Elizabeth Potter

8.

           *Elizabeth szemszögéből

El sem hiszem, hogy igen-t mondtam, és hogy komolyan itt fogom tölteni az elkövetkezendő évemet. Dumbledore Professzor pontosan tudta, hogy mivel tud megfogni, ezért nem is vesztegette az idejét. Én meg belementem, mert megfogott ennyi.

Hiába próbáltam elutasítani, mindig volt mit rákontráznia, míg végül odáig fajult, hogy kegyetlenül elvesztettem a szócsatát. Mondjuk nem teljesen nevezném annak, mert csak makogtam, mint valami hülye, aki nem tud beszélni, de lényegtelen. Mert már igen-t mondtam, ráadásul itt állok a nagyteremben a tanári asztal mellett és várom, hogy Mc Galagony maga mellé hívjon.

A nagyteremben négy sorban helyezkedtek el az asztalok, ahol a diákok harsányan beszélgettek.
Házak szerint voltak felosztva az asztalok, így könnyen átlátható volt az egész terem. Bal oldalt a Mardekár ült, őt követte a Hugrabug, majd a Hollohát és végül a Griffendél.

Az utolsó asztalnál megakadt a tekintetem, hiszen abba a házba van beosztva Harry is, akit most furcsa mód nem láttam sehol. Csak nem baja esett?
Egy pillanatra rémület fogott el, ugyanis belegondolni is fájdalmas lett volna, hogy valami baja eshetett, de igyekeztem nyugtatni magam azzal, hogy szimplán csak késik. Adja az ég, hogy igazam legyen.

Azért vagyok itt elvileg, hogy védjem és támaszt nyújtsak neki. Elég kellemetlen lenne, ha már az első nap elbuknék.

*

- Egy kis figyelmet kérnék! - emelte meg a hangját Dumbledore Professzor, hogy elkezdhesse a beszédét, és hogy a diákok elnémuljanak, majd végre rá figyeljenek. Ami végülis sikerült, ugyanis néma csend telepedett le a teremben.
- Üdvözlök minden egyes újoncot és régebbi diákot az újabb tanévben a Roxfortba. - kezdte ünnepi beszédét, amit egy hangos tapsvihar kísért.
- A szabályok változatlanok maradtak, de az újak kedvéért, elmondom a legfontosabbakat. - Dumbledore Professzor egy pillanatra körbe nézett, majd folytatta.
- Az iskola melletti erdőbe belépni és annak közelébe merészkedni szigorúan tilos, feltéve ha az illető nem akar kínok kínjaközt meghalni. - ezt a mondatot ijedt tekintetek kísérték, amik gazdája nagy része új volt. - Benne is van a nevében, hogy Tiltott Rengeteg. - tette hozzá.
Aztán folytatta a többi szabállyal, ám én nem nagyon figyeltem rá.
A gondolataim erősebbek voltak, amik magukkal ragadtak, és nem hagytak szabadulni.

Nemsokára engem is beosztanak egy házba, és elfoglalhatom majd a helyem az egyik asztalnál. Na, de melyiknél? A Griffendélnél?

Az egész családom odajárt, így alap dolognak gondoltam azt, hogy oda osztanak be. Szinte már elvárásnak tekintettem, amit nehezen engedek el, sőt csalódnék is magamban, amiért nem lennék elég a házhoz, mert valljuk be, hiába ez az egyenlőség, maguk közt az emberek pontosan tudják, hogy a Griffendél toronymagasan az élen van.
A Mardekárral együtt ugyebár.
Hiába utálja mindenki őket és félnek tőlük, azt senki sem tagadja, hogy igen erős házról beszélünk.
És nem, nem azért mert Voldemort és a hozzá hasonló gonosz boszik is abban a házban tanultak, hanem a teljesítményük szintén a mezőnybe repítette őket.
A Griffendéllel holtversenyben.

De mégis tartottam attól, hogy odakerüljek.
A sok mende monda a házról, valamilyen ellenszenvet váltott ki belőlem, és ahogy egyre többet tudtam meg a róla, az csak egyre erősödött. Nem tudtam úgy gondolni rájuk, hogy közben ne grimaszoltam volna.

