
Senkire se akart most ránézni. Jobbnak gondolta, hogy egy kicsit meghúzza magát, míg beletörődik a sorsába. Kellett neki egy kis idő.

De nem csak ő vélekedett így.
Harry-ben is hasonló érzés tombolt, ám ő mintha zaklatottabb lett volna. Alapból is volt min törnie a fejét, erre betoppant egy lány, akiről később kiderült, hogy az ikertestvére, ezzel felborítva mindent. Harry mindvégig azt hitte, hogy minden szerettét elvesztette , de úgy tűnik tévedett, és még sincs egyedül. Ez a gondolatmenet mosolygásra késztette. Most már neki is van testvére, kivel majd egy jó kapcsolatot fog ápolni, és mindent megoszt majd vele. Már alig várja, hogy végre beszélhessen a lánnyal.

                               *

A diákok egyre harsányabbak lettek, ahogy haladtak a lakoma vége felé. Már nem igen voltak olyanok, akik még falatoztak, de azért mégis akadt.

Ron Weasley - ki a Griffendél asztalánál foglalt helyet, Harry mellett - a két kezébe fogott húst majszolta. Szerette a hasát, és még az étvágyával sem volt soha probléma.
- Hogy tudsz még enni? - kérdezte honlokráncolva Harmione - ki a két év alatt szinte összenőtt a fiúkkal, mi több legjobb barátok lettek hárman - s csodálkozva meredt Ron tányérjára. Telis - tele volt mindenféle ínycsiklandó süteménnyel.

Ron ahelyett, hogy megsértődött volna, elengedte a füle mellett a kérdést, és nem foglalkozva semmivel és senkivel, igyekezett elfogyasztani a kezében és a tányérjában lévő finomságokat.
Ő szeretett enni , és abba bele nem szólhatott senki. Még a barna, göndör hajú Harmione se , akibe titkon, de beleszeretett. Nem mondaná ezt szerelemnek, ugyanis odáig még nem fajult a dolog, hanem csak szimplán érzéseket kezdett táplálni iránta, amit nem tudott hova tenni, szóval nem is hangoztatta. Még az kéne, hogy a lány megtudja.

- Egyébként... - kezdte Harmione mire mind a két fiú felé fordult. - Mit gondoltok Elizabeth-ről? Harry? - kérdezte leginkább Harry-től, ugyanis most tudta meg, hogy nem volt egyke.

Harry nem válaszolt azonnal, mert nem tudta, hogy mit mondjon. Hogy mit gondolna a lányról?
Azt, hogy gyönyörű íriszei vannak, olyanok mint egy ritka ékkő, vagy  egy gyémánt. Nem tudta, de abban biztos volt, hogy csodálatosak.
- Hihetetlen érzés megtudni, hogy van egy másik felem. - suttogta a fiú maga elé, de a két jó barát pontosan hallotta minden egyes szavát.

- Van benne valami titokzatos. - folytatta Harmione a beszélgetést. - Nem tudom hogy, hogy a vagytok vele, de kíváncsi vagyok rá. - tette hozzá.
Harry ez a mondat után elmosolyodott. Örült annak, hogy a barátja ezt gondolja róla.

Büszke volt a testvérére, pedig most látta őt életében először.