Elizabeth Potter

20.

                              *Elbeszélő

Órák teltek el, míg Elizabeth a könyvtár egyik asztalánál gubbasztott. Már régen befejezte a növénytanról való lemaradások pótlását. Figyelmét már másnak szentelte. A kezei közt egy többszáz éves könyv hevert, melynek borítója ütött-kopott volt. Csoda, hogy a könyv még megtartotta magát és nem esett szét.
Az idő lassan az estébe nyúlott, de Elizabeth még maradni szeretett volna. Sebesen jártak szemei a könyv sorai között. Csak úgy szívta magába az információkat, amiket olvasott és olyan élvezettel ment végig a sorokon, mint egy kisgyerek, ha nyalókát kap a szüleitől. "Varázslatos Lények Lexikonja" ez állt a könyv elején. A lány mindig is érdeklődött az állatok iránt, így pont neki való volt. Miután végzett egy oldallal, egy kisebb megszakítás után rá is tért a következő lap tetejére. Szeretett olvasni. Mikor még a Mágiaügyi Minisztériumban dolgozott és a szabadidejét nem Arthur Weasley-vel töltötte, akkor olvasott. Nem volt kész ötlete, hogy vajon mit szeretne, hanem csak lekapott egy könyvet a polcról és nekilátott. Számára tök mindegy volt. A lényeg, hogy betűk legyenek és összefüggő sorok. Ezért is emelkedett ki annyira a Minisztériumban.
Hiszen amit kérdeztek tőle, arra mindig tudta a választ. A boszorkányok, kik szintén ott dolgoztak a végére már úgy nevezték el őt, hogy a "Sétáló Lexikon" .

Nyugalom telepedett le a könyvtárra. Egy-két lézengő diák lépdelt halkan a polcsorok között, olvasni valót keresve magának. Általában a könyvtár nyüzsögni szokott a tanulóktól, ugyanis a legtöbb diák itt írta meg a házi feladatot, de későre járt már az idő, így már csak alig néhányan tartózkodtak idebent.

Elizabeth hasa hirtelen megkordult. Akkora nagy csend honolt a könyvtárban, hogy szinte a terem másik végéből is hallani lehetett.
Elizabeth egy jelnek vette, hogy ideje abba hagyni az olvasást, és lassan mennie kéne vacsorázni. Vagy van már annyi idő?
A lánynak fogalma se volt róla, de úgy gondolta, hogy utána jár. Becsukta a poros könyvet, majd visszarakta a polcra, ahonnan levette, végül összeszedte a holmiját és halkan lépdelve elhagyta a könyvtárat és annak területét. A köpenyét hanyag mozdulattal az alkarjára hajtotta a táskával együtt és először a hálókörzet felé vette az irányt, hogy lepakolhasson a vacsora előtt.
Léptei csak úgy kopogtak a lábbelije miatt, ami a falak mentén visszhangot ütött. Ez volt az egyetlen zajforrás az egész folyosón.
Egy árva lélek se közlekedett arrafelé, ezért biztos volt abban, hogy mindenki már a nagyteremben tartózkodik és fogyassza a vacsoráját. A gondolatmenetre a hasa újból megkordult ezért sietősre vette lépteit.
Végül elért a festményhez, ami a hálókörzetének a bejáratát takarta, majd kimondva a jelszót a festmény utat engedett a lánynak. Amint beért a közös helyiségbe a jobboldali csigalépcsőhöz sietett, hogy feltudjon lépkedni. Benyitva a szobába egyedül találta magát. Semelyik Mardekáros szobatársa nem volt bennt a szobában. Ennek viszonylag örült Elizabeth, mert hiába lakik velük együtt, nem beszélnek egymással, ami néha kellemetlenül érinti a lányt. Most legalább nem kell hamisan mosolyognia akárhányszor elkapja a lányok pillantásait.
Az ágyához érve ledobja a táskáját és a köpenyét, majd nem fordulva vissza már az ajtóhoz is lép. Nem tervezte, hogy több ideig bent marad, csak lepakolni tervezett.

                                     *

Draco Malfoy a Mardekár asztalánál ült a barátai , Vincent és Gregory között. Épp nagyban ment a hülyéskedés, az egyik Hollóhátas fiút gúnyolták, amiért orra esett, mert a szemüvege nélkül nem igen látott. Vincent épp őt utánozta. Körülötte mindenki szórakozott Vincent kis játékán, csak ő ült komoran a társaságban. Egyszerűen nem tehetett róla. Az esze máshol járt és nem a vacsoránál szórakozó haverjainál. Újra és újra lepörgött a szemei előtt a Repüléstanon megtörtént események. Ahogy a hullámos hajú, zöld szemű lány, Elizabeth Potter önkéntesen felajánlkozik, hogy majd ő segít Naville-nek megtanulni rendesen repülni és ahogy Naville lelkesedik az ötletért. Egész órán a lány csak a Naville-l foglalkozott, mást nagyon nem vett észre. Ahogy közelebb lépett a fiúhoz, Draco egyre dühösebb lett. Nem értette miért nem Madam Hooch teszi meg helyette a tanítást, elvégre ő a tanár és miért kell ezt a feladatot Elizabeth-nek átpasszolni. Noha a lány magától jelentkezett rá, a tanár helyében ezt nem hagyta volna. Na és Naville. Csak úgy mosolygott a neki magyarázó lánynak. Egyáltalán figyelt rá? Nem tudja, de abban biztos volt, hogy az önelégült mosolyát szívesen letörölte volna a képéről.
Az óra végén még meg is ölelte Elizabeth-et. Bárcsak ne kapta volna el azt a pillanatot. Gondolta magában Drcao, talán akkor nem lenne annyira dühös a szituációra. De mégis. Akárhányszor bevillan a kép Elizabeth-ről és arról a nyamvadt fiúról, ahogy megöleli, önkéntelenül is összeszorul az ökle.
- Draco, minden rendben? - jött vele szemből a hang. Az előtte ülő Pensy Parkinson, ki már kisgyermek óta rajongott a szőke fiúért, gyanakodva méregette őt.
- Persze, minden rendben. - vont vállat hanyagul Draco, majd tovább falatozott a tányérjából. Természetesen tudta, hogy bejön a vele szemben ülő lánynak, de soha nem tudott rá lányként tekinteni. Mindig is egy közeli ismerősnek tudta be, hiába próbálták vele összehozni. Pensy Parkinson szülei Draco szüleivel már régebb óta üzleti kapcsolatban álltak. Gyakran fogadták őket vacsorára, ahol leginkább a gyerekek közös jövőjéről diskuráltak. Draco arról hallani se akart. Egyrészt távol állt tőle a házasság három okból kifolyólag. Egy, még túl fiatalnak tartotta magát, kettő ő nem igazán tudta magát elképzelni férjként és végül a harmadik. Sosem szerette a Parkinson lányt. Még gondolatban se fordult meg a fejében, hogy ő lenne a megfelelő. Hiába az üzlet miatt kötötték volna meg, nem akart hallani az ötletről. Egyszerűen képtelen lett volna a lányt a feleségének tekinteni. Noha csak papíron lettek volna azok, akkor se.
A tekintete automatikusan bal irányba fordult. Elizabeth nem ült ott a szokásos helyén. A széke üresen tátongott. Vajon hol lehet most? Erre válaszolni nem tudott.
De miért keresi őt? Miért érdekli, hogy kivel mit csinál? Ő egy Potter gyerek. Neki nem szabadna gondolni rá. El kéne őt felejtenie, de sürgősen.