Aztán ott volt a Hollohát és a Hugrabug. Velük egyáltalán nem volt problémám. Igazán erős házaknak gondoltam és ez most sincs másképp. Lehet, hogy nem jeleskednek azzal, amivel a Griffendél vagy a Mardekár, de biztos van olyan tulajdonság, amivel a két ház nem rendelkezik de a Hugrabug és a Hollohát igen.
Így B tervnek elraktároztam a két házat, ha netán nem a Griffendélbe osztana be a süveg. Mondjuk úgy beszélek, mintha én tudnám eldönteni, hogy hova való vagyok.

- Elizabeth Potter! - hallatszott a távolból egy hang, ami visszarepített a valóságba, oda, ahol arra várnak, hogy beosszanak egy házba, majd itt folytassam a tanulmányaimat.

Utoljára, mielőtt elmerengtem volna, akkor még Dumbledore Professzor állt a tanári asztal előtt, most viszont Mc Galagony Professzor váltotta, ki rám várt, miközben a kezében tartotta a teszleg süveget.
Nagyon elbámészkodhattam, ha ekkorát ugrottunk az időben.
- Elizabeth jöjjön csak! - szólt bátorítóan Mc Galagony, ugyanis nem mozdultam. Egyszerűen a lábaim képtelenek voltak a mozgásra. Mintha odaragadtak volna.

A nevem hallatán sokan összesúgtak, voltak kik értetlenül bámultak, és voltak olyanok is, kik őszinte csodálkozással figyelte minden egyes porcikám.

Nem foglalkozva az engem vizslató tekintetekkel, kimért lépésekkel sétáltam a három lábú székhez, ami középen volt elhelyezve, hogy mindenki rálláson. Mikor elkényelmesedtem és Mc Galagony Professzor is megbizonyosodott arról, hogy nem fogok elfutni, vagy bármi mást tenni, amivel félbeszakítanám a folyamatot, rám helyezte a süveget.
Mondjuk elég kellemetlen lenne, ha fognám magam és elfutnék. Még kínomban is nevetnék rajta.

- Nem gondoltam volna, hogy találkozunk Potter kisasszony! - kezdte a süveg egy felesleges előbeszéddel, húzva ezzel az időt, engem teljesen kikészítve, hiszen majd megöl a kíváncsiság, hogy vajon hová kerülök. - Különbözöl a többi Potter-től ugye tudod? - Most mondtam volna, hogy tisztában vagyok vele, ugyanis nem lehetünk egyformák, az mégis milyen lenne, de valamiért úgy érzem, hogy nem pont egyre gondoltunk. - Különös erő lakozik benned, amiről te még nem is tudsz. - Erő? Miféle erőröl beszél? - Nagyon erős boszorkány vagy, erősebb mint hinnéd. Eszed is a helyén van, mindig tudod, hogy mit kell tenned. - Kezdte az elemzésem, én meg egyre biztosabb lettem magamba, és tudtam, hogy ezek után biztos, hogy a Griffendél lesz. Valahogy éreztem. - Szeretsz segíteni másoknak, bátorságból sincs hiány, de ott bujkál egy kis ravaszság is. - tette hozzá, én pedig már egyre biztosabb lettem.
Ha ezek után nem a Griffendélbe oszt be, akkor sehova.

Aztán valami teljesen más történt.
Amint a süveg megszólalt, automatikusan húztam ki magam, ugyanis eltökélt voltam és biztos a helyemben. Sehova máshova nem oszthat be csak a Griffendélbe. Más lehetőség nincs is. Gondoltam magamban.
És mikor a süveg nyitotta a száját, már képzeletben hallottam a Griffendélt válaszként, ám kaptam egy hatalmas pofont.

- Mardekár! - üvöltötte a választ, én meg majdnem lefordultam a székről. Egy kicsi választott el attól, de a döbbenet és a gyorsan rám törő félelem eluralkodott rajtam, és Dumbledore felé kaptam a fejem.
- Dumbledore Professzor! - néztem rá segítségkérően, mintha ő ezt megtudná oldani. Ezt senki sem tudta.
- Bízom önben. - mondta mindenttudóan a Professzor, és ezzel végleg a Mardekár tagja lettem. Én, Elizabeth Potter